végrehajtás kérdések


drbjozsef # 2024.07.13. 05:02

A kérdésket itt feltevőket pedig nem kell lekezelni, ha nem a ti elváráaitoknak megfelelően teszik fel a kérdést.
Ebbe talán ne menjünk bele. Az itt válaszolók egy jó része legalább szakértő a végrehajtásban, ezért jogosan érzékeny arra, hogy leegyszerűsített kérdésre válaszoljanak a körülmények és a kontextusok nélkül. Az nem ez a hely. Az pont az álomfejtés (vagy kuruzslás, vagy zugügyvédekedés, etc, ahogy tetszik)

A jogi válasz feltétele általában a minél pontosabb tényállás. És mivel a laikusok 85%-a ezt nehezen érti meg, és még neki áll feljebb ("csak egy egyszerű kérdést tettem fel"), ezért gyakran előfordul a kérdés -így közvetve a kérdező - minősítése is. Jogi szempontból : jogosan.

Egyébként én pont nem vagyok szakértő, és nem értek hozzá, de a válaszokból nekem pont nem az jött le ami neked. Nekem az jött le, hogy maga a "kilakoltatás" (hívjuk helyesen lakáskiürítésnek), befejeződött, mint egy bizonyos végrehajtási cselekmény, a kulcs nálad van, a bérlőnek mennie kellett, és ez UTÁN függesztették fel a végrehajtást. Az pedig, hogy holmijai maradtak ott, ezt nem befolyásolja ezt, mert a kiürítésnél minden bizonnyal már rendelkezett róla a végrehajtó (ha pedig nem, ott van a Vht., amely szerint 60 napig kell őrizned, utána hulladékként kezelheted, ha nem jön érte a tulajdonosa), ezek pedig, bár a felfüggesztés után lennének, ezekre nem vonatkozik, mert a végrehajtás felfüggesztése a végrehajtóra és annak végrehajtási cselekményeire vonatkozik. Márpedig amit az adósnak kell csinálnia - a felfüggesztés előtt megtett végrehajtási cselekmény következményeként -, és ahhoz a végrehajtónak már nincs teendője, mármint például a bérlőnek a holmijai elvitele, az nem tartozik a felfüggesztés hatálya alá.

A visszaköltözés meg fel se merülhet egy felfüggesztés miatt, a bírósági per végén pedig a végzésben minden bizonnyal erről fog szerepelni valami, amit mi kitalálni nem tudunk annak ismerete nélkül. Vagy, ha nem szerepel erről semmi, mert a bérló nem is kérte a visszaköltöztetését, akkor meg azért nincs miről beszélni. Ha meg is semmisíti a bíróság az eljárást a felmondás szabálytalansága miatt, akkor azt meg kell ismételnie a bérbeadónak, és a bérlő a köztes időre legfeljebb valami kártérítést követelhet, ha mondjuk csak drágább albérletet tudott kivenni közben. Esetleg.

De lehet, hogy én tévedek, és értettem rosszul a válaszokat.

Vesper # 2024.07.13. 04:28

Az én szeempontomból a kérdés egyszerű volt, arra szerettem volna választ kapni, hogy visszaköltözhet-e a kilakoltatott bérlő, ha bíróság jogerősen törli a végrehajtási záradékot. Úgy gondolom, erre megkaptam a választ, bár igazából előtte a kérdéseitek arra vonatkoztak, miből gondolom, hogy törlik majd a záradékot. Az a kérédsem szempontjából nem volt fontos, mert én nem a záradék tötlésének esetleges okait boncolgattam.
Sokat bújtam a releváns törvényeket, döntéseket és arra jutottam, nem fogok kapni egyértelmű válaszokat. Érdekes az is, hogy úgy fogalmaztatok - sajnálom, ha rosszul értettem -, szerintetek a kilakoltatással lezárult a végrehajtás, holott a végrehajtónak volt még mit felfüggeszteni. Véleményem szerint, ha egyetlen száma van a végrehajtásnak és azt felfüggesztik, akkor hiába van a végrehajtász kérőnél a kulcs, a költséget az a kötelezetten nem hajtotta be, így akkor sincs birtokon belül, hiszen a bíróság felfüggesztette a teljes eljárást. tehát nem jogerős a birtokba adás. Feltételezem, ritka az olyan eset a praxisotokban, amikor végül a bíróság jogerősen törli a végrehajtási záradékot, mert a végrehajtást kérő nem korrekt tájékoztatása, nyilatkozata után született a végrehajtási záradék kiállítása alapjául szolgáló irat. Ahogy tapasztalom, mindig minden beadványban a kályhától kel kezdeni, ha a ténykre akarja az ember felhívni a figyelmet, mert, tisztelet a kivételnek -, de a bíróság oldalán lévők között akadnak, akik nem tekintik át a korábbi irartokat.
A kérdésket itt feltevőket pedig nem kell lekezelni, ha nem a ti elváráaitoknak megfelelően teszik fel a kérdést.

gerbera317 # 2024.07.12. 10:30

Dániel könyvében található az a történet, ahol a király álmot látott, de nem értette. Magához hívatta ezért az álomfejtőket, hogy fejtsék meg az álma jelentését. Mondták is a nagytudásúak, hogy: persze, király, mondd el mi volt az álmod! Mire a király mondta: egy nagy lófaxxt, ha olyan okosak vagytok, találjátok ki magát az álmot is! Na, ez a kérdező pont ilyen királynak képzeli magát.

drbjozsef # 2024.07.12. 10:08

Ez a kérdés alapján nem csoda, ahogy itt is láthattad.

Vesper # 2024.07.12. 08:59

Kovács_Béla_Sándor,
van ügyvédem, de túl sok kérdés fogalmazódik meg a fejemben illetve rá kellett jönnöm, van, amire nekem kell megtalálnom a jogszabályokban/precedensekben a megoldást. Például az eredeti kérdésemre több ügyvédtől többféle választ kaptam.

Kovács_Béla_Sándor # 2024.07.12. 05:04

Ne szaladjunk ennyire előre!
Egyébként meg nincs ügyvéded?

Vesper # 2024.07.11. 18:25

gerbera317,
az az igazság, hogy nem tudná újra megindítani, mert egy másik per miatt meg sem tudná indítani illetve azonnal felfüggestzené a bíróság. Ha a bíróság a bérlő jjavára fog dönteni, akkor kérhet-e kártérítést/sérelemdíjat a kirakott bérlő a jogtalan eljársért-,

gerbera317 # 2024.07.11. 16:09

Ha a felmondás módjával van a gond, és a bíróság a bérlő javára határoz, akkor a bérbeadó nagy ívben tesz az eredeti állapot helyreállítására, hanem inkább megismétli a felmondást azokkal a tartalmi és formai elemekkel, amiket az ítélet a szájába rág, hogy azt úgy kell csinálni. Bármi is történik, a bérlő egy dologról ne álmodjon: hogy oda ő vissza fog költözni.

Vesper # 2024.07.11. 12:33

Kovács_Béla_Sándor,
igen, a szerződés körül van gond, valamint a felmondás közlésével. Nem devizás perekre kell gondolni és hivatkozni, hanem a közlés módjára a bérbeadó részéről. Ez utóbbira van precedens döntés, ezért írtam, van esélye, hogy törlik a záradékot és az eredeti állapotot kell visszaállítani. Ezért kérdeztem, hogy visszamehet-e a bérlő ezt köverően. (Néha ez emberek átgondolatlanul, kapkodva lépnek és nem őszinték, amikor a közjegyző előtt tesznek nyilatkozatot, mert egy cél lebeg a szeük előtt, amit mielőbb szeretnének elérni.)

Kovács_Béla_Sándor # 2024.07.11. 11:46

Még mindig nem adta elő a teljes, releváns tényállást. Említett egy másikl pert; az talán magával a bérleti szerződéssel kapcsolatos. Valószínűleg az a lényeg - ez a másik annak a kimenetelétől függ.

Vesper # 2024.07.11. 11:45

gerbera317,
köszönöm a választ. Azt is megértettem, hogy a teljes ügy felfedése nélkül ennek a kérdésnek a feltétele nem volt jó ötlet részemről, viszont többet nem szerettem írni róla.
Tehát a válasz egyszeűen azt jelenti, hogy amennyiben a bíróság úgy dönt, hogy törlésre kerül a záradék, akkor sem mehet vissza a bérlő.

gerbera317 # 2024.07.11. 10:29

Aha. Nem látom be, miért akarod itt elmagyarázni, mi a különbség az érdemi és az ügyviteli befejezés között, meg hogy mi a felfüggesztés joghatása, meg vitatkozol, hogy leírtad, holott nem írtad le; ahelyett, hogy úgy közölnéd a tényállást, hogy az elsőre is érthető legyen, például így.
Bérleti jogviszony megszűnése miatt közjegyzői vh-záradékkal elrendelt meghatározott cselekmény (lakáskiürítés) ügyben a végrehajtás meghatározott cselekmény része már teljesült, a végrehajtás a végrehajtásiköltségek behajtása iránt folyik tovább, de az egyidejűleg folyó perben a végrehajtást felfüggesztette a bíróság. Ha a per eredményeképpen a végrehajtási záradékot törlik - jó eséllyel a bíróság ezt fogja tenni - visszaköltözhet-e a kilakoltatott?
A válasz: nem.
Elmeséled nekünk, hogy a bíróság egyébként miért is törölné a végrehajtási záradékot? Ez azért érdekel engem, mert a vh-záradékot csak a végrehajtást elrendelő közjegyző törölheti, ha ő azt a törvény megsértésével állította ki. Ha a kereset erre irányult, akkor a bíróság a keresetet hatáskör hiányában el fogja utasítani, vagy - szerencsésebb esetben - utasítani fogja a közjegyzőt a vh-záradék törlésére. De semmi több.
Ha a kereset végrehajtás megszüntetésére irányul, akkor az érvényesíteni kívánt jog alaptalansága miatt a végrehajtást a bíróság megszüntetheti, és - kérelemre - rendelkezhet az eredeti állapot helyreállításáról. Ha erre a bérbeadó pedig nem adja át a bérlőnek újra az ingatlant, akkor a kilakoltatott bérlő végrehajtást indíthat a bérbeadó ellen, meghatározott cselekmény (lakáskiürítés) iránt.

Vesper # 2024.07.11. 09:16

A kötelezetten nem hajtották még be a költségeket sem, tehát nem fejeződött be a végrehajtás, csak a folyamat egy része. Persze, most a felfüggesztés miattt ügyvitelileg befejeződőtt, de ez felfüggesztés, ami akár folytatódhat is. A végrehajtó nemtehet jelenelg semmit.

Vesper # 2024.07.11. 09:13

A végrehajtás a kiürítés és költségei iránt indult. A bérlő nem volt jelen, a jegyzőkönyv szerint 60 napja maradt, hogy elvigye az ingóságait, addig se ki se be senki. Ezen iidőtartam alatt történt meg a felfüggesztés, miközben végrehajtási záradék törlése iránt per folyamatban va. Ennyi.

gerbera317 # 2024.07.11. 08:42

@Vesper
Nekem az szúrja a szememet, hogy a kilakoltatás megtörtént, de a kiürítés nem fejeződött be. Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy a kivégzés megtörtént, de a később elrendelt felfüggesztés miatt még nem fejeződött be. Jó-jó, lehet ilyen faxxságokat mondani, de ez nem az a fórum, ahol az ilyesmit rögtön értik is.

papinianus88 # 2024.07.11. 07:14

Mondom, az élet sokkal összetettebb helyzeteket is tud produkálni, mint amire a jogalkotó gondolt és a meglévő jogszabályok nem mindig képesek ezeket lefedni.

Semmi gond, anno a porosz polgári törvénykönyv próbálkozott (ALR) ,hogy minden lehetséges esetet szabályozzon. közel 18 ezer cikkelyt tartalmazott, és gyakorlatilag használhatatlan volt, mivel az élet mindig tágabb mint a jog. Azonban, ha nem kívánod elmondani a tényállást, nem írsz le semmi konkrétumot, akkor legyél kedves ne tegyél fel olyan kérdést, amire ennek tudatában nem lehet válaszolni. Az orvosnak is kevés, hogyha valami valahol fáj, és ez alapján segítsen, mondjuk telefonon. Amit leírtál az kevés, és inkább véleményt formálsz a jogrendszerre, mintsem kifejtenéd, hogy a tételes jog alapján tájékoztassunk.

Kovács_Béla_Sándor # 2024.07.11. 07:09

Leírtam,

Nem írtad le.

eulimen # 2024.07.11. 05:16

@kicsikem80
A bíróságot ilyen ügyben nem köti határidő.

Vesper # 2024.07.11. 03:36

@eulinem,

nincs ún. árverési vevő, mert nem történt árverés. Leírtam, bérleti szerződés felmondása miatt született végrehatási záradékkal történt a kilakoltatás, miközben a záradék törlése miatti jogvita a bíróságon folyamatban van. A bíróság egy másik per miat föggesztette fel a végrehajtást. Az ingatlan kiürítése pedig nem fejeződött be, volt mit felfüggesztenei a bíróságnak. Mondom, az élet sokkal összetettebb helyzeteket is tud produkálni, mint amire a jogalkotó gondolt és a meglévő jogszabályok nem mindig képesek ezeket lefedni.

kicsikem80 # 2024.07.10. 20:41

A végrehajtó mulasztása (nem adta birtokba az ingatlant) miatt benyújtott végrehajtasi kifogás elbírálására milyen határideje van a bíróságnak? Az ítélkezési szünet ezt a határidőt befolyásolja?

eulimen # 2024.07.10. 20:18

@Vesper
Nem baj, ha maradni akarsz a rébuszoknál. Tessék, itt egy kis konkrétum.
Vht. 66. § Ha az árverést megsemmisítették, ez a jóhiszemű árverési vevő megszerzett tulajdonjogát nem érinti.

Vesper # 2024.07.10. 19:30

eulimen,
az élet, pontosabban a bírósági gyakorlat már csak ilyen. Párhuzamosan folyó ügyek, eltérő határidők. kapkodó végrehajtó. Nem kell megértened az egész ügyet.

Vesper # 2024.07.10. 19:00

@eulimen,

Nem szívesen tárom fel az egész történetet, de pont írtad a kulcsszót: jogerő. Itt semmi sem jogerős. A közjegyzőtől a végrehajtóhoz került az ügy, aki cselkedett, miközben a bíróság ezzel párhuzamosan indult meg a jogvita és meg a kilakoltatás után fel is függesztették a végrehajtást., és az ingatlan kiürítése nem fejeződött be, tehát semmi sem jogerős.

eulimen # 2024.07.10. 18:12

@Vesper
Ha így teszed fel a kérdést, akkor arra az adekvát válasz az, hogy: igen, ha a birtokon belül lévő (egyben tulajdonos) árverési vevő megengedi neki.
Egy kicsit bontsd már ki nekünk, hogy egy végrehajtói átadással befejezett, feltehetően minden lépésében jogerősített végrehajtási cselekmény- és intézkedéssorozatot hogy a túróban tudná szerinted a bíróság visszacsináltatni.
Amikor a sokat látott jogász segítők sem mernek a bírák helyett tippelni, mókás, hogy neked már előre megvan az ítélet egy bikkfanyelven előadott, értelmezhetetlen tényállással.
Akkor mégis mit vársz tőlünk?

Kovács_Béla_Sándor # 2024.07.10. 17:52

????