Gyorshajtás


pohicop # 2015.05.04. 17:13

Az autó km órák csalnak többnyire. 50-nél 1-2 km/h-t, 100-nál 3-5 km/h-t is. Persze ettől függetlenül jobb hozzájuk igazodni.

Szomorú örökös # 2015.05.03. 20:13

Business Law

Lehet, hogy nem bírod, de akkor úgy kéne mindenhol egy fő átvezető körúton pl. beállítani a lámpákat, hogy ne kelljen 60 km/h a zöldhullámhoz, mert különben minden második-harmadik lámpánál pöfögő motorral fogsz állni. Néha az az érzésem, hogy szándékosan állítják így a lámpákat.

Egyébként meg továbbra sem érzem, hogy eszetlen száguldozó lennék ekkora sebességátlépéssel.

Szomorú örökös # 2015.05.03. 19:54

pohicop

Akkor megnyugodtam. Férfiasan beismerem, hogy én városban előfordul, hogy 60 km/h-val, országúton pedig 100 km/h-val megyek, mert éppen egy kicsit feljebb csúszik a lábam a pedálon, de úgy gondolom, hogy ez még nem akkora halálos vétek. Az pedig, hogy megállítanak ilyen esetben, nos nem igazán szokott mostanság előfordulni szerencsére és remélem, hogy sok változás ebben nem lesz.

Egyébként rájöttem már én is, hogy az autó fogyasztása a "lábmérettől" is függ, így igyekszem országúton 100 alatt tartani a tempót, mert akkor nagyon barátságos a végeredmény. :-)

pohicop # 2015.05.03. 17:20

Változó. Attól függ hol, mit követelnek meg. Van ahol nézik, van ahol nem. Készülékfüggő is.

Papp István # 2015.05.03. 13:45

Köszi! A kérdésem arra vonatkozott, hogy mitől függ, hogy készül-e szabálysértési felvétel? Mindig készül, mindig foglalkoznak ezekkel utólag, akkor is ha nincs megállítás, vagy az ilyen kismértékű túllépést meg lehet úszni?

pohicop # 2015.05.03. 13:00

Úgy írom ahogy lehet. Szóval képes rá. De ilyenkor általában meg is állítunk. Tehát 50-nél 69-től közig, a jelenlegi rendszerben ez automatán kiküldött csekkel működik. Ha ez alatt mérünk 60-68 között akkor legtöbbször megállítunk és a helyszínen van csekk, ennek nem elfogadása esetén feljelentés. Ha nincs megállítás, de van szabs felvétel akkor pedig lehetséges a szabs feljelentés miután az adatkérő lapot megkaptad, és kitöltötted, hogy ki vezette az autót akkor és ott. Ez után az felel a szabs sebesség túllépésért.

Lakott területen belül: + 15 km/h, + - 3 km/h tévedhet a gép, ezért van 69-től csak a közig, mert az már biztosan az, még ha a 3 km/h az állampolgár részére is van jóvá írva.

Lakott területen kívül 90 helyett 109-től közig.
Autópályán 130 helyett 155-től közig, mert ott + 20 km/h-val számol a rendszer és + - 5km/h tévedéssel....

Mondjuk ez a Fáma III-ra igaz. az új vhkeep az 100 felett %-os arányban tévedhet. Még nem mértem olyan helyen, mivel a megyénkben nincs olyan szakasz. 100 alatt meg ennek is + - 3 km/h a tévedése. Egyébként teljesen pontos.

Papp István # 2015.05.03. 10:41

Szia Pohicop!

Hasznos egy benfentestől hallani ezeket az infókat. Engem az érdekelne, hogy mi a helyzet a kismértékű sebesség túllépésekkel? Pl. 50 helyett 60. Ez ugye még nem közigbirság kategória, ellenben szabálysértés. Az ilyen mértékű túllépéseket is rögzíti az általad említett jelenleg használatban lévő két fajta trafi? És szokott ezeknek következménye lenni, ha nem állít meg a rendőr?

pohicop # 2015.05.03. 10:16

Azt a 3 képet rakják hozzá általában amin szerepel a legnagyobb sebesség túllépésed + amin látszik a rendszámod + még egy közbeesőt. Videó felvétel szerű az egész, de valójában ugye mint a videó felvétel is csupán rengeteg képkockáról van szó. A sok képkockából veszik ki ezeket neked tájékoztató jelleggel Fáma III esetén mondjuk. ettől függetlenül megvan a többi kép is a rendőrségen, de minek küldenének ki 120 képkockát? Felesleges lenne és pazarló.

Már a Fáma III is tudta a gps alapján a mozgó autóból való mérést, az új is tudni fogja. Autópályán használják inkább, ott van értelme a haladás, járőrözés közbeni mérésnek.

Szomorú örökös # 2015.05.03. 05:59

pohicop

Köszi a részletes leírást!
Engem decemberben kaptak le utoljára sok év szünet után. Egy biztos, hogy a felvétel nagyon gyengusz minőségű volt, de három kép lett a rendszerbe rögzítve - még ha videofelvételből is - és kettőn közeledem, a harmadikon meg látszik a rendszámom is. Nem mentem sokkal - 50-nél 70 km/h - de ahhoz elég volt, hogy a 30 ezres bírság megérkezzen, bakker. :-(

zsolesz88-nak csak annyit írnék, hogy jobban jársz, ha nem vitatkozol velük, hanem befizeted azt a fránya bírságot, mert igaz erre is, mint a katonaságra anno: parancsot megb...ni nem szabad, mert csak szaporodik. :-)

Csak egy kérdés a végére: ez az új VÉDA tud mozgás közben, autóból is mérni?

pohicop # 2015.05.02. 16:41

Röviden annyit, hogy én dolgoztam eddig Fáma II, Fáma III. SCS 102 gépekkel és most az áj vhkkep-el dolgozok.

A Fáma II. videó szalagra rögzített minDV kazettára. Videófelvételeket, nem képeket. Munka után leadva, külön feldolgozócsoport ezt feldolgozta. Hibája volt az esetleges visszatekerés és letörlés. Már nem alkalmazzák.

Fáma III. Sd kártyára rögzít. Videófelvételt, nem képeket. GPS alapon meghatározza a helyszínt. Munka után az sd kártyán lévő képeket feldolgozó csoport dolgozza fel. Elméletileg ennél is fenn áll a belenyúlás, letörlés veszélye, bár mivel sorszámot ad minden videócsomagnak így ha hiány van az kiderül és a kezelő beazonosítható. Viszont nem tudni mi miatt tünt el az adatcsomag, ki törölte le esetleg.

SCS 102 Belső adattárolóra videófelvételt készít, külön számozott csomagonként elmentve. Munka után egy pendrive-ra tölthető le a napi adatcsomag, amit csak a feldolgozó csoport tud egy kód megadása után letölteni és törölni a pendrive-ról.

A legújabb a VHkkep. Videó képsorazatokat készít. Önmaga kiválogatja közüle a legjobb 5-öt. Folyamatos 3g és gps kapcsolattal működik. Az adatokról részinformációkat azonnal megküld a központba. Munka után már csak a részinformációk mellé társuló képeket kell feltölteni egy lan kábelen keresztül. Nem lehet belenyúlni, minden automata. Ezért is erőltették az új gépeket.

Édesapám munkása hétfőn belement sebességtúllépve az egyik ilyenbe. Aznap a rendőr munka után feltöltötte a képeket. Kedden gondolom ezt az automata rendszer feldolgozta. szerdán kipostázták, csütörtökön már meg is kapta róla a levelet Vásárosnaményból, hogy 30.000-et lehet befizetni. Szóval elég zárt, komplex és gyors az új rendszer.

Amiről a szomorú örökös ír az a scs 103-as volt, az valóban X méterre csinált egy képet automatán. Azzal az a baj, hogy 600 méterre ha gyorsan hajtasz akkor van egy kép látható rendszám nélkül. Vagyis a felvétel kuka. Ha 100 méterre készülne kép a rendszámot jól látva azon meg nincs nagy sebesség, mert igen kevesen hajtanak a sebességmérő előtt 50-100 méterrel gyorsan. Ezeket a gépeket gyorsan ki is vezették a forgalomból. bár be se kellett volna....

Véleményem # 2015.05.02. 11:41

Szomorú örökös

Írtam, hogy ennek a műfajnak pohicop a szakembere ha lehet így fogalmazni. Majd talán ír erről.

Attól, hogy azonnal küldi a videót vagy képet vagy később egy rendszeren keresztül Szombathelyre, attól még nem jelenti azt, hogy a beérkezés percében vagy órájában vagy napjában azonnal feldolgozzák. Bárhogy is jut el a mérés azonnal nem tudnak feldolgozni annyit, amennyi beérkezik hozzájuk. Az idézett írásom, ugyan úgy értelmet nyert, hogy később dolgozzák fel. Valóban nem lehet bele nyúlni a helyszínen már, ez régóta így van. A fáma lasert használják még, ha kell. Nagy a szórás ország szerte, ezen a téren.

Szomorú örökös # 2015.05.01. 06:57

Véleményem

Tudtommal a fama laser ami már régi de elterjedt trafi azzal videó felvételt készítenek. Később Szombathelyen dolgozzák fel

Nem később, hanem szinte azonnal, mert egyből küldi a felvételt zárt láncon keresztül. Gyakorlatilag a rendőrnek ezért nincs már lehetősége a helyszínen rendezni, ha elkapnak. De ha nekem nem hiszel, akkor higgy a leírásnak:

FámaLézer III. VHT-507/DP ismertető
A készülék infravörös tartományú lézer­sugárral (LIDAR) működik, ezáltal gyors, pontos, szelektív sebesség és távolság mérést tesz lehetővé.
A készülék tripodon, gépkocsiban elhelyezhető állványon, vagy a műszerfalhoz rögzítve működtet­hető saját hordozható akkumulátoráról vagy a gépkocsi szivargyújtó aljzatáról, az azonosítási jogosultság megfelelősége esetén.
A mérések kézi vagy autó üzemmódban folyhat­nak. Autó üzemmódban a videofénykép csak a beállított sebességér­téket elérő, ill. meghaladó járműsebesség esetén készül. A készülék működés közben a GPRS egységén kapcsolatban áll az új Traffic Point rendőrségi adatfeldolgozó központtal.
A mérésnél a gépjármű/tripod pontos helyét GPS (műholdas pozicionáló rendszer) rendszer biztosítja. A készülék az autósállvánnyal bármilyen gépjárműből azonnal működtethető.
Egyszerűen és gyorsan telepíthető, kezelhető, bekapcsolás után azonnal működik, kezelése számítástechnikai ismeretet nem igényel.
A mérési képek Pendrive segítségével PC-re letölthetők, megjeleníthetők és interneten továbbíthatók (Traffic Point rendőrségi központhoz) a VHT Traffic Upload szoftver segítségével.
A készülék már továbbított mérési képeinek törlési parancsát szintén a VHT Traffic Upload szoftver biztosítja a Pendrive segítségével.

Amit írtam trafi típust, azt a mai napig használják

Kétlem, mert tudtommal már csakis az új trafik vannak üzemben, az összes régit lecserélték, nem véletlenül.

Véleményem # 2015.04.30. 21:56

Szomorú örökös

Origo cikkekre nem lehet alapozni, de semmilyen egyéb cikkre sem.
pohicop ha minden igaz ebben ténykedik, majd megírja. Tudtommal a fama laser ami már régi de elterjedt trafi azzal videó felvételt készítenek. Később Szombathelyen dolgozzák fel és ebből vannak a képek. Több fajta trafi is van, de az elv hasonló. Nem mindegy, hogy radaros vagy lézeres...

Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség.

Legyen 2012-es a cikk nem nézek utána, de a "várhatóan" kifejezés elég gyenge. Az időjósok szoktak így fogalmazni...
Amit írtam trafi típust, azt a mai napig használják és igenis videó felvételt készít. Vegyesen vannak még más típusok is a legújabbról pontos információm nincs, de pohicop megoszthatja ha még sebesség méréssel foglalkozik.

Szomorú örökös # 2015.04.30. 05:50

Véleményem
Rosszul tudod, már régen nem videó készül, hanem fénykép. Ez egy 2012-es Origó cikkből van:

Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni lehet a gyorshajtókat, de a megoldás macerás. A fényképeket készítő traffipaxokat kényelmesebb használni, de könnyebb kikerülni is.
A legújabb traffipaxok már nem videóra rögzítenek, a gyorshajtókról mindössze egyetlen fotó készül, amikor a traffipax készüléktől körülbelül száz méter távolságra van a jármű. A magyar rendőrségnél még most is használt videós készülékek akár 1000-1500 méterről is bemérték a gyorshajtókat, majd folyamatos felvételt készítettek addig, míg az autó olyan közel nem ért, hogy felismerhető legyen a rendszám (kb. 100-180 méter a látási körülményektől függően).

Tehát ha a radar bemér, akkor folyamatosan kezd el rólad fényképet készíteni addig, amíg olvashatóvá nem válik a rendszámod. Tavaly decemberben én is így jártam. 50-es korlátozásnál az első képen még 70, a másodiknál 65, majd az azonosító rendszámos képnél már 60 volt a sebesség. Az első kettő igazolja, hogy gyorsan mentem és jogos a közigazgatási bírság, nem is vitatkoztam miatta. Ha csak az utolsó alapján tette volna, már nem lenne jogos, mivel 60-nál nem küldhette volna ki, ahhoz ott helyben meg kellett volna állítania.

zsolesz88
Ha fellebbezést nyújtasz be, az se ingyen van - tudtommal 5000 Ft - és 99%, hogy nekik lesz igazuk. Én inkább megvárnám a 15 napot, majd 3000 Ft-os illetékbélyeggel felragasztva egy részletfizetést kérnék rá. Általában ekkora összegre lazán megadják a 3 hónapot, én is csont nélkül megkaptam. Három részletben könnyebb volt kifizetni.

pohicop # 2015.04.29. 18:31

A tábla vonalától annyival lehet maximum haladnod. Hogy most gyorsítottál előtte vagy lassítottál az mindegy. A tábla nem azt mutatja, hogy ha odaértél 250-el, akkor majd fékezz le 70-re, hanem azt, hogy már a tábla elérésekor annyival haladj maximum. Fizetős a story.

Véleményem # 2015.04.29. 15:34

zsolesz88

Le egyszerűsítve a dolgokat, a 70-es sebességkorlátozó tábla hatálya alatt 93 km/h-val haladt.( nyilván nem a tábla hatályán túl esetleg 90-es sebességkorlátról van szó mint mérési érték mert akkor nem küldtek volna semmit) A gyorsítás meg lassítás minek ide... a gyorshajtás megvalósult.
Általában a trafi videó felvételt készít majd ezt kikockázzák és ebből küldenek fotókat. A képeket közzé teheti, hogy többen tudjanak rajta okoskodni, de a leírtak alapján a képeket én nem kommentálom.

Az információk hiányosak, kevesek és kifejtett álláspontja nem elegendő, az könnyen megdönthető. A fellebbezésnek értelme nincs, de mindenkinek szíve joga mit tesz, hány kört szeretne futni egy ügyben.

Véleményem # 2015.04.29. 15:34

zsolesz88

Le egyszerűsítve a dolgokat, a 70-es sebességkorlátozó tábla hatálya alatt 93 km/h-val haladt.( nyilván nem a tábla hatályán túl esetleg 90-es sebességkorlátról van szó mint mérési érték mert akkor nem küldtek volna semmit) A gyorsítás meg lassítás minek ide... a gyorshajtás megvalósult.
Általában a trafi videó felvételt készít majd ezt kikockázzák és ebből küldenek fotókat. A képeket közzé teheti, hogy többen tudjanak rajta okoskodni, de a leírtak alapján a képeket én nem kommentálom.

Az információk hiányosak, kevesek és kifejtett álláspontja nem elegendő, az könnyen megdönthető. A fellebbezésnek értelme nincs, de mindenkinek szíve joga mit tesz, hány kört szeretne futni egy ügyben.

zsolesz88 # 2015.04.28. 16:55

Üdvözlök Mindenkit!

Mai napon kaptam egy 30.000 HUF bírságot, ellenőriztem is a képeket ahol pár furcsaság feltűnt nekem.
Először is a képeken megadott címek nem feddik a valóságot. a Cím és a traffipax helyzete közt körülbelül 500 méter van.
Illetve 4 db kép készült, első képen csak a 70 es tábla látható, fél óra térkép keresés után tudtam beazonosítani hogy hol is lehetett ez a tábla. majd a maradék 3 képen látható a gépjármű amivel haladtam. A lépeken ami látható:

  • első fotózót képen: 57 métere vagyok a kamerától sebességet nem mutat illetve reggel 8 óra 10 perc van
  • második fotózót képen: 55 métere vagyok a kamerától, sebesség ismételten nem látható illetve 8 óra 10 perc látható a felvételen.
  • harmadik fotózót képen: 55 méterre vagyok a kamerától 93 km/h a sebességem 8 óra 10 perc látható a felvételen.

a képekből nem kivehető hogy most gyorsító vagy lassító fázisban vagyok a kép készültekor. sajnos a képeken látható időpontokból még következtetni sem tudok hogy hány másodperces exponálással készült a kép. valamint hozzá teszem a 70 jelzésű tábla tőlem 50 méterre volt, ez alatt a távolság alatt meglátásom szerint 10- esetleg 15 km/h lassítás kivitelezhető hogy érték alá essek. Kiemelném hogy a képek alapján nem kivehető hogy gyorsító vagy lassító mozgást végezne az autó.

Kérdésem az lenne Önök felé, hogy az alábbi információk alapján fellebbezhető az eljárás? Vagy értelmetlen lenne a felhajtás?

Előre is köszönöm válaszukat!

Véleményem # 2015.04.07. 22:08

Papp István

Mi a helyzet olyankor, ha céges autóval valaki kis mértékben lépi túl a sebességet? (30 helyett kb 40).Ilyen kisebb mértékű sebesség túllépéssel is foglalkozik a rendőrség?

Kis mértékű gyorshajtás, foglalkozik vele a hatóság. Szabálysértés a példa alapján. Megállítás esetén van bírság a helyszínen, a feljelentés nem valószínű ebben az esetben.

Küldenek a cégnek egy adatbekérő lapot, hogy nevezzék meg ki vezette az autót?

Ha a gyorshajtás mértéke nagyobb akkor közigazgatási bírság, a híres Szombathelyről jön ebben az esetben a cégnek az értesítés vagyis a bírság. A cég majd rendezi és a dolgozóra hárítja át a teljes felelősséget.

Ha igen, ilyenkor is vannak büntetőpontok, illetve szabálysértési eljárásban lehet valahogy fellebbezni?

Büntető előéleti pont van. Mivel csak példálózgatás meg találgatás van semmi konkrétum, hogy történt gyorshajtás vagy sem addig azt sem lehet eldönteni, hogy szabálysértésről vagy közigazgatási eljárásról van szó.

Papp István # 2015.04.04. 11:46

sziasztok! Mi a helyzet olyankor, ha céges autóval valaki kis mértékben lépi túl a sebességet? (30 helyett kb 40). Ilyen kisebb mértékű sebesség túllépéssel is foglalkozik a rendőrség? Küldenek a cégnek egy adatbekérő lapot, hogy nevezzék meg ki vezette az autót? Ha igen, ilyenkor is vannak büntetőpontok, illetve szabálysértési eljárásban lehet valahogy fellebbezni? Köszönöm a válaszokat, nagyon fontos lenne, a munkahelyem függ tőle...

moxi79 # 2015.03.24. 20:34

köszönöm

Kelvin (törölt felhasználó) # 2015.03.24. 20:10
  1. Élhetsz fellebbezéssel, abban ismertetheted az álláspontod.
  2. Ha a fellebbezésed megalapozott, akkor nem kell fizetni.
  3. Ha elutasítják a fellebbezésed és továbbra is kitartasz az igazad mellett, akkor bírósághoz fordulhatsz és kérheted a közigazgatási határozat felülvizsgálatát.
moxi79 # 2015.03.24. 20:01

Üdvözlöm, ma kaptunk egy 30.000 Ft-os csekket gyorshajtásért. Szerintük 55 km/órával haladtunk ott ahol 30-as tábla volt. A szóban forgó részen nem volt 30-as tábla, most sincs és még lakó-pihenő-övezet sem. Ilyenkor mi van? Hogy tudom bebizonyítani az igazamat? Van-e esély, hogy eltekintenek a befizetéstől, ha írok 5.000 Ft illeték ellenében fellebbezést?
Várom szíves válaszukat, köszönettel:
István

Papp István # 2015.03.20. 05:24

Üdvözlök mindenkit!

Céges autóval gyorsan hajtottam (60 helyett kb 85), és belefutottam egy traffipaxba. Kérdésem az lenne, hogy mi a helyzet a büntetőpontokkal? Kapni fog a cég ahol dolgozom (üzembentartó) egy csekket, és kéri majd a rendőrség az adataimat, vagy csak a pénzt kell befizetni és ilyenkor nincs büntetőpont? A válaszokat előre is köszönöm!

ÉletKe19 # 2015.03.09. 07:08

Üdv Mindenkinek!

Eljárás indult ellenem, gyorshajtás miatt!

2015.02.14. M3-as autópályán utánfutóval a külső sávban 80 km/ óra sebesség helyett 109 km/óra sebességgel közlekedtem.
A drága fényképeket nézegetve viszont azon töprengtem, hogy sehol sincs feltüntetve a levélben, hogy konkrétan miért büntetnek meg.
Az utánfutó rendszámát ilyenkor nem kötelesek megadni? Mert teljesen rendben van, és el is fogadnám a kiszabott bírságot, amennyiben indokolt. De a képeken nem egyértelmű a szabálysértés miértje. Érdemes fellebbezni, vagy inkább nyeljem be a bírságot?
Illetve sehol sincs megadva a befizetési határidő. Meddig van erre időm?

Köszönettel, É