taffyka!
Még bízhatunk az AB döntésben, hogy nemcsak a bányászokra vonatkozó törvénymódosítás lesz!
taffyka!
Még bízhatunk az AB döntésben, hogy nemcsak a bányászokra vonatkozó törvénymódosítás lesz!
Én örülök neki ha a bányászok visszakapják ami jár nekik.Demonstráltak,sikerült nekik.Attól tartunk mi többiek.....
peti
Visszakapják a bányászok a járadékot?
2012. november 24. 18:25 K. E. I. (Dunántúli Napló)
„Visszakapják a bányászok a járadékot?
2012. november 24. 18:25 K. E. I. (Dunántúli Napló)
BARANYA | Nem ért véget a várakozás a szerdai kormányülés után sem: a rokkant bányászok járadékának ügyében a tervek szerint csak december 5-én döntenek.
Polics József országgyűlési képviselő lapunk kérdésére elmondta, őt arról tájékoztatták, hogy a kormányülésen a rokkant bányászok számára leginkább kedvező törvénymódosítást adták vissza kidolgozásra – ez fog napirendre kerülni december 5-én. Ott már nem lesz vita, csak szavazás, hangsúlyozta a képviselő.
A javaslat szerint nemcsak azok kaphatják vissza a járandóságukat, akiktől a felülvizsgálatot követően elvették, de a további felülvizsgálatok is megszűnnének.
Ruda Sándor, a Járadékos Bányászok Szakszervezetének elnöke elmondta, ők is hallották a jó híreket, emellett olyan információkat is kaptak, hogy néhány rokkant bányászhoz megérkezett a határozat, amely szerint az ellátásukat visszamenőleg megkapják. Ez azokra vonatkozik, akiknek a jövedelmét korábban megszüntették.
”
Katalin György re ne figyeljetek. Ez csak a bányászokra fog vonatkozni, ha egyáltalán fog. Ő már másik fórumon is bekavart, vita van egész nap.Miatta.
sgabne Ne várd az emelést,mert sajnos nem jár.A régi szoc.járadékosok nem kapnak semmit.Én sem kaptam.
Valaki nem tudja esetleg mennyi a jövedelemkorlát régi szoc.járadékosoknak{jelenleg rehab.ellátás}?Következő felülvizsgálatig még jár együtt a két jövedelem.
megrokkant,
nincs még AB döntés!
Szeretném, ha valaki tudna nekem segíteni. Én rehabilitációs ellátást kapok, valamelyik fórumon olvastam, hogy 27 ezerről emelik az ellátásunkat és novemberben visszamenőleg januárig megkapjuk a különbséget, nekem múlt héten jött az ellátásom, de nem kaptam semmi plusz pénzt. Ha tud erről valaki valamit kérem válaszoljon nekem. Köszönettel
AB. határozat van e már máma a mi ügyünkbe? Mert én az ottani honlapon nem találom.
taffyka!
Számomra is furcsa...... ez az egész, ezért érdekel Aperten válasza!
aperten
Óriási lájk! nagyon tetszik az írásod, minden szavad igaz!
aperten,
az alábbi cikket most találtam a facebook-on. Tudsz valamit erről?
Rokkantak és egyéb védtelenekfacebook
„Rokkantak és egyéb védtelenek
237 tag
Nyilvános csoportNyilvános csoport
Észrevétel,tanács, okos tippek
Katalin György
Tisztelt Pajtások, Munkatársak!
Magyarország kormánya végre megváltoztatta álláspontját, a rokkant-bányászok ellátásának ügyében. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára ígéretet tett, hogy soron kívüli felülvizsgálatra rendelnek vissza, minden 'volt' III. csoportos rokkant nyugdíjast, akiket rehabilitálhatónak minősítettek és elvették korábbi ellátásukat.
Az egészségügyi minősítés meghagyása mellett, visszakapják korábbi juttatásaikat.
Az ügy SÜRGŐS!
Kérik az érintetteket, hogy küldjék el vagy telefonon közöljék adataikat, (név, lakcím, rokkant-nyugdíjas törzsszám), a BDSZ titkárságára.
e-mail.: bdsztitkarsag@gmail.com
fax.: 06-1 351-77-56
tel.: 06-1-351-00-70, 06-20-223-52-61 (Gaál Gábor) vagy BDSZ-titkárság 06-1-322-98-65
FIGYELEM! az ügy sürgős, hiszen költségvetési vonzatai vannak, ezért minél előbb álljanak rendelkezésre az adatok.
JÓSZERENCSÉT!
4 órája”
A rokkant és a rablógyilkos szociális, és jogi helyzetének összehasonlító elemzése.
„ Lakhatás: ”
A rablógyilkosnak elfogása után biztosítva van a lakhatása, őrzött, zárt intézményben.
„Aki megrokkan -még ha van is lakása- nagy valószínűséggel hajléktalan lesz egy idő múlva, mert többnyire nem tudja a mengele-törvény által alkalmazott "ellátásból" fenntartani. ”
A rablógyilkos télen nem marad fűtés nélkül, nyáron a vastag falak biztosítják a hüvöset.
„A rokkantnak - még ha van is lakása - sokszor már nem telik téli tüzelőre, nyáron klimatizálásra.”
„ Étkezés: ”
A rablógyilkosnak garantáltan biztosítva van a napi háromszori étkezés, az egészséges főtt étel. Nekik vallási, egészségügyi, vegetariánus, stb szempontokat figyelembe véve kell biztosítani az ételt.
„A rokkantnak csak addig van biztosítva az étel, amíg a mengele-ellátás pénzösszegéből erre marad. Hó végére többnyire nem marad. Ha kórházba kerül, lényegesen alacsonyabb költségből előállított ételadagokat kap, mint amit a börtönben adnak. Ez az étel mennyisége és/vagy minősége rovására megy.”
„ Orvosi ellátás: ”
A rablógyilkosnak járulékfizetési kötelezettség nélkül biztosított a megfelelő orvosi ellátás, kórházi kezelés, tudtommal várólista nélkül.
A rablógyilkost az orvos sem alázhatja meg, mert a strasbourgi bíróság elmarasztaló ítélete hoz, és/vagy jön az Alapjogok Biztosa és ejnye-bejnye jelentést készít.
„A "rehabilitálhatónak" nyilvánított rokkant, többnyire kényszerből, egészsége veszélyeztetésével kénytelen munkát vállalni, ha van olyan szerencséje, hogy erre egyáltalán módja nyílik. Járulékot kell fizetnie, de a szükséges orvosi ellátásokat nem meri igénybevenni, mert elveszti munkahelyét. Ha mégis kénytelen, várólisták túlélésével kerülhet sorra. A rokkantakat tömegesen megalázzák a mengele-szakértői felülvizsgálatokon, vagy a "szakvéleménybe" foglalt durva sértegetésekkel.”
A sorsdöntő eljárások:
„Jogi alapállás: ”
a rablógyilkost mindaddig ártalannak kell tekinteni, amíg jogerős ítélet ki nem mondta a bűnösségét.
„A rokkantnyugdíjas alaphelyzetben csaló, de egy - a megrokkanásakor évényben levőnél sokkal brutálisabb szempontok szerinti- felülvizsgálat kérésével bizonyíthatja, hogy nem csaló. Ha nem kéri, az addig kifizetett mengele-ellátására visszafizetési "amnesztiát" kap a kegyes államtól.”
„ Tényállás felderítése: ”
A rablógyilkos esetében a tényállást az állami hatóságok hónapokig tartó, minden apró részletre kiterjedő munkával derítik fel, nyomrögzítés nyomkezelés szigorú eljárási szabályok szerint történik, a szükséges szakvéleményeket hivatalból elkészíttetik. A rablógyilkost, a tényállás felderítéséhez szükséges vizsgálatokra odaszállítják, vagy a szakértő meg a gyanúsítotthoz.
„Rokkantnyugdíjasnak legjobb esetben is 1-2 hete van a tényállás tisztázásához szükséges leletek beszerzésére. Utazási költségeit, legjobb esetben is meg kell előlegeni, vagy teljes mértékben viselni kell. A tényállás tisztázásához szükséges leleteket, szakvéleményeket többnyire csak beutalóval lehet kérni, amit vagy kap a háziorvosától vagy nem. Többnyire még a szükséges vizsgálatokat sem végzik el időben, mert várólisták vannak.”
„ Döntéshozatal: ”
A rablógyilkos sorsáról bírósági eljárásban döntenek, ennek keretében megismerhet minden olyan tényt előzetesen, amelyre a döntést alapozzák. Joga van ügyvédet fogadni, joga van részt venni a tárgyaláson, mely nyilvános, joga van a jogerős döntés meghozatala előtt kérdést intézni/intéztetni, a tanúkhoz, szakértőkhöz. Nincs együttműködési kötelezettsége, megtagadhatja a válaszadást bármely kérdésre. A tárgyaláson elhangzottakat pontosan rögzíteni kell gyorsírással, vagy hangfelvétellel, és utólag jegyzőkönyvezni, amit a rablógyilkos az eseleges fellebezéséhez kikérhet, felhasználhat.
„A rokkantnyugdíjas sorsáról jogerősen közigazgatási eljárásban döntenek. A sorsáról döntő tárgyalás nem nyilvános, azon a rokkantnak nincs joga részvenni. A tárgyaláson "ömlesztve" tárgyalják a napi felülvizsálatokon résztvettek sorsát. Mivel a rokkant ezen nem vehet részt, értelemszerűen az ezen elhangzottakra nem tud reagálni, nem tudhatja meg, egyes szakértők részéről milyen kijelentések hangzottak el, és azoknak milyen a valóságtartalma. Pontos jegyzőkönyv nem készül, csak összefoglaló, de ezeket sem kapja kézhez a rokkant. Így döntés teljesen arctalan, utólag bizonyíthatatlan a személyi felelősség megoszlása. Másodfokon is így születik a jogerős döntés. ”
# aperten
Sorstárs55 köszönöm a felvilágosítást, már azt hittem, hogy várjuk,hogy jobbra forduljon minden , közben meg elment a hajó.Még egyszer köszi!
Csak a 2011. évi CXCI. törvény? Úgy emlékeztem, hogy más jogszabály is. Vagy sem?
Köszönöm
Kreppke
„Rokkantból földönfutóvá
kb. egy órája
Fekvő demonstráció!
Mivel tisztában vagyunk azzal, hogy beteg embereket nem tudunk tömegével az utcára vinni, ezért az alábbi elgondolásunk támadt!
”Keresünk 10 bátor, és elszánt rokkant embert, és 10 egészséges segítőt. Kérünk 10 gumimatracot, és gyapjú takarókat. A tárgyakat csak kölcsön kérjük. "fekvő" demonstrációra kérünk engedélyt a rendőrségtől, és 1 órát feküdnénk Székely Ildikó hivatala előtt, (mintegy felravatalozva), 1 órát am EEM előtt, és egyet vagy a KDMP székháza előtt, vagy egy bazilika előtt. Természetesen a ravatalozás jelképes eszközeivel. (gyertya, szemfedő) A 10 egészséges ember pedig kötéllel a nyakán a fejünknél. A táblákon feliratok (ötletek szerint) áldozatok, és áldozat leszek, és stb.
Javaslatokat, és ötleteket várunk.
Úgy gondoljuk, hogy erre a drasztikus akcióra szükség van, mert az egészségesek még nem ébredtek rá, hogy rájuk is ez a sors vár!
Szervező: Katalin György
facebook.com/events/552819994732850/?„ref=ts&fref=ts”
AB-ról semmi hír még ma sem.
kázmér lehet struccpolitikát is folytatni,úgyhogy akkor azt ne olvasd el,ráérsz akkor,ha majd a bilibe ér a kezed.
sitimaci,csak azokat teszi ide fel ami érintőleg van erre a rétegre,hogy tájékozódhasson mindenki.
Sziasztok!
A rokkantnyugdíjra vonatkozó szabályokban állítólag 2013-ban változás áll be. Ez igaz? Tudnátok abban segíteni, hogy mely jogszabályok vonatkoznak jelenleg a rokkantnyugdíjra, illetve melyek lesznek 2013-tól érvényben?
Előre is köszönöm szépen.
Kreppke
sitimaci
Téged ki fizet azért hogy már a 2114 es választási dolgokkal ílyeszgeted az embereket? Hól van az még. MI akik még a földön járunk a tegnapi AB döntésre várunk.Megkérek egy pár embert hogy ahogy olvasom naponta többször is felrakják az olyan dolgokat, hogy az ember hátán fel áll a szőr.Ha ezen élveztek el akkor inkább keresetek egy kutyát, de ne az embereket ba....tok
Tudhatunk már vmit? AB-re gondolok.Kösz'ha vki tud,olvasott vmit.
Tyúk anyó.A gyerekeknek irány Anglia.Havi 500 000 fizetés,biztos megélhetés,nekünk meg szegénység,és nyomorúság.Én már 4 hónapja nem váltok ki gyógyszert sem mert az önkormányzat saját jogkörbe elvette a közgyógyomat is.Az egész arra megy ki hogy minél hamarább megpusztuljunk,a 47000 nyugdíjból.Már bele sem merek gondolni hogy megint jön a tél.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |