Öröklés


ObudaFan # 2009.04.27. 08:49

plíz

Hacsak valamit nem felejtettél ki a leírásból, akkor az alhunyt gyermeke az örökös, így neked aligha lesz tennivalód. Gondolom, ezekből a szerződésekből te nem írtál alá semmit, hiszen (hacsaknem vagytok együtt több, mint 17 éve) te a társaságban még így utólag sem tudtál volna üzletrészt szerezni élettársi közös tulajdon megszüntetése címén.

Nyuszkó123 # 2009.04.27. 17:08

Sziasztok!

A segítségeteket szeretném kérni. Anyukám és apám a születésem előtt külön mentek,DE nem váltak el. Utána volt még a élettársa apánknak. Mivel nem vált el Anyutól,így nem köthettek házasságot. Anyu 2004-ben meghalt. Apánk idén januárban. Én a mai napig semmilyen papírt nem kaptam arról,hogy apámmal mi történt, illetve mikor lesz a hagyatéki tárgyalás. Testvérem ma kapott egy levelet , és nála jelentkeztek az élettárs és a barátnője. Ki akarták belőle húzni azt,hogy nem akarjuk ugye kirakni őt a házból, amiben éltek. Jelzem, ekkor bejelentette,hogy egy végrendeletet írattak (ki tudja kivel) amin csak a két tanú volt,és kiröhögték őket a hivatalnál,és mondták,hogy ez érvénytelen. Ennek ellenére a levél mellé, ami a hagyatéki tárgyalásról szól, odacsatolták a végrendeletet, ami alapba nem volt, most hirtelen áprilisban (!!!)előkerül egy 1998-as végrendelet. Amin szintén csak két tanú van. Se ügyvéd ,se senki. Kérdem én,hogy most mit tehetünk. Apánk soha nem érdeklődött irántunk, nem foglalkozott velünk,úgy érezzük,hogy miután semmilyen pénzt nem fizetett utánunk(nehéz életünk volt), azok után szeretnénk azért látni valamit legalább most. Mit lehet tenni,illetve mennyire érvényes az a végrendelet?
Még egy probléma. Drága féltestvérem beíratta Anyukánk halotti anyakönyvébe,hogy elvált. De nem volt az. (ezt sem értem,hogy akkor miért nem néztek után??? ). Most szeretnénk lejavíttatni,de nagyon nehezen megy. Házasságlevelet én nem kérhetek ki a hivatal szerint. Akkor ki kérje ki? Anyu meghalt, apánk meghalt. Szóval nem értem. Segítsetek.

Köszönöm!

Zsike

pesti31 # 2009.04.27. 17:42

Tisztelt Immaculata!

Köszönöm, hogy válaszoltál. Azt szeretném kérdezni, hogy Te jogosult vagy ilyen tevekénységre?

Köszönettel

Immaculata (törölt felhasználó) # 2009.04.28. 07:05

Nem, kedves Pesti, de ha budapesti vagy, meleg szívvel ajánlanám neked ObudaFant. Minden elérhetőségét megtalálod.
Szakmailag kiemelkedő tudású, tanácsai mindenben segítenek téged.

Üdv: I.

gyulafi.szivi # 2009.04.28. 17:47

Sziasztok!
A kérdésem az lenne,hogy az anyukám apukája meghalt,anyukám az ő által örökölt részét átadta az öccsének,de Ő is meghalt,az életben maradt feleség (anyu anyja)örökli vissza a gyerek után a járandóságot,vagy visszaszáll anyukámra legalább az eredetileg örökölt rész.
Családi kérdés merült fel,hogy rokonok kisemmiztethetik-e az anyukámat halál esetén,vagy közvetlen hozzátartozóként jár -e Neki valami.
Elég -e a 2 tanú egy ,,kisemmizéshez,főleg ha az egyik 90 éves?!

Előre is köszönöm,ha tudtok segíteni!
Üdvözlettel

ObudaFan # 2009.04.28. 18:43

A túlélő házastárs fog örökölni.

Nocy # 2009.04.30. 05:10

Szép jó reggelt mindenkinek!

Lenne még egy kérdésem mint már írtam nagyon nem értek hozzá,idéznék egy bekezdést és a kérdésem is ehez fűződne.

„A hagyatéki eljárás lefolytatásának várható költsége-a hagyaték értéke alapján – 50.000-Ft,melyet az örökösöknek egyetemlegesen kell megfizetni a tárgyaláson.”

A kérdésem:Ezt az összeget ugyan miből és hogyan számolták ki,hogy jött ki ez az összeg?

Illetve mi van abban az esetben ha én ezt az összeget nem tudom megfizetni??

Köszönettel:Nocy

ObudaFan # 2009.04.30. 06:05

A kérdésem:Ezt az összeget ugyan miből és hogyan számolták ki,hogy jött ki ez az összeg?

A hagyaték értékéből.

Illetve mi van abban az esetben ha én ezt az összeget nem tudom megfizetni??

Behajtja a közjegyző.

Nocy # 2009.05.02. 08:36

ObudaFan köszönöm.

ObudaFan # 2009.05.03. 13:46

Nincs mit.

risata # 2009.05.03. 18:23

Sziasztok!

Segítségeteket szeretném kérni egy hagyatéki ügyben.
Nagymamám halála után három lánya örököl, édesanyám már meghalt, így mi, gyermekei lépünk a helyébe. Az új törvény szerint így a ránk eső rész illeték köteles.
Ennek elkerülésére azt tanácsolták, hogy ingyenes ajándékozással mondjak le örökösödési jogomról, így nem lesz illeték, mert a lányainak nem kell fizetni.
Jelenlegi ismereteim szerint csak visszautasítani lehet az örökséget és akkor az én fiam lesz a következő örökös.
A kérdés az lenne, hogy létezik e ilyen ingyenes lemondás, átruházás? (Úgy tudom az ajándékozás is illetékköteles)
Valamint vissza lehet e utasítani az örökség egy részét és nem az egészet, ha nem erre milyen lehetőség, megoldás van?
Nagymamám férjének haszonélvezeti joga van, ezt tudja tulajdonjoggá váltani?

ObudaFan # 2009.05.03. 19:40

A kérdés az lenne, hogy létezik e ilyen ingyenes lemondás, átruházás? (Úgy tudom az ajándékozás is illetékköteles)

Visszautasítás van, de akkor valóban a fiad az örökös. Gondolom, ő kiskorú még, ez pdig azt jelenti, hogy csak gyámhatósági engedéllyel utasíthat vissza, márpedig a gyámhatóság ehhez nem fog hozzájárulni.

Valamint vissza lehet e utasítani az örökség egy részét és nem az egészet, ha nem erre milyen lehetőség, megoldás van?

Csak mezőgazdasági művelésre szánt területet lehet külön visszautasítani, ezt leszámítva csak az egész örökséget egyben.

Nagymamám férjének haszonélvezeti joga van, ezt tudja tulajdonjoggá váltani?

Igen, kérheti a megváltását az örökölt haszonélvezetre, ebben az esetben egy gyermekrészt kap.

risata # 2009.05.04. 11:54

Köszönöm a segítséget!

ObudaFan # 2009.05.04. 16:14

Nincs mit.

gyulafi.szivi # 2009.05.06. 11:00

ObudaFan köszönöm a rövid és egyenlőre egyértelmű választ!
További sikeres fórumozást Mindenkinek!
Üdv: Gyulafiszivi

kisszoli # 2009.05.06. 11:51

Sziasztok,

Egy éve megörökölte a feleségem egy családi ház felét. A másik felét a testvére örökölte. Sajnos a házon jelzálog van bejegyezve. A végrendelkezés szerint ( amit most katunk kézhez )azonban szerepel, hogy a jelzálog kötelezettségeit kizarólag a testvérnek kell rendeznie. Erről a jelzálogról sajnos sem a hagyatéki tárgyaláson nem esett szó, sem a hagyatéki leltár nem tartalmazza.

Mi a teendő ha ki szeretnénk kerveredni ebből a helyzetből? A segítségeket előre is köszönöm

ublitz # 2009.05.07. 14:31

Az alábbiakra kérek szakszerű segítséget. Mi a teendőm ? Magyar és egy Eu-s ország állampolgára vagyok. Édesapám szintén ezen országok kettős állampolgára. Halála esetén magyarországi ingatlanát milyen törvények szerint örökölöm? Hol folytatják le a hagyatéki eljárást? Mindezt hogyan befolyásolja, hogy betegsége miatt már gyámság alatt áll ?
Előre is köszönöm a segítséget.

monalisa1 # 2009.05.07. 14:40

kisszoli

Szerintem az előkerült ill. a kezetekbe csak most került végrendelet tartalmára figyelemmel póthagyatéki eljárást kellene kérni.

"Lisa"
laikus hozzászóló

monalisa1 # 2009.05.07. 14:49

ublitz

Magyarországi ingatlan öröklése esetén ha magyar állampolgár az örökös akkor a honi illetéktörvény szerint kell eljárni., ha az öröklés 2009.01.01. után történt akkor 20 M Ft lakásingatlan értékig nem kell öröklési illetéket fizetni.

Ettől függetlenül hagyatéki eljárás lesz, ahol is a közjegyző kiadja az örökséget az örökösnek.

"Lisa"
laikus hozzászóló

monalisa1 # 2009.05.07. 15:00

A gondnokság dolgát pontosan nem tudom, de...

A gondnokság alá helyezésnek két esete van: az egyik amikor teljes mértékű, a másik amikor csak korlátozott mértékű. (Ha esetlegesen ezen utóbbi áll fent, a gondnokolt a gyámját megkerülve valószínűleg akár végrendelkezhet is, vagyis amije van azt nagy hírtelen valaki másnak juttathatja halála utánra.)

Szerintem résen kell lenni a bácsinál...

monalisa1 # 2009.05.07. 15:01

Persze, és főleg, ez a gondnoksági dolog alapvetően attól függ melyik ország bírósága rendelte el a gyámság alá helyezést - és az ottani jogszabályoknak megfelelően a továbbaikban.

Grád András # 2009.05.07. 15:06

Kedves Ublitz!

Az édesapja valószínűleg gondnokság alatt állhat, minthogy gyámság alatt eleve csak kiskorú állhat. A gondnokság alatt állás csak a végrendelkezési képességét befolyásolja, a törvényes öröklés rendjét nem. Vagyis ha meghal, és nincs érvényes végrendelete, a gyermekei örökölnek egymás között egyenlő arányban, az esetleges házastárs holtig tartó haszonélvezeti joga mellett. Üdv:


dr. Grád Andrásügyvéd - egyetemi tanár1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.06-30-280-1846www.kapcsolattartas.hu

kisszoli # 2009.05.08. 05:08

Szia Monalisa1

Köszönöm az ötletet. Mindenképpen utána járunk.

monalisa1 # 2009.05.08. 06:55

Ha netán valami miatt nem megy, szerintem peres úton még mindig megtámadható a végrendelet - erre max 6 ill. 12 hónap van, pontosan nem tudom -, miszerint annak tartalma szerint az örökségi teher nem fele fele, hanem csakis a másik örököstársat terheli.

Járj eredménnyel!

ublitz # 2009.05.08. 13:19

Köszönöm a válaszokat.
Egyre komplikáltabb a jogi helyzet. Gondnokságról lehet szó. Ezt ez eljárást nem Magyarországon folytattuk le. Az öröklés vagy ajándékozás, ha lehetséges ilyen esetben, magyarorszási kakásingatlanra vonatkozik. Semmi sandaság nincs. Az örökösök, vagy megajándékozottak a gondnokság alatt álló személy gyerekei. Max. kimarad a feleség haszonélvezete.