gyerekelhelyezés


derill # 2004.06.21. 00:11

Kedves Jezeniczky Katalin:))) Bár igy lenne. Sajnos nem igy van. Láttam már olyan II. foku itéletet, amiben leirták, hogy az anya veszélyezteti a gyermeket, nem képes megfelelő körülményeket biztositani részére. Sem körülményeiben, sem személyében nem alkalmas a gyermek nevelésére. Azonban mivel olyan nagy mértékben az apa ellen nevelte a gyermeket, és olyan mértékben zárta el az apától, hogy nem várható, hogy az apánál való elhelyezés esetén a hatóságok érvényt tudnak szerezni az itéletben foglaltaknak, a biróság ugy döntött, hogy a gyermeket az anyánál helyezi el. (16 éves kislányról volt szó, az anyát egy évre itélték kiskoru veszélyeztetése miatt, ami nem emelkedett jogerőre tudomásom szerint a mai napig sem. Az ügyet elhuzták, az apa mégcsak nem is láthatta a gyermeket, végül most májusban a gyerek nagykoru lett.)

Na erről ennyit. Először csak szóban mondták, hogy létezik egy ilyen itélet, és nem hittem el, ugy gondoltam, hogy az apa hazudik. Ilyesmi nem fordulhat elő. Amikor saját szememmel olvastam, nem hittem a szememnek, és erősen elgondolkoztam azon, hogy mi a fenének tanulok, ha itt mindent meg lehet csinálni. Ráadásul ez a döntés egyértelmüen még jogszabályba is ütközik, hiszen a jogszabályok értelmében nem helyezheti el a biróság a gyermeket olyan személynél, akinél a gyermek egyértelmüen veszélyeztetve van. Tehát bármi megtörténhet, reméljük, hogy ez egyedi eset, és többet nem fordul elő.

Egyébként ha a nemeket az alábbi ügyben felcserélnénk, simán előfordulhat, hogy a kevésbé alkalmas szülőnél helyezik el csak azért, mert ő az anya.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Jezerniczky Katalin # 2004.05.10. 12:41

A kérdés nem kérdés.
A bíróság annál a szülőnél helyezi el a gyermeket, ahol biztosítottnak látja szellemi és testi fejlődését.
Az, hogy más hogyan látja, nem számít, az amit egy gyermekelhelyezési perben bizonyítani tudsz, az számít.


aeneas

jaded28 # 2004.05.10. 11:47

Érdekelne mindenki véleménye:
Kinél és milyen feltételekkel helyezné el az alábbi kiskorú (3 éves) gyermeke valamint hogyan szabályozná a kapcsolattartást?:

Egyik oldalon egy 27 éves magyar anya, bejelentett munkahelye, rendszeres jövedelme, bejelentett lakása van. Jó családi háttérrel rendelkezik a gyermeket bölcsödébe járatja, megfelelően gondozza, ruházza, szereti!

A másik oldalon 27 éves cigány származású apa, bejelentett munkahelye rendszeres jövedelme nincs, rokonoknál lakik, az általános iskolát sem járta ki, aggressziv italozó életmódot folytat, súlyos tetsi sértésért eljárás folyik ellene. Tartásdijat nem fizet, a gyermeket állitólag szereti.