TIGÁZ kötbér


istvan56 # 2012.03.01. 20:08

Nem akarok hamis illúziót kelteni sem a maci bundájára koccintani, de az ország (egyik) leghíresebb ügyvédje is érdeklődést mutatott a történtek iránt, ha szerdáig nem kapok pozitív választ a kártérítési ügyemmel kapcsolatban, irány a Szent István körút és ami a csövön kifér!
Csak attól félek, hogy a feltételezhetően méltányos ügyvédi költséget kipengetnem nem lesz egyszerű!
Mivel tönkre tették és meghurcolták az egész családomat, ennek ellenére az utolsó percig küzdeni fogok a becsületem visszaszerzéséért, kerül amibe kerül!
Fizessenek meg azok akik hibáztak, de ha tehetném azzal büntetném őket, hogy érezzék azt az érzést éltük végéig, amit nekünk ártatlanoknak okoztak és ezt pénzben ne lehessen megváltani, de ugye mindig van az a pénz amiért talán hajlandóak lennénk felejteni!
Kíváncsi leszek nekik mennyit ér az én becsületem!

ius latratus # 2012.03.01. 07:37

lapidus

Ha megkérhetlek: ne adj a számba olyat, aminek még csak a közelébe sem mentem a hozzászólásommal. Hogy hogyan jutottál el az én szavaimtól a "Arbeit macht frei"-hez, azt nem tudom, s nem is akarom elterelni a beszélgetést ebbe az irányba, kérlek, ne velem próbálkozz.

lapidus # 2012.03.01. 07:26

ius latratus

Ettől még rosszabb is lesz, sokkal rosszabb. El sem hinnétek... Az Eni csoport olyan sajtókampányt képes indítani, mely alapjaiban változtatja meg a jelenlegi közvélekedést. Ők ebben is profik...

Igen, néhányan még emlékszünk egy "kampányra" egy feketébe öltözött elit (profi) csapatra és egy végállomásra ahol a munka szabaddá tesz felirat volt olvasható.

Sokan akkor sem hitték el, hogy rájuk is sor kerül....

csongiapu # 2012.02.29. 21:45

A Kalocsai Gábor ügyvéd Úr elérhetőségét szeretném megkapni. Ha valaki tudja, akkor legyen szíves küldje el az elérhetőségemre ha megoldható.

Köszönettel; csongiapu

csongiapu # 2012.02.29. 19:23

Sziasztok!
Segítségeteket szeretném kérni Dr. Kalocsai Gábor ügyvéd úr elérhetőségét szeretném megkapni valakitől!
Segítségeteket előre is köszönöm, legyetek szívesek emailben értesíteni!
Üdv
Csongiapu

tarobi # 2012.02.29. 16:34

A "pacifisták meg azok, akiket lelőnek a nem pacifisták", és ezzel le is zárnám a reagálást az "úgysem érdemes a multival kötözködni mert tele van zsével és nála a hatalom...blabla. Lfszt! Ha hagyod, megcsinálják.
A passzív, lemondó hozzáállásban bíznak a zsebünkben matatók. Tehát: -az alaptalan vádakat elutasítani- ügyvédhez fordulni, ha nincs pénzed akkor meg te saját magad (egy csomó segítséget megkaptál már, olvass utána)

  • nem érdemes a fél életed rááldozni ezekre f@szkalapokra, max.napi 1 órát-t amíg az ügy tart szánj rá, levelezz, olvass, tartsd a kapcsolatod a többi átverni szándékozott fogyasztóval, + azért is, hogy Te is kényelmetlenséget okoz nekik, mert ez neked is jólesik, ráadásul, neked még igazad is van. Ne legyenek illúzióid! Senki nem véd meg, ha te magad nem teszed. -ha minden kötél szakad, menj bíróságra, keresd meg akár a médiát is, hadd szóljon! De addig is csökkentsd a fogyasztásod, takarékoskodj, szigetelj, válts más energiára, ha megteheted. Igen, meg. Agyalni kell rajta meg kényelmetlenségekkel is jár, de...Tudod, Darwin szerint az életrevalóbb marad életben!:) Hát bizonyítsd be, hogy nem lehet veld csak úgy packázni., de higgadtan!!! Ne add olcsón a becsületedet. Hajrá! Minden jogilag engedélyezett eszközt vegyél igénybe. :)
tarobi # 2012.02.29. 16:10

gapgiapu: "Most az ügyészségen feljelentést teszünk csalás miatt,mert a hitelesítési jegyzőkönyvet a szakértőnek meg kellet volna nézni, ezt amúgy a óra vizsgálatán kértem is..."
Jól teszitek, de Milyen hitelesítési jegyzőkönyvet? Amivel az órának rendelkeznie kell? (a felszereléskor? a tulajváltáskor ált. csak "szemrevételeznek" és ebből állapítják meg, hogy az óra "hiteles"...:)
+érdemes az összes jogszabályt és az Üzletszabályzatukat soronként végigrágni, de nem érdemes minden adut az elején kijátszani, se túl bő lére ereszteni.A MEH-el se legyenek túl nagy illúzióink. Van olyan ügyintéző aki hónapok óta bacca a rezet és telefonban azt nyilatkozza, hogy a "szolgáltatónak joga van ehhez" . Rázza le a felelősséget magáról, várja, hogy perré alakuljon az ügy és nem neki kell bajlódni az üggyel. Szóval, nem elaludni, hanem MEH, fogyasztóvédelem felé beadni, ügyészségnek is lehet jelezni, ombucnak is, meg aki akar a parlament fogyasztóvédelmi bizottságának, ...hadd legyen nyoma a dolognak, és ismeretlen tettes ellen a rendőrségen is célszerű feljelentést tenni. Csak meghallgatnak majd pár stiklis szerelőt, tanút..és a dominó csak eldől majd. mert nagyon bűzlik a sztori (évek óta tízezres nagyságrendű panasz! nem számítva a sok öreg szerencsétlent akik kórházba kerültek az ügy miatt, meg kölcsönt vettek fel bár nem loptak, csak hogy kifizethessék a kötbért.) Szóval gatyát felkötni és küzdeni az igazért, aki elismeri a vádat, azzal azt is elismeri, hogy gázt lopott. Miről is beszélünk????

ius latratus # 2012.02.29. 15:47

Minden egyes ilyen "körlevél" a TIGÁZ malmára hajtja a vizet. Hogyan hiheti bárki, hogy a TIGÁZ majd fülét-farkát behúzva befejezi eleve aggályos tevékenységét csak azért, mert pár önjelölt, önmagát jogászprofesszornak képzelő ügyfél feltesz ide-oda egy-egy ilyen irományt?
Tényleg azt hiszitek, hogy a TIGÁZ a facebook-ról szerzi be az információit? Hogy érdekli őket egy ilyen semmiség? Ők nagyon jól elvannak, s el is lesznek továbbra is, míg a plebs továbbra is rághatja a kefét.
Most pár kavics hullámokat vet, de majd elcsitul ez is, s minden ugyanúgy folytatódik.
Ettől még rosszabb is lesz, sokkal rosszabb. El sem hinnétek... Az Eni csoport olyan sajtókampányt képes indítani, mely alapjaiban változtatja meg a jelenlegi közvélekedést. Ők ebben is profik...

De csak így tovább, közösségi oldalak, ügyészségi vizsgálatok, helyi, vagy országos sajtó (országos nem nagyon, csak ritkán, ugyanis az Eni elég megbízható bevételi forrás a hirdetési piacon, ezt ne feledjük, ugyebár), mind-mind csak apró hullámokat képes vetni, de hát van olyan is, akinek ez okoz kielégülést.

Kenderice # 2012.02.29. 15:47

zuzuapu:
"semmi további vizsgálatot nem folytattak le a mérő belső vizsgálata után, miután a karc belül egy szubjektív vizsgálat, így szerintünk az nem mérvadó (pld mi van ha a mérőt leejtették-megütötték akaratlanul és úgy karcolódott meg belül, úgy mozdult el benne az alkatrész)"
Nos, bíróságra nem Te fogod beadni az ügyet, hanem ők, mert ők követelnek.
Nekik kell hitelt érdemlően bizonyítaniuk a kötbérkövetelés alapjául szolgáló állításaikat.
Ha nem mértek mágnesességet, akkor nem hivatkozhatnak arra.
A karcolás tekintetében bizonyítaniuk kell, hogy az kizárólagosan mágnesezés következménye lehet, amely lehetetlen.
Azt is bizonyítaniuk kell, hogy az óra a leszereléskor már mágneses volt mivel a szállítás során illetve a tárolásnál nem védik az órát a külső mágneses behatás ellen.
A tigáznak ez a vádaskodása kb. olyan, mintha valaki közlekedési szabálysértést követne el és az eset után 1 héttel végeznének az illetőn véralkohol vizsgálatot és annak eredménye alapján következtetnének VISSZAMENŐLEGESEN arra, hogy egy héttel korábban is ittas volt és esetleg emiatt elvennék a jogosítványát.
Fentiek tekintetében én is csak azt tudom javasolni, mint ius latratus.

lapidus # 2012.02.29. 15:27

Tigáz szivatás, vagy a Tigáz-t szivatják?
TIGÁZ ellenes körlevl a neten

Az elmúlt napokban „Tigáz szivatás” címen egy körlevél indult útjára az interneten, amely megjelent különböző blogokban, na és természetesen a Facebook-on is.

Az üzenet terjedésének üteme, a megosztások és hozzászólások száma azt támasztja alá, hogy sokakat érdeklő és érintő témáról van szó.
Bár, a hasonló körlevelek a legtöbb esetben kacsának bizonyulnak, ez esetben nem így van...

http://www.vgfszaklap.hu/cikkek.php?…

scriptor # 2012.02.29. 14:59

A TIGÁZ célpontja nemrég Abony volt. Módszereik nem változtak. A helyi sajtó több cikket is közölt. A második itt olvasható:

http://www.miabonyunk.hu/…_jon_a_TIGAZ

ius latratus # 2012.02.29. 12:36

zuzuapu

..."További kérdésem:A kötbért nem tudom kifizetni ügyvédre,bíróságra nincs pénzem! A TIGÁZ a kikapcsoláson kívül szokott alkalmazni más szankciót?
(évek óta vegyes tüzelésű kazánnal fűtök)"

Ha megengeded, a hozzászólásod ezen részével foglalkoznék csak, a többire találsz választ bőven itt is.
A nem tudod kifizetni - hozzáállás esetén számíthatsz arra, hogy a szolgáltató megszünteti az ellátást, majd el is állhat a szerződéstől. Amennyiben viszont vitatod a kötbér kiszámlázásának jogosságát, abban az esetben - ellentétben az itt található, sokszor a valóság talajától teljesen elrugaszkodott hozzászólásokkal - nem vakdugózhatják le az órádat. (azt nem az én tisztem megállapítani, hogy a feltételezése a szolgáltatónak mennyire életszerű, ezért a vegyes tüzelésű kazán -sokan bepróbálkoznak ezzel- ebben a dologban irreleváns)
A TIGÁZ határozatának kézhezvétele után ne ismerd el a követelés megalapozottságát, azt, (ti. a kötbért megállapító határozatot) a lehető leghatározottabban utasítsd vissza.
Amennyiben nincs szlatartozásod, akkor pusztán a kötbér okán nem szüntethetik meg a szolgáltatást, éppen azért, mert olyan dologra kérnek ellentételezést, amely mögött nincs megalapozott tényállítás. (az, hogy a szabálytalan vételezés tényét -és csakis a tényét- megállapítják, az még nem jelenti a fogyasztó felelősségének megalapozottságát egy esetleges bírósági perben)
Felszólításokat, sőt: kikapcsolási értesítőt is kaphatsz, de szinte kizárt, hogy arra sor kerüljön. Mindez persze csak akkor igaz, ha a fent leírtakat veszem alapul, amúgy nem. A TIGÁZ nem teheti meg, hogy nem a bíróságon keresztül érvényesített igénnyel kapcsol ki fogyasztókat a szolgáltatásból, s ezt eddig nem is tette meg. Kizárólag azon fogyasztók kerültek kikapcsolásra, akiknek vagy eleve volt felhalmozott szlatartozásuk, vagy eleve fizetésképtelenség (és nem a határozat vitatása!) okán nem tudták kiegyenlíteni a kötbért.
Fontos, hogy ne fogadd el a határozatukat, s ne azzal sírd tele a nekik írt észrevételeidet, hogy nincs pénzed, mert az őket nem érdekli.

Ha nem hagyod magad, megnehezíted a dolgukat. A továbbiakról meg olvashatsz ebben a topicban bőven.

zuzuapu # 2012.02.29. 10:56

Tisztelt fórumozók!

Megtörtént a szakértői vizsgálat.Röviden a történet:

TIGÁZ jön, leszereli a mérőt majd elviszi lepecsételt dobozban bevizsgálásra (szabálytalan vételezés gyanúja egy mágnesfólia elszineződése alapján). Jegyzőkönyv aláír,

90 napja van a TIGÁZnak, hogy bevizsgálja a mérőórát.

Vizsgálaton ott van az ügyfél, akinek a mérőjét vizsgálja egy független szakértő, majd egy belső halvány karc miatt a szakértő megállapítja, mágnesezve volt az óra.

Ezek után semmi próbamérés, hogy csal-e esetleg a mérő, többet mér-e, netán kevesebbet, egyszerűen a vizsgálatnak vége, ügyfél majd várja a kötbért.

Ennyi nagy vonalakban a történet.

Két dolog van amiben talán támadható lenne a döntés:

  • 3 nappal kicsúszott a TIGÁZ a 90 napos mérő bevizsgálási időből (saját üzletszabályzatuk

tartalmazza)

  • semmi további vizsgálatot nem folytattak le a mérő belső vizsgálata után, miután a karc belül egy szubjektív vizsgálat, így szerintünk az nem mérvadó (pld mi van ha a mérőt leejtették-megütötték akaratlanul és úgy karcolódott meg belül, úgy mozdult el benne az alkatrész)

További kérdésem:A kötbért nem tudom kifizetni ügyvédre,bíróságra nincs pénzem! A TIGÁZ a kikapcsoláson kívül szokott alkalmazni más szankciót?
(évek óta vegyes tüzelésű kazánnal fűtök)
Előre is köszönöm a válaszokat.

abigel_ # 2012.02.29. 08:15

Szia Papírzsepi!

Nálunk ugyanez a helyzet ( Emfesztől Főgázhoz). Sajnos az elosztói engedélyes a területeteken a tigáz tehát ő fogja az órát továbbra is ellenőrizni és ő jogosult kötbért megállapítani, amit azután a földgázkereskedőddel (Főgáz) számláztat ki. (nekünk legalábbis ezt írta)

Mi inkább visszamentünk a tigázhoz, mert egy gázos multival talán "könnyebb" hadakozni, mint kettővel...

abigel_

Papírzsepi # 2012.02.28. 09:10

Tisztelt fórumozók!

Az én esetem annyiban speciális, hogy nem is vagyok Tigáz-ügyfél. A gázóra viszont a Tigázé, mivel induláskor még ők szolgáltattak. Ám utána átmentem az EMFESZ-hez, utána meg a Főgázhoz. Most is ott vagyok.
Viszont egy hónapja megjelent a Tigáz, hogy hitelesítési cserét végezzen a gázórán. Ekkor kiderült, hogy az óra megsérült, valószínűleg még 2005 decemberében, a felszereléskor: az előlapi plexit csikarták végig fexszel a doboz kivágása során. A plombák épek, akárcsak az óra többi része. A sérülés senkinek sem tűnt fel azóta, pedig párszor ellenőriztek....
Persze az órát bedobozolták, majd lesz hatósági vizsgálat is, és felajánlották, hogy megállapodhatok velük.
Kérdésem: mi ilyenkor a jogi helyzet? Az óra a Tigázé, tehát a javítását rám terhelhetik. De mi van a kötbérrel? Nem ők szolgáltatnak már évek óta. Mi lehet a legjobb és a legrosszabb kimenetel?
(Ja: nem befolyásoltam az óra működését, remélhetőleg a szakértő is így látja majd.)
Előre is köszönöm.

lapidus # 2012.02.27. 10:25

A múlt héten a DEBRECEN TV HÍRADÓJÁBAN ismét a TIGÁZ, illetve az általa fizetett szakértő eljárása volt a téma.

A riport itt tekinthető meg:

http://www.dehir.hu/…-a-tigaznak/

Szintén a TIGÁZ volt a téma a HÍR TV Panaszkönyv c. műsorában. Ez már egy hosszabb riport.

Újabb kötbéres adás (Panaszkönyv). Gázszolgáltató- kontra kisfogyasztó! Most a TIGÁZ van műsoron. (11:40-től) Mágnesezés, rongálás, lopásvád..

a 2. RIPORT Itt nézhető meg a 12. perctől:

http://mno.hu/?…

Minden alaptalanul megvádolt fogyasztónak javasolt az ügyészséghez fordulni:

Az ügyész a törvényesség biztosítása érdekében az ügyészi törvényességi felügyelet során óvást emelhet elbírálja azokat a törvényességi kérelmeket, közérdekű bejelentéseket és törvénysértésre utaló jelzéseket, amelyeket az államigazgatás és más, jogalkalmazó szervek határozatai, illetőleg törvénysértő mulasztásai ellen az ügyészséghez benyújtanak.

Az ügyészség gondoskodik a természetes személyek, jogainak a védelméről, valamint az alkotmányos rendet sértő vagy veszélyeztető minden cselekmény következetes üldözéséről, közreműködik annak biztosításában, hogy mindenki megtartsa a törvényeket. Törvénysértés esetén fellép a törvényesség védelmében.

http://www.torokbalintiujsag.hu/…ekkoes-tigaz#…

Dödölle1 # 2012.02.27. 10:04

macko57 # e-mail 2012.02.24. 08:52 Sziasztok!

Tud valaki segíteni, vagy van információja, tapasztalata abban a kérdésben, hogy az Energia Hivatal a fogyasztói panasz beadványra milyen határidővel kell válaszoljon? Lehet ez több hónap, vagy akár fél év is?

Két beadvánnyal is éltem EH felé, több hónapja válaszra sem méltatnak. Fogyasztóvédelemnek is írtam, akik legalább válaszlevélben tájékoztattak, hogy nem illetékesek az ügyben, így azt EH felé továbbították.

Tigaz nem hajlandó kommunikálni, mindössze azt erősítette meg, hogy EH vizsgálja az ügyet, ezért annak lezárásáig az általam felvetett kérdésekre sem válaszol.

Üdv.

A Ket. szerint az általános ügyintézési idő 30 nap.

A MEH-re eltérő szabályozás vonatkozik, tudomásom szerint az ügyintézési idő 90 nap.

A Ket. (2004. évi CXL.törvénya közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól)

4. § (1) Az ügyfeleket megilleti a tisztességes ügyintézéshez, a jogszabályokban meghatározott határidőben hozott döntéshez való jog.

Az ügyészségről szóló Tv. szerint a közigazgatás felett a törvényességet az ügyészség látja el.

Az ügyész anyagi, vagy eljárásjogi jogszabálysértés esetén élhet az óvás, vagy a felszólalás eszközével.

Amennyiben a MEH nem tartja a határidőt sérül a tisztességes eljáráshoz és a határidőben történő döntéshozatalhoz való alapjog.

Ebből következően (mivel országos hatáskörű közigazgatási szervről van szó) panasszal lehet élni a legfőbb ügyésznél, valamint mivel Alaptörvényben biztosított, illetve levezetett alapjog sérült az ombudsmannál.

Az ügyész a törvényesség biztosítása érdekében az ügyészi törvényességi felügyelet során óvást emelhet elbírálja azokat a törvényességi kérelmeket, közérdekű bejelentéseket és törvénysértésre utaló jelzéseket, amelyeket az államigazgatás és más, jogalkalmazó szervek határozatai, illetőleg törvénysértő mulasztásai ellen az ügyészséghez benyújtanak.

Az ügyészség gondoskodik a természetes személyek, jogainak a védelméről, valamint az alkotmányos rendet sértő vagy veszélyeztető minden cselekmény következetes üldözéséről, közreműködik annak biztosításában, hogy mindenki megtartsa a törvényeket. Törvénysértés esetén fellép a törvényesség védelmében.

istvan56 # 2012.02.26. 06:08

Ha valakinek ügyvédre van szüksége, kattintson ide:

/ugyvedbroker.hu/

gabiapu # 2012.02.25. 11:59

Üdv Kenderice!
Most az ügyészségen feljelentést teszünk csalás miatt,mert a hitelesítési jegyzőkönyvet a szakértőnek meg kellet volna nézni, ezt amúgy a óra vizsgálatán kértem is
mégsem tették meg. Ez túl egyértelmű, nem mint a mágnesezés a szakértő szerint, amit ha akarom ilyen , ha akarom olyan.
Ezen kívül a médiában megpróbálunk az ügyvédemmel a nyilvánossághoz szólni hogy , egyetlen egy becsületes ember se akarjon fizetni.
Ha valakinek van arra ötlete hogyan vehetünk minél nagyobb elégtételt az jelezze.

Gabiapu

Kenderice # 2012.02.25. 08:48

brainshare:
Hát igen, azonnal jelezni kellett volna, de én a helyedben azt nyilatkoznám, hogy az észlelést megelőző nap sérült meg az óra (ellenkezőjét nem tudják bizonyítani) és így maximum 1 napi kötbérre jogosultak.
Ha minden kötél szakad...

Kenderice # 2012.02.25. 08:43

gabiapu:
Én azért ezt nem értem. Ha a tigáz bármi olyan, gázórát érintő állapotváltozást szabálytalan vételezésnek tart amelynek eredeti állapotát hitelt érdemlően bizonyítani nem tudja, akkor alapból vesztes lenne bíróság előtt.
OMH plombára azt írja, hogy nem eredeti, akkor bizonyítania kellene, hogy milyen volt eredetileg.
Mágnesességet mér, de azt nem tudja bizonyítani, hogy felszereléskor már nem volt mágneses.
Ezzel az erővel azt is állíthatnák, hogy az én fehér színű órám eredetileg kék volt és én átfestettem fehérre ezért ez szabálytalan vételezés és fizessek kötbért.
Nonszensz...

Susu59 # 2012.02.25. 08:11

Kedves Sorstársaim!
Jó ideje ténykedik a Tigáz –DSO gázmérő „vizsgálat” ügyben erősen(törvénytelen ?) kifogásolható módon.
A felügyeleti szervek el vannak árasztva a panaszosok leveleivel. Foglakozik a média az ügyel bár nem olyan vehemensen mint amit az ügy megérdemelne. Vannak fórumok ez ügyben sok sok panaszos bejegyzéssel. Nehéz elhinni azt ne jutott volna az illetékesek tudomására a Tigáz ténykedése. Miért nem lépnek? Nincs jogalap?
Már már úgy érzem egy nagy összesküvés áldozatai vagyunk. Miért is? Minden szereplőnek
jó ez kivéve a fogyasztóknak.
Termel a kötbér gyár, gazdaságosan, végre van egy vállalkozás ami nyereséges. Új munkahelyek , jogászoknak, igazságügyi szakértőknek (egy része a tigáz prosecturán sarlatánkodik: azaz bizonyítékokat gyárt), a szolgáltató dörzsöli a kezét: jön a lé.
A bevétel után tisztességesen adóznak, minden rendben van?!
A fogyasztó a kisember aki már régen felélte anyai tartalékait fizetni kényszerül, ha van miből. Nincs munkahely vagy ha van minimál bérért dolgozik. Privatizáltak minden nyereséges vállalkozást, gyárakat ,többségük a konkurencia kezébe került jobb esetben csak bezárták de többségüket lebontották, legutóbbi a malév.
Ilyen környezetbe meginoghat az ember becsülete de attól még nem lophat! A szolgáltató sem! Itt a szolgáltató szabályos háborút folytat a fogyasztóval.
A mágnesezés hadművelete a fedőnév. Ez a „háború” csak akkor ér véget ha elfogy az „ellenség” a fogyasztó. Egyik a mai napig megbecsült politikai fenomén tanácsként mondta:
„El lehet menni ebből a kurva országból!”

Zsolti8 # 2012.02.24. 15:10

Ha valaki esetleg tudna egy ilyen "gázos" ügyekkel foglalkozó ügyvédet Szolnokon vagy a környéken, kérem jelezze. Köszönöm!

abigel_ # 2012.02.24. 13:58

macko57!

Én 2011. június végén írtam a MEH-nek, azóta még egy türelmet kérő viszontválaszra sem méltattak.....

brainshare # 2012.02.24. 09:22

Bár nem közvetlenül TIGÁZ, hanem ELMÜ, de a "szerkezet" hasonló:

Egy munkatársam kérdezte:
"Szeretném a tanácsotokat kérni hátha valaki járt már hasonló cipőben amibe kerültem.
Az árammérő órám megsérült építkezés közben amit a leolvasó vett észre. Le is cserélték az órát majd fél évig csend. Ma kaptam egy levelet, hogy szerződést szegtem (szerintem lopást feltételeznek) és kötbérként 360 000 Ft büntetést kell megfizetnem. Szerencsére még egyeztethetek velük a jövő héten.
Ha van valaki közületek, aki tud valami jó tanáccsal szolgálni mi a jó stratégia az egyeztetésnél az kérem írja meg. Egyáltalán mit tudok tenni, hogy bebizonyítsam az igazam?"

Sztem - de ez csak paraszti ész :-) - eléggé balf volt, hogy nem a sérülés okozásakor jelezte azt a legközelebbi irodán... Van valami keresnivalója?