Kft. - s kérdések


pazs # 2014.02.07. 10:49

A társasági szerződésben nem is kell kijelölni, hogy hova kell befizetni a törzstőkét (nem is igen lehetne, hiszen csak az aláírt társasági szerződés felmutatásával tud bankszámlát nyitni a cég).

Idegen vagyon, mert a társaságé a törzstőke, nem a tagé, úgyhogy emiatt lehet sikkasztás.

köpönyeg # 2014.02.07. 10:10

szia köszi, bár szerintem nincs bűncselekmény. Főleg, hogy a társasági szerződésben nem jelölték ki, hogy hova kell befizetni. Ezt nem vették észre és így került bejegyzésre a cég. Sikkasztás semmiképp, az rábízott idegen vagyon.
Csalás, megtévesztés az esetleg, de, ha nincs a tsz-ben ez akkor nincs megtévesztés sem, vagy tévedésbe ejtés és kár sincs senki irányába, ugyanis minden 0-ás.

Na jó meglátjuk mit lehet kitalálni, mindenesetre köszi szépen a segítséget, a válaszokat. :)

Kovács_Béla_Sándor # 2014.02.07. 07:40

Az ügyvezető esetén hozzájön a közokirat-hamisítás.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.02.07. 07:40

Arra gondolok, hogy ennyi idő alatt legalább papíron kénytelenek voltak befizetni azt a törzstőkét. Akkor pedig - ha nincs meg - választhatnak a csalás és a sikkasztás között.

köpönyeg # 2014.02.06. 21:27

Milyen tényállás ez büntetőjogilag?

Kovács_Béla_Sándor # 2014.02.06. 15:14

Azt semmiképpen nem ússzák meg. Meg kell fizetniük, ha nem teszik, még büntetőeljárás is lehet belőle.

köpönyeg # 2014.02.06. 11:48

Végelszámolás. De, hogy lehet azt lefolytatni, ha nincsen befizetve a törzstőke sem? Ezt már én is néztem, de milyen módon lehet ezt kivitelezni akkor, ha nincsen bent a törzstőke a tagok ezt nem tudják befizetni, ugyanis a cég csődbe ment amiért létrejött meghiúsult.. aj nem tudom pedig meg kell oldani:)

ObudaFan # 2014.02.06. 11:18

Végelszámolási eljárást kellene lefolytatni.

köpönyeg # 2014.02.05. 19:56

Mi lenne a tagok teendője szerinted?

ObudaFan # 2014.02.05. 19:29

Vagy az adószám törlése és aztán a kényszertörlés.
Ezt a céget egyébként is kényszertörléssel fogja a cégbíróság megszüntetni, hacsak a tagok nem kapnak észbe.

köpönyeg # 2014.02.05. 16:58

De a cégbíróság nem tudja azt, hogy itt már nem él az ügyvezető. Felhívta a céget arra, hogy a székhelyen voltak kinn és mivel a ck még az ügyvezető szerepel mondja neki tegye ki a cégtáblát. Az meg visszaírt, hogy kinn van és megszüntették a törvényességi felügyeletit. Magyarul áll itt így a cég, és ezek meg el akarják kezdeni megszüntetni.

Azt nyilván nem akarjuk hagyni, hogy kényszer töröljék. Ezért kéne lépni, van erre szerintetek valami lehetőség?

Kovács_Béla_Sándor # 2014.02.05. 15:58

Valószínűleg útban van már a törvényességi felügyeleti eljárás.

köpönyeg # 2014.02.05. 10:42

kérdés

Sziasztok lenne egy kérdésem. Létrejött egy társaság 2011. dec. végén. 10 millió az alaptőke. Az ügyvezető lemondott 2012. okt. 8-án, de nem jelentették be, csak azt rögzítették, hogy nov. 1-től néznek új ügyvezetőt. Ez nem történt meg. Aztán a volt ügyvezető jelezte, hogy nincs új vezető és a tagokat is felhívta, hogy fizessék be a törzsbetétet, mert ez elmaradt. És semmi nem történt. Most ezt a céget milyen módszerrel lehet megszüntetni szerintetek?

Miből lehet kiindulni? Vagyon tartozás nincsen egyébként. Mégis milyen irányba lehet elindulni?

Köszi a segítséget.

gabor6 # 2014.02.04. 21:55

Tisztelt Jogi Fórum,

Információra lenne szükségem.
Amennyiben egy belga cég feketén dolgoztat az építőiparban egy magyar céget, megbízóként milyen büntetésre számíthat, illetve amennyiben erre fény derül, milyen szankciókat kaphat a helyi illetékes szervektől?
Előre is köszönöm a választ.

gabor6

mester6438 # 2014.01.23. 19:33

Köszönöm szépen a segítséget.

emma # 2014.01.23. 10:23

Köszönöm a gyors választ!

pazs # 2014.01.23. 09:58

Az átalakulás is cégeljárásban intézendő :) egyébként nem, ez nem minősül átalakulásnak.

emma # 2014.01.23. 09:46

Egyszemélyes kft. több(két)személyes kft-vé szeretne alakulni (48%-52%). Cégeljárásban változásbejelentési eljárásában intézhető-e, vagy ez már átalakulásnak minősül?

ObudaFan # 2014.01.22. 10:45

A hitelező vagy - az adós nevében - a felszámoló a felszámolási eljárás ideje alatt keresettel kérheti a bíróságtól [6. §] annak megállapítását, hogy azok, akik a gazdálkodó szervezet vezetői voltak a felszámolás kezdő időpontját megelőző három évben, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el, és ezáltal a gazdálkodó szervezet vagyona csökkent, vagy a hitelezők követeléseinek teljes mértékben történő kielégítését meghiúsították, vagy elmulasztották a környezeti terhek rendezését. A gazdálkodó szervezet vezetőjének minősül az a személy is, aki a gazdálkodó szervezet döntéseinek meghozatalára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt. Ha többen közösen okoztak kárt, felelősségük egyetemleges. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte az az időpont, amelytől kezdve a gazdálkodó szervezet vezetői előre látták vagy ésszerűen előre láthatták, hogy a gazdálkodó szervezet nem lesz képes esedékességkor kielégíteni a vele szemben fennálló követeléseket.

Fontos, hogy amennyiben a vezető a felszámolás kezdő időpontját megelőzően nem tett eleget az adós éves beszámolója [összevont (konszolidált) éves beszámolója] külön jogszabályban meghatározott letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének, vagy nem teljesíti a felszámolási eljárásra előírt beszámolókészítési, irat- és vagyonátadási, továbbá tájékoztatási kötelezettségét, a hitelezői érdekek sérelmét vélelmezni kell.

szakkönyvtáros # 2014.01.21. 20:05

Kedves Mester6438!

Az új Ptk. 3: 162 § /2/ pontja a tagok helytállási kötelezettségét arra az esetkörre állapítja meg ha határidőig nem teljesítik a 3.000.000 Ft törzstőke biztosításának követelményét. A Kft-nél vagy az első társasági szerződés módosítását igénylő cégeljárás során vagy legkésőbb 2016. március 15-ig kell felemelni a tőrzstőkét. 2014. március 15-e után megalakításra kerülő Kft. ha pl a tagok a vagyoni hozzájárulások felénél kevesebb összege fizetnek be alapításkor akkor felelnek a saját vagyonukkal.
Más szabályok is vannak, de az elsősorban az ügyvezető felelősségi kérdéskörét érinti.

Üdvözlettel:

Kovács_Béla_Sándor # 2014.01.21. 17:17

Valószínűleg a cégbíróság. De konkretizálhatnád, hogy "nem megfelelően működik".

bevike # 2014.01.21. 17:14

Megszeretném kérdezni,egy szolgáltató kft-nek,ki a felügyeleti szerve,hova lehet bejelenteni ha nem megfelelően műkődik??
köszönöm

Kovács_Béla_Sándor # 2014.01.21. 09:46

A lehetséges módokat, de nem tagokra lebontva.

Leevi # 2014.01.21. 09:23

Most konkrétan a szövetkezetekre vonatkozó rendelkezést néztem, ahol meg kell határozni a személyes köreműködés lehetséges módjait is.

mester6438 # 2014.01.21. 08:48

Tisztelt Fórumozók!
Kérdésem a megváltozott cégalapítás szabályaira vonatkozik.
Jelenlegi Kft.-met 2013-ban alapítottam.Sajnos NAV tartozás van rajta,amit nem vagyok benne biztos,hogy rendezni tudok.Az új törvénymódosítás értelmében márciustól a személyes vagyonomat is lefoglalhatják? Pl.:ingatlant?

"a törzsbetét pénzbeli befizetésével érintett tagok a még nem teljesített pénzbeli vagyoni hozzájárulásuk összegének erejéig kötelesek helytállni a társaság tartozásaiért (saját vagyonukkal felelnek)"
Ez "hétköznapi nyelven" mit jelent?
A válaszokért előre is köszönet.