Közlekedési szabálysértés miatti feljelentés


Poruljárt_Attila # 2012.10.14. 07:06

" jobbra kis ivben miközben telefonál" ."

Na most ha ez így van leírva a feljelentésben, akkor azt hiszem teljes joggal ragaszkodhat hozzá az illető, hogy márpedig követeli a részletes forgalmi lista lekérését, hiszen itt nem telefon kézben tartásáról, hanem konkrét telefonálásról (annak állításáról) van szó.
Megelőzöm a következő kérdést:
Igen, oké, lehet több is, oké, ám legyen, kérjék le az összes, nevén lévő számhoz kapcsolódó forgalmat, továbbá a családtagok telefonjáét is. Egyéb telefonról való telefonálás ilyen autós helyzetben elég valószínűtlen.

És ha a képtelenség teljesen nyilvánvalóvá válik, akkor meg olyan brutál büntetőeljárást kellene indítani az ilyen rendőrök ellen, hogy annak lehetőleg tényleg legyen elrettentő ereje. Na de ez itt megint magyarország, szóval attól tartok, az igazság kiharcolása csak álom.

borsga # 2012.10.14. 08:27

Poruljárt_Attila

igen, ez áll a feljelentésben szó szerint.
több telefon nincs a nevemen .

Véleményem # 2012.10.14. 13:30

Látom egyenes.ági segítségével sikerült tökéletesen belebonyolódni és a legapróbb részletekbe is belemerülni. Ez mind szép és jó elméleti síkon. De ha hiszitek ha nem, az ügy továbbvitele során ez sokkal egyszerűbben lesz lezongorázva...
Ha sikerül eljutni egyszer odáig hogy az intézkedő rendőrök értesülnek a te panaszodról, akkor kérni fognak tőlük egy részletes jelentést az esetről. Mivel nem hülyék akármennyire is hiszitek azt, az egy tökéletes helyt álló jelentés lesz, amit ha jól megírnak akkor fogást nem fogsz találni rajta, akármilyen bíróság, panasz testület is legyen a földön...
Ha esetleg még őket személyesen is meghallgatják ezzel kapcsolatban akkor meg még többet fognak mondani, részletesebben kifejtik szóban azt, amit írásuk alapján te sérelmezel.

borsga # 2012.10.14. 19:09

Véleményem

Értesültek még aznap a panaszomról,ezért sikerült olyan feljelentést irni amilyen az én panaszlevelem volt.
Meg is hallgatta a r.ezredes,rendőrségi főtanácsos,rendőrkapitány erről jött válaszlevél.

"személyesen is meghallgatják" a panasz és a telefonálásért történt feljelentés két különböző dolog ezzel az előadó sem tudott foglalkozni az idézésen mert nem az ő hatáskörébe tartozik!

véső (törölt felhasználó) # 2012.10.15. 06:36
Misti # 2012.10.29. 18:16

Csak egy olyan egyszerű kérdésem lenne, hogy a mai napon kettő rendőr megállította hogy szerintük nem volt bekötve a biztonsági övem, ami amúgy be volt kötve addíg amíg meg nem állítottak és ki nem szálltam a kocsiból.
Sajnos a kettőjük állításával szemben áll az én állításommal. Azt azért hozzáteszem hogy nem a bírság elkerülése végett, hanem a saját magam védelme érdekében kötött be az övet mindíg, soha nem felejtem.
Nem a kiszabott 10.000 Ft-os bírsággal van a bajom, hanem azzal, hogy jogtalanúl szabták ki ezt a bírságot.

sütőtök # 2012.10.30. 12:50

kérdésem a következő lenne:gyorshajtásért lefényképezek,de nem bizonyítható-szerintem-egyértelműen a dolog,mivel ami hátulról készült kép sem az időpont,sem az autó nem egyezik meg a szemből készült képpel! ílyenkor mit lehet tenni???

Véleményem # 2012.10.30. 21:34

sütőtök

Téged egyszerre fényképeztek le elölről és hátulról is?

sütőtök # 2012.10.31. 08:51

nem!
csak még nem volt ilyennel dolgom!
mostmár gondolom miért volt így a fénykép...
csak első látásra furcsállottam.

Véleményem # 2012.10.31. 12:27

Nem értem.
De ha megbírságoltak akkor kaptál egy két papírt, ami tartalmazza azt is, hogy mi a teendő ilyenkor amikor nem értesz egyet a dolgokkal...

janika16 # 2012.11.14. 12:39

Az alábbi ügyben kérem eligazító tanácsaikat:
Feljelentés érkezett a rendőrhatósághoz, mely szerint gépkocsimmal beletolattam egy másik,mozgásban lévő autóba, majd megállás nélkül elhagytam az eset helyszínét. Az esemény követően/utólagos rekonstruálás/KB 40 perc múlva lakásomon keresett egy járőr,aki alapos kikérdezés, szondáztatás után megszemlélte a gépkocsimat,melyről felvételeket is készített.A gépkocsim hátulján semmiféle sérülés,idegen anyagmaradvány nem volt.A rendőr elmondása szerint a másik fél lökhárítója és lámpája sérült meg.Kb 80 nap múlva idézést kaptam”kisebb súlyú szabálysértés”ügyben jelenjek meg a hatóság előtt.
Kérdéseim:hogy fordult át az ügy,mit takar a kisebb fokú szabálysértés,ha nem észlelek valamit arról hogy lehet tudomásom,ha megbüntetnek akkor az felelősségi igény évényesítését is megalapozza?

Véleményem # 2012.11.14. 14:03

janika16

Nem büntettek meg. Ahhoz hogy tisztázódjon a helyzet, beidéztek. Ott elmondod majd a gondod.

janika16 # 2012.11.27. 12:41

Közlekedési szabálysértésnél,a büntetés mértékének kiszabásakor figyelem beveszik az un.előéletet.2004 be volt egy saját hibás balesetem,pénzbírságot kaptam. Kérdésem,hogy ez a szabálysértés bele számit-e /mérlegelési szempontként /egy újabb szabálysértési ügyben hozott döntésbe.

véső (törölt felhasználó) # 2012.11.27. 13:05

két éven belülit vesznek figyelembe..

romeo155 # 2012.12.09. 16:40

Sziasztok !

A mai nap egy vasúti kereszteződésben álltam majd a szabad jelzésnél elindultam. Az átjáró után kb. 5m-re lévő kereszteződésnél irányjelző használatával balra kanyarodtam. Sajnos nem vettem észre a sarkon elhelyezett balra kanyarodást tiltó táblát (és a sorban várakozó rendőrautót). A rendőr utánam jött,egyedül tartózkodott az autóban. Megállított majd kérte az irataimat,feljegyezte az adatokat egy jegyzetfüzetbe (jogsi,lakcím) közben kérdeztem mi a vétkem, tájékoztatott a szabálysértésről amit ezek után természetesen elismertem. Beszélgetésünk során kérdésére válaszolva említettem,hogy kb. 25 éve nem volt vétségem, de ez gondolom nem számít. Az intézkedés végén megkérdeztem mennyi a helyszíni bírság, de ő elzárkózott és azt mondta feljelent,értetlenségemet látva hozzátette ő nem szabhat ki helyszíni bírságot és számítsak 100000 ft büntetésre.Szeretném megkérdezni az intézkedés szabályos volt a leírtak szerint? Mire számíthatok ill. esetleges feljelentés estén hány napon belül jön határozat?

Válaszokat előre is köszönöm :Gábor

Véleményem # 2012.12.11. 08:13

romeo155

Jó lenne tudni, hogy pontosan miért is leszel feljelentve...
Elmondásodból én arra tippelek, hogy egy közigazgatási bírság lehet ebből. KRESZ 14, 1 b, balra kanyarodni tilos figyelmen kívül hagyása. Ez fix 50 ezer és 4 pont.
Leírtak alapján lehet ez szabályos, nem tudom hogy mit közölt veled, hogy közigazgatási bírság vagy esetleg mást mondott...

romeo155 # 2012.12.11. 10:19

Véleményem

Azt mondta, hogy kiemelt szabálysértést követtem el aminek a büntetési tétele 100000 Ft. Én úgy tudom a kiemelt szabálysértés a vasúti átjáróban való megfordulás de én elhagytam a vasúti átjárót (Kispest honvéd pályánál) majd kb. 5 métert haladva irányjelzővel(tudom ez nem számít)balra kanyarodtam. Ja a tiltó tábla a sarkon kb.90 fokban meghajolva. Egyedül volt,arra nem hívta fel a figyelmemet, hogy esetleg felvétel készül(pl. kamera az autóban)az intézkedésről,az adataimat feljegyezte semmit nem írtam alá és nem is kaptam bármilyen papírt az intézkedésről. Ez így rendben van? hiszen így bármit írhat az esetleges feljelentésében.

Üdv. romeo155

Véleményem # 2012.12.11. 16:14

Ha kiemelt szabálysértést akkor nem közig bírság lesz gondolom én. De így nem tudom hogy mire fog megbüntetni. Majd ha kapsz feljelentés félét, akkor kiderül, addig meg csak találgatás az egész sajnos. Mert konkrétan akkor nem mondta el hogy mibe ütköző és minősülő dolgot követtél el. Ez a duma amit mondott ilyen "általános hablaty..."
Az is lehet hogy nem kapsz semmit, mert nem is jelent fel, lehet le sem rádiózta az egészet...
Ilyenkor nem kell kapni semmilyen papírt.
Bármit nem írhat, csak azt amit te elkövettél...

borsga # 2012.12.26. 20:24

Véleményem

a "telefonálos" ügy fojtatódik a határozat szerint bal kézre esküsznek(persze mindhárman) és az eljárás során egyetlen bizonyítékot sem fogadtak el(saját néreszoló telefonszámlám hivásrészletei) mivel nem bizonyitható hogy az a telefon volt nálam.
kifogást megirtam mely ismételten ugyanazon előadóhoz került??!!:::.. kifogásoltam ennyi erővel bárkit megállithat és feljelenthet akár van mobil a nevén akár nincs... kifogást nem fogadták el....(nem is vártam tőlük...)A határozatot elküldték a városi bíroágra.

Kérdesem ilyenkor nem a közlekedési hatósághoz kerül a kifogás,mármint ugy gondolom hogy minek menne a kifogás ugyanazon előadónak aki kb olyan határozatot irt mint Józska Pista akit az utcán megkérdeznének az esetről?

Véleményem # 2012.12.26. 21:19

borsga

Talán mondtam vagy utaltam rá, hogy ez várható. A telefon hívás lista nem bizonyíték mivel nem csak arra lehet a telefont használni, de hát megindokolták neked azzal hogy lehet nem ez a telefon volt nálad. Tehát ez a bizonyításos része bukta, akármit is csinálsz, 3 mond egyet, 1 ellen. Nem tudom miért látod értelmét tovább vinni az ügyet, mert nem fogsz ebből győztesen kikerülni. Csak ha csoda történik.
Panaszokat adogathatsz be de nem fog más hatáskörbe kerülni egy ilyen ügy.
A közlekedési hatóságnak meg semmi köze a telefonos szabálysértéshez.
Itt a rendőrség jár, ha talán másik személyhez is kerülne az ügy akkor sem fog változni semmi. A vége ugyan az minden egyes erőfeszítésnek, kapsz egy csekket majd.

borsga # 2012.12.27. 08:04

Véleményem,

"mivel nem csak arra lehet a telefont használni"= "A szolgálati gépjármű bal hátsó ülésén helyet foglaló rendőr elmondta ,hogy valamelyik társa úgy észlelte ,hogy az egyik gépjármű vezetője telefonál"-
  • itt a telefont telefonálásnak irja nem másnak ez tény.

"A közlekedési hatóságnak meg semmi köze a telefonos szabálysértéshez."

" a határozat ellen,annak közlésétől számított 8 napon belül kifogást nyújthat be.A biróság abban az esetben kötelezően tárgyalást tart ,ha az elmarasztalt a kifogásában ezt kifejezetten kérelmezi.A kifogás alapján a szabálysértési hatóság a határozatát visszavonhatja vagy az eljárás alá vont személy javára megváltoztathatja."

" Nem tudom miért látod értelmét tovább vinni az ügyet,"=
"Ha a szabálysértési hatóság a kifogással támadott határozatoát nem változtatja meg, az iratokat a szabálysértési hatóság az illetékes bíróságnak küldi meg."

véső (törölt felhasználó) # 2012.12.27. 08:31

borsga
/ugyan azt a panelszöveget olvashatod sokadszorra
nemérdekli mi is a valóság /
A Bíróságra egy jól megszerkesztett előkészítő iratot
küldj amibe leírod tényszerüen a történteket.
Ha kifogsz egy JÓ bírót akár nyerhetsz is.

borsga # 2012.12.27. 08:45

Véső

A Bíróságra egy jól megszerkesztett előkészítő iratot
küldj amibe leírod tényszerüen a történteket.

Nem ezen határozatot ,vallomásokat küldi meg a biróságra amin az aláirásaim vannak??

Én irom le tényszerüen a történteket?Ezt nem értem én már tettem vallomást és ott leirtam sőt 2 oldalas kifogást irtam nekik a határozatukra,mit irjak még le...

köszi

véső (törölt felhasználó) # 2012.12.27. 09:58

a Bíróság nem a Szabálysértési Hatóság folytatása
hanem egy másik "platform"
A bíráskodás intellektuális tevékenység mások a
lehetőségei eszközei.
ha nem úgy állsz a dologhoz,majdcsak lesz valahogy
hanem az elérendő eredményért teszel is valamit akkor
akár lehet sikeres is a történet.
mit küld el a szabálysértési hatóság a bíróságnak azt
megtudhatod iratbetekintéskor.
Igen ,írd le a Te verziódat összefogottan áttekinthetően tömören.

borsga # 2012.12.27. 10:34

"megtudhatod iratbetekintéskor"
Rendben ezzel élni fogok.
Jól értem a biróságnak irjam le a saját verziómat?