elvett jogosítvány


Spury__ # 2016.10.03. 16:05

Ezen felül mikor kapom meg a jogsim ami kint ragadt a hatóságoknál persze már réges rég lejárt! Már akkor le volt amikor BALESETET okoztam! Illetve lehet-e ebből valamiféle ügyem itthon mert csak Német területen tiltottak el mivel magyar jogosítványom volt. Persze a kiszabott bírságomat fizetem! Köszönöm a válaszukat!

Spury__ # 2016.10.03. 16:00

Jó napot pár kérdésem lenne! 2014 decemberébe kint éltem Németországba ott okoztam egy BALESETET természetesen ittasan! Sérülés nem történt anyagi kár igen! A jogosítványomat el vették a helyszínen! 2016 márciusába volt belőle bírósági tárgyalás! Ott közölték velem, hogy részt kellene vennem idióta sági teszten...! Ha vissza szeretném kapni a jogosítványomat! Ami kint jó pár ezer euro! Persze ez idő alatt a munkám ott végen szakadt és haza költöztem. Itt újból ki kértem a jogosítványomat ki is adták mindenféle procedúra nélkül! El kezdtem a C+E kategóriát a legfőbb kérdésem az lenne, hogy vezethetek-e KAMIONT Németország területén???? Illetve köteles vagyok-e a jogosítványomat ki adni a kezemből egy Német rendőrnek vagy elég ha fel mutatom neki úgy hogy az adatokat le tudja olvasni!? Válaszukat előre is köszönöm!

Kürtök # 2016.09.18. 11:06

Köszönöm a választ, a határozatok megvannak, készülök is az illetékes hivatalhoz, egy körülbelüli költséget szerettem volna, úgy értem pl. a legrosszabb esetben... 150? 200?

wers # 2016.09.17. 09:43

Az okmányirodától anno kaptál róla egy határozatot. Azzal kell felkeresned egy utánképzésre jogosult személyt, céget. A kölségekről majd ők tudnak tájékoztatni. Attól függ milyen katágórában kaptál eltilást, és mit követtél, miért kaptad. Ha öt év az eltiltásod, nem lesz olcsó.
Amennyiben nem őrizted meg a határozatot, az okmányiroda kiad egy hitelesített másolatot. Csak azzal tudod az utánképzést elkezdeni.

Kürtök # 2016.09.17. 09:09

Üdvözlet minden kedves Fórumozónak. A jogosítványomat 2006-ban bevonták, 2011-től már visszaadható, de a vizsgákra etc., külfödli tartózkodás miatt csak most, öt évvel később van időm. Ki tudná nekem röviden leírni, miből áll a tanrend, és körülbelül milyen költségekkel jár? A kecskeméti intézetnél fogom kezdeni.

wers # 2016.08.24. 07:43

A végén kezdem, az ideigleneset meg se emlitsd. Az nem erre szolgál. (Rexor gondolom erre reagált)
Látni kellene a külföldi hatóság határozatát, igy csak az eddigi tapasztalat alapján:
A külföldi hatóság a vezetési jogosultság szüneteltetését csak a saját államhatárain belülre korlátozza, ha a jogositványt nem a saját hatóságuk, hanem külfüldi hatóság állitotta ki.
A jogositványod előbb-utóbb (inkább utóbb) meg fog érkezni a bejelentett lakóhelyed ill. tartózkodási helyed szerinti okmányirodába. Ha megérkezik, akkor erről ki fognak értesiteni, és hogy átvehető-e. Ill. mikortól. De előre érdeklődhető.(valószinüleg azonnal átvehető)
Ha nincs bejelentett cimed jelenleg, akkor csak találgatni tudok, éppen mit tesz a KEKKH, maga jár el, vagy az utolsó bejelentett lakóhely szerint áthelyezi az ügyet (legyen nekik is jó napjuk, küzdjenek ők vele)

Rexor # 2016.08.24. 07:14

Nem.

Baba72 # 2016.08.23. 20:28

Üdv!Magyar jogosítványom van. Külföldön élek s dolgozom.
S ott elvették a jogosítványomat. Kérdezném, hogy a Magyar rendszerben ez benne van e? S otthoni tartózkodásom alatt igényelhetek e ideiglenest?

wers # 2016.08.20. 12:26

Én balga azt mertem feltételezni, hogy a kérédsedre adtam választ.
De azért még egyszer megpróbálom - bár sok kedvet nem adtál hozzá.
Nem kell visszaigányelni, ha letellik a tiltás minden igénylés nélkül visszakaja, csak el kell menni érte.

Honnan gondolod, hogy megérkezett a KEKKH-hoz? Megkérdezted, és ezt mondták? Ott egyéb kérdéseidre is választ kaphatsz.

Gond lehet, hogy nincs bejelentett lakóhelye ill., hogy valóban tartósan nem Magyarországon tartózkodik. Szokás szerint nem érvényesitik újra, de még lejárt jogsinál is elutasitják a hosszabbitást.

vipisti # 2016.08.20. 06:17

Bevont jogosítvány visszaigényléséről érdeklődöm.
Elnézést, azt elfelejtettem leírni, hogy az illetőnek nincs bejelentett lakcíme. Hogyan kérelmezheti, hogy én vegyem át a jogosítványát?

wers # 2016.08.19. 06:12

se kérelem, se nyomtatvány. A hivatal határozatban értesiti az ügyfelet, hogy átveheti. Tovább ezt már nem kell kérni.

wers # 2016.08.19. 06:07

Szerintem a KEKKH alap esetben nem tárolja, hanem megküldi a lakóhely ill. tartózkodási hely szerint területileg illetékes okmányirodának, akik az átvételről kiértesitik. Meghatalmazással elvileg átvehető. Érdeklődjetek ott, mert ezt egyre szigoritják, főként okmány átvételénél. (ne az ügyfélnek kelljen utaznia, elég az okmánynak) Ugyanez érvényes, ha azt kértétek ne küldkék tovább, és a központban akarjátok átvenni.

vipisti # 2016.08.19. 05:16

Jó napot kívánok! Bevont jogosítvány visszaigényléséről érdeklődöm. Romániában elvett jogosítványt ( közúti szabálysértés 1 hónapra vonták be ) átküldték Magyarországra és a központi okmányirodában tárolják. A tulajdonos külföldön dolgozik. A kérdés, hogy átvehetem-e helyette, és mi ennek a hivatalos menete. Kérelem benyújtása, milyen űrlapot kell kitölteni, stb. ? Köszönöm a segítséget.

wers # 2016.07.03. 10:44

Na igen a nyelv szépsége. De nem is határozza meg, meddig :)) Valameddig.
Az előző fél évben igen sokat változott a törvény, de külföldi hatóság által kiadott jogsinál ezt alkalmazzák, főként, ha nem ott él életvitelszerűen. Csak akkor vizsgálják ki, ha ő kéri. Ha soha nem kéri, soha nem szűnik meg a tiltás.
De tényleg sok a változás, és nem látom a tiltó határozatot.
Na meg éppen ideje lenne újra átolvasnom, na de nem vasárnap délben :))

gerbera317 # 2016.07.03. 07:58

Biztos vagy ebben? A „vorläufig” jelentése: ideiglenes. Vagyis nem végleges.

wers # 2016.06.30. 04:40

ha olyasmi szerepel a németek határozatában, hogy : "vorläufige Entziehung der Fahrerlaubnis" (ez a gyakori) akkor ez azt jelenti, nem évül el, Németországban nem vezethetsz többet. De persze vezethetsz, de gyanítom, ahhoz majd külön vizsgáznod kell, náluk. Érdeklődj a konzulátuson. A többi államra nem terjed ki a tiltás.

csacsa13 # 2016.06.29. 17:49

Jó estét!
Németországban eltiltottak a vezetéstől, ittas vezetés miatt de a jogositványom megmaradt és csak ott tiltottak el tavaly októberig. kérdés, hogy nekem kell bármilyen intézkedést tennem ez ügyben vagy csak elévült és ennyi?

kurcz # 2016.02.29. 19:17

jó estét kivánok, fiammal ma délután Romániában történt,hogy a román rendőr elvette a jogositványát,mert átlépte a záró vonalat. természetesen fiam elismerte a vétséget, a rendőr egy papirt adott a jogositványa helyett, amit alá kellett irnia. tulkapás volt? szerintem igen. most mi a teendő? Hogyan kaphatja vissza? várom válaszukat.köszönettel egy aggódó anya

meggy701 # 2016.02.29. 17:20

Jo napot mindenkinek! Az en problemam,nem az egyszeruek koze tartozik.1990s evekben elkovettem 3 szabalysertest.Ha jol emlekszem:szabalytalan parkolas,egezsegi ervenyeseg lejarasa(4nap utan)a harmadik sem volt komoly,nem emlekszem pontosan.Kertek adjam le,nem adtam....A jogositvanyt bevontak,(2002-ben egy kozuti ellenorzes folyaman)de 5 honap utan vissza adtak.Ez meg a regi tip jogsi volt.Vissza adtak,nem kuldtek semmi hivatalos felszolitast,utankepzesre.2011 ig nem is kellet ujra csinaltatnom..akkor jart le veglegesen..azota nem tudom ujitani,mert valami osi torveny szerint utankepzesre kell mennem..Sajnos 2012 ben a Szegedi onkormanyzaton dolgozo hivatalnokok nem ertettek miert van meg nekem regi..Elmondtam nekik.. Ezutan addig agyaltak tobb honapon keresztul,hogy az elmondasaim alapjan ide irtak-oda irtak.majd kaptam egy hatarozatot utankepzes.Pfuuu..Mit tudok tenni? Koszonom a valaszt.Tovabbi szep estet.

Véleményem # 2016.02.03. 10:05

dsanya

Gyakran fordul elő a két hatóság közti kommunikáció valahol elakad és nincs belőle semmi. Oda vissza érvényes. A hatóság részéről amit kötelességük lenne csinálni vagy utána járni gyakran a nemtörődömségből fakadóan annyiban marad. Vagyis mindenki a saját területén belül foglalkozik az esettel és elmarad az értesítés. Magyar oldalról kiindulva ez a tapasztalat, bármilyen külföldi hatóságot érintő intézkedés van, a kifelé irányuló kommunikáció nem történik meg, érdemlegesen nem lépnek abba az irányba.
Tehát ha lesz bármi következménye az nehezen jósolható meg, ha lesz is milyen formában is mi lesz...

dsanya # 2016.02.02. 17:52

Jó estét!
Nekem 2015.05.05 elindult egy eljárás német országban ami a mai nappal fejeződött be.A véremben magasabb volt a THC érték a megengedettnél, és ezért a rendőrség 1 hónapra, majd a Zulassungstelle,(az a német országban lévő "okmányiroda") bevonta a jogsimat addig amíg nem csinálok pszichológiai tesztet majd egy úgynevezett MPU tesztet (csúnyán mondva idiótasági teszt) majd újra vizsgázhatok itt német országban B-kategóriás jogosítványra.Ez lenne a sztori.
Megkérdeztem az illetékes urat és azt mondta hogy jelentik magyar országon az esetet de azt nem tudja megmondani hogy ott tovább viszik-e az ügyet vagy sem.

A kérdésem az lenne hogy magyar országon milyen papír fog házhoz menni ha megy eggyáltalán és magyar országon milyen következményeket von maga után?
Válaszokat előre is köszönöm!További szép estét!

kdani007 # 2016.01.09. 14:47

Jo napot kivanok! Szeretnem kerdezni, hogy ha valakinek van tapsztalata olyan ugyben ahol Magyarorszagon vettek el ittas vezetesert az Irorszagi jogositvanyt. Ilyenkor visszakuldik Irorszagba, vagy csak kidobjak, vagy mi lessz vele. Illetve itt kint vezethetek-e mert szukseges a munkamhoz, vagy itt sem vezethetek. Koszonom a valszokat. Daniel

warez # 2016.01.05. 19:31

A jogosítványomat 2012 novemberében vették el egy évre. Ebben az esetben is automatikus az utánképzés? A végzésben erről nincs szó.

kicsinik # 2015.11.23. 19:53

Sziasztok!
Szeretnék érdeklődni, hátha tud valaki segíteni. Párom Nagy Britanniában él egy ideje,és ott történt, hogy kirabolták, ellopták minden iratát,ezzel együtt a jogosítványát is. Az ideiglenes útlevelet sikerült megcsináltatnia külföldön , így Magyarországon már megkapta az állandó útlevelet és a személyit, viszont az okmányirodában egyszerűen nem találják a rendszerben a jogosítványát. Ez igen csak felháborította, hiszen már majdnem 10 éve rakta le. Ebben szeretnék segítséget kérni, hogy tudja e esetleg valaki,hogy mi ilyenkor a teendő, vagy mit lehetne lépni ez ügyben?!
A válaszokat előre is köszönöm!

panito # 2015.11.19. 09:26

Szép jó napot kívánok!
2015. 09. 06-án egy közeli ismerősömnek Romániába lett egy autós balesete. Egy vízátfolyásos útszakaszon kocsijával megcsúszott és így frontálisan ütközött a szemből rendesen közlekedő autóval.A baleset következtében a vétlen vezető bokatőrést szenvedett.Az ismerősömtől vér mintát vettek:negatív, de mivel a balesetnél sérülés is történt a rendőrség elvette a magyar hajtási engedélyét, ami helyet egy 15 napra szóló igazolás adott ki, amit az ügy lezártáig 30 naponként fel lehet újítani, és ez eltarthat akár egy fél évig is.Romániai közjegyzővel csináltatott egy hiteles fordítást, amit szintén havonta felújít .Mindezek után családjába lett egy daganatos beteg, akit vizsgálatokra és kemoterápiára kell vinni autóval.A kérdésem az:mi történik ha a rendőr igazoltatja ? Lehet a romániai rendőrségnek egy magyar jogosítvány elvételével a saját hazájában korlátozni az autó vezetését ? A szabad mozgást korlátozni?
Válaszukat előre is köszönöm !