Kérdezném hogy az AB döntésről tud e valaki valamit?A másik nekem van öt saját gyerekem és egy akit befogadtam, mert 12 éves kora óta az utcán élt. Most az utolsó éves éretségi előtt a lányommal.Van tíz unokám Ebből a négy felnőtt gyerekemből, vő, megy az nyolc hat munkanélküli.Plusz kettö iskolás. Ami azt jelenti hogy ha mire éretségiznek, már munka nélküliek lesznek.Kérdezném hogy 35 év munka után rengeteg betegséggel a hátam mögött, elveszik a járandóságom, mi lessz. Ugyan is csak az én pénzemből élünk.Pedig nap mint nap mennek munkát keresni, de sehol nem adnak nekik. Akkor én hól kapok?
Rokkantsági nyugdíj kontra rehabilitációs járadék
Szeretném kérdezni, hogy valaki van-e hasonló helyzetben? És tudna-e nekem tanácsot adni?
Eddig rehabilitációs járadékon voltam, augusztus 31-ig. Eddig kaptam is rendesen az ellátást.
De én közben augusztus 7-én voltam felülvizsgálaton, ott szó szerint azt mondták, hogy a százalékom annyi nincs, hogy rokkant ellátást kapjak, de viszont attól meg több, hogy ne kapjak semmit. És igen, az egészségi állapotom a 49 %.
Tehát rehabilitációs ellátást fogok kapni, ez volt aug. 7-én.
Két hete kaptam egy papírt a nyugdíjfolyósítótól, (Ebben, ami számomra érthetetlen,. Hogy október 10-i dátum szerepelt ezen, de nekem aug. 7-én állapították meg, hiszen akkor voltam a felülvizsgálaton, akkor nekem mikortól jár ez a rehabilitációs ellátás???), hogy kaphatom az ellátást, csak ki kellett töltenem egy nyilatkozatot, hogy mikortól kérem az ellátást, meg hogy dolgozok-e. Természetesen nem dolgozom, nem is bírok sajnos. Ezt aznap vissza is küldtem.( okt 27.-én ) Elvileg utána kapom meg a határozatot, de ezt még a mai napig nem kaptam. Már felhívtam a Bajai kirendeltséget de még mindig azt mondják legyek türelmes! De kérdem én ha hónapok óta nem kapok semmit ? Még az egészséges embert is kikészíti idegileg nem a beteget!Lenne még egy kérdésem ha augusztus 31-ig járt a rehabilitációs járadék akkor az emelést meg kaphatom vissza menöleg ?
Ui.: Egyébként a felülvizsgálaton elég kiszolgáltatott módon történt. Először megállapította nekem egy bizonyos %-ot, de a végén a főorvosnő mondta, hogy ez sok, és vegyünk el belőle.
Tehát nem a betegség által kaptam a %-ot, hanem az ő kénye-kedvük szerint.
A mostani fiataloknak igyekeznének munkát adni , törvényes , megfizetett , megélhetést biztosító munkát ! akkor lehetne befizetés is a nyd kasszába , de így mi a manóból lenne ? Befizetés is + gyerekszületés is ! Adnának silány - pofátlan - élősködő politikusoknak kevesebbet ! jutna másfelé is a pénzből . A sok baromság amire költenek , ráérne majd akkor , amikor már azt se tudnák jó dolgukba hova szórják el a pénzt .
Lósz@rt!
Ne engem meg az 50 éven felülieket akarják annyira dolgoztatni..., pláne ne azokat akik tartósan betegek.
Foglalkoztatassák a fiatalokat.
Három fiamból egynek sincs bejelenetett munkahelye!Például. És nem az ő hibájuk, mert mind a hárman igen dolgos emberek. Ez már abból is kitűnik, hogy élnek. Mégpedig úgy, hogy nem a szülők és nagyszülők tartják el őket.
De ezenkívül sorolhatnám estig, hány fiatalt ismerek akik szintén akarnak dolgozni, de nincs munka. A közmunka nem megoldás. Az csak pár hónap, abból nem gyarapszik a nyugdíjkassza.
És hány olyat ismerek akik a szülők, vagy inkább nagyszülők nyakán élősködnek...
Szóval..., rohadtul falls gondolkodás az, ha engem akarnak vésővel , kalapáccsal megrehabilitálni, a fiatalok meg depressziósak és nihislisták. Oszt nekik is lassan rokkant ellátást lehet adni, mert mentálisan tényleg betegek lesznek.
exrokki?
A mai napon hozott döntés, az AB honlapon lesz először olvasható.
http://www.mkab.hu/…-es-vegzesek
Ha jobb oldalon beírod az ügyszámot,s ha a döntés megszületett, az eredményt is ezen az oldalon, olvashatod!
KERESÉS AZ ÜGYEKBEN
ügy sorszáma 3283 keresés
Összeomolhat a nyugdíjrendszer?
18 komment|
Megjelent: 2012.11.26. 09:11|
Frissült: 2012.11.26. 09:42
Egyre többen vannak az idősek és egyre kevesebben a fiatalok. A kormányzati intézkedések hatására lassulhat ugyan a magyarországi nyugdíjkiadások növekedése, de ez csak átmenetileg hoz enyhülést - írja a Világgazdaság.
Az utóbbi években meghozott intézkedések csak részben ellensúlyozzák a társadalom elöregedésének és a születésszám csökkenésének együttes következményeit. Mivel a társadalom egyre öregszik, a korfüggő kiadások is emelkednek - állapítja meg a Széll Kálmán Terv.
Borús képet fest a következő évtizedekre az Eurostat előreszámított időskori eltartottsági rátája is. Ez az a mutató, amely a 65 évnél idősebbek számát adja meg a 15–64 év közöttiek számának százalékában. A jelek szerint Magyarországon az eltartottak aránya már 2050-re megduplázódhat, 2060-ra pedig megközelítheti a 60 százalékot.
A kedvezőtlen hatások ellen a gyermekvállalás ösztönzésével harcolna a kormány. Ide tartozik a három vagy többgyermekes családok gázártámogatása, vagy akár a családi adókedvezmény. A lapnak nyilatkozó szakértők szerint azonban ez nem elég. Bár a gyermekvállalást támogató intézkedések hosszabb távon fontosak, a születések számának esetleges emelkedése nyomán csak 20-25 év múlva növekedne a nyugdíjjárulék-fizetők száma. 2017-2018-ban, a Ratkó-korszakban születettek tömeges nyugdíjba vonulásakor pedig drasztikusan emelkednek majd a nyugdíjkiadások.
A nyugdíjszakértők szerint sokat lendítene a helyzeten az 50 év felettiek foglalkoztatottsági rátájának javítása és a rövid- és hosszú távú kormányzati intézkedések összehangolása - írja a lap.
Sziasztok!
Sziasztok!Ma tárgyalja az AB a rokki ügyet,amit az Alapvető jogok biztosa beadott.Ha valaki tud az AB üléséről,kérem írja meg.Tudjátok,hogy mi ennek az ügymenete???Mikor lehet ebből döntés,és hol teszik közzé???????
Sziasztok!
Aperten!
Drukkolunk Neked! Ha mi nem is, remélem, hogy Te megnyerheted!
Bár talán ha sikerrel jársz ez kihatással lehet a nem véglegesítettekre is.
K Ö Z L E M É N Y!
Mennyi az annyi? - Számháború a rokkantak létszámával!
www.pestmegyei-hirhatar.hu
K Ö Z L E M É N Y!
taffyka
ez az én véleményem, ha neked más léci oszd meg velünk is....
hisz egyformán Sorstársak vagyunk, vagy nem?...
a Beteg ember nem selejtes árú
Tisztelt szeretett Sorstársaim!
azon véleményen vagyok, hogy ragasszanak ránk egy "R" "Rehahabilátak"betűt,rakjanak vagonba minket,és fél kezű, fél lábú, rákos betegekkel vigyenek minket 47-ezer forintért kő, só bányába dolgozni, hisz ez a céljuk, meg ölni minden beteg Embert!!
ez a mi sorsunk, az Orbán, és a "keresztények" véleménye!!
a Beteg ember nem selejtes árú
L e g f ő b b c é l k i t ű z é s e i n k
A magas színvonalú szakértői tevékenységünkkel hatékonyan hozzá szeretnénk járulni a fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek egészségügyi, szociális és foglalkozási rehabilitációjához annak érdekében, hogy a már meglévő és a kormányprogram végrehajtása során létrejövő új munkahelyek betöltésére a lehető legnagyobb mértékben és arányban váljanak alkalmassá és képessé. Szakvéleményeinkben és szakhatósági állásfoglalásainkban javaslatot készítünk a komplex rehabilitációra, így járulva hozzá ahhoz, hogy a rehabilitációs programba vett emberek a foglalkoztatási lehetőségek kihasználására maximálisan képessé váljanak.
Kiemelten fontos számunkra, hogy hivatalunk kormánytisztviselői empátiával viseltessenek a hozzánk fordulók iránt és emberséges magatartást tanusítsanak az ügyfeleink felé, különös tekintettel arra, hogy a hivatalunkkal kapcsolatba kerülők általában segítségre szoruló, olykor súlyos betegségekkel küszködő emberek.
A Nemzeti Ügyek Kormánya elszánt a tekintetben, hogy határozottan lépjen fel a korrupció összes formájával szemben, ezért hivatalunkban is végre fogjuk hajtani a szükséges szakmai és szervezeti változtatásokat, és igénybe fogunk venni minden jogi eszközt annak érdekében, hogy az egészségkárosodás orvosi minősítésének gyakorlatában is felszámoljuk a korrupciót. Sor kerül olyan informatikai fejlesztésekre is, amelyek hozzájárulnak a vizsgálatok objektivitásának, ellenőrizhetőségének és adott esetben a személyi felelősség utólagos megállapíthatóságának biztosításához.
Bízunk abban, hogy a fent megfogalmazott változtatások eredményeképpen szakszerű, átlátható és emberséges tevékenységünkkel a társadalom többségének morális megítélésével egybeeső, a társadalmi szolidaritás elvét érvényre juttató döntések születnek, ami előfeltétele a közpénzek átlátható, felelős, ésszerű és hatékony felhasználásának.
köszönjük narancs zabáló szívességeteket,csak a köz pénz a lényeg!! a többi : családok mennek tönkre, Embereket hoztok ki látástalan helyzetbe az benneteket már nem érint..
fagyanak meg, haljanak éhen, váljanak el,mert ti a beteg Embert selejt árunak nézitek, meg vonni tőlük minden támogatást mindenki menjen dolgozni fél karral, fél lábbal 50-év felett , DE HOVÁ???
a Beteg ember nem selejtes árú
Tájékoztató a megváltozott munkaképességű személyek ellátási és támogatási rendszerének átalakítása keretén belül 2012. november 16-án kihirdetett jogszabályokról
http://nrszh.kormany.hu/…alakitasarol
Sorstársaim!
mindannyian be lettünk csapva a Magyar történelem leghazugabb leg "átkosabb" kormányától remélem 2014-ben
ki törli a Magyar történelem végképp ezeket a "Mengeléket"a történelemből, és soha, de soha nem fogják sanyargatni beteg magatehetetlen Emberek, és több mint 4-millió éhező Magyar életét,sajnos nekünk ezt a "korszakot" is meg kellett élnünk, bár sokan nem hiszem , hogy meg éljük a 20014-et :(
a háttérben meg bújó "jobb kéz sátán" a KDNP remélem soha nem felejti el mit tettek velünk!! és majd az utódaink számon kérik őket !!
ezt amit le írtam , már végső elkeseredésembe írtam
nem tudom , hogy a még hátra lévő pár nap, hónap hogy fog le zajlani
De minden Sorstársamnak kívánom, hogy élje meg a 20014-et!!
a Beteg ember nem selejtes árú
Sziasztok már korábban írtam,hogy egyik ismerősömnek jött a levél hogy nem soká hívni fogják .Szedje össze a lelteit ill újakat szerezzen . Most beszéltem vele dec. 20-án kell mennie .59 éves tavaly lett özvegy és nem kellett neki jelentkezni márc.31 ig. Most akkor elveszik v. csökkentik a rokkant nyugdíját v.ellátását és az özvegyijét is .qrva nagy szemétség!!
Itt is érdemes szét nézni: nrszh.kormany.hu
Talán most sikerül, 16-os szám, 849 oldal.
Taffyka!
Még próba........
Igazad van!
„igen, amúgy megkeresni meglehet a googlén a netjogtárba, de szerintem a fideSS moderátorai ide nem engedik beilleszteni. jelöld át a googléba. akkor megjelenik.”
http://www.google.hu/url?…(ii.%2014.)%20nefmi%20rendelet%20a%20komplex%20min%C5%91s%C3%ADt%C3%A9sre%20vonatkoz%C3%B3%20r%C3%A9szletes%20szab%C3%A1lyokr%C3%B3l&source=web&cd=2&ved=0CDAQFjAB&url=http%3A%2F%2Fwww.magyarkozlony.hu%2Fpdf%2F11946&ei=ziOyUISvFonvsgaU14H4Bg&usg=AFQjCNGPs2_Tr6LpxZIf1VvWnSmAnyaZCA
7/2012. (II. 14.) NEFMI rendelet
a komplex minősítésre vonatkozó részletes szabályokról
http://www.google.hu/url?…(ii.%2014.)%20nefmi%20rendelet%20a%20komplex%20min%C5%91s%C3%ADt%C3%A9sre%20vonatkoz%C3%B3%20r%C3%A9szletes%20szab%C3%A1lyokr%C3%B3l&source=web&cd=1&cad=rja&ved=0CCsQFjAA&url=http%3A%2F%2Fnet.jogtar.hu%2Fjr%2Fgen%2Fhjegy_doc.cgi%3Fdocid%3DA1200007.NEM&ei=ziOyUISvFonvsgaU14H4Bg&usg=AFQjCNHc1GYsd6wHZ-kbOSr985v2mg_vtA
Köszi Tafika
taffyka 12óra47perces belinkelt, nem előhívható nálam. Szerintem másnál sem.
Traffyka!
köszönöm!
Ókút
Sziasztok egy kis segitséget szeretnék kérni.Meg tudja valaki nekemn mondani hogy a Magyar közlöny melyik számában jelent meg a rokkantak felülvizsgálatának táblázata,amelyen rajta van hogy betegségenként hány százalékot adhat egy felülvizsgáló főorvos?Tudom hogy itt is megjelent a fórumon,de sajnos nincs időm most visszalapozni több mint ezer oldalt.Aki tudja irja meg köszi elöre is.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02