Speciális problémához kérek segítséget. Az ingatlan fele örökléssel, 1989-ben került az eladó tulajdonába, majd 2000-ben szintén megörökölte a másik felét. Eladás után, a vételár felével rendelkezik, másik fele bírósági végzéssel a volt feleségét illeti. Másik ingatlant, kisebb összegért tud vásárolni, mert szabadfelhasználású jelzálog terheli az ingatlant, aminek kiegyenlítése után a megmaradó pénzt tudja csak újabb ingatlanra fordítani. A hitelt egyedül vette fel, ez a volt feleséget nem érinti.
Ebben a helyzetben, milyen SZJA fizetési kötelezettsége keletkezik?
ingatlan eladás után fizetendő adó
sziasztok,
bár jogász volnék, de az adóbevallásom kitöltése és az Szja értelmezése teljesen kikészített... talán tudnátok segíteni....
1999-ben önkormányzati lakásom (A) tulajdonjogát megvettem 1M ft-ért, majd 2004-ben eladtam a lakást 9M-ért és vettem egyet (B) 15M-ért (5M devizahitel). 2004-es adóbevallásban: bevétel: 9M, költség 1M, jövedelem 8M (levont adó ennek 25%-a), adó 0 ft.
Családi körülményeim megváltozása után ezt az újabb (B) lakást 2005-ben eladtam 15,5-ért (vételárból az 5M hitelt visszafizettem, egyéb költség nincsen), és immáron férjemmel közösen vettem egy újat (C) 33M-ért (fele tulajdonom után az én részem: 16,5M) az egész lakásban 8M államilag támogatott hitel, és 2,4M szocpolunk van.
És most jön a 2005-ös adóbevallás... Vélhetőleg 0 ft-ot kell adóznom, de - figyelemmel az A lakás 5 éven belüli eladására - mit írjak a bevétel, költség, jövedelem rovatokba?
köszi.
2005 (0553-B) bevallás 45. sor, a: 2,125 M b: 15,5 M c: 15 M d: 8,5 M e: 0
Bocs, de ilyenkor nem kell a 2004-ben lakásszerzési kedvezményként felhasznált 8m ft-ot hozzászámítani, a 2005-ös adóalaphoz???? Mert ebben az esetben van egy igen lényeges adófizetési kötelezettség.
??? Lásd szja tv. 64 para (6)
Ügyvéd - Társasági szakjogász
Kedves Két Lotti!
Jó a kérdés, csak okafogyott.
A „d: 8,5 M” úgy jött ki, hogy a 2005-ben eladott ingatlanon (15,5 M - 15 M = 0,5 MFt) jövedelem keletkezett (ez a számított jövedelem), és ehhez kellett hozzáadni az előző évben igénybe vett lakásszerzési kedvezmény 8 MFt-os alapját. 0,5+8=8,5 Ez a 8,5 MFt most az adóalap, ezt kell beírni a "d" oszlopba.
Pontosan úgy, ahogy azt előzőleg leírtam.
Egyébként nem a 63. §. (6)-re gondoltál?
Üdv.
Sziasztok!
Eladtam lakásomat 5.M forintért, melyet 3M .ért vettem, külömbözet ugye 2 M ft, ez után kellene befizetnem a 25% jövedelem adót, ami 500 e Ft. Viszont vettem egy építési telket, ami 4 M ft volt , most kérhetek valami halasztást, hogy ne fizessek idén, vagy be kell fizetnem az 500 ezret? Ki tudja?
Kedves Csellina!
De ugye azért 5 éven belül azon a telken lesz egy lakás (ház) lakhatási engedéllyel együtt ?
Ha igen, akkor meg lehet próbálni halasztást kérni. Volt már olyan akinek megadták, de olyan is, akinek nem.
Ez utóbbi esetben bizony be kell fizetni az adót :-(
Sziasztok!
Nekem egy olyan kérdésem lenne,hogyha 2,5 éve vettünk egy ingatlant 11 M ft-ért a tulajdonjog 1/3, 1/3, 1/3 és 4 Mft hitelt igényeltünk rá akkor, hogyha ezt az ingatlant most 11,9 M ft-ért eladjuk és kifizetjük a hitelt valamint befizetünk 1,7 M ft-ot(hitelre) egy 8,5 M ft-os lakásra akkor mennyi adót kell fizetnünk az eladott lakás után?
Lehet, hogy nem egészen érthető a kérdés, de teljesen tanácstalan vagyok.
A választ előre is köszönöm!
Valószínűleg semennyi adót nem kell majd fizetni, csak bevallást kell tenni.
Majd ha megtörtént az eladás, illetve a vétel, kicsit részletesebben írd le, akkor konkrétabb választ kaphatsz. H.i.: 2007. május 20.
Sziasztok!!
Az alábbi kérdésben szeretném a segítségeteket kérni: Édesanyám szülei után örökölt lakástulajdont, nagyapám 1993-ban halt meg, a hagyatékban anyura eső lakás értéke 113 ezer Ft, nagyanyám pedig 2004-ben halt meg, az ő hagyatékában anyu 260 ezer Ft ingatlan után fizetett illetéket. 2005. évben eladtuk ezt a házat, anyura 600 ezer Ft bevétel jutott. Kérdésem, hogy az adóbevallásban mennyi a jövedelem, ami után 25% adót kellene fizetni??? Előre is köszönöm a segítségeteket!!
Meg kellene adnod, hogy mekkora tulajdoni részilletőség tartozott az 1993-as és a 2004-es örökséghez. Valamint azt is, hogy mennyi volt a rá eső hagyatéki teher, valamint mennyi volt az általa fizetett öröklési illeték.
Anyuék 3-an vannak testvérek, ami értéket írtam az anya része volt, azaz 1993-ban a fele házrésznek az egy harmada, és 2004-ben pedig a nagyanyám fele részének az egy harmada. 1993-ban kb. 2000 Ft öröklési illeték esett erre a részre, 2004-ben pedig 20 ezer körüli.
Az általad megadott adatokkal számolva az adóbevallásban a következő összegeket kell feltüntetni:
bevétel: 600 000 Ft
költség: 395 000 Ft
jövedelem: 75 500 Ft
adó: 18 875 Ft
A korábban öröklött ingatlanhányadnál az adóköteles jövedelem a számított jövedelem 70 %-ával csökkentendő, ezért ilyen kevés az adóalap.
Természetesen a költségként számításba vett kiadások bizonylataival rendelkezni kell. A közjegyzőnek fizetet díj is levonható.
Sziasztok!
Szeretném a segítségeteket kérni. 1998-ban vásároltunk egy ingatlant 1,4 M Ft-ért. 2003-ban eladtuk 5,4 M Ft-ért és ugyanebben az évben vettünk egy másik lakást 7,2 M Ft-ért (1,8 M Ft hitellel). Mivel az életünk úgy alakult, két év után el kellett adnunk (2005-ben 7,4 M Ft-ért, hitelt viszafizetve) és vettünk egy másik településen egy másik lakást 6,8 M Ft-ért. A könyvelő szerint most adót kellene fizetnünk, az első lakásból származó 4 M Ft "jövedelem" után, mert a második lakást csak két évig tartottuk meg.
Kérdéseim:
- Valóban kell adót fizetnem? (Az állam nem foglalkozik azzal, hogy nekem el kellett költöznöm?)
- Ha kell, mennyit kell fizetnem (mennyi növeli a 2005 évi adóalapot)?
- Ha kell fizetnem, van-e valamilyen lehetőség a befizetendő adó csökkentésére, vagy részletfizetésre (méltányosság, stb.)?
Előre is köszönöm!
Ne légy Balek, ne higgy a könyvelőnek!
Az adóbevallásodban bevételként („b” oszlop) a 7,4 milliót kell feltüntetned.
A költség rovatba („c” oszlop) a 7,2 milliót kell beírnod, illetve hozzáadva azokat a költségeket, aminek a számlájával rendelkezel (pl. ügyvédi költség, vagyonszerzési illeték)
A jövedelem rovatba („d” oszlop) a fentiek szerint kiszámított jövedelmet a 4 millió Ft-tal növelt összegben kell beírnod.
Ezt követően a bevallás 45. sorában az „a” oszlopban levő fehér négyzetbe nyugodtan beírhatod a jövedelem 25 %-ának megfelelő összeget (min. 1 millió Ft), az adó rovatba („e” oszlop) pedig a 0-t.
A könyvelőnek pedig ajánlom figyelmébe az szja törvény 63. § (6) rendelke-zéseit!
Üdv.
Kedves Bubó!
Tegnap este magam is megkerestem az Szja-ról szóló törvényt. Mivel nagyon húsbavágó a kérdés,de nem vagyok jogvégzett ember, órákig próbáltam értelmezni és én is a 63.par.-nál kötöttem ki. Én is hasonlóra jutottam, de nem mertem hinni magamnak, mert az APEH úgyis erősebb...
De ha van legalább még egy hasonló vélemény, akkor már bevállalom.
Köszönöm a segítséget (nem is értem ezt az önzetlenséget, de köszönöm)!!!!
Majd meghálálom valahogy!
Balek79
pluszban nézd meg az ingatlanjog.hu oldalon az adózásról szóló részt...
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni.
1993-ban ajándékozás útján tulajdonosa lettem 50%-ban egy lakásnak. Az ajándékozási illeték megállapított alapja 1.300.000 FT volt. Az ajándékozási illeték pedig 36.800 FT.
A lakást 2005-ben eladtuk, eladási ára 7.000.000 FT volt. Ennek rám eső 50%-a 3.500.000 FT.
Az lenne a kérdésem, hogy az illeték 1993-as megállapított alapjának is az 50%-t kell e venni, vagy a teljes összeget kell figyelembe vennem a jövedelem kiszámításakor? Nem mindegy ugyanis, hogy minek veszem a 70%-át az 1993-as év miatti csökkentési lehetőségnél.
Köszönettel veszem a válaszokat.
Volt egy ingatlanrészed, 1/2 tulajdoni hányaddal.
Ezt sikerült eladni 3.500.000 Ft-ért, ezzel szemben ennek az 1/2 résznek az értéke szerzéskor 1.300.000 Ft volt, ezen felül jelentkezett még 36.800 Ft illeték kiadásként.
Már ha jól értem, hogy az illeték alapja és az illeték az 1/2 részre vonatkozott.
Tehát az eladáson sikerült 3.500.000-1.300.000-36.800 = 2.163.200 Ft nyereségre szert tenni, amelynek az eltelt évek miatt csak a 30%-a számít jövedelemnek (=648.960 Ft).
Ennek a jövedelemnek lenne az adója 162.240 Ft (25%), ha az adóbevallási határidőig nem sikerül egy közeli hozzátartozó lakásvásárlásánál felhasználni a jövedelmet (648.960 Ft).
Köszönöm a választ
Sajnos nem, az illeték alapjára és az illetékre a teljes összeget írtam :(
Ezért ennyi lenne az adóm?
((3500000-650000-18400)0.3)0.25 = 212370 FT
Kedves Hozzáértők!
Építkezünk, lassan a végéhez érünk. Sajnos nem találok információt sehol arról, hogy az építési költség (költségvetésben szereplő összeg) hány %-a lehet az építésvezető által igazolt használt anyag. Tudomásom szerint az építési költség 70 %-áról kell áfá-s számla, aminek a 20 %-a lehet használt anyag. A bankunk mégis azt mondja, neki az egész 70 %-ról kell áfá-s számla. (Még kapunk adó-visszatérítési támogatást.) Szóval mi az igazság?
Zozzant, jól látod, ha az egész ingatlanra volt ennyi az illeték, akkor annak Te nyilván csak a felét fizetted be, ergó csak ezt a felét érvényesítheted (ugyanez a gondolatmenet igaz az értékre is).
Sziasztok!!
Még mindig ingatlan eladással kapcsolatban kérném a segítségeteket. Öröklésnél az illetékhiv.által meghatározott értéket kell jövedelemnek tekinteni, de melyik értéket? A lakástulajdon forgalmi értékét,a tiszta értéket, vagy a lakásra jutó illeték számításánál figyelembe vett alapot (3 különböző érték). Költségként csak a lakásra jutó illeték vagy az egész öröklési illeték levonható?? Az illeték számításánál figyelembe vették hagyatéki teherként a temetési stb.költségeket, ha nem rendelkezünk számlával ezt az értéket le lehet vonni, vagy csak ha számlával tudjuk igazolni??Köszönöm előre is a válaszokat!!
Üdvözlet!
Egy egyszerű kérdésem lenne,ha eladok egy ingatlant akkor meddig van időm másik ingatlanba befektetni ,hogy elkerüljem az adózást?
Előlre is köszönöm a választ!
Kedves esoxxx!
Valóban egyszerű a kérdés, de a válasz kicsit összetett :-(
Röviden az adott évről szóló bevallás beadásáig van időd másik LAKÁST venni. (Nem elég az "ingatlan".)
Ha nem kell febr.15-ig bevallanod (pl. egyéni vállalkozó), akkor legkésőbb május 20-ig.
Viszont, ha az eladás után lagalább 60 hónapon belül veszel lakást (házat), akkor visszajár a befizetett adó. (Már amennyi visszajár.)
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02