Szakvizsga - "A " rész (polgár)


Textilhal # 2012.02.08. 12:20

SANN: Ha írásbeliztél, akkor az ott közölt helyen 13.00 órától lesz a vizsgád. Érdemes legkésőbb 12.45-re odaérni, mert többnyire a kezdés előtt 5-10 perccel jön ki a jegyzőkönyvvezető és olvassa fel a sorrendet, illetve a vizsgabizottság tagjait (név + ki honnan jött, mit csinál).

PARKOLÁS: Én magam nem vezetek, nincs autóm, úgyhogy ez egy laikus hozzászólás lesz. Ma jártam arra és direkt megnéztem: azt lehet mondani, hogy el van takarítva a hó és a sós-fagyos cucc mindenhonnan. Hely is van igazából, mert ugye a környéken sok bíróság van (FT, Kúria, PKKB). Én értelemszerűen nem próbáltam még sosem parkolni, de azért azt látom, hogy rengeteg automobil áll az épületek között és mivel a legtöbben tárgyalásra érkeznek, nem az a jellemző, hogy egész nap ott állnak, ergo gyakran szabadulnak fel helyek. Parkolóházról nem tudok a környéken (de attól még lehet, hogy van), a közelben van viszont a Westend City Center a Nyugati Pályaudvar mögött, ami végső esetben megteszi parkolóháznak, gondolom én (onnan egy jó ötperces séta közepes tempóban az OBH, magassarkúban a havas szutyok miatt 10 perc mondjuk). A bíróságok környékén biztosan drága a parkolás, mert ugye V. kerület, talán a Westend még olcsóbb is lehet, nem tudom az árakat, a honlapjukon biztosan megtaláljátok. Egyébként közvetlenül az OBH előtt csak egy rövidke útszakasz van, aminek ugyan mindkét oldala parkolható, de kb. 10 méternyi eleve OBH-dolgozóknak van fenntartva, vele szemben rendőrség, ahol nyilván ugyancsak van ilyen korlátozott rész.

Netti7 # 2012.02.08. 12:23

Sziasztok!

Érdeklődnék, hogy valaki volt-e már pénteken vizsgázni az A részből? Milyen bizottság volt?

Úgy hallottam, hogy ugyanazok a bizottságok vannak minden héten.

B résznél megtapasztaltam, hogy mennyit számít a bizottság összetétele.

Előre is köszönöm.

kikk # 2012.02.08. 14:30

szia Netti!

Én decemberben voltam A részből pénteken vizsgázni, és mindenkinek csak kívánni tudok olyan bizottságot, amilyet én kifogtam.

B részből mi a tapasztalatod? Ott is "jók" a pénteki bizottságok?

Netti7 # 2012.02.08. 14:38

Szia Kikk!

Én nem pénteken voltam B-ből, csak hallottam már mástól is, hogy pénteken jobb bizottság van.

B-ből a LÜ-n voltam, csak gyakorlati kérdések voltak, annak ellenére, hogy nem foglalkozom büntetőjoggal. A vizsga elején meg is kérdezték.

3-as lett. Tudom a lényeg az, hogy sikerült. Csak aki tudja, hogy többet tud és maximalista, azt ez a tény nem nyugtatja meg.

Te hol voltál pontosan?

Pippa # 2012.02.08. 15:21

Szia Hazo!

Én is március 2.-án megyek szóbelizni, de az ország másik feléből :)
Októberben voltam C-ből, az írásbelin és a szóbelin is volt a környéken parkolóhely, de jó drágán. Ingyenes vagy olcsóbb nem tudom hol van, de szerintem ahhoz elég messze kell menni.

C-ből szerdán voltam, az akkori OIT- ban, és nagyon jó bizottságom volt, ilyet kérek A-ból is:)

kismancsi # 2012.02.08. 16:32

Kedves Hazo, persze, szívesen megosztom a tankönyvből kiszedett tudnivalókat:

Jogalakító kereset: a felek jogviszonyának vagy jogállapotának megváltoztatására irányul. Helyt adó döntés esetén jogviszony létrehozását, módosulását v. megszüntetését idézi elő. Pl.: előszerződés teljesítésének megtagadása esete, ha ennek folytán a szerződést a bíróság hozza létre, vagy ilyen pl. az apaság, anyaság megállapítása iránti kereset (több példát is lehetne hozni vszinűleg, én beértem ennyivel).

Tul.szerzési módok:

Ingó:

Eredeti: hatósági határozat v. árverés; elbirtoklás; gazdátlan javak elsajátítása; találás

Származékos: átruházás; termék, termény, szaporulat elsajátítása; vadak és halak tul.jogának megszerzése; feldolgozás; egyesítés; öröklés

Ingatlan:

Eredeti: hatósági határozat v. árverés; elbirtoklás; kisajátítás

Származékos: átruházás; növedék; beépítés; ráépítés; öröklés.

Ha kiírod egy cetlire táblázatba foglalva, jól láthatók az átfedések és szerintem úgy könnyebb memorizálni.
Csütörtöki napon működő A-s bizottságokkal kapcsolatban van valakinek tapasztalata?
További kérdésem, a közjegyzős dolgokat mennyire mélyen firtatják? Igyekeztem átolvasni a vonatkozó jsz-kat, de nem túl sok maradt meg...nekem, aki végig büntis voltam (vagyok), már a Pp is kihívás, nemhogy a sok nemperes izé :(

kismancsi # 2012.02.08. 16:41

A nem vagyoni kárra van egy ABh, 34/1992., ezt az egyet talán érdemes megnézni, bár még én sem tettem meg. Talán ebből kiderül a lényeg, ha már a Ptk-ban semmmi...

Textilhal # 2012.02.08. 16:48

Kedves Mindenki, a nem vagyoni kártérítéshez a Kismancsi által említett 34/1992. ABH és semmi több, abban benne van minden, amit tudni kell és érdemes róla.

Hazo # 2012.02.08. 16:57

Köszönöm szépen, Kismancsi!

kismancsi # 2012.02.08. 20:24

Még egy kérdés, hátha valaki tud valamit róla: mi lett a közalapítvánnyal? A tételsorban megadott 2006. évi 65. tv 1 §-ból ez nem derül ki számomra. Csak azért kérdezem, mert a régebbi hozzászólásokból úgy vettem ki, előfordult erre vonatkozó kérdés is. Már nincs olyan, hogy közalapítvány, de az eddigiek működhetnek még? Esetleg erre is van valami külön törvény? A Google sem dobott ki semmit, csak a régi Ptk. szabályokat, ami ugye (hála az égnek) már nincs a törvényben.

AgotaM # 2012.02.08. 20:40

sziasztok, ma voltam a KIM-ben! jók a tapasztalatok, nálunk nem volt bukás, sőt, igen jó jegyek születtek. a legtöbb bizottsági tag próbál segíteni - ha a maga módján is. más a mérce, mint egy egyetemi szigorlaton, de személyfüggő, hogy ki mit tart annyira fontosnak, hogy saját logikája szerint akár szó szerint is megkövetelje. persze jó lenne előre okosnak lenni, mert ha sejtem, milyen kérdéseket kapok, a "főbb" jogszabályokat ismételgettem volna máig, így meg az összes többi elég sok időmet elvette - talán feleslegesen, de soha nem lehet tudni.
Pp - jogorvoslathoz való jog, ügyész az elj-ban, joghatóság (mi, mik szabályozzák), hatáskör (a felsorolást nem is kérte, h elmondjam, pedig meddig tartott megtanulni...),illetékesség, viszontkereset, ellenkérelem, beszámítási kifogás - határidők, feltételek 1. és 2. fokon, perújítás (tudjátok, h az alkotmányjogi panasz is oka!!! és tőlem nem a hatályosat kérdezték ez utóbbiban, hanem a "felkészülési időre" vonatkozót - hát én a mai hatállyal nyomtattattam ki a Pp-t és az alkjogi panaszról a felfüggesztés jutott eszembe, de nem ezt akarták hallani)
Társasági: létesítő okiratok elnevezés, kötelező tartalmi elemek, ellenőrző szervek, FB feladatai, működése, cégnév, bejegyzés megtagadása ezzel kapcsolatban...volt még, de több nem jut eszembe
Anyagi jog: telki szolgalom, kellékszavatosság, termékfelelősség, kölcsön és hitelszerz. közötti különbség, definíció, házastársak felelőssége egy, a férj nevében kötött hitelszerződésért, előszerződés.
kitartás mindenkinek és bár tényleg hatalmas az anyag, a legfontosabb tényleg a Pp, Gt, Ctv, Ptk, Csjt

AgotaM # 2012.02.08. 20:49

ja és még egy nagyon fontos infó: aki vonattal megy Csongrád megyéből mostanában, legalább eggyel korábbit lőjön be!!! én a 7:44-essel koppra értem be 3 negyed 12re egy váltóállítós hadművelet miatt- jót tett az idegállapotomnak a több mint egy órás várakozás rögtön az első megállónál a jéghideg vonatban. de élek és túl vagyok rajta:))

Textilhal # 2012.02.08. 21:02

AgotaM, gratulálok, ügyes voltál!

Hát igen...ha az ember előre tudná, miket kérdeznek...kis túlzással mézédes lenne a felkészülés.:-)))

Tig. Évi # 2012.02.08. 21:07

Ágota!

Hatalmas gratula!!! Nagyon ügyes voltál!!

A KIM-ben én sem csalódtam eddig.:-)
A többi bizottságról hallottál esetleg valamit?

Irigyellek!!! Én is túl lennék már rajta...

sann # 2012.02.09. 17:46

Sziasztok!

Ma voltam a Kúrián, s bár 4 hetet becsülettel végigtanultam, volt pár kérdés, ami rendesen meglepett. Összességében, ha csak 2 hetet tanultam volna, sztem akkor is ugyanennyit tudtam volna...

Leírom a kérdéseket, hátha segít valakinek:

polgár: az építésügyi jogszabályok szerint kell-e a szomszéd beleegyezése a telkemen való építkezéshez (ez megalapozta a jó idegállapotomat), a válasz igen amúgy. Ha megtagadja, mit lehet tenni (joggal való visszaélés passziv alakzat), miért szerepel ez a szabály a ptk-ban, (azóta se tudom), ha bejegyzési engedélyt tagad meg az eladó, akkor mely szakasz alapján pótolja a nyil.ot a bíróság (ez egy másik szakasz, de nem tudom mi), mi a rendelkező rész tartalma az ítéletnek, ha jognyilatkozatot pótól a bíróság, 25 PED, bírósági szerződésmód. lehetősége (itt a vizsgáztató szerint nem elem a tartós jogviszony), ez miért szerepelhet a ptk.ban

pp: ítéletek fajtái, közokirat, teljes biz. erejű magánok., szakértő, szakértői testület, annak a szakvéleménye mire irányul, keresetmódosítás a másodfokú eljárásban, hogy emelkedik jogerőre egy ítélet (ezt nem értettem, de csak az a válasz, h ha nem fellebbeznek 15 nap utáni napon, ha fellebbeznek, akkor meg nem)- ezek sztem korrekt kérdések

gt: szövetkezet h szűnik meg és mivé alakulhat át (ez nincs a tételek közt a szöv.ből de mindegy), felszámolás fiz. képteleséget mikor áll. meg a bíróság, mi a felszámolást elrendelő végzésben a rendelkező rész tartalma, mi történik a végzéssel jogerő után, ha gt tagja taggy. hat. ellen pert indít, akkor a folyamatban lévő vált. bej. eljárást felfüggesztheti-e a cégb. (nem)

Ennyi jut eszembe, de még több kérdés is volt. Én elég nehéz, kekeckedős, szenvedős vizsgának éltem meg, a sok készülés ellenére, de sikerült és ez a fő :)

Mindenkinek sok sikert!

Tig. Évi # 2012.02.10. 09:43

Szia Sann!

Köszi, h leírtad a tapasztalatokat!

Húúúúha, elég szörnyű kérdéseket kaptál Ptk-ból. Nekem őszintén szólva nem mentek volna. A Pp, Gt, felszámolás annyira nem szörnyű talán így elsőre.
Bár az anyagi kérdések után lehet, h azokból sem jutott volna eszembe semmi.

Gratulálok mindenesetre!!!

És milyen volt a hangulata a vizsgának? Próbáltak azért segíteni?

kismancsi # 2012.02.10. 12:02

Sann, gratula, AgotaM, neked is. Sann kérdéseitől én megkukultam volna, be is paráztam most rendesen...hát ezek nem az alapok, nekem az alap hogy pl. a tulajdonjogi igények nem évülnek el, vagy hogy minden ember jogképes, de a PK 25???? Meg a szövetkezet ilyen részletei???? Remélem, én kevésbé kekec bizottságot kapok, különben baj lesz :( Tig.Évi, kitartás, szurkolok majd neked, ha lesz időd és energiád, kérlek oszd meg a tapasztalataid vizsga után. Közalapítvány ügyben (korábbi hozzászólásomban kérdeztem) senkinek nincs ötlete? Áh, mindegy, hagyom a fenébe, átnézem inkább a szövetkezetet, alaposabban.

Textilhal # 2012.02.10. 13:02

Kismancsi, Sann a XXV. PED-et írta, azt kérdezték tőle, azt viszont nézd meg feltétlenül, gyakran kérdezik! (Ingatlan-átruházás érvényességéről szól és tényleg fontos.)

Kitartást és sok sikert!

Hazo # 2012.02.10. 13:08

Kismancsi, közalapítvány ügyben, amikor két hete azt a részt tanultam, én ugyanarra a következtetésre jutottam, mint Te: alapítani nem lehet, de a már működők tovább működhetnek. Ezekre az alapítványra vonatkozó Ptk szabályokat a tételsorban megjelölt törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. Szerencsére ez mennyiségileg nem sok.

(Hozzáteszem, hogy én az ilyen "eltéréses" szabályokat elég nehezen veszem be. Pl. megtanulom nagy nehezen a Pp-t, míg oda nem érek a különleges eljárásokhoz, amik az eddig megtanultakat totál összekeverik. Ezeket már az egyetemen se nagyon tudtam kezelni. Van erre egyáltalán jó módszer?)

Én azzal nyugtatom magam egyébként, hogy a rossz kérdés még önmagában nem akkora borzalom, ha a bizottság emellett elnézőbb. Ha a sok kérdésből egy-kettőt nem tudsz az ember, vagy nem megfelelően, még a vizsga meglehet. (Persze aki ötösre hajt annak ez nem megnyugtató, tudom. Viszont, aki csak át szeretne menni, annak azért némi vigasz.) Cáfolatokat nem kérünk rá. :)

DrF. # 2012.02.10. 18:42

Ha bejegyzési engedélyt nem ad meg vki, akkor a biróság a Ptk. 295.alapján a teljesitest ítéletével pótolja.
Tartós jv. Pedig eleme a bírói szerzodesmodositasnak.
Mindenesetre gratulálok.
Ítélet fajtainal melyik csoportositast kertek, illetve melyiket mondtad?

kismancsi # 2012.02.10. 19:38

Köszönöm Hazo és Textilhal! :) A XXV. Ped-et megnéztem, közben rájöttem, hogy Ped és nem PK és ok, az tényleg fontos, de a kérdések szerintem akkor is furák voltak, nekem Sann vizsgájából csak a Pp-s rész tűnt korrektnek, azok tényleg lényeges dolgok. Próbálom átrágni magam a gazdaságin és egyre inkább kétségbe vagyok esve... a csődöt+felszámolást a büdös életben nem fogom tudni rendesen megtanulni...a lényegét értem, az rendben, de az a rengeteg határidő, meg a sok EK rendeletes utalás kiborító. Arról nem is beszélve, hogy amit most vért izzadva próbálok memorizálni, az márc.1-től nagyrészt hatálytalan lesz. Az új verziót viszont VÉGKÉPP nem lesz se időm, se energiám átnézni sem, nemhogy tanulni. Hazo, én az eltéréses szabályokat úgy próbálom megjegyezni, hogy nem vetem össze a "rendessel", csak, mint kivételt próbálom megjegyezni (pl. itt nincs helye viszontkeresetnek, itt nincs helye szünetelésnek stb.)de én is utálom őket, meg az összes kivétel alóli kivétel alkivételét :(

AMDE # 2012.02.11. 12:45

Lenne egy kérdésem. A jogorvoslathoz való jogot ti miből tanuljátok? Őszintén szólva még nem volt lelki erőm kibogarászni az új alaptörvényből.

kismancsi # 2012.02.11. 15:39

Az alaptörvény nagyjából ugyanazt mondja, mint a régi alkotmány, "mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti". XXVIII.cikk (7) bek. Közhely, tartok tőle hogy inkább konkrét kérdések merülhetnek fel ezügyben pl. mit lehet fellebbezni és mit nem, lehet-e fellebbezni, ha ez és ez van, no, ember legyen a talpán aki meg tudja jegyezni a Pp összes ezzel kapcsolatos szabályát...

AMDE # 2012.02.11. 15:44

Köszi, kismancsi! 9 nap múlva írásbelizek, most a teljes káosz állapotában vagyok. Úgy érzem, h nem áll össze a fejemben az egész anyag.
Ja, még egy kérdés, a kiskorúakról való állami gondoskodás (A/1/84. tétel) c. tételhez vajon az 1997. évi XXXI. tv-t kérik? Mikor megláttam, hány oldal, elgondolkodtam, h egyáltalán kinyomtassam -e. Szerintetek?

Hazo # 2012.02.11. 17:09

AMDE, én az általad említett törvényt nem tanulom, mivel szerintem nem polgári jogi témakörbe tartozó és a tételsorban sincs megemlítve, tehát úgy veszem, hogy nem ennek a tartalma kell. Mondjuk jó kérdés, hogy mi kellhet helyette. Minden esetre a Csjt. VIII. fejezetének címében benne van a kiskorúakról való állami gondoskodás is, ezért valahol abban lehet a válasz. Hogy konkrétan mely rendelkezés, azt sajnos nem tudom.