6. Hatodik javaslatom az esetleges újabb tragédia komunikációját érinti. A mosolygást és vigyorgást. A királyi M1-en az első napokban állandóan feltűnt Joó Csaba. Az az ember reggeltől estig mosolygott. Nem érdekel az indoka. Lehet, hogy örült, hogy képernyőre került, lehet, hogy örült a jó időnek, lehet annak örült hogy két füle van és mégsem szatyor. Nem érdekel. De amikor 35 ember meghal egy tömegkatasztrófában, akkor egy másodpercre se mosolyodjon el, pláne nem a bejelentkezése első másodpercétől az utolsóig megállás nélkül. És ha ő nem képes kontrollálni az arcát, avagy nem képes átérezni a tragédiát, akkor VEGYÉK LE A KÉPERNYŐRŐL abban a másodpercben. Ez vérlázító volt, lejáratja Magyarországot, mélységesen kegyeletsértő.
Nem volt ennyire vérlázító, nem volt ennyire kegyeletsértő, de az egészségügyi államtitkár is elmosolyodott néhány másodpercre, sőt Hajdú tábornok úr is. Egyáltalán nem állítom, hogy a tragédián mosolyogtak, ezt még Joó Csabánál sem állítom. Lehet, hogy valamiyen téme tényleg picit mulatságos, de egy ekkora tragédiánál nem lehet szem elől téveszteni, hogy 35 ember halálával végződött tömegszerencsétlenség volt. Ilyen eseteknél még a mulatságos helyzetek sem mulatságosak, a buta vagy viccesnek tűnő újságírói kérdés sem lehet mulatságos, nem lehet vicces, nem szabad egy másodpercre sem mosolyogni. És ezt állandóan fejben kell tartani, és figyelmeztetni, és levenni a képernyőről, ha bármilyen okból nem sikerül megállni a mosolygást.