Autó adás-vétel szabályai - Mit tehet az ember,ha a rejtett hibákat nem mondja az eladó?


drbjozsef # 2019.02.01. 06:23

Avensis,

Ha kerekedő az eladó, vagyis fogyasztói szerződést kötöttetek, akkor az első hat hónapban jelentkező hibák esetén vélelmezni kell, hogy az már a vásárláskor is megvolt, és a kereskedőnek kell bizonyítania, hogy nem, valamint a szavatosságról érvényesen nem mondathat le titeteket akkor sem, ha az szerepel a szerződésben.

Ilyenkor az első lépés, hogy összeszeditek a hibákat meg a javításuk becsült költségét, és írtok egy tértivevényes levelet az eladónak, felsoroljátok a hibákat és a javítási költséget, felszólítjátok, hogy javítsa ki 15 napon belül, vagy ha nem vállalja és Ti javítjátok ki, akkor fizesse ki a javítási költségeket. Utóbbi helyett, ha nem hajlandó megjavítani, el is állhattok a szerződéstől és kérhetitek vissza a vételárat.

Aztán a válasz függvényében meglátjátok mit tehettek.

A baj az, hogy ha nem hajlandó az együttműködésre, akkor nektek kell perelni (egy esetleges fizetési meghagyás után is). Hiába neki kell bizonyítania, lesz egy csomó költség, ha húzza a pert, akkor évekig is tarthat.

Sajnos ez egy ilyen dolog. Használt autót venni kockázat. Még ha elvileg véd is a törvény, annak érvényre juttatása is kockázatos, költséges, és időigényes lehet.

Avensis # 2019.01.31. 20:17

Üdvözlök Mindenkit!
Segítséget/tanácsot szeretnék kérni. Párom megvette élete első autóját egy Toyota Avensis Kombi 2004-t kb 2 hónapja. Kiderült közben,hogy az autónak hogy is mondjam csak, akad hibája bőven. Mivel használtan vette gondoltuk,hogy erre bizony valamennyi összeget mindenképpen áldozni kell. Szóval kigyulladt a motorlámpa (lambda szonda csere), úgy tűnik,hogy hengerfejes, a légzsák jele villog, valamint az autószerelő ismerősünk laptopján jelezte hogy az ABS fékkel is gond lehet. Önök szerint mit tegyünk? Nagyon drága a szerelése. Reklamálhatunk ilyenkor a kereskedőnek (merthogy kereskedőtől vette) így, hogy már 2 hónap eltelt? Az a baj, hogy nagyon át kell gondolnunk mit tegyünk, ugyanis igencsak pénz szűkében élünk (konkrétan mivel fiatalok vagyunk elvinné pár hónapig a fizetésünket).
Előre is köszönöm szépen ,hogy időt szakítottak az elolvasásra és azt külön külön köszönöm szépen ha valaki segít.
Tisztelettel: egy kétségbeesett autótulajdonos párja

drbjozsef # 2019.01.28. 11:49

Bő két év nem nagy idő egy perben, ha valamelyik fél tudja hogyan kell húzni az időt.
Sajnos. De hát ez van.
Azt biztos nem ígérte senki, hogy a per gyors lesz...

Ezt a "bíró rejtett hibára hivatkozik" dolgot nem is értem. Erre legfeljebb az alperes vagy az ügyvédje hivatkozzon, ne a bíró. Az döntsön.

petyaz # 2019.01.28. 11:30

Igen volt már ez téma, valóban.

Én maximálisan meg vagyok győzve önök részéről is.:-) De az ügyem 2016 év végén kezdődött és most 2019 van. Valami miatt mégsem annyira egyszerű ez az ügy.
Csak példaként osztom meg a tagok között, talán valamit leszűrhetnek ebből az ügyből is.

Válaszát köszönöm!

Üdv

drbjozsef # 2019.01.28. 06:45

ha nem ismeri el a hibát az eladó akkor bukom a pert

Ezt honnan veszed?
Kutyát nem érdekli elismeri-e, a rejtett hibáért pontosan ugyanolyan felelősséggel tartozik, mint amit ismert hibát. A különbség legfeljebb abban lenne, ha az ismert hibát közli is veled.
Ha tudott a motorhibáról, mert úgy vette, akkor ráadásul nem is lehet rejtett a hiba.

Nem veséztük ezt már ki párszor?

petyaz # 2019.01.28. 06:03

Mit tehet az ember ha,

motorhibásan vásárolt egy autót és az eladó nem tájékoztatja, pedig ő anno ár alatt vásárolta meg az autót motorhibával. Régi tulajdonos tanúskodott is a bíróságon, hibás volt az autó. Most szakértő vizsgálja az autót (nem kevés pénzért) a bíró rejtett hibára hivatkozik, magánszemélytől vásároltam az autót, ha nem ismeri el a hibát az eladó akkor bukom a pert.

Mit tehet az ember még?

Üdv

Agnesita # 2019.01.21. 12:58

Tisztelt Forum, 11 napja vasaroltam egy gepjarmuvet, aminek a probakoron semmi problemaja nem volt. Miutan elhoztam a kereskedotol, teligumit szereltettem ra. Ezt kovetoen az auto megallt alattam. Kozel 30km-t mentem az autoval. Azota a gepjarmu szervizben van. Mai napra igertek a javitast, de a hiba tovabbra is fennall, igy a szervizben hagytam az autot. Tudomasom szerint 14 napon belul el tudok allni a szerzodestol es koteles a kereskedo a vetarat megfizetni szamomra. Kovetelhetem rajta az atiras es a teligumiztatas koltseget is? Van erre barmilyen fogyasztovedelmi jogszabaly?
Koszonom elore is a valaszokat

mitya49 # 2019.01.20. 04:25

Tisztelt Fórum!2019.január 14-én egy sautokereskedésben kinéztem egy gépkocsit,amelyen a próbaut során több sulyos hiba is kiderült.Ennek ellenére vételi szándéknyilatkozatot irtam alá,melyen a kereskedő feltüntette,hogy a felfedezett hibákat kijavitva fogja átadni a kocsit.Állapotfelmérő lapot nem adott át.Szóban igérte,hogy 18-án fogja agépkocsit hatósági/ KPM/ VIZSGÁRA VINNI.Természetesen ez nem történt meg,hivásomra közelte hogycsak 31.én tudja ezt rendezni majd ezekután a nevemre iratva átadni.Mivel a javitással sem történt előrelépés közöltem vele,hogy elállok a vételi szándékomtól.Csak vételi szándék nyilatkozatot irtam alá.,200000 ft foglaló átadásával.A nyilatkozatban kocsi tulajdonba átadási időpont nem került feltüntetésre,adásvételi szerződést még nem irtunk,az eladó nem a kereskdő az egy külső személy.Visszalépésem közlésére a kereskedő közölte akár kérem az autót akár nem a jövő héten részemre átfogja adni.Érdekes ezekután már nem kell várni 31-ig.Kérdésem bukom a foglalót köteles vagyok akaratom ellenére átvenni az autót?Köszönöm a választ.

wers # 2019.01.10. 11:24

Kicsit módosítom magam, bocs Micike, az eladó bejelentésénél nem kell nézni a törzskönyv számát, csak a kocsi adatait, a régi és az tulaj adatait.

Azt majd akkor, mikor az új tulaj átírja, és elveszi a régi okmányokat.

wers # 2019.01.10. 11:19

Fizeti a súlyadót, sőt az adásvételi alapján megszüntetett biztosítást is reaktiválják a következő adatcserénél, majd nem fizetés miatt felmondják, és fedezetlenségi ketyeg.

Ez sem így van, ilyenkor az eladó bejelentése alapján ha nem íratja át az új tulaj, akkor a kormányhivatal hivatalból eljárást indít, felszólít, majd hivatalból vonja ki a forgalomból. Nem várják meg, míg a jegyző észleli a biztosítás hiányát.

wers # 2019.01.10. 11:15

beírják az új tulajt

wers # 2019.01.10. 11:15

Attól még az átírásig, esetleg hatóság általi forgalomból kivonásig az eladó nevén marad.

Ez már régóta nem így van

A bejelentésről igazolást is adnak, és a végén:

"A kérelemnek helyt adtam, a megváltozott adatokat a nyilvántartásba átvezettem" Aláírás, pecsét.

drbjozsef # 2019.01.10. 11:05

Eladó bejelentése megvan?

http://kormanyablak.hu/…5/OKMIR00064

Értem mire gondolsz, de az, hogy "irreleváns mit csinál vele" az azért nem igaz.

gylab # 2019.01.10. 10:20

Csak egy apró megjegyzés, ha a rendszer nem változott az elmúlt pár évben, akkor az eladó sem átíratni, sem "leíratni magáról". Azt csak a vevő tudja megtenni, így irreleváns, hogy mit csinált az eladó a saját példányával. Attól még az átírásig, esetleg hatóság általi forgalomból kivonásig az eladó nevén marad. Fizeti a súlyadót, sőt az adásvételi alapján megszüntetett biztosítást is reaktiválják a következő adatcserénél, majd nem fizetés miatt felmondják, és fedezetlenségi ketyeg.

wers # 2019.01.09. 11:36

De nem értem hogy fogadták el, ha rossz volt a törzskönyv szám?” Én sem. Micike nem ellenőrizte. Vagy ő csak átvette, a feldolgozás sok esetben csak később történik meg. 5 napos a határidő.

Úgyis mész átíratni, kérdezd meg. Ott biztos ellenőrzik.

A szerződést elvileg lehet javítani. Mivel az eladó így adta le ne írjatok újat.

drbjozsef # 2019.01.09. 11:21

Gyuresz,

az itteni polémia nem a te kérdéseddel kapcsolatban folyt, hanem az alattad lévő "kereskedésből vettem" kérdezőjének, mert ott szokott sokszor az lenni, hogy a kereskedésBEN vesz valaki autót, de hivatalosan magánszemélytől.

Eseted jogilag nem bonyolult.

Az adásvételi szerződés (szempontodból gondolom sajnos) érvényes. Hibás, de érvényes, ki kell javítani. Ehhez fel kell venni a kapcsolatot az eladóval, és egyeztetni kell, hogy kapod meg a helyes törzskönyvet, hogy juttatod vissza a másikat. Lehet, hogy új szerződést kell írni. De _elvileg_ nem léphetsz vissza _emiatt_ a szerződéstől.

Azt nem tudom, neki hogyan fogadták el a bejelentését.

A hibás autó, vagyis hibás teljesítés más kérdés. Kérheted a tőle a hiba kijavítását, kérheted a javítás kifizetését, akár elállhatsz a szerződéstől is, de ha egyiket sem fogadja el, akkor mivel magánszemélytől vásároltál, neked kell perelned, ott neked kell bizonyítanod, hogy a hiba már a vásárláskor is fennállt. Sok idő, sok pénz, de ha hozzáértő szerint is egyértelmű, hogy a váltó hibája nem nálad keletkezett, és szerinte ez bizonyítható is, akkor megpróbálhatod a peres utat. Persze addig nem tudod használni az autót.

Mást nem tehetsz. Az első kör az eladó. Aztán meglátod.

Gyuresz91 # 2019.01.09. 11:04

Az autót magánszemélytől vettem. Ugye leadta az ő példányát, amit elvileg el is fogadtak. Ma megpróbálok vele egyezségre jutni. De nem értem hogy fogadták el, ha rossz volt a törzskönyv szám? Az nem kellene ellenőrizniük? Vagy esetleg írjunk új adásvételit?

A váltó gond szerintem egyértelmű hogy az ő sara. A kocsival egyből elmentem egy hivatalos szakszervizbe, a vásárlás után kB 100km-t mentem a kocsival, és ezt a hibát állapították meg. Kaptam is a hibáról egy papírt, remélem hogy lehet beszélni az eladóval, és nem zárkózik el teljesen.

Szomorú örökös # 2019.01.08. 04:45

bermuda háromszög

kereskedő lévén az eladó, a kereskedőnek kell bizonyítania hogy mondta és ennek tudatában vette meg

Kérdés, hogy papíron is a kereskedőtől vette-e meg vagy az előző tulajdonostól...mert ezt ugyebár mi itt nem tudhatjuk! Nagyon sok esetben biankó adásvételivel veszi be a kereskedő és úgy adja tovább, ami nyilván nem éppen jogszerű, de valahogy mégis ez a gyakorlat. Ha kereskedő hivatalosan nem szerepel alapvetően a jogügyletben, akkor máris változik a sztori.

Idézet egy ezzel kapcsolatos cikkből:

Az adásvételi szerződés két magánszemély között jött létre. A szerződéskötést árnyalja az a tény, hogy az autót egy kereskedésből adták el, azonban ez bizományosi jogviszony alapján történhetett, mert a kereskedés a gépjármű tulajdonjogát nem szerezte meg. A szerződés egy előre nyomtatott, kitöltetlen szerződésminta, melyre kézzel rávezették az adatokat, valamint azt a mondatot, miszerint „Az autót a vevő kipróbált, megtekintett állapotban vásárolta meg.” Ugyanebben a pontban szerepel a szerződésben e mondat előtt nyomtatva, hogy Az eladó a vevőt a gépkocsi műszaki állapotáról, (esetleges) sérüléseiről részletesen tájékoztatta, aki ezt tudomásul vette.

Forrás: http://www.automotor.hu/…arlo-648407/

Egy ilyen szituban már csakis peres eljárás útján érvényesítheti a követelését a vevő, amelyben egyáltalán nem biztos, hogy ő fog nyerni, de nyilván esélye van rá.

Szomorú örökös # 2019.01.07. 17:20

bermuda háromszög

Kereskedőtől vette! Az mondott valamit és nem úgy volt.
Mit rugózol ezen még?

Te naív módon mindig mindent elhiszel egy autókereskedőnek? Holott te magad is azt írod, hogy szerinted tudott a hibáról. Szóval érdekes módon csak attól várod el a kellő körültekintést, aki elad, aki pedig vásárol, arra szerinted nem vonatkozik? Vicces egy csóka lehetsz.

Egyébként meg van ezen mit rugózni még szerintem. Olvasd el még egyszer az első posztot:

Az AutoDNA riport lekérése után derült ki, melyet az eredetiség vizsgálat is visszaigazolt

Ha még csak foglaló lett rá kifizetve, akkor vajon az eredet vizsgálat kinek a megrendelésére és költségére történhetett meg? Egyáltalán hogy juthatott eredet vizsgáig, amikor még adásvételi szerződés sem volt? Ez ugyanis már az autó átírásához szükséges, tehát itt vagy konkrét adásvételről beszélünk és a kérdező rosszul írta le a történetet, vagy ki tudja az igazságot...szóval ahogy nem csak én írtam, ha valóban foglaló, akkor bukhatja a vevő a foglalót, mert neki elég sok mindent bizonyítania kell, ha nyerni akar. Addig viszont almás a történet neki is és a kereskedőnek is, mert ő nem árulhatja tovább az autót, a vevő meg nem kapja vissza a pénzét. Köztudottan a polgári perek nem igazán „gyorsított eljárás” jellegűek.

Szomorú örökös # 2019.01.07. 12:28

bermuda háromszög

Az eset és a vevő szempontjából tök mindegy

Nem egészen. Odamégy, bele ülsz, megszereted és már tolod is érte a foglalót? Ugye, hogy nem? No pont itt ugyanúgy felelőtlen volt a vevő. Miután lefoglalózta, akkor már minek nézte meg? Erre meg én merek fogadni, hogy jó eséllyel bukja a foglalót, ha egyáltalán az volt.

wers # 2019.01.07. 12:09

Gyuresz91,

teljesen más autó törzskönyvét kaptam, tehát a törzskönyv száma is rosszul szerepel az adásvételin. Viszont az eladó már leadta az okmányirodában az ő példányát,

Leadta, de be is jegyezték, elfogadták? Nem szokták. Kérd el a jó törzskönyvet.

A helyzet tovább romlik, mert hibás a kocsi váltója, aminek elég drága a javítása. Az adásvételi szerződésbe semmilyen egyéb megjegyzést nem írtunk.

Ez másik kérdés. Nem derül ki, hogy kitől vetted, a tulajdonostól, vagy kereskedőtől.

drbjozsef # 2019.01.06. 18:05

Igen.
Ez persze lehet hogy csak részben, lehet, hogy egyáltalán nem mentesíti az eladót a felelősség alól. Szerintem ez itt ebben az esetben határeset. Ha az eladó állít valamit, nekem nem feltétlenül kötelességem azt nyilvántartásban ellenőrizni. De azért a jóhiszeműségnek is vannak határai.

Szomorú örökös # 2019.01.06. 17:54

drbjozsef

Amúgy az előre lekáderezésnek is lehet még jogi relevanciája : a Ptk. szerinti adott helyzetben elvárható kellő gondosság tényleg nem a vevő oldalán áll

Mármint úgy érted, amit én is írtam?
Tehát egy peres eljárásban mondhatják, hogy nem járt el a vevő kellő gondossággal?

drbjozsef # 2019.01.06. 16:39

Sose jó a bré rossz végén állni, kellemetlen ha te adsz el valamit, és ezért felelősséggel tartozol akkor is, ha nem tudtál a hibáról.

Viszont a másik oldalról meg jó : szerződés szerint veszel valamit, ha nem felel meg a dolog annak, akkor az eladó felelősséggel tartozik érte.

Amúgy az előre lekáderezésnek is lehet még jogi relevanciája : a Ptk. szerinti adott helyzetben elvárható kellő gondosság tényleg nem a vevő oldalán áll...

Szomorú örökös # 2019.01.06. 15:08

drbjozsef

akár eltitkolta, akár nem, mert nem tudott róla, attól még mint eladó a hibás teljesítésért ő felel

Oké, elfogadom, bár akkor ennyit a jog igazságosságáról. :-(
Az már más kérdés, hogy az eladó is utána járhatott volna az AutoDNA rendszerben ugyebár.

Ha van, és a kérdező eláll a vásárlástól, eláll a szerződéstől, akkor a foglalót elveszti, de alapos indokkal perelheti vissza azt, mert a szerződés nem felelt meg a valóságnak - mindegy, hogy az eladó tudott e a hibáról

Persze, én ezt értem, de ettől még nem menti fel a kérdező elkapkodott vásárlását, szóval előbb utána kellett volna járni és csak azt követően lefoglalózni. Azonban ez már nem jogi kérdés ugyebár