Szakvizsga - "A " rész (polgár)


bajussz # 2009.04.15. 07:52

megkaptam a behívómat, még van bő 3 hetem megtanulni a pp-t

bajussz # 2009.04.15. 09:00

hoppá

most jöttem rá, hogy nem pp-ből buktam meg, hanem ptk-ból:)

tavaly szeptember óta sokat változott a ptk, és a csjt? vagy tanulhatok a tavalyiból? az legalább ki van húzva:)

Impossible # 2009.04.15. 17:12

bajusz,

minek tanulsz pp-t, ha elmondásod szerint nem vagy jogász? Nade mindegy, én nem szólok bele. Tanuld nyugodtan, végülis hasznodra nem válik. lol

jogszaby # 2009.04.18. 08:34

Sziasztok!

Az utolsó vizsgára készülök, ami nálam az "A" részt jelenti. Köztisztviselő vagyok, ezért közjoggal kezdtem, és így visszafelé haladok, mert a polgár tűnt a legnehezebbnek, gondoltam, ezt hagyom a végére, amikor már minden erőmet beleadhatom a tanulásba.
A lényeg: január 20. körül adtam postára a jelentkezést, március 20. és április 20. közé kérve időpontot, és négyszeri telefonos érdeklődésem eredményeként tegnap tudtam meg végre: május 13. Azt hiszem, a hölgy akkor találta ki, mert megkérdezte, hogy jó-e. Nekem jó így, mert szerencsére - tőlem teljesen szokatlan módon, éppen attól tartva, hogy esetleg nem lesz négy hetem, - tanultam előre egy hetet, így nincs para, elvileg elég lesz az idő bőven.

Gondolom, hogy többnyire mindenkinek megvan a kialakult - szerencsés esetben jól bevált - tanulási módszere, de azért leírom, én hogyan készülök, főleg azért, mert általában az "A" résszel kezdenek az emberek, és így az ezt a topicot olvasó népek valószínűleg először vágnak bele ekkora anyag elsajátításába. Jóformán ugye a 4-5 államvizsgatárgyunk anyagát kell egyetlen napra összezsúfolni az agyunkba, ami nekem az első vizsgánál részint rémisztőnek, részint elképzelhetetlennek tűnt, csak azért nem estem pánikba, mert tudtam, hogy előttem már "páran" megcsinálták.
Én sajnos nem az a típus vagyok, akinek elég egyszer vagy kétszer elolvasni ekkora anyagot. Nekem a vázlatolással egybekötött sok ismétlés jött be.
Azzal kezdem, hogy átnézem az anyagot, hány oldal az egész, mennyi jut egy napra. Ez azért kell, hogy ne az legyen, hogy a végén nem jut idő valamire.
A napi anyagból mindig laza vázlatot csinálok, így később nem a – mondjuk - 400 oldalnyi jogszabályt kell átnéznem ismétlés gyanánt, hanem a 150 oldalnyi jegyzetet. Kb. ez az arány, és sokat számít.
Tehát, délután új anyag, vázlatolás, másnap délelőtt ismétlés, mégpedig mindig az előző két nap anyagáé. Ha végeztem a tárggyal, egy nap alatt az egészet átismétlem. Következő tárggyal ugyanez, és ha végeztem vele, két nap alatt mindkét tárgyat átismétlem. A harmadik tárgy után pedig három nap alatt mindhármat, plusz még jó, ha van a végén két-három nap, egy egy nap alatt három tárgyas ismétlésre, plusz a nehéz részek külön ismétlésére, és a gyakori kérdések átnézésére, ha valami kimaradt volna.
Mindegyik részre négy hetet készültem, büntire talán pár nappal kevesebbet. Ez az idő persze nem mérvadó azoknak, akik nem vázlatolnak, csak - mondjuk - aláhúzzák a lényeget, hiszen az kevéssé időigényes. Az a legjobb, ha valakinek elég, egyszer, kétszer átolvasni az anyagot, és kész (bár az így tanuló kollégáim is kb. ennyi időt szántak a készülésre, mint én).
Eredményes felkészülést kívánok mindenkinek!

Impossible # 2009.04.18. 18:55

Hát szépen leírtad, köszönöm mindenki nevében!
Jó sok energiád van, nekem nem lenne ennyi, az biztos. Sajnos az van, hogy pont az anyag mérete miatt az ember egy idő után rékényszerül arra, hogy megjegyezzen úgy dolgokat, hogy csak egyszer vagy max. kétszer olvasta el. Mindent ismételgetni...vázlatolni...iszonyú energia és idő...én ehhez már most is öreg vagyok...mi lesz később, őrület!

bajussz # 2009.04.20. 08:00

sziasztok!

ha van valakinek kivonatolt ptk-ja, vagy vázlata, szívesen olvasgatnám.

üdv

jogszaby # 2009.04.20. 12:55

Szívesen :)

Valóban elég idő- és energiaigényes módszer, belátom, de nekem ez jött be. Mondjuk leginkább azért jó a sokszori átnézés, mert minden ismétléssel egyre kevesebb dolog marad ki, tehát tulajdonképpen a fehér foltokat számolom fel. :)
És mivel kaptam mindegyik részre három hét tanulmányi szabit, családom még nincs, nem vagyok rákényszerülve, hogy feleennyi idő alatt tanuljam meg. Rá tudom szánni az időt, ennyi.

Bajussz!

A gmailes fiókban van egy Aper1 nevű doksi. Azt hiszem, az pont kivonatol polgári jog.

Üdv

Lanczi # 2009.04.20. 17:22

Sziasztok!

Ma voltam írásbelizni Pp-ből.

A következő volt a jogesetem:

A bíróság által cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezett személy pert indít a jegyző ellen kártérítés megfizetése iránt, mert a lelakatolt helyiségéből a zár feltörésével elvitte az értéktárgyait, és elárverezte, ezzel 400 000 Ft kárt okozva. Az elsőfokú bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasította Pp. 130. § e pontja (perbeli jogképesség hiánya) és a Pp. 48-49. § alapján, azzal az indokkal, hogy felperesnek nincs "perbeli jog- és cselekvőképessége".

Felperes a végzés ellen fellebbezett.

A feladat az volt, hogy másodfokú határozatot kellett írni.

Én a következőket írtam:

az elsőfok végzését végzéssel hatályon kívül helyeztem, és új eljárás lefolytatására és új határozat meghozatalára köteleztem.

Indokok:

  • a korlátozottan cselekvőképes személynek perbeli jopképessége van, csak cselekvőképessége nincs.
  • az első foknak a perbeli jog és cselekvőképességet hivatalból kellett volna vizsgálnia, a felet hiánypótlásra kellett volna felhívni, vagy hivatalból a gondnokot megidézni (gondnokolti névjegyzékből), nem pedig idézés kibocsátása nélkül elutasítani.

Nagy vonalakban ennyi, remélem jó lesz...

Impossible # 2009.04.20. 17:52

Egyébként jó lenne, ha mindenki így leírná, mert ebből lehet tanulni. Meg majd jó lenne azt is megírni, hogy tényleg jó lett-e a megoldás.

justizmord # 2009.04.21. 01:14

Sziasztok, nem vagyok jogász, csak kibicelek...

Lánczi doktor (megelőlegeztem a doktort)... a kereszt neved nem M. betűvel kezdődik véletlenül?

Na, szóval kibicelek...

Voltak a jogesetben további bővebb információk? Mert ennyiből igen nehéz eldönteni pontosan az ügyet. Kapott például az alperestől beadványt a bíróság? Volt előzetesen bármilyen hiánypótlás a felperestől? Csatolt a felperes bármilyen mellékletet a gondnokságáról? Nyilatkozott valamit a cselekvőképességének mértékéről?

A cselekvőképesség korlátozása az sztem nem teljes cselekvőképtelenség. Vagyis ilyen esetekben bizonyos lépéseket igenis tehet önállóan is, és a cselekvőképességének korlátozásának az ítélete tartalmazza, hogy miben nem tehet nyilatkozatot, milyen lépéseket nem tehet. Nagyon is elképzelhető, hogy a perindítást nem korlátozták nála, tehát ilyen esetben még hiánypótlást sem kellett volna kérni, hanem elfogadni a keresetlevelet.

Ha a perindítási cselekvőképességében is korlátozottnak van minősítve, akkor van az, amit te írtál. Sztem.

További problémám, hogy a bíró honnan jöhetett rá, hogy a felperes gondnokság alatt áll. A jogeset szerint idézés kibocsátása nélkül, ami az olvasatomban azt jelenti, hogy a keresetlevelet nem küldték meg az alperesnek véleményezésre, hiszen általában a tárgyalásra való idézést és a felperes keresetlevelét együtt postázza a bíróság az alperesnek. Ha nem postáztak idézést tárgyalásra az alperesnek, akkor sztem a keresetlevelet sem kapta meg, ergo nem ő jelezte, hogy baj van a felperes cselekvőképességével. Honnan tudta tehát a bíró? Támaszkodhat-e egyáltalán hallomásokra, hiszen ad abszurdum azóta megváltozhatott a cselekvőképességének a státusza (visszaállíthatta valamelyik bíróság a cselekvőképességét), tehát már itt büdös az ügy, mert bizonyítékok nélkül, okiratok nélkül, hallomásból nem vélhet, nem vélelmezhet korlátozott cselekvőképességet. Ha tehát 99%-ban biztos abban, hogy a felperes korlátozottan cselekvőképes, mert személyes ismeretsége van, akkor is be kell kérni ennek iratait, ami nem megy csak úgy idézés kibocsátása nélkül. Lehet, hogy végül nem lesz tárgyalás, és mint ilyen tényleg tárgyalásra való idézés nem lesz végül kibocsátva, de a tényállásról, a gondnokság alatt állás tényéről legalább levelezés útján, hiánypótlással 100%-ra meg kell bizonyosodni.


Iniuria non excusat iniuriam

Impossible # 2009.04.21. 06:45

"Sziasztok, nem vagyok jogász, csak kibicelek…"

NAHÁT, EGY BOLDOG EMBER!!! LOL

De hogy tudsz ilyeneket írni, ha nem vagy az? Nekem itt valami bűzlik (nem te véletlenül?). :D

Lanczi # 2009.04.21. 06:56

Kedves justizmord!

A nevem csak simán Lanczi (doktor az vagyok, mivel szakvizsgázni mentem...), ékezetek nélkül, és nem M-mel kezdődik a keresztnevem...

De ez a jogeset szempontjából lényegtelen....:)

Amit leírtam, az a jogeset szó szerinti idézése volt (igaz az idézőjelet lefelejtettem...). Ennél több infó nem állt rendelkezésre, ennyiből kellett döntenem, és a vizsga előtt ki is hangsúlyozták, hogy kizárólag a kérdésre válaszoljunk, ne kezdjünk el másról "beszélni", mert akkor lehet, hogy nem fogadják el, vagy belekötnek. A feladat az volt, hogy határozatot írjak és nem az, hogy az ügy lehetséges megoldásait felsoroljam, vagy egyébként a véleményemet kifejtsem.
Az, hogy valaki tehet önállóan lépéseket a polgári anyagi jog szabályai szerint, nem egyenesen következik az, hogy a polgári eljárásjogban is cselekvőképességgel rendelkezik. Éppen ezt mondja ki a Pp 48-49. §-a, hogy csak az indíthat önállóan keresetet, akinek a polgári jog szabályai szerint teljes cselekvőképessége van. Neki pedig nem volt hiszen a jogeset elején olvasható volt, hogy "A bíróság által cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezett személy " indított pert.
Szerintem pedig lényegtelen, hogy az alperes tudott róla vagy nem, lényeg az, hogy a bíróságnak hivatalból kellene vizsgálnia a perbeli jog- és cselekvőképességet, és vizsgálta is, hiszen éppen arra hivatkozással utasította el, hogy a félnek nincs "perbeli jog- és cselekvőképessége". Tehát valahonnan tudta, hogy gondnokság alatt áll, de ez a jogeset megoldása szempontjából ismételten irreleváns.
A lényeg az, hogy nem lehetett volna elutasítani idézés kibocsátása nélkül, pláne nem a perbeli jogképesség hiányára hivatkozva. A törvényes képviselőjének hozzájárulását kellett volna beszerezni, és csak ezután dönthet a bíróság esetlegesen a kereset idézés kibocsátása nélküli elutasításról vagy a tárgyalás folytatásáról. Tehát az első fok eljárási hibát vétett, így a másodfoknak új eljárásra és új határozat meghozatalára kellett utasítania.

Csütörtökön megyek szóbelizni, utána megírom, hogy jó lett-e a megoldás. De szerintem jó lesz, mert az ügyben ismerőseim segítségével kikértem 3 gyakorló bíró véleményét is, akik mind ugyanígy döntöttek volna.

Lanczi # 2009.04.21. 07:00

Igen, Impossible-nek igaza van!

Impossible # 2009.04.21. 07:12

Hát, kíváncsi vagyok, jó lett-e. Jól hangzik, az biztos. :) Ez azért könnyű esetnek számít, nem? És vajon megtörtént eset? Elég durva, hogy vannak ilyenek elsőfokon, nem? De ez kb. olyan, mint maikor megkérdeztem egy polgári joggal foglalkozó ügyvédet arról, hogy a beszámításnál mit számítanak be mibe, és azt sem tudta, mit ír a Ptk. a beszámításról. Szóval azért megdöbbentő, hogy a nagyon-nagyon alap dolgokkal a gyakorló jogászok (akiknek elvileg abból kellene megélniük, hogy értenek ahhoz, amit csinálnak) olyan hibákat vétenek, amellyel mégtovább bonyolítják az életet. Hihetetlen, hogy ez a valóság, merthát akkor minek egyáltalán az egyetem...a papír miatt, naná.

Lanczi # 2009.04.21. 09:14

Hát még én milyen kíváncsi vagyok, hogy jó lett-e....:D

Egyébként azt hiszem, hogy megtörtént ez az eset, mert elvileg van egy BH is az üggyel kapcsolatban.

Szerintem is ez a könnyebbek közé tartozik, de azért amikor az ember ott van, és írja, elég sok minden eszébe jut, ami esetleg elbizonytalanítja, és hát a vizsga drukkk miatt sem biztos , hogy elsőre beugrik a megoldás, még jó, hogy durván 4 óra van a feladatra...:D

Szerintem anyagi jogból azért lehet kacifántosabbat kérdezni... Ott általában a jogesetek is legalább 2 oldalasak.

Abban igazad van, hogy sokszor egy gyakorló jogász is mond/csinál teljesen hülyeségeket, én is találkoztam már ilyennel. A 20 éve praktizáló ügyvédnek, én mint gyakornok, kis kezdő hívtam fel olyan dologra a figyelmét, amiről nem is tudott, pedig elég régóta benne van a Ptk-ban (kb 20 éve...:D). De ő még a normálisabbak közé tartozott, mert megköszönte a segítséget... Nem mint az átlag, aki nagyképűen odaveti, hogy ő tudta ám, csak próbára akart tenni (mert ilyennel is találkoztam már, sajnos...)

Impossible # 2009.04.23. 14:16

Lanczi,

na kiderült már, jó lett-e?

Lanczi # 2009.04.23. 19:18

Szia Imp!

A válaszomat elfogadták! Azt mondták tökéletes, és nincs mit hozzáfűzni! Egyébként azóta a BH száma is megvan: 1977. 70.

És a hab a tortán, hogy a szóbelim is sikerült!!!
ptk 2, pp 4, gt 3, írásbeli 5.

A Fővárosi Bíróságon vizsgáztam, a bizottság korrekt volt, és abszolút segítőkész! Ha valahol elakadtam, segítettek. Kb. 3/4 órát voltam benn. Nem sokat kérdeztek, de azt jól körbejártuk.

A kérdéseim:

Pp: anyanyelv használata, perújítás, eljárás félbeszakadása, permegszüntetés, szakértők, meg még egy-két gyakorlati példa (amit nem tudtam megjegyezni, bocs)

Gt: kft részletesen, felszámolási eljárás, itt megkérdezték, hogy mi az a "vélelmezett fizetésképtelenség", amit kapásból nem tudtam, de rávezettek. (ha a hitelező indít felszámolást, a bíróság megküldi az adósnak, akinek 8 napon belül nyilatkoznia kell, hogy elismeri-e a tartozást, ha nem nyilatkozik a bíróság vélelmezi a fizetésképtelenséget), ki nem lehet vezető tisztségviselő, társasági szerződés alaki kellékei, tisztességtelen piaci magatartások (csak felsorolni)

Ptk: szövetkezet (milyen célra alakulhat), alapítvány, beszámítás, végrendelet milyen formában lehet (a közvégrendelet részletesebben), hitelszerződés és kölcsönszerződés elhatárolása, jellemzők

Körülbelül ennyi. Aki a törvényeket megtanulja, tud válaszolni ezekre a kérdésekre. Egyébként én csak jogszabályokból tanultam meg a az elvi állásfoglalásokból.

Lanczi # 2009.04.23. 19:23

peppa!

Hogy sikerült a vizsgád?

Impossible # 2009.04.24. 12:43

Lanczi,

gratulálok!
Szép volt. :D

Általában ezt mondják, hogy CSAK jogszabályból érdemes tanulni, sőt, hogy BH-kat is fölösleges átnézni. Akkor ezekszerint ezt meg tudod erősíteni, ha jól értem.

Lanczi # 2009.04.24. 16:19

Köszi! :)

Igen, meg tudom erősíteni, hogy csak jogszabály...

Főleg, ha valakinek nem sok ideje van a felkészülésre, akkor mindenképpen csak jogszabály!
De ha valaki nagyon szeretne elmélyülni a jog rejtelmeiben, és rengeteg ideje van, akkor nyugodtan vegye elő a könyveket, BH-kat stb....

Impossible # 2009.04.24. 18:40

Én már azon gondolkozom, hogy lehetne szervezni egy jelöltek a jelöltekért jellegű oktatást, ahova hívnának meg tanárokat is, elsőként polgári jogból, mivel az a legnehezebb és legnormálisabb jogág. :D Nem lenne kötelező, csak hasznos, ezért lenne rajta tömegnyomor. Én láttam már ilyet, igaz, nem jogból, hanem pszichológia és keresztény hit egyvelegéből, de szerintem működhetne a jog esetében is, hiszen nem maga a jog rossz, hanem az, ahogyan oktatni próbálják (tisztelet a kevés kivételnek).

Legislator # 2009.04.25. 08:56

"elsőként polgári jogból, mivel az a legnehezebb és legnormálisabb jogág."

:-)))


Sunshine after the rain.

Impossible # 2009.04.25. 13:20

Szerinted meg a közig, mi? Ízlések és pofonok...:D

Legislator # 2009.04.25. 13:28

Én sosem mondtam, hogy legnormálisabb jogág. Minden lókupec a saját portékáját dicséri. A közigjog és a közigtud mindenhonnan kilóg, mégha nem is lóláb:-).


Sunshine after the rain.

Impossible # 2009.04.25. 14:34

Nem lóláb, hanem lóar. lol