GYED,GYES, táppénz


Andika30 # 2011.01.10. 14:06

Kedves Szakértő!

Szeretném megtudni, ha ebben az évben szülök, akkor mennyi Gyed-et kaphatok tisztán. Múlt évben a bruttóm 165 ezer volt.
Levonásokkal mennyi lenne?
Melegétkezés utalvány jár-e továbbra is a gyed alatt.
Van egy 7 éves kislányom, aki tartósan beteg, ezért Gyes-t is kapok rá, ez a segély megmaradhat-e, illetve kaphatok-e egyszerre Gyed-et az egyik gyeremekre, és Gyes-t a másikra?
Előre is köszönöm a válaszát!

kisskata88 # 2011.01.10. 18:19

Tisztelt Szakértő!
A kérdésem a következő lenne:
Jogosult vagyok -e a következő feltételekkel GYEDre?

a szülés várható időpontja 2011.március 30.
Jelenleg középfokú intézmény nappali szakos hallgatója vagyok, a képzést 2010. szeptember elsejével kezdtem, és 2011. február 28-ig van így biztosítási jogviszonyom, amelyen még változtatni tudok, ha beiratkozok keresztféléves képzésre februártól, így biztos megmarad a jogviszonyom.

2010 első felében folyamatosan dolgoztam diákmunkán, határozott idejű munkaszerződésem volt 2010. január 3-2010.december 31- között. Kaptam az iskolaszövetkezettől jövedelem igazolást, melyben igazolják, hogy januártól július hónapig 1610 ledolgozott óraszámom volt náluk túlórával, vagyis ezt a 7 hónapot ténylegesen végigdolgoztam.

Arra szeretnék választ kapni, hogy a diákmunka így beleszámít e Gyedbe, és hogy így jogosult vagyok -e rá?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel
K.Kata

nandy # 2011.01.10. 19:44

böbe12: valóban, ha a jelenlegi munkaszerződésedet módosítjátok, akkor semmi garancia nincs arra, hogy később a régi munkakörödben, 8 órában dolgozhatsz.

viszont azt sem árt elfelejteni, hogy a részmunkaidős, más munkakörben történő foglalkoztatáshoz a munkáltató beleegyezése is kell. Tehát mondhatja azt, hogy ha nem írod alá a módosítást, akkor ő már most is csak az eredeti munkakörödben és 8 órában hajlandó foglalkoztatni...

nandy # 2011.01.10. 19:46

Manióka, ha a szülésig táppénzen vagy, akkor a táppénz alapja a korábbi GYED-ed alapjául vett összeg, TGYÁS és GYEd alapja viszont a béred 70%-a lesz (betegszabis bér), de max. a minimálbér kétszerese. Ezen javíthatsz egy keveset, ha a szülés előtt még kiveszed a szabadságaidat is.

Ha nem mész táppénzre, akkor a TGYÁS és GYEd alapja is a szerződés szerinti béred lesz, de max. a minimálbér kétszerese.

nandy # 2011.01.10. 19:47

hh57: a jelenlegi infók alapján csak gyes-re leszel jogosult.

nandy # 2011.01.10. 19:48

kisskata: nem tudnék biztos választ adni, várj egy kicsit, hátha erre téved egy igazi szakértő, vagy kérdezd meg személyesen az OEP ügyfélszolgálatán.

nandy # 2011.01.10. 19:49

Andika:

Nem mindegy, hogy mikor szülsz. Az kevés infó, hogy ebben az évben.

ivette # 2011.01.10. 21:18

tisztelt szakértő!

olyan kérdésem lenne hogy a mai nappal 2011 január 10.ével felmondtak nekem és aláírtam a felmondásom,
a felmondási idő 30 nap.
az a kérdésem lenne ha közbe /felmondási idő alatt/kiderül hogy terhes leszek ez idő alatt vissza kell e mondaniuk a felmondást, vagy esetleg eltudok e menni táppénzre egyből.
vagy mit lehet ilyenkor tenni hogy jogosult maradjak a gyedre, gyesre.

válaszát elöre is köszönöm.
ivett

klara1212 # 2011.01.11. 08:05

Tisztelt Szakértő !

A következőkben kérem a segítségét: jelenleg gyesen vagyok , szeretném visszamondani és munkát vállalni. Állományba vagyok de a jelenlegi cégemhez nem akarok visszamenni inkább felmondok.
Ezt megtehetem a gyes ideje alatt is ?
Ha elhelyezkedtem, de két-három hónapon belül újra teherbe esek és utána táppénzre megyek mi alapján számolják a gyedet ?
Érdemes e újra munkát vállalnom rövid időre ?

Válaszát előre is köszönöm.

kismama87 # 2011.01.11. 08:50

kérem segitsenek nem tudom mit tegyek!3éve egy kínai ruházati üzletben dolgozom,akinél cégváltozás történt 2010 májusában de a munka viszonyunk nem szakadt meg.májusra várom első babámat és a főnököm megkérdezte bele egyezek e ha közös megeggyezéssel felbontjuk a munkaviszonyt.ad kézbe egy havi pénzt ami sehol nem szerepel majd.(sztem kenőpénz)mivel egészségügyi gondok miatt már nem dolgozhatok el mennék táppénzre,de az a baj az előző kolegánk is fél év után kapott először táppénzt,mert addig nem intézték neki,pedig tudjuk ezt nem tehetné meg,de őket(kínaiakat) nem érdekli!félek ha táppénzen maradok nem fizet,de ha februártol elnyegyek munkanálkülire akkor kapok gyást és gyedet?minimálbérre vagyunk itt is bejentve.ha munkanélküliről megyek akkor kevesebb lesz a gyás vagy a gyedem?kérlek segítsetek annyira nem tudom mit tegyek.köszi

Andika30 # 2011.01.11. 09:01

Még most tervezzük, tehát év vége felé az biztos...

eszterxx # 2011.01.11. 11:46

Tisztelt szakértők!

Barátnőm kérdését szeretném tolmácsolni. Nagyobbik gyermekével, aki márciusban lesz 3 éves, apósa van gyesen, akivel nem lakik egy háztartásban. Pár napja megszületett kisebbik gyermeke. Kérdés, hogy mivel tgyás-t kap jelenleg, le kell-e mondaniuk a gyest? A gyermek ovodába nem jár, a nagyszülők vigyáznak rá.

Köszönettel,

Eszterxx

kagab # 2011.01.11. 14:18

7 hetes terhes vagyok, veszélyeztetett terhes és érdekel, amennyiben a szülés időpontjáig (augusztus vége) táppénzen kell maradnom, miből és hogyan számolódik a Tgyász és GYED?

bszilvia22 # 2011.01.11. 15:39

Tisztelt Szakértők!

A következő kérdésben szeretnék segítséget kérni:

2010.06.18-a óta GYED-en vagyok a kislányommal.
A 2010-es helyhatósági választásokon képviselő-testületi tag lettem.
Az lenne a kérdésem, hogy a képviselői tiszteletdíj felvétele érinti-e a GYED-emet, tehát választanom kell-e a GYED és a tiszteletdíj között?

Előre is köszönöm a választ!

Üdv: bszilvia22

CsEszter # 2011.01.11. 20:25

Tisztelt Szakértő!

2010. szeptemberéig GyED-et kaptam, utána GyES-t. 2010. decembere óta 6 órában dolgozom, GyES-t még kapok, de várhatóan 2011. márciusától már 8 órás leszek, így az új jogszabályok szerint a GYES-től elesem.

A kérdésem a következő: ha 2011 októberében megszületne második gyermekünk (és addig folyamatos lenne a munkaviszonyom), akkor jogosult lennék-e GyED-re, vagy csak a GyES-re?

Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlettel: CsEszter

miremma # 2011.01.11. 22:15

Tisztelt Szakértő!

Ikergyermekeim mellet akkor is jogosult vagyok GyES-re, ha óvodába járnak és nem megyek vissza a munkahelyemre dolgozni?

Válaszát köszönöm!

Üdvözlettel: miremma

Kiskoscsi # 2011.01.12. 10:08

Tisztelt Szakértők!

Első gyermekemmel voltam GYED-en, amikor megszűnt a hosszú évek óta folyamatos munkaviszonyom 2008. december 31-én. 2010. április 8-án ismét munkába álltam, most újabb gyermek vállalását tervezzük, de nem tudom, pontosan milyen feltételekkel, és meddig lehetek jogosult GYED-re. Ha jól értettem, TGYÁS jogosultságot már 365 nap biztosított jogviszonnyal lehet szerezni, de ezután a GYED már változó a ledolgozott napok arányában. Szeretném a maximális időt otthon tölteni, amíg GYED-et kaphatok (összesen ez a gyerek 2 éves koráig lehetséges az új törvény szerint is?), ezért érdekel, hogy ehhez mennyi napot kell ledolgoznom, illetve ha mégis előbb érkezik a tesó a szükségesen ledolgozandó idő maximumánál, arányosan mennyi ideig leszek GYED-jogosult.

Válaszukat, segítségüket nagyon köszönöm előre is.

Üdvözlettel:
Kiskoscsi

Stella1978 # 2011.01.12. 14:26

Tisztelt Fórumozók!

Segítségre lenne szükségem! ÉN 2009. november 23-tól 2011. január 31-ig határozott idejű szerződéssel dolgozom, viszont mai nappal közölték h nem tudják meghosszabbítani a szerződésemet. Tegnap tudtam meg azt , hogy ismét babát várok, 4 hetes terhes vagyok, szeptember 15-re lettem kiirva. Megkérdeztem a munkahelyemen, mire leszek jogosult annyit mondtak max. álláskeresési járadékra (a terhességről senki sem tud).Abban kérnék segítséget, h igazából most mit tehetek?milyen jutattásokat kaphatok, kaphatok-e egyáltalán? Mivel nem rendes állományba voltam felvéve igy táppénzre sem mehetek, legfeljebb passziv táppénzre ami csak 45 nap. Tanácstalan vagyok teljesen.

Köszönöm előre is.

bori022 # 2011.01.12. 14:27

Tisztelt Szakértő!

A következő kérdéssel fordulok Önhöz:
2010. júl. 30.-án járt le 2. gyermekemmel a GYES, ekkor a harmadikkal 7 hónapos terhes voltam, okt. 11.-re vártuk a babát. A TGYÁS-t szept. 11.-től igényelhettem, így a fennmaradó másfél hónapban, mivel iskolában dolgozom tanárként, ezt a terhesség végén nem igen lehet rendesen végezni, ráadásul másfél hónapról volt szó, így betegállományba mentem. Akkor úgy értelmeztük a TGYS összegének megállapítására vonatkozó törvényt, hogy a táppénz nem számít beszámítható jövedelemnek, így majd az előző ellátás alapját képező jövedelmem lesz a TGYÁS összegének alapja, ami a szerződés szerinti 149800 Ft. Ám amikor megkaptam a TGYÁS-t, akkor derült ki számunkra, hogy a munkáltató által kifizetett 10 napi betegszabadságra járó bért vették alapul, ami 28426 Ft volt. Ezzel a remélt 102000 Ft helyett 61000-et kapok havonta, ami 3 gyerek mellett igen érzékenyen érint minket.
Az lenne a kérdésem, hogy helyesen állapították-e meg nekem a TGYÁS összegét, és, ha igen, akkor nem lehet-e a körülmények ismeretében méltányosságot kérni, hogy a szerződés szerinti összegből kapjam a TGYÁS-T? Nekem igazságtalannak tűnik, hogy 10 nap betegszabadságnyi bér határozza meg a következő 2 évnyi juttatásom (a TGYÁS és a GYED) alapját!

Válaszát, segítségét előre is köszönöm!

Üdvözlettel: bori022

Dorimama # 2011.01.13. 11:23

Tisztelt Szakértő!

Munkaáltatóm bevezeti a cafeteria rendszer, amely újdonság cégünknél. Emiatt több kérdés felmerült részemről, amelyre szakszerű választ nem kaptam, így ehhez a fórumhoz fordulok.
Szülésem után 2006-ban tértem vissza dolgozni és tartósan beteg gyermekem után 2009 évvége óta jogosult vagyok GYESre. 7 órás munkaviszonyom mellett kapom a gyest.
Munkáltatóm feltételül szabta, nem jogosult cafeteriára az, aki gyesen van!Továbbá, ha az év során 31 napnál több napot töltök betegállományban, akkor sem leszek jogosult a szolgáltatásokra.
Kérdésem: a táppénzes napok kiszámításánál figyelembe kell-e venniük, hogy saját magam után, vagy a gyerek után vagyok távol?
Az én esetemben a Gyes tudtommal nem egyenértékű a "sima" Gyessel, ami a gyerek 3 éves koráig jár. Mit tegyek?
Köszönöm segítségét.
Üdvözlettel:
D.

csengő # 2011.01.13. 22:00

Tisztelt Szakértő!
Segítségét kérném gyermekgondozási díjjal kapcsolatban.
2007. óta munkaviszonyban áll az apa, GYED-et vesz igénybe a 2009. július 02-án született gyermeke után, amit a munkáltató folyósít. A munkaszerződése 2011. január 31-én lejár, megszűnik a munkaviszonya. Ezt követően jogosult-e továbbra is a gyermekgondozási díjra?
Köszönettel: csengő

kovacsne01 # 2011.01.14. 06:42

Tisztelt Szakértő! Szeretném a segítségét kérni.2005-ben egy cég főállású alkalmazottja lettem.2007 szeptemberében eljöttem táppénzre, majd 2008 májusban Gyedre. Ekkor azonban a cég megszűnt jogutód nélkül Az új cég átvett 2008 májusban .Jelenleg 2011 májusáig gyesen vagyok kisfiammal, de szeretnénk neki egy kistestvért, Szeretném kérdezni, ha nem sikerülne májusig, csak a fennmaradó szabadság ideje alatt,vagy esetleg munkanélküli alatt, akkor már csak a gyest kapnám?Előre is köszönöm válaszát

nandy # 2011.01.14. 16:20

Többször leírtam már, hogy nem szerencsés jövőre irányuló, tervezett terhességgel kapcsolatos kérdésekre válaszolni.
Nem is igazán lehet, mert annyi minden változik, és nagyon sok mindentől függ az ellátások összege, időtartama, a jogosultság...

nandy # 2011.01.14. 16:21

csengő: igen, jogosult. És továbbra is a munkahelye folyósítja.

nandy # 2011.01.14. 16:22

Dorimama: a munkáltató joga meghatározni azt, hogy milyen feltételekkel adja a juttatást.
Általában a 30 napnál hosszabb távollétekre nem szoktak adni, de van, ahol már kevesebb távollét miatt sem.