Ingatlan adás / vétel


Kovács_Béla_Sándor # 2008.10.07. 10:02

Hülyeség ellen nincs orvosság. Jogszabály se. Sőt, éppenséggel alanyi jogon lehet bárki hülye.

Tündérmackó # 2008.10.07. 10:14

rolcsiboy!tudom, hogy a tulajdoni lapot ki lehet váltani, de én nem akarok arra kiadni 4000Ft-ot. és hogy miért? mert ezt a vásárlást én nem akartam, de rákényszerítenek. a másik pedig az, hogy bepróbálkoztak egyszerre több helyre is eladni a házat, fehéringes csalók. egy ingatlanos is el akarta adni alólam a házat és még anno tőle kaptam egy másolatot, amin nem szerepeltek azok a tulajdoni részek, azaz más nevén voltak. nem ez a lényeg, csak kértem, hogy adjon bejegyzésre alkalmas okiratot és kész, de ő erre sem hajlandó. rögtön az elején fenyegetéssel kezdték, hogy elárvereztetik a házat, és mindenáron ki akartak rakni, hogy egy társasháznak adják el, és belőlem hajléktalant akartak csinálni. :( tudom, hogy az eladó felelőssége a tehermentesítés, én tökéletesen tisztában vagyok a joggal ezen a téren, de hogyan értessem meg velük, hogyan kényszeríthetem rá őket, hogy fogják már fel, értsék már meg. ez a lényeg. és én mindenről tájékoztatom őket, leírok mindent részletesen, de egyszerűen el sem jut az agyukig. nem értik a jogot, és a kötelezettségeket nem akarják viselni. egyhelyben toporgok. nem fogok senkitől, senki helyett terheket átvállalni.

Rolcsiboy # 2008.10.07. 10:21

Mivel kényszerítenek a vásárlásra? Nekem ez nem világos... Ez most társasház, vagy családi ház, vagy tömblakás?
Alólad eladni a házat... ha nem írsz alá semilyen "kétes" eredetű papírt, elég nehéz lesz.
Ahogy KBS írta, hülyeség ellen nincs orvosság... Ne akard megvenni és kész. Oldják meg ők, mi lesz az örökségükkel.

Tündérmackó # 2008.10.07. 10:22

a másik ügyet egy ismerősöm nevében kérdezem, mert őneki nincs gépe, a kapcsolata miatt segítséget kér rajtam keresztül, helyette én tolmácsolom a kérését. ő is ingatlant akar vásárolni, amiben laknak, van egy férje, aki viszont egy haszonleső ember, és arra utazott egész végig, hogy ő is tulajdonosa legyen a lánynak a lakásában. emiatt vette el feleségül. a lány nem akarja, hogy a pasi tulajdonos legyen a házban, mert ugye, bármikor megcsalhatja a pasi vagy alkoholista lehet, és emiatt majd ki fogja rakni a szűrét a csajszi. de mivel házasok, így házasság alatt szerzett közös vagyonnak minősül. a pasit tuljdonjog lemondási szerződéssel le lehet mondatni véglegesen azzal, hogy tulajdonosa legyen a háznak? és hogyan? van erre konkrét nyomtatvány?

Tündérmackó # 2008.10.07. 10:26

azzal kényszerítenek rá, hogy vagy megveszem vagy eladják egy idegennek, vagy elárvereztetik, és mehetek az utcára. az összes tulajdonrész szét van darabolva, sok tulajdonos van, de egyedül én laktam itt mindig, egyedül én viseltem a kötelezettségeket mindig. én nem akarok elmenni, mert nekem ez az életem, itt születtem, már csak ez az egy gyökerem maradt. okvetlenül itt akarok lakni. családi ház.

mint az ék # 2008.10.07. 10:57

Tündérmackó,

  1. Ez osztatlan közös tulajdon ?
  2. Ha igen Te is tulajdonos vagy ?

egyszer? de nagyszer?

Tündérmackó # 2008.10.07. 11:33

kedves mint az ék. ha egy picit figyelmesebben elolvastad volna a szövegemet, akkor rögtön az első mondatomban meglelted volna a választ, ami most nem is lenne kérdés számodra. tisztelettel

Rolcsiboy # 2008.10.07. 11:36

Tündérmackó: osztatlan közös tulajdon eladásához az összes tulajdonos beleegyezése szükséges, tehát nem tudják eladni a fejed felől a te részedet. Ezért egyszerü és nagyszerü. Nem kell félned, míg nem írsz alá semmit.

Rolcsiboy # 2008.10.07. 11:40

Van valamilyen szerződés, ami a házasság-ba bevitt anyagiakat (ingóság, ingatlan, értékpapírok) tisztázza - mint a filmekben. Sajnos nem tudom mi ennek a neve :) Ezzel szerintem megoldható a dolog, tehát a házasság ellenére sem szerezhet jogosultságot, tulajdonjogot a másik fél. Főleg, ha a vételár kifizetés egyértelműen igazolható az "ismerős" részéről.

Tündérmackó # 2008.10.07. 12:15

rolcsiboy! az osztatlan közös tulajdont igenis eladhatják, csak nekem legfeljebb elővásárlási jogom van. és ha ezt elutasítom, akkor eladhatják! de ne vitatkozzunk ilyesmiken. én élek az elővásárlási jogommal, de már írnám a szerződést, csak nem tudom rábírni őket arra, hogy rendezzék a kötelezettségeket. nem értik meg, hogyha örökölnek vmit, az nem abból áll, hogy a pénzt, a több milliót felveszik, és a kötelezettségeknek nem tesznek eleget. a hagyaték terhekből is áll. de hiába mondom nekik, mindent eltólnak maguktól, és úgy akarják a nyakamba sózni, mintha az az én dolgom lenne. én meg nem fogok pénzt kiadni egy idegen ember hagyatékának az elszállítására. ez az ő dolgok, és az is, hogy rendezzék a számlákat. de nem értik, és az ügyvédjük sem. akkora nagy segg, hogy azt írja velem nem áll jogviszonyba és ne írjak neki levelet, de azért nyilatkozzak a vételi szándékomról. mindezt hogyan? idióta. ráadásul az ügyfeleit nem tájékoztatja, nem vesznek részt az ügyben, csak egy emberkére bízták, a leghülyébbre, a legostobábbra. azzal meg nem lehet semmit sem megértetni. az agyamat eldobom az érthetetlen hülye fejük miatt.

Tündérmackó # 2008.10.07. 12:18

az a bizonyos szerződés, az a házassági szerződés, ami még előtte íródik. de már fenn áll a házasságuk, és most szerez tulajdonrészt a pasi ezáltal. és ez gáz. de én úgy tudom, csak nem vok biztos benne, hogy van olyan, hogy a szerezhető tulajdonjogáról lemond szerződésben, akkor nem lesz gáz. de fontos lenne számára egy hivatalos, minden részletet tartalmazó szerződésformátum.

Kovács_Béla_Sándor # 2008.10.07. 12:48

Bármikor lehet házassági vagyonjogi szerződést kötni, nem csak a házasságkötés előtt.
Viszont nem kellene otthon barkácsolni, abból mindig csak a baj van. Irány az ügyvéd.

(Persze, hogy hazabeszélek! Naná, majd nem!)

Rolcsiboy # 2008.10.07. 13:24

Tündérmackó: nem adhatják el. Kiközösítési eljárással talán, de arról is érkezik papír. Ha pedig nélküled akarják eladni, mindenképp élhetsz az elővásárlási jogoddal. Tehát hagy a fenébe az egészet, intézzék ők a sarukat, ne te szaladgálj köröket, csak azért mert őket nem érdekli... Vagy bizz meg egy ügyvédet, aki kihajtja az övékből ezeket a lent leírt dolgokat (tehermentesítés,tulajdoni lapok másolata, stb.)

ObudaFan # 2008.10.07. 19:12

Konkrétan a házassági vagyonjogi szerződésnél érvényességi kellék az ügyvédi ellenjegyzés.

Tündérmackó # 2008.10.08. 10:41

szeretném kérdezni, hogy nincs itt egy ügyvéd vagy egy bíró aki konkrét hivatalos, törvényszerű véleményt tudna mondani? azaz konkrétumokkal tudna szolgálni ami elősegíteni ezt az ügymenetet? fontos lenne, hogy vmivel oda tudjak hatni, és meg tudjam velük már értetni ezt az egész dolgot. egyértelmű válaszok, okiratok, nyomtatványok kellenének nekem.

tina87 # 2010.01.09. 15:57

Elnézést, hogy ideírok, de nem találtam egyéb témát ahová illene egy rokonom problémája.
A helyzet a következő:
Vettek 6 éve egy házat, az akkori tulajdonosnál az egyik számla még az elötte lévő tulajdonos nevére mentek, tehát már ők sem írták át a saját nevükre.
Amikor a rokonaim beköltöztek, halasztgatták-halasztgatták az átírást míg nem eltelt 6 év, és most nem tudják igazából mihez kezdjenek, mire számíthatnak????, hiszen igazából már az elöttük lévő tulajdonos sem fair módon használta a nevet, aki valószínüleg egy halott ember már, hiszen régen laktak a házban tulajdonosként.
Mit lehet, vagy mit kell teni???

Válaszukat köszönöm.

monalisa1 # 2010.01.09. 16:21

Tündérmackó

Több jogász is válaszolt a kérdésedre (!) de mint minden hasonló esetben le is írják: tessék ügyvédhez fordulni mert "a" papírhalmazról csak a saját jogi képviselő képes átfogó véleményt mondani, valamint az esetleges hogyan tovább kérdése.

A Jogi Fórum nem arra való hogy valaki pontatlan-, hiányos- mit ne mondjak zavaros kérdéseire tuti választ tudjon adni - segítő önzetlenségből.

Ha nincs pénzed ügyvédre fordulj "a" népügyvédje intézményhez, minden megyeszékhelyen és a fővárosban megtalálható.

"Mona"
laikus hozzászóló

monalisa1 # 2010.01.09. 16:27

tina87

Valamiféle közüzemi számláról van szó?! (Mást nem tudok elképzelni mert az adásvételt mint tulajdonjog-változást csakis ügyvéd által, vagyis a földhivatalnál ő jár el mind a vevő mind az eladó oldaláról.)

Tehát ha gáz-, villany-, víz- netán csatornadíj - elmaradás ill. kommunális adó (= szemétdíj) van a kérdés mögött, akkor azt az adott szolgáltatónál kell kibogarászni - és igen: félő meg is fizetni...

Utóbb a pénz meg lehet próbálni behajtani a valamikori számlatulajdonoson és/vagy annak örökösén, de tudni kell, hogy pénztartozás csak 5 évre visszamenőleg követelhető - megfelelő bizonylatok alapján.

"Mona"
laikus hozzászóló

MajorDomus # 2010.01.10. 14:14

tina !
Mona jól mondja, irjál konjrétumot miről van szó és eligazitunk de ez vaktában van.

szasza12 # 2010.01.11. 12:41

Az én problémám a következő:

Eladtam egy lakást tulajdonjog-fenntartással. A lakást a szerződés szerint használatba adtam a vevőnek. A vevő tartozik 50.000,-Ft, mivel részletfizetést adtam neki. Ezt a pénzt nem létező rejtett hibára való hivatkozással nem akarja kifizetni, de pert nem akar indítani, azt akarja, hogy én indítsak.
A szerződésben az utolsó fizetési határidő dec.10. napja volt, de nem fizetett. Ebben az esetben semmilyen lehetőségem nincsen arra, hogy vagy a lakásból kirakjam amíg nem fizet, vagy a széljegyzetet töröltessem a földhivatalban?

Várom valaki hozzáértő válaszát.

Immaculata (törölt felhasználó) # 2010.01.11. 14:08

Nem adod ki a tulajdonjog bejegyzéshez a nyilatkozatot a vételár teljes megfizetéséig.

Sem kirakni, sem töröltetni nem tudod, hacsak a szerződés nem tartalmazza a szerződéstől való elállásod jogát.

MajorDomus # 2010.01.11. 20:41

Nem értem mi a gond ?
Amig nem hozza az 50,000 ft-ot nem adod ki az igazolást, tied a vételár 50 rugó hiján, meg a lakás is. Neked nem sürgős!

danizo # 2010.01.13. 10:08

Ingatlanvétel előtt állok, a problémám a következő:

Egy lakást lefoglalóztam(előszerződés) ügyvéd előtt rendesen ahogy kell. Tulajdonilag rendben van.
A szerződés megkötése után kiderült (én tudtam meg), hogy a vásárolt lakáson egy cég székhelye van, amit az eladó ,,elfelejtett" közölni. A cégben(BT) az eladó, mint kültag szerepel. Információm szerint a cég nem működő cég (de nincs törölve), de végrehajtási eljárás van ellene. (Cégkereső). APEH nem ad felvilágosítást.
A kültag (eladó) azt mondta, hogy ő nem tudja megszűntetni a céget, nem tartja a kapcsolatot a beltaggal. (Beltag külföldön!)
Van e valamilyen veszély az ingatlanvétel szempontjából?
Törölhetem e a cég székhelyét, majd később ÉN, mint új tulajdonos?
A végleges adás-vételi szerződésben szerepeljen valami erről?
Ha van benne veszély, milyen jogom van foglaló szempontjából?
Előre is köszönöm válaszukat.

MajorDomus # 2010.01.14. 18:53

Van! Az Apeh bármikor ráteheti a jelzálogjogot a lakásra attól fűggetlenűl- hogy van előszerződésed.
A végleges-szerződést ugy kösd meg,hogy az eladó akkor kapja meg a teljes összeget ha törlik a céget a lakásból. Az eladó ugyanis szerződésszegést követ el, mivel nem ,,per teher- és igénymentesen,, adta el Neked. Az Apeh nincs tekintettel arra kié az ingatlan, a cég tartozásait arra terheli rá.
Levélben keresd meg a felszámolót -vagy a végrehajtót arról milyen összegű tartozásra van a végrehajtás, s azt az összeget tartsd vissza a törlésig.szerintem az eladó hamar-megtalálja a beltagot.

danizo # 2010.01.14. 21:12

Köszönöm az eddigieket.

Ha bemegyek az APEH-ba az előszerződéssel, akkor fognak információt adni?

Ha visszalépnék az egésztől, milyen jogom van a foglalót visszakapni (1-szeres, 2-szeres). Sajnos az előszerződésben nem volt benne a "per-, teher-, igénymentes rész".