Társasházak jogásza!


osztap # 2023.01.17. 08:15

Youtuber,

A helyedben a "lakóközösség" helyett a végén világosan leírnám, hogy lépcső (i) az alapító okirat és a Társasházi törvény 1. § szerint a társasház tulajdona, és (ii) a Társasházi törvény 28. § (2) bek. szerint a társasház közgyűlésének kell döntenie a közös tulajdon fenntartását éríntő döntésekről, így a karbantartásról és a felújításról, és a költségek viseléséről is. Neked pedig nincs tudomásod közgyűlési határozatról az ügyben.
(Egyébként nem kell minden tulajdonos hozzájárulása, a karbantartáshoz elég a feles többség is a közgyűlésen.)

A két példányt gondolom úgy értette az ügyvéd, hogy egyet küldesz, egyet megtartasz magadnak. A két tanú szerintem egy kicsit túltolás. Ha nem akarsz velük vacakolni, írd az egészet kézzel, és írd alá. A polgári perrendtartás szerint ugyanúgy teljes bizonyító erejű magánokirat, mint a két tanús. Ha tanúkkal mész, nekik oda kell írniuk a végére: 1. nevüket, 2. lakcímüket, 3. aláírásukat.

nanemaaa # 2023.01.17. 08:15

Formailag ez a levél megfelelő?

Szerintem a levél tartalma rendben van. A 2 példány azért kell, hogy nálad is maradjon, ha a társtulajdonos a sajátját eltépné, attól ne semmisüljön meg. Tanúnak szerintem ezt nem kell senkinek aláírnia, a tanúnak pedig nem kell a levélből kapnia.
Megjegyzem, ha már egyszer van ügyvéded, akkor fogadd meg az ő tanácsait, esetleg bízd meg a képviseleteddel.

nanemaaa # 2023.01.17. 08:09
  1. A bemutatott földhivatali adatok alapján egyértelmű, hogy a kérdéses ingatlan társasház, és mivel 8 lakásos, a Ttv alapján kellene működnie, közös képviselővel, miegymással. A szabálytalan működés ügyében a jegyzőhöz fordulhatsz.
  2. A lépcsőház a társasház osztatlan közös tulajdona, ergo nem kettőtök költsége a felújítás, hanem mind a 8 lakás tulajdonosának viselnie kell a költségeket.
  3. Nyilvánvalóan a felújításról a lakógyűlésnek kellene döntenie, és ennek keretében kellene kiválasztani a kivitelezőt is, valós árajánlatok és esetleg referenciák alapján.
  4. A lépcső balesetveszélyes, amit mindenképpen javítani szükséges. Az építési törvény szerint az ingatlan tulajdonosa (jelen esetben tulajdonosai) köteles az építmény jókarbantartásáról gondoskodni. Amennyiben ennek nem tesz önként eleget, az építésfelügyeleti hatóság kötelezheti erre. A teljesítés bírsággal kikényszeríthető, de hatósági úton a hatóság által kirendelt kivitelező által is elvégeztethető. Ezen végrehajtási intézkedéseket egyébként már a NAV foganatosítja.
  5. A tulajdonos lényegében a jókarbantartási kötelezettségnek tesz eleget, amit egyértelműen minél előbb meg kell csinálni, és ebben a többi tulajdonosnak ugyanolyan felelőssége lesz, ha esetleg komolyabb baleset következne be, és valaki lerokkanna, vagy meghalna miatta.
  6. Célszerű lenne az ügyletbe szakembert (építészt, vagy statikust) bevonni, hogy valóban megfelelő minőségben megoldódjon a probléma. Az időt lehet húzni, a kivitelezéssel, valamint a társasház működésével kapcsolatban vitázni, de a 4- 5. pontban leírtakat nem árt azért figyelembe venni. Átmeneti megoldásként szóba jöhet a lépcsők ideiglenes megtámasztása, és utána elkezdeni a cirkuszt a társasházon belül.
Youtuber # 2023.01.17. 07:55

https://www.imagebam.com/view/MEI5GJB

Formailag ez a levél megfelelő? Az ügyvéd két példányt mondott. Viszont gondolom a tanúknak is adni kell egyet, illetve az egyik tanú lehet az anyám, vagy mindenképpen idegen kell? Mert egy idegen tanút tudok, de másikat keresnem kell...
Illetve tértivevényesen kell feladnom.

osztap # 2023.01.17. 07:55

Youtuber,

A tulajdoni lap alapján ez egy, a Társasházi törvény alapján működő társasház nyolc lakással. Ne zavarjon, hogy ez társasüdülő, arra ugyanazok a szabályok érvényesek, a Társasházi törvény 52. § 1.1. és 1.2. pont szerint. A tömbök és lépcsőházak száma, elhelyezkedése, stb. ezt nem befolyásolja.

A társasházat a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke képviseli, a törvény 3. § (1) szerint. Ha egyik sincs, az elég komoly baj, mert senki nem tud aláírni a társasház nevében. Kérj törvényességi felügyeleti eljárást a jegyzőtől. Vagy, ha magad akarod kézbevenni a dolgot, akkor hívjatok össze közgyűlést, kk megválasztása napirenddel. Mivel nincs kk, a törvény 35. § (2) szerint kell eljárnotok. A kk azért is jó, mert gátat vet az építkezős-elkerítős lakótársak tevékenységének.

A levelet csak küldd el a szomszédnak, mert ő Tőled követel. Minél előbb látja írásban is, hogy (i) ezt vitatod, és (ii) a társasháztól kéne követelnie, annál jobb.

Majordomusnak igaza van, hogy a közgyűlésnek kéne a lépcső megcsináltatásáról határoznia. A szomszéd azonban azzal érvelhet, hogy ő megbízás nélküli ügyvivőként járt el, és a beavatkozás (a lépcső megcsináltatása) további károsodástól óvott meg. Ekkor a Ptk. 6:583-586. § lép be, ami alapján követelheti költségei megtérítését. De a társasháztól, nem mástól.

A lépcső munkálatait szerintem max. úgy tudod megakadályozni, hogy birtokvédelmet kérsz a jegyzőtől, ha már elkezdődött valami. De ez is kétesélyes. A fotók jól jöhetnek. A parkoló ügyét majd intézi a kk, ha lesz, mert csak ő járhat el a társasház nevében. Egyébként az sem biztos, hogy szabályos, pl. megsértheti a zöldfelületi mutatót a helyi építési szabályzatban.

Youtuber # 2023.01.17. 07:29

Szomorú örökös

Az a helyzet, hogy mi amikor vásároltuk ingatlanoson keresztül tettük, ott mint lakás volt feltüntetve. Utána derültek ki számomra a dolgok, hogy hát ezek eredetileg üdülők voltak, csak át lettek minősítve. Amikor megkaptam az alapító okiratot, az a lakáskulccsal együtt jött.
Például az ügyvédem is azt mondta, hogy ilyen, hogy társaslakás - és ezt a másik ügyvédem írta az adásvételiben - nem is létezik.
Ma kikértem a tulajdonilapot, amin az áll, hogy társasház, különlap:
https://www.imagebam.com/view/MEI5G6Z
Ebből tudtam meg, hogy kik voltak az elsők és a köztem élő tulajdonosai a lakásnak. Akiktől vettem a lakást azt az energetikai tanúsítványt mellékelték a szerződéshez ami dátumilag azelőtt készült pár nappal, hogy ők megvásárolták volna, tehát vélhetően az eggyel korábbi tulajdonos készítettet (GG minősítést kapott akkor, mert le volt lakva rendesen). Azóta, ők felújították a lakást, de 2019-ben nem csináltattak újat. Most tervezem, hogy majd megcsináltatom én kíváncsiságból is, hogy mennyit javult a GG... mivel szigetelést kapott, meg vadonatúj nyílászárókat.
4. éve lakom itt, cserélődnek a szomszédok pár régi veteránt leszámítva. Azóta azt tapasztaltam, hogy mindenki azt csinál amit akar. Igen, ez a szomszéd lebetonoztatta a kocsija alá eső parkolórészt, egy másik szomszéd egy könnyűszerkezetes garázst húzott fel, a harmadik a legkeményebb, mert az mivel földszinti, mobilkerítést húzott a saját lakása és televálasztó kerítés közé, plusz még egy fészert is :D
Nekem persze ez utóbbi nem tetszett, de nem szóltam, csak itthon azt mondtam, ha véletlen el akarjuk adni a lakást, minden vevő megkérdezi majd, hogy az alattam lévő meg mi a francot csinált?

"Szerintem megakadályozni nem fogod tudni, max. utólag jelentheted. De ha be is jelented, max. ha úgy gondolják, hogy nem felel meg az építésügyi szabályoknak - bár miért is ne felelne meg neki - akkor visszaállíttatják vele az eredeti állapotot - de lehet az sem lesz egyszerű. De itt most az volt elsősorban a kérdés, hogy követelheti-e rajtad a költséget, amire választ is kaptál, hogy röhögd ki nyugodtan érte, ha perelni akar. "

Közben gondolkoztam rajta, hogy nem feltétlen szükséges megakadályozásra törekednem. Itt a lényeg az, hogy vagy nekem ne kelljen fizetnem - nem azért mert antiszociális lennék, hanem azért, mert ahogyan ezt a dolgot ő akarja csinálni, az nem szabályos, nem így működik - vagy tényleg legyen közös költség, és akkor havonta el van oszolva...Az is fontos érv szerintem, hogy a lépcső egyfelől használható, nekem megfelel, én nem csináltattam volna meg, mert a főprobléma abból ered, hogy meredek, egyes betegszállítók csak létrának hívták.

"De itt most az volt elsősorban a kérdés, hogy követelheti-e rajtad a költséget, amire választ is kaptál, hogy röhögd ki nyugodtan érte, ha perelni akar. Lényeg, hogy ha fizetési meghagyás érkezik, azonnal mondj neki ellent, főleg hogy a költsége ennek a lépcsőnek abszolút közösnek minősül, tehát mindenkinek ki kell vennie belőle a részét. Ha ő úgy gondolja, hogy így neki biztonságosabb lesz, akkor költsön csak rá, de egyedül."

Pontosan így gondolom én is, és a megnyugtató választ nagyon szépen köszönöm is. Mondtam is neki, hogy nem fizetek, mert jogszerűtlen amit kér... Így most a 150 E Ft-ot fizeti egyedül, ha meg bohóckodik a perrel, neki még ügyvédet is kell fogadnia, azt is fizetnie kell, és bukni fog.

Szomorú örökös # 2023.01.17. 06:43

Youtuber

A telek, amin a társasház áll osztatlan közös tulajdon elvileg.....A 2757-es HRSZ-en van mindegyik lakás, a lépcsőházak is, csak mindegyik lakásnak külön al A1/A2 stb számozása.

Magyarul a lakrészek albetétesítve vannak. Szerintem hivatalosan ez akkor társas...akármi és a kedves tulajdonostárs nem is dönthet egyoldalúan a lépcső felújításáról. Kellene hogy legyen közös képviselő is, ami ezek szerint nincs. Itt a legnagyobb baj, hogy te így indítottál: „Egy két lépcsőházas nyolc lakásos társasházban lakom” és ez ugyebár nem igaz, mert ez társasüdülő és nem társasház. Lehet talán ennek a jogállása is kicsit más, mint a társasházaké, de erre megint Majordomus fog korrekt választ adni neked.

Egyébként nálunk is nagyon sokan kiköltöztek a közeli tó mellé az üdülőtelkükre, mert hogy arra futotta nekik és onnan járnak dolgozni. Viszont nagyon tudnak sírni, mikor a tónál buli van, hogy az milyen hangos. Pedig senki nem kényszerítette őket, hogy üdülőövezetbe költözzenek. :-)

Engedély nélkül épített rajta egy parkolót. Az már elkészült, így egy újabb kérdés, hogy azért hol kell bejelenteni?

Egy parkolót??? Úgy érted, hogy lebetonozott egy területet, ahová beáll a kocsijával? Szerintem az nem engedélyköteles.

Illetve most csütörtökön csináltatja a lépcsőt, az engedélyünk nélkül. Még mielőtt elkezdi célszerű gondolom a lépcsőt lefényképezni, van e mód arra, hogy megakadályozzam hatóságnak bejelentve, hiszen ma már kedd van.

Szerintem megakadályozni nem fogod tudni, max. utólag jelentheted. De ha be is jelented, max. ha úgy gondolják, hogy nem felel meg az építésügyi szabályoknak - bár miért is ne felelne meg neki - akkor visszaállíttatják vele az eredeti állapotot - de lehet az sem lesz egyszerű. De itt most az volt elsősorban a kérdés, hogy követelheti-e rajtad a költséget, amire választ is kaptál, hogy röhögd ki nyugodtan érte, ha perelni akar. Lényeg, hogy ha fizetési meghagyás érkezik, azonnal mondj neki ellent, főleg hogy a költsége ennek a lépcsőnek abszolút közösnek minősül, tehát mindenkinek ki kell vennie belőle a részét. Ha ő úgy gondolja, hogy így neki biztonságosabb lesz, akkor költsön csak rá, de egyedül.

Youtuber # 2023.01.17. 02:49

A telek, amin a társasház áll osztatlan közös tulajdon elvileg. Engedély nélkül épített rajta egy parkolót. Az már elkészült, így egy újabb kérdés, hogy azért hol kell bejelenteni? Illetve most csütörtökön csináltatja a lépcsőt, az engedélyünk nélkül. Még mielőtt elkezdi célszerű gondolom a lépcsőt lefényképezni, van e mód arra, hogy megakadályozzam hatóságnak bejelentve, hiszen ma már kedd van.

Youtuber # 2023.01.17. 02:40

Majordomus, Osztap:

Lekértem az adatokat:

https://www.imagebam.com/view/MEI5CM5
https://www.imagebam.com/view/MEI5CM4
Az adásvételi szerződésben pedig ez áll:
https://www.imagebam.com/view/MEI5CQT

Mindegyikhez az van írva, hogy megnevezés :lakás jog jelleg: Társasüdülő
A 2757-es HRSZ-en van mindegyik lakás, a lépcsőházak is, csak mindegyik lakásnak külön al A1/A2 stb számozása.

A két lépcsőház három tömbből áll. Az első tömbben két lakás, a másodikban négy lakás, a harmadikban két lakás található, a tömbök között a lépcsőház, mely eredetileg nem is lépcsőháznak épült, csak lépcső volt, de a tömbök fizikailag összekapcsolódnak. A lépcsőház még előttem az én érkezésem előtt került felhúzásra a lépcső köré.

Majordomus # 2023.01.16. 20:35

Osztap beírása sok igazságot tartalmaz de kivételesen nem jó.

Eggészen máshogy kell a kérdést megközeliteni.
.
1.mi a jogállása az épületnek?
A földhivatalban jogod van ingyenes betekintésre a tulajdonjogod alapján. A hrsz alapján meg tudod nézni nézni hogy a 2 lépcsőház egy hrsz-n van e vagy kettőn.
Ha 1 hrsz akkor kötelező társasházként működni ha kettő akkor nem.
Viszont youtuber esetében a későbbiekben lesz ennek jelentősége,most nem.

Szomoru örökös véleményével értek egyet.

A lépcső biztosan nem magántulajdon.

Ergo: akár a Ptk alapján működtök mint 4 lakás akár a t.törvény szerint mint társasház,a lépcső mindenképpen közös tulajdon azt mind a 4 vagy 8 tulajdonosnak közösen kell finansziroznia.
De ne szaladjunk ennyire előre.
.
Midkét esetben: a Ptk szerint többségi dötéssel(4 lakás) a T.törv.szerint (8 lakás)közgyűlési határozattal lehet dönteni a közösséget terhelő anyagi teher vállalásáról, a munka megrendeléséről és a költségek szétosztásáról.
.
Ennek hiányában minden bíróság elhajtja a szomszédot...

Tehát felesleges itt ügyvédhez fordulni és leveleket írni!

"ilyen esetben mik az esélyek, illetve mi a teendő?"

Teendő?

Kiröhögni a szomszédot! Pereljen ha akar.
Szerezd e a társasház törzslapját, vagy az épület agy a laksod tulajdoni lapját. Abból minden kiderül.

osztap # 2023.01.16. 19:35

Youtuber,

Első körben nézd meg, hogy a társasház helyrajzi számán 4 vagy 8 lakás van. A földhivatal online-on kikeresed a Te lakásod, és mielőtt fizetnél a tulajdoni lapért, a Társasházi információk pontban ingyen megnézheted. Ha nyolc lakás van, kötelező a közös képviselő, ha négy, akkor nem.

A jegyzőnél ne panaszt tegyél, mert azt akkor lehet használni, ha máshogy nem kezelhető a probléma. A Te ügyedre van konkrét eljárás: törvényességi felügyeleti eljárást kell a jegyzőnek lefolytatnia, a Társasházi törvény 27/A § alapján. Ezt viszont érdemes kérni, rohamost.

Az ajánlott levél a szomszédnak nem elég, tértis kell. A bíróság kérni fogja, ha oda jut a dolog, hogy a címzett a levelet átvette, nemcsak azt, hogy Te feladtad.

A levélben azt is megemlítheted, hogy a szomszéd a követelésével a társasházhoz forduljon, mert a lépcső társasházi közös tulajdon, nem a Tied vagy az övé.

Szomorú örökös # 2023.01.16. 19:12

Youtuber

Sajnos a társasház működése illegális, ezért holnap a jegyzőnél bejelentem, mint itteni lakos, hogy nincs közös képviselő és ezt panaszként jelentem be.

Ez nem igaz! 4 lakásnál simán működhettek PTK alapján és egyáltalán nincs szükség közös képviselőre.
Szerintem spórold meg azt az utat a jegyzőhöz és csináld úgy, ahogy az ügyvéded tanácsolta.

Youtuber # 2023.01.16. 17:22

Szomorú örökös.

Beszéltem az ügyvédemmel. Több dolgot is mondott.

  1. Ajánlott levélként elsőbbségiként feladva küldjek a szomszédnak egy levelet, két tanúval aláíratva és két példányban, amiben leírom, hogy nem fogadom el az eljárását, miszerint csak úgy több féltől begyűjtött árajánlat kérés nélkül, a megkérdezésem nélkül ide rendel egy embert, annak az ajánlata részéről egyből akceptálva, nekem meg benyújtaná a számlát.
  2. Sajnos a társasház működése illegális, ezért holnap a jegyzőnél bejelentem, mint itteni lakos, hogy nincs közös képviselő és ezt panaszként jelentem be.
Szomorú örökös # 2023.01.16. 16:56

Youtuber

A szomszéd legurult és kificamította a bokáját.....A szomszéd mindenféle egyeztetés nélkül, keresett egy szakit akivel megállapodott abban, hogy a lépcsőt megcsináltatja, de erről előzetesen velem nem konzultált, nem írtam alá semmit, és nem járultam hozzá semmihez, semmikor. Ma azt mondta, hogy 150 000 Ft-ért csinálják meg a 15 darab lépcsőfokból álló feljárót úgy, hogy mind a két oldalon megtámasztva, tehát 30 alátámasztással.....Ennek fényében ő úgy látja, ha nem fizetem ki a javítás összegének a felét, akkor beperel a számla birtokában az azon szereplő összeg felének erejéig, és ráterhelteti a lakásomra. Úgy gondolom, hogy ez jogilag abszurdum, de a biztonság kedvéért megszeretném kérdezni, hogy ilyen esetben mik az esélyek, illetve mi a teendő?

Szerintem azért ez nem így működik, hogy ő csak úgy keres bárkit csak azért, mert őt baleset érte. Árajánlatot kellett volna kérjen és veled egyeztetni. Mi a biztosíték, hogy utána már nem lesz több baleset? Ha legközelebb neked ficamodik ki a bokád, akkor fizet majd kártérítést neked? Én ezt erősen kétlem. Szóval szerintem nyugodtan hajtsd el, hogy keressen mást, aki árajánlatot ad és azt majd megvitatjátok. :-O

Youtuber # 2023.01.16. 13:54

Üdv,
Egy két lépcsőházas nyolc lakásos társasházban lakom. Az én lépcsőházamban négyen lakunk, ketten laknak a földszinten, ketten lakunk az emeleten. A lépcső meredek, és a lépcsőfokok instabilak. A szomszéd legurult és kificamította a bokáját. A szomszéd két évvel utánunk költözött be a lakásba.
A következő helyzet állt elő: A társasház eredetileg üdülő volt, és nincs közös képviselő egyik lépcsőházban sem. A szomszéd mindenféle egyeztetés nélkül, keresett egy szakit akivel megállapodott abban, hogy a lépcsőt megcsináltatja, de erről előzetesen velem nem konzultált, nem írtam alá semmit, és nem járultam hozzá semmihez, semmikor. Ma azt mondta, hogy 150 000 Ft-ért csinálják meg a 15 darab lépcsőfokból álló feljárót úgy, hogy mind a két oldalon megtámasztva, tehát 30 alátámasztással. A két földszinti lakást nem akarja, és nem is meri bevonni, mert indoklása szerint csak mi ketten használjuk a lépcsőt. Ennek fényében ő úgy látja, ha nem fizetem ki a javítás összegének a felét, akkor beperel a számla birtokában az azon szereplő összeg felének erejéig, és ráterhelteti a lakásomra. Úgy gondolom, hogy ez jogilag abszurdum, de a biztonság kedvéért megszeretném kérdezni, hogy ilyen esetben mik az esélyek, illetve mi a teendő?

Majordomus # 2023.01.15. 20:23

Elvileg ha tulajdonod van a társasházban,akkor jogosult vagy a közös területek használatára.
.
Ha a garázstér külön a garázsosok osztatlan közös tulajdona (sok ilyen van) akkor jogosan tagadják meg tőled a lejutást. Különben nem.

Szomorú örökös # 2023.01.15. 18:02

loypet

Az elektromos garázskapun keresztül le lehet mennie a mélygarázsba, de a rámpa mellett egy kb 3,m széles járdán keresztül hátra lehet menni a mi hátsó bejéraiunkhoz is. A közös képviselő nem akar kapunyitót adni, mondván, hogy csak az kap akinek garázshelye van és , hogy ez evidens.

Szerintem az a hátsó bejárat megközelíthető a mélygarázs lépcsőházi bejáratán keresztül is.
Nagy valószínűséggel ezért nem tartja a közös képviselő indokoltnak a garázskapu-nyitót.
Azt a kaput autósok számára rakták fel. De hát tudom, a kényelem hatalmas úr tud lenni.

loypet # 2023.01.15. 17:40

Üdvözlöm!
Nemrég vásároltunk egy üzlethelyiséget egy társasházban. Az elektromos garázskapun keresztül le lehet mennie a mélygarázsba, de a rámpa mellett egy kb 3,m széles járdán keresztül hátra lehet menni a mi hátsó bejéraiunkhoz is.
A közös képviselő nem akar kapunyitót adni, mondván, hogy csak az kap akinek garázshelye van és , hogy ez evidens. Kérdésem lenne, hogyha nem csak a garázsba lehet lejutni a kapun akkor is igaz e. Ez valóban evidens, hogy csak a garázshellyel rendelkező kaphat nyitót? vagy ennek rögzítve kell lennie valahol (SZMSZ, alapító okirat?, ha nincs benne akkor mit mond erről a társasházi törvény?)

Majordomus # 2023.01.12. 20:14

Wicca

Amit drb leirt az nagyjából stimmel,de egy tárgyi pontositás szükséges.
.
A vizmű a társasháznak számlázza ki a fő vízmérő órátok és a leolvasott mellékmérők(elkülönitett vízhasználók) összegének különbözetét. Erről a számlát a közös képviselőnek küldik meg s azt neki kell kifizetnie.

Ebből 2 dolog következik.
Egy: a közös képvselőnek kutya kötelessége ezt a különbözetet figyelemmel kisérni s azt a minimálisra csökkenteni.
Kettő: te a képviselő felé vagy köteles adatot szolgáltatni a fenti okból s azt nem tagadhatod meg.

drbjozsef # 2023.01.12. 10:52

wicca94,

A társasházi törvény írja elő, hogy amilyen kérdésben a közgyűlés érvényes (jogszabályba nem ütköző) határozatot hozott, akkor azt a társasház tagjainak be kell tartania.

Ha a határozat tényleg nem tartalmazza, hogy azt a közös képviselőnek kell leadni, akkor hivatkozz erre. Te leadtad. A vízműveknek.

Egyébként meg : szerintem add le neki a MOST érvényes vízóraállást. Tekintve, hogy te már lejelentetted a vízműveknél, vagy úgyis csak a különbözetet fogják kiszámlázni (tehát még annál is kevesebbet, mint amit te egyébként kapni szoktál normál esetben), vagy nem is engedik majd neki rögzíteni, mert azt erre a mérőóra gyári számra te már megtetted. Hátrány nem fog érni. Küldd el neki, aztán kenje a hajára.

wicca94 # 2023.01.12. 10:44

Tiszteletem!
Én társasházban lakok, és 2020. óta a Fővárosi Vízművek rendszerébe regisztráltam, mivel a közös képviselő több alkalommal elfelejtette leadni, az emailben időben átküldött mérőóra leolvasást, ezért természetesen, hogy a következő elszámolásnál magas számla keletkezett. Ezt elkerülendő döntöttem a feljebb leírt regisztrációnál, ami nekem kényelmes, és korrektek is.
Most decemberben emailt küldött a közös képviselő az óraállás diktálásról (eddig úgy látszik nem volt érdekes).
Én Átküldtem neki, hogy 2022.12.15.-én a Vízművek már rögzítették az általam közölt adatokat.
A Válasz: "Kedves XY
Köszönöm a tájékoztatását , de nincs választási lehetősége!
A közgyűlés eldöntötte, hogy nekem kell bediktálni, vagy leadni a vízórák állását és aki nem adja le annak a 63 m2-es lakás esetében vízóránként 7 m3 vagyok kénytelen bediktálni. "
A közgyűlési határozat a következőképpen szól:
Napirendi pontok:1./   A közgyűlés levezető elnökének, jegyzőkönyvvezetőjének, 2fő jegyzőkönyv-hitelesítő megválasztása,2./   A Társasház 2020. évi beszámolója, a Számvizsgáló Bizottságvéleményezése3./   A Társasház 2021. évi költségvetési javaslata. A Számvizsgáló Bizottság véleménye.4./   Új SZVB tag választása, valamint a jelenlegi kész SZVB-tagmandátumának meghosszabbítása5./   A közös képviselő megbízásának hosszabbítása Jegyzőkönyv hitelesítőnek XY és XY jelentkezett, személyüket a közgyűlés egyhangúan elfogadta. 
1.sz. Határozat:
A közgyűlés 99 tulajdoni hányadtartózkodása mellett, úgy határozott, hogy aki nem adja le a vízóraállását, annak - a 37, 38 és 49 m2-es lakásokesetében 4m3, a 62 és 64 m2-es lakások esetében 7 m3 –vízfogyasztás kerül bejegyzésre, leolvasásosként és óránként. "
Ebben nem szerepel, hogy kizárólag a közös képviselőnek lehet leadni. Én 2020. óta diktálom a Vízművek felé, és ez így volt végig. Most 2022. decemberében miért lett hirtelen érdekes. Milyen törvényben van leírva, hogy az egyén nem választhatja meg szabadon milyen módon diktálja a szolgáltatók felé az elfogyasztott víz, áram, gáz stb . óraállásokat.
Köszönöm szépen a választ !

loypet # 2023.01.12. 09:23

Üdvözlöm! Nemrég vásároltunk egy üzlethelyiséget egy társasházban. Az elektromos garázskapun keresztül le lehet mennie a mélygarázsba, de a rámpa mellett egy kb 3,m széles járdán keresztül hátra lehet menni a mi hátsó bejéraiunkhoz is.
A közös képviselő nem akar kapunyitót adni, mondván, hogy csak az kap akinek garázshelye van és , hogy ez evidens. Kérdésem lenne, hogyha nem csak a garázsba lehet lejutni a kapun akkor is igaz e. Ez valóban evidens, hogy csak a garázshellyel rendelkező kaphat nyitót? vagy ennek rögzítve kell lennie valahol (SZMSZ, alapító okirat?, ha nincs benne akkor mit mond erről a társasházi törvény?)

Köszönöm

Üdvözlettel

Loydl Péter

Majordomus # 2023.01.06. 21:06

Egyszerű a magyarázst. A falakban van szigetelés,a tetőben nincs,csak a födémen.

Szomorú örökös # 2023.01.06. 12:10

Banszki Laszlone

A többieknek sokkal kevesebb a fogyasztásuk a mérőóra alapján

De ők valószínűleg nem tetőtéri lakásban laknak.

Banszki Laszlone # 2023.01.06. 12:08

Egyedi mérőóra van minden lakásban Ezt hóvégén leolvasom ,bediktálom és ez alapján küld elszámolást a közösképviselő. A többieknek sokkal kevesebb a fogyasztásuk a mérőóra alapján