Banki hitelek


meszl # 2013.09.22. 19:19

Tisztelt hölgyem, uram!

Személyi hitelfedezeti biztosítással kapcsolatban merült fel egy kérdésem:

Történet röviden:
Néhai édesapám személyi kölcsönéhez csatolva volt egy életbiztosítás (amellyel kapcsolatban nincs semmilyen dokumentum amit édesapám aláírt volna) a haláleset történt 2012 10.20 napján, majd két héttel később az eseményt bejelentettük a bankfiókban a halotti anyakönyvi kivonatot pedig lemásolták. A hagyatéki tárgyalásra pedig 2013 06.06 napján került sor, és aznap jogerőre is emelkedett a hagyatéki végzés amely kimondja hogy az elhunyt édesapám kölcsönét édesanyám örökli. A biztosítónak a kárigényt 2013 06.09 napján jeleztük és rá kb 3 hétre ki is fizették a kölcsön értékét a halálesemény időpontjában aktuális összeggel, de a bank még követel egy nagyobb összeget (kb 85 ezer ft)ez az az összeg ami a halál napjától mostanáig aktuális, mivel hogy a hitel pörgött tovább.

Kérdés: Egy dologgal nem vagyunk tisztában, mivel az alábbiakban megjelölt, a bank által kérésünkre kiadott hitelfedezeti biztosítás leírásból egyértelműen nem derül ki: a banknak lett volna kötelessége jelenteni a kárigényt a biztosító felé a tudomásszerzést követően? vagy a hozzátartozóknak?(ugyanis ha a bank mulasztotta el a bejelentést akkor a követelése teljesen jogszerűtlen)

A bankban kapott általános dokumentum a biztosításról: http://www.cib.hu/…m/fileserver?…

Köszönöm válaszát, tisztelettel: LL

monalisa1 # 2013.09.19. 19:09

Előforulhat hogy a számla mindmáig nincs lezárva bár a hitel már rég visszafizetve. (Valószínűleg itt egy alvószámláról van szó.)

Kovács_Béla_Sándor # 2013.09.19. 18:35

Kér?

Lacaca # 2013.09.19. 17:55

Tisztelt Fórumozók! Szeretném megkérdezni hozzáértő fórumtársaktól, hogy az Otp a több, mint 10 éve kifizetett munkáltatói lakáshitelemől kérhet-e utólag számlavezetési díjat. Szerintem a számla kiegyenlítésekor ez megtörtént, csak az iratokat 6 év után kidobtam. Köszönöm a választ előre is!

csihu68 # 2013.09.10. 15:42

Szia választ privátban küldtem.

gerbera317 # 2013.09.08. 08:35

Csihu,

Hány csillióval tartozol, hogy nem elég a havi 27 ezer részlet?
Ki az eredeti hitelező?
Mekkora volt az eredeti törlesztőrészlet, amikor még nem mondták fel a szerződést?
Úgy adtad elő a kérdésedet, hogy még csak azt sem közölted, tartozol-e egyáltalán valakinek.
Szóval?

Dr.Attika # 2013.09.07. 15:08
Kovács_Béla_Sándor # 2013.09.07. 09:29

Hülyeség.

csihu68 # 2013.09.07. 09:25

Igen sajnos ebben a sorrendben.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.09.07. 09:24

Ennek ellenére végrehajtással, bírósági perrel, lefoglalással fenyeget.
Ebben a sorrendben?

csihu68 # 2013.09.07. 08:58

Tisztelt Fórumozók!

Segítségre volna szükségem: Zalabestnek fizetek havonta 25000 Ft részletet, szóbeli megállapodás a részlefizetés. Ennek ellenére végrehajtással, bírósági perrel, lefoglalással fenyeget. Mi tehetek ebben a helyzetben? Írtam panaszt nekik, választ nem kaptam. hogyan tovább?

monalisa1 # 2013.08.29. 12:08

Bocs de neked már attól a naptól kezdve elkezdett ketyegni "a nem tudom miből adok enni a gyerekeknek" félelme, amikor elkezted túlköltekezni a hitelkeretedet.

Szülők, testvérek, rokonok, munkatársak, barátok?...
Nem kell válaszolni, ezt neked kell tudni.
Minden jót, jobbat!

Osi23 # 2013.08.29. 11:45

Voltam bent a bankban:havi 27000ft-ot kell befizetnem a törlesztésre,viszont 3án addig nem kapom meg a gyest és a családi pótlékot amíg az első részletet nem fizetem be.Vagyis fogalmam sincs hónap közepén miből adok enni a gyerekeimnek e miatt. :(

Osi23 # 2013.08.27. 15:06

Semmit nem kapunk, mert 3 ezer ft hiján túllépjük a határt. Se rendszeres gyermekvédelmit, se lakásfenntartásit, és a fűtési támogatást( ezt azért nem mert nem használunk annyi gázt,hogy elérjük a határt). Köszönöm a segítséget,holnap minden kiderül. :(

monalisa1 # 2013.08.27. 14:57

Értem. Ami a 330e Ft tartozás 12 havi részeletfizetését illeti kamat és költség is rakódik majd rá, tehát több lesz sima havi 30e Ft-nál.

Más. Nem tudom kaptok-e az önkormányzattól un. lakásfenntartási támogatást mely ha jól emlékszem 50e Ft/hó/fő alatt adható., havi pár ezer forint hozzájárulás valamelyik közüzemi számlához.

Ettől külön a MÁK-tól kérhető lakásfűtési támogatás, ez is jövedelemfüggű, évi 6 hónapra segély.

Osi23 # 2013.08.27. 14:46

Kaptam 1 hete sms-t, hogy csökkenni fog, akkor bementem a banka és azt mondták akkor jöjjek vissza ha megkaptam mennyi az új hitelkeret és akkor elintézzük a részletfizetést.Ami max 12 hónap lehet. Gondolom 30 ezer körül lesz a részletfizetés havonta, de többet holnap fogok megtudni.Csak aggódom, mert szükségünk lenne arra a csekély összegre is.

monalisa1 # 2013.08.27. 14:40

Azt hittem új kérdező vagy pedig nem, mert ezek a kérdések már szerepeltek lentebb és KBS 08.05. 14:03-kor érdemben meg is válaszolt.

Tudasd a bankkal: a cs.p. a gyermekek pénze, helyette ajánljad fel a férjed nevén lévő számlát vagyis "használják" azt.

Bocs de 3 hétig nem intéztél semmit?...

Osi23 # 2013.08.27. 14:10

Kedves monalisa1! Köszönöm a válaszodat. Ha megmondom nekik, hogy a 4 gyermekem étkezését illetve óvodáját és iskoláját ebből a pénzből fizetem akkor ez meghatja Őket? A férjem fizetése is az Én számlámra érkezik. És az 5-e körül. Ha megkérem Őket abból vonják azt megteszik?

monalisa1 # 2013.08.27. 13:25

Osi23

A bankkal még meg tudsz egyezni abban, hogy az inkasszó még nem érje el a szept. 2-ig számlaegyenleget., neked létkérdés, nekik az egy hónap késedelem nemigazán.

Az októberi cs.p. és a gyes javasolt már ne a számlára érkezzen - tegyél róla -, mert a végrehajtó visz mindent amit a számlán talál...

monalisa1 # 2013.08.27. 13:18

Wippu

Szüleid fedezetelvonó ügyletet csínáltak azzal az ajándékozással - semmis, ha rájönnek vissza az egész valamint rá egy jó kis büntetés. (Félő el fogják árverezni a házukat.)

monalisa1 # 2013.08.27. 13:14

onesomebody

Már pedig amíg az adósságot nem rendezed "a" listáról le nem kerülsz. (Legyen tanúlság, hogy hivatalos iratot, fontosabb számlát, csekkett/befizetési bizonylatot 5 évig saját érdekből tanácsos megőrízni, sőt van hogy azon túl is.)

----
  • laikus hozzászóló
Osi23 # 2013.08.27. 12:44

Jó napot! Van egy bankkártyához tartozó hitelem és tegnap tudtam meg,hogy 330 000 forinttal csökkentették a hitelkeretemet. Kérhetek rá részletfizetést, de csak 2-án kapom meg a családi pótlékot és a gyest. Viszont holnap kell ezt lerendeznem a bankkal. Ha ráutalják 2-án az Államkincstár akkor megteheti a bank,hogy minden szó és levél nélkül levegye a pénzt? Vagy Én még le fogom tudni venni a pénzt? Mert ha nem akkor nem tudom miből fognak enni a gyerekeim.Válaszukat előre is köszönöm.

Wippu # 2013.08.25. 15:53

1 éve a szüleim nekem ajándékozták a házukat haszonélvezettel (én nem velük élek már pár éve hanem az egyik rokonnál). Az ajándékozást azért szerették volna mert pár éve vettek fel a banktól pénzt és ezt nem tudták rendesen törleszteni sőt egy ideje már nem is fizették ezért már több felszólítást küldött a bank nekik hogy elveszik a házat stb. Így mivel én vagyok a ház tulajdona ezért nem tudtak semmit tenni. Az lenne a kérdésem, hogy ha ez így meg tovább akkor ráterhelhetik-e a házra(ami az enyém a szüleimnek csak haszonélvezeti jog van rajta) a vissza nem fizetett pénzt, és ha nagykorú leszek vagy esetleg utána valamikor nekem kell törlesztenem ezt?

onesomebody # 2013.08.25. 13:54

Sziasztok!

Nem éppen hozzászólni szeretnék, hanem segítséget kérni ha van valakinek ötlete kérem ossza meg velem. Volt egy áruvásárlási hitelem és jött egy srác (követelés kezelő) megbeszéltük, hogy pár napon belül kifizetem, ami meg is történt, de egy év múlva már nem őriztem a bizonylatot kidobtam. Kb: 2-3 év múlva követelik tőlem a hitelt de sajnos nem tudom bizonyítani hogy kifizettem. Az-az tudom mert a környékünkön sokan ismerik a srácot állítólag de nem tudom, hogy kik, van egy srác akinek a barátja csak mi nem éppen jó viszonyban vagyunk és nem akar nekem segíteni. Ráadásul tanú is volt velem amikor kifizettem, de mivel Ő a fiam elfogultságra való hivatkozással elküldenek a banknál a fenébe. A legnagyobb gondom pedig, hogy éppen ez miatt vagyok KHR listán, mert lekértem, mivel szerettem volna hitelkeretet igényelni, és ekkor derült ki, hogy bizony rátettek a listára. Azt tudom, hogy én újból nem fogom kifizetni, ha valaki tudja, hogy az ilyen bevételeknél az elszámolásokat, hogyan könyvelik mit csinálnak vele, kérem mondja meg mert ha máshol nem akkor könyvelőnél vagy valahol meg fogom találni.

Minden tanácsot szívesen fogadok!!

wers # 2013.08.22. 12:36

és az árverezést jó lenne nem megvárni, nagyok a költségek, és alacsony árat lehet elérni, adja el a házat, azzal jár a legjobban.