Zaklatás


Agent Cooper # 2014.05.19. 07:36

Kedves axis!

A zaklatás a rendelkezésre álló információk alapján egyértelműen megvalósult, tehet miatta feljelentést. Azt kizárni semmiképp sem lehet, hogy nem fogják a munkatársakat kihallgatni, dehogy emiatt Önt vagy a feleségét kirúgnák, az abszolút valószínűtlen. Mindenesetre ha be akarják szüntetni a zaklatást, akkor tegyenek ellene, ha nem is feljelentést, de például a küldő e-mail címét tiltani lehet, és akkor több üzenetet nem fognak kapni (legalábbis a tiltott e-mail címről). Valóban igaz, hogy webes felületen küldött gmail-es e-mail fejrésze nem tartalmazza a küldő IP-jét.

Üdvözlettel: Agent Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

szerzsi77 # 2014.06.09. 22:36

A történet röviden:
Párom eltartási szerződéssel szerzett egy lakást. A házaspár meghalt, a lakás az övé lett. A házaspárnak több gyermeke is volt, akik jogtalannak ítélték, hogy nem övék lett a lakás (bár minden jogszerű volt). Az egyik lány (most kb 75 éves) nehéz helyzetbe került, lakásgondjai voltak, s párom néhány hétre befogadta őt a lakásba, s ennek már 16 éve... A nő családtagként bejelentkezett a lakásba, a környéken azt híresztelte, hogy élettársi kapcsolatban vannak, párom meg eléggé balfék volt, nem csinált semmit.
Közben mi megismerkedtünk, s párom ki akarta tenni a nénit a lakásból. (Lenne hova mennie, de kell neki a lakás, és kellene a párom is...). A párom 63 éves, én 36 vagyok.
Eljárás indult a nő ellen, folyamatban van a lakásból való kitelepítése, de ő ebbe nem nyugszik bele. Folyamatosan fenyegeti a páromat is, sőt fel is jelentette olyan dologgal, ami meg se történt...

Én kétszer találkoztam vele, ordenáré hangon üvöltött velem, kinyitotta az ablakokat, az üvöltötte az utcára, hogy tönkre akarjuk őt tenni, meg akarjuk verni, lehordott mindenféle kurvának. Én az egyik alkalommal egy árva szót se szóltam... (Viszont dolgoztam pszichiátrián, s látom, hogy a nőnek súlyos pszichés gondjai vannak...)
A nő, illetve a lányai azt ígérték páromnak, hogy elém jönnek munka után, és megvernek, de nem tudják az elérhetőségeimet, a munkahelyemet is csak onnét, hogy egy helyen dolgoztunk a párommal, csak én közben munkahelyet váltottam.
Ma tudtam meg, hogy betelefonált az előző munkahelyemre, és az elérhetőségeim után érdeklődött, amit szerencsére nem kapott meg. Azt állította, hogy hivatalos ügyben keres, amit nem hittek el neki, mert csak a keresztnevemet tudta...
Nagyon dühös vagyok, és felháborít a viselkedése. Legszívesebben feljelenteném, csak nem tudom van e értelme, hiszen hogy bizonyítsam, hogy ő tényleg megfenyegetett, és hogy tényleg ő volt, aki a munkahelyemre telefonált?
Viszont nagyon elegem van ebből a helyzetből...
Mit tehetnék?

Agent Cooper # 2014.06.10. 08:32

Kedves szerzsi77!

Emiatt valóban nem érdemes feljelentenie, ráadásul egyáltalán nem vagyok meggyőződve róla, hogy valóban megvalósult zaklatás.
Sajnos az ilyen történetek ritkán végződnek happy enddel.

Üdvözlettel: Agent Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

Faith # 2014.07.04. 19:18

Egyik ismerősöm jan. 11- én találkozott egy hölggyel. Közel kerültek egymáshoz. Márciusban meglepte egy csokor virággal a munkahelyén, amit a hölgy nem vett jó néven.Később az sms-ekre sem válaszolva facebookról is letiltotta. Ismerősöm hölgy iránt érzett érzései még nem enyhültek, s a hölgy születésnapjára szeretne nekivirágot küldeni/ adni. Azt szeretném kérdezni,hogy ez a cselekedet zaklatásnak minősül e, illetve feljelentheti e a hölgy az ismerősömet?

Véleményem # 2014.07.06. 23:23

azért az a virág talán nem olyan nagy baj....

Rexor # 2014.07.07. 06:30

A virágküldés önmagában - a leírtak a alapján- még nem bűncselekmény, inkább a hülyeség kategóriába sorolandó. De ez nem büntetendő.

KOtto # 2014.07.21. 19:55

Tisztelt szakértők!

Szeretném én is a véleményüket kérni! Talán Warcis 2011.03.12.-es kommentjéhez hasonlít leginkább a kérdés, csak ott nem pont arra a kérdésre találtam választ, amire kerestem!

Éveken át egy elég egyoldalú kapcsolatban voltam, melynek végül elég csúnya vége lett... Pár szóban: megcsalások és hazugságok sorozatát viseltem el valaki miatt, aki végig csak kihasznált, és amint eljött az ideje, simán lépett is tovább, azzal a felkiáltással, hogy ő nem tehet róla, ha én a történteket nem tudom elfogadni, feldolgozni, "IJ" kategóriába estem.

Természetesen mikor próbáltam felelősségre vonni, és tenni valamit, rögtön a zaklatási törvényt használta fedezékül, és nyilvánvaló, hogy mennyire védi is őt. Mivel nem óhajtok rövid úton sem börtönbe kerülni, sem bírságot fizetni más szemétsége miatt, elgondolkodtam, hogy nem lehet-e máshogy megközelíteni a dolgot. A törvény azt mondja, hogy:

"Aki abból a célból, hogy [...] más magánéletébe, illetve mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, őt rendszeresen vagy tartósan háborgatja..."

Mivel a delikvens utólag megírta (tehát ennek van is írásos nyoma), hogy évek óta pontosan TISZTÁBAN VOLT VELE, hogy NEM AKAR engem, de mégis hitegetett és kihasználta az érzelmeimet, mert számára ez előnyös volt, szóval ilyen helyzetben a hazugságok és a megcsalások TUDATOS és TARTÓS sorozata, a mások előtti TUDATOS megalázások, nem értelmezhetőek önkényes beavatkozásnak a magánéletembe? Hisz nyilvánvaló, hogy nem maradok valaki mellet annyi évig, ha tisztában vagyok a valódi helyzettel!
(a nagybetű nem kiabálás akar lenni, csak kiemelés)

Vagy ez csak a "nice try" kategória, ez itt nem Amerika, törvényesen semmi lehetőség nincs elégtételre, kárpótlásra? Utóbbire főleg azért, mert a fentiek után a testi egészségem is komolyan megromlott (konkrétan az eset után egy hónapra daganatot találtam magamon, ott ahol addig semmi nem volt) de gondolom bíróság előtt nehezen lehetne bizonyítani az összefüggést, jogilag pusztán "véletlenről" van szó), és azóta rengeteg pénzt kellett költenem a kezelésemre.

Illetve még két rövidebb kérdésem is lenne:

  • erre a helyzetre is a 30 napos feljelentési határidő vonatkozna, ha véletlenül alkalmazható rá valamilyen jogszabály?
  • az alany telefonon keresztül meg is fenyegetett, hogy elüt, ha lát. Mivel erre értelemszerűen nincs tanú, csak ő meg én, gondolom ezzel sem megyek sokra, bármilyen tárgyalásra kerülne sor?

Előre is köszönöm!

ObudaFan # 2014.07.22. 05:29

KOtto

Te magad is hozzájárultál, hogy ebben az időszakban veled kapcsolatban legyen, így a zaklatás akkor sem valósulhatott meg, ha átvert téged egyébként. A fenyegetéssel már elkövethette esetleg, de ezt igazolni kell tudni.
Annak az eldöntéséhez, hogy egy polgári perben lehet-e bármilyen igényed, már a történet részletesebb ismerete lenne szükséges.

KOtto # 2014.07.22. 18:44

Kedves Obudafan!

Köszönöm a gyors választ, bár sejtettem, hogy ilyen tartalmú lesz, de egy próbát megért.

Amit a végén említ, a polgári pert, ott mi az ami talán mégis szóba jöhet? Milyen jellegű perre lehet esetleg lehetőség?

Köszönöm!

ObudaFan # 2014.07.23. 18:54

Nagyon esetleg egy személyiségi jogi perre.

KOtto # 2014.07.27. 18:49

Köszönöm a kiegészítést, utánanézek a lehetőségeknek...

Üdvözlettel: KO

Tomikati # 2014.07.29. 16:30

Tisztelt Szakértők!

Tomi vagyok. Zaklatási ügyben gyanúsított vagyok és nyomozás folyik ellenem.
Sok éve már egy hölggyel utazom egy buszon (munkába), de valahogy sehogy sem tudtam megismerkedni vele, pedig ez nagyon fontos lenne valamiért számomra. ( Voltam már pszichiáternél és a rendőrség által kirendelt elmeszakértőnél is. )
2012 végén névtelenül Boldog új évet kívántam a hölgynek facebook-on, és megkértem, hogy engedje meg, hogy beszélgessünk. Egész évben kb. havonta folytattam ezt valamilyen ürüggyel: Boldog Valentin napot kívántam, Boldog nőnapot kívántam, ... Húsvét, születésnap, névnap, Mikulás stb. Ő általában nem válaszolt, ha igen, akkor elutasító választ adott. Még 2013-ban tavasszal 1 alkalommal odamentem a hölgyhöz és elmondtam, hogy én küldöm a névtelen leveleket, de bemutatkozni már nem tudtam, mivel a hölgy nagyon hamar véget vetett a beszélgetésnek. Ez az 1 alkalom volt, amikor személyesen kerestem.
Ebben az évben továbbá névtelenül néhány alkalommal apró ajándékokat is küldtem postai úton, vagy a postaládájába tettem.
Ennek az lett a következménye, hogy februárban feljelentett a hölgy és néhány héttel később kihallgatott a rendőrség, ahol beismerő vallomást tettem. Azóta nem tettem semmilyen lépést a hölgy irányába. A nyomozás még folyik.

Viszont nemsokára lesz a születésnapja és egy képeslapot szándékozom neki küldeni, nem névtelenül, hanem a saját nevemben és kérem, hogy engedje meg hogy bocsánatot kérjek tőle.

Szeretném megkérdezni, hogy ezért, amit itt leírtam kb. milyen büntetést fogok kapni?

Szeretném megkérdezni, hogy ha születésnapjára küldött képeslap a bocsánatkérésemmel is törvénysértő, vagy milyen következménnyel jár? Ha igen, akkor törvényes keretek között, ezt hogy tehetem meg, és hogy kérhetem a bocsánatát? Rádióban küldhetek neki egy számot pl. ?

Meg szeretném kérdezni, hogy ez jogi értelemben nekem milyen lépéseket kellene most tennem pl: ügyvédhez fordulnom vagy ... ?

Tomi

Agent Cooper # 2014.07.30. 09:31

Kedves Tomikati!

Legcélszerűbb az lenne, ha nem közvetlenül küldené el a bocsánatkérését, hanem közvetítő útján (pl. közös ismerős, ügyvéd), majd ezt követően tényleg minden formában megszakítaná a kapcsolatot a hölggyel! Egyébként valószínűleg Önnek segítségre lenne szüksége, hogy túl tudjon lépni ezen az ügyön.

Üdvözlettel: Agent Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

Tomikati # 2014.07.31. 05:57

Tisztelt Agent Cooper!

Köszönöm a válaszát. Azt esetleg még megkérdezhetném, hogy milyen büntetésre számíthatok a leírtak alapján?

Tomi

Agent Cooper # 2014.07.31. 13:47

Kedves Tomikati!

Szerintem megúszhatja próbára bocsátással, vagy esetleg pénzbüntetést kaphat.

Üdvözlettel: Agent Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

Zastava # 2014.09.02. 19:40

Tisztelt Szerkesztőség!

Az alábbiakban kérném tanácsukat.

Párom egy multinacionális cégnél dolgozik, ahol többféle háztartással kapcsolatos szolgáltatással foglalkoznak. Pár hónapja egy nő betért vásárolni, majd az általa kért szolgáltatást a párom elvégezte. A nő egyre gyakoribb vásárló lett, majd később már nem is vásárolt, csak beszélgetni járt be az áruházba. Egy kollégájától elkérte a párom privát telefonszámát és hívogatni kezdte, vallomásokat tett neki és SMS-eket is küldött. Párom többször közölte vele, hogy nem kíván kapcsolatot létesíteni, de a nő nem hagyott fel a zaklatással, sőt, fenyegetőzött. Ekkor párom telefonszámot cserélt. Ezután a nő egy férfivel bement az áruházba és megfenyegette a páromat, hogy hagyja békén a nőt, tehát a nő állítja, hogy őt zaklatják, pedig pontosan ő a zaklató. Ezzel sem elégedett meg, azóta az áruház vezérigazgatóját, összes befolyásos emberét felhívta vagy megkereste személyesen és valótlan dolgokat állítva próbálta meg kirúgatni a páromat. Ma a főnökség megemlítette, hogy ha ez nem fejeződik be, a párom munkahelye veszélybe fog kerülni, mert nem akarnak rossz hírnevet a cégnek. Eddig annyit tettünk az ügy érdekében, hogy elindult a rendőrségi feljelentés.

Azt szeretném megkérdezni, milyen lépést tehetünk még annak érdekében, hogy ez a rémálom véget érjen?

Válaszát előre is köszönöm!

A.

Viaszosvászon # 2014.09.04. 09:13

Magánlaksértés miatt feljelentést tettem, de a rendőrség ezt zaklatásnak vette, pedig a zárt udvaromba, kérésem ellenére éjjel és nappal is bejött az illető, és elvitt az udvaromból dolgokat. Miért nem magánlaksértés ez, hogyan változtatja át a rendőrség zaklatássá??

Kovács_Béla_Sándor # 2014.09.04. 09:52

Nem lehet, hogy az az ő udvara is?

Viaszosvászon # 2014.09.04. 11:32

Nem csak az én udvarom házam. A rendőrség mindent azt tartott igaznak amit ő mondott, de ezt előre meg is mondta a tettes, hogy nyugodtan tegyek feljelentést mennyek, úgy sem lesz belőle semmi. Pedig be is ismerte hogy bent járt és nem is csak egydül, van amit ketten vittek ki. A rendőr azt mondja ez zaklatás. Miért?

ObudaFan # 2014.09.04. 13:18

Azért nem a rendőrség minősítése lesz a döntő. A leírtakból egyébként az sem derül ki, hogy a zaklatás miért merült fel.

Viaszosvászon # 2014.09.04. 13:40

Ezt kérdeztem én is a nyomozótól, de nem adtak rá választ azt mondták majd ők döntik el, mi lesz a vád. Elutasították, pedig be is ismerte hogy bent volt és azt is hogy mit vitt el.Egyébként tudom hogy hihetetlen, nekem is, ezért keresek magyarázatot. Elfogadom ha létezik.Egyébként tudom. Ismeretsége van, és hiába mentem más városba feljelentést tenni azt mondták úgyis a saját városomba küldik el a nyomozást.

derill # 2014.09.07. 15:07

Kedves Agent Cooper!

Sajnos nincs igazad. A zaklatás olyan mértékben képes megkeseríteni valakinek az életét - és a teljes környezwetéét - hogy egyetlen munkáltató sem szereti, ha "problémás" dolgozója van, ezért ha leépítésre kerül sor, elsősorban azt küldik el, aki ugymond "problémás". Engem is zaklatnak évek óta, a probléma ezzel az, hogy nagyon lassú az eljárás, a zaklatók általában szociopata, nárcisztikus személyek, nagyon jól hazudnak, igyekeznek elfedni a nyomokat (főleg, ha már indult ellenük egy pár eljárás és kiderül számukra, hogy hol hibáztak), és a zaklatott személynek nem elég, hogy a zaklatóval küzdenie kell, de még a bürokratikus rendszerrel is meg kell küzdenie. A szociopata, nárcisztikus személyek ráadásul képesek a szakértőket is átverni, hihetetlenül jól manipulálják a tömeget és a hatóságokat és semmitől sem riadnak vissza. Magyarországon ennek nincs túl nagy gyakorlata, Amerikában komoly tudással rendelkező (kizárólag zaklatási ügyekkel foglalkozó) szakértők állnak rendelkezésre. Ajánlom mindenkinek a figyelmébe a "Zaklatás - mindíg a nyomodban" című sorozatot. az ott leírt személyiségjegyek az itteni zaklatókra is igazak.
Főleg Candice Delong FBI kriminálpszichológus foglalkozik ezzel, ő nyilatkozik többször is a sorozatban a zaklatók személyiségéről. Aki nem volt benne, fogalma nincs milyen az, amikor zaklatják, amikor az egyik pillanatban szerelmes levelet kap, a bahamákra invitálja a zaklató, majd a következő pillanatban életveszélyesen megfenyegeti, ami nehezen megfogható, pl. azt írja, hogy "meg fogsz halni". Mindenki meghal egyszer, tehát erre a bíróság azt mondja, hogy ő csak tényeket írt le, vagy olyan címmel küld e-mailt, hogy "újra szól a hatlövetű" és még sorolhatnám. Az ilyenek a zaklatás érdekében semmitől sem riadnak vissza, lejáratják a zaklatottat és nem állítja meg őket semmi, csak ha lecsukják őket. Ezt sajnos a hazai bíróságok képtelenek felmérni, például az én zaklatóm azt követően is folyamatosan zaklatott és zaklat jelenleg is, amiután meggyanúsították, de mindenkit feljelent, beperel és lejárat, aki nem neki ad igazat, beleértve a bírókat, ügyészeket, nyomozókat. Senki sem akar egy ilyen alak célkeresztjébe kerülni, így az ügyészségek, bíróságok még azokat a feljelentéseket is elutasítják, amelyeknél egyértelmű a bűncselekmény elkövetése, hogy ne kelljen az ügyével foglalkozniuk. Ekkor mást nem tehetsz, mint az ilyen hatósági személyek ellen is eljárást indítasz, majd az jön ki az egészből, hogy Te is mindenkit feljelentesz és beperelsz, tehát ez egy ördögi kör.
A szociopaták kényszeres hazudozók, ami az átlagnál jobban is megy nekik, de egy idő után azért gyanús lehet, hogy a sok megdöbbentő részletből valahogy sehogysem áll össze egy logikus kép.
Eegész életükben a kiskapukat keresik.
Kihasználják a másikat.
Nincs lelkiismeretük.
Nem érdekli mások érzelme
Nem törődik a következményekkel
Az emberek csak dolgok, eszközök, amivel elérheti a célját, ha elérte, megszabadul tőlük.
Minden idejüket és energiájukat arra fordítják, hogy elérjék a céljukat.
Nincs benne félelem és nem tiszteli a törvényt és a hivatalos szervek dolgozóit.
Mindig mindenért mást hibáztatnak,
soha nem vállalnak felelősséget semmiért,
nem képesek elismerni, hogy ők rontottak el valamit.
Minden bajnak valaki más az okozója szerintük.
Intenzív szemkontaktus, avagy ragadozónézés jellemző rájuk
Azt hiszik túl okosak ahhoz, hogy elkapják és nem félnek attól, hogy ez bekövetkezik.
A pszichopaták egyszer csak elkövetnek egy hibát és az egész kártyavár összedől.

A gond az, hogy az ilyen alakoknak nagyon erős a birtoklási vágyuk, folyamatosan próbálják tudatni az áldozatukkal, hogy ott vannak, hogy figyelik az áldozatot, képeslapokat, e-maileket küldenek, látszólag ártatlan szöveggel, de végül ezek nagyon el tudnak mérgesedni, amikor az áldozat folyamatosan visszautasítja a személyt, és rendre egyre veszélyesebbé válnak. Nem érzékelik, de közben az áldozatuk egész élete tönkremegy, nem mernek egyedül kimenni az utcára (hacsak nem feketeöves karatésok, de ugyebár azokat is le lehet lőni, vagy le lehet szúrni egy tömegben), a családjuk pedig igen nehezen viseli a zaklatást, mert a zaklató vagy azt állítja, hogy vele volt szexuális kapcsolata az áldozatnak, vagy mindenki mással összehozza és még sorolhatnám. A probléma tényleg az, hogy a magyar jog az ilyenekkel nem csinál semmit, megússzák egy ejnyebejnyével, Amerikában simán elrendelik velük szemben a távoltartást és 10 éveket kapnak, ha annak ellenére ismét felveszik az áldozatukkal a kapcsolatot.
A zaklatás sajnos nagyon sokszor végződik testi sértéssel, gyilkossággal, bár a tettes általában arra hivatkozik, hogy nem akarta. Én évek óta tanulmányozom a zaklató személyek személyiségét, a zaklató felkutatásának lehetséges módozatait, amit épp azért nem hozok nyilvánosságra, hogy ne úszhassák meg, de sajnos amikor egy ilyen zaklatásos eljárás elindul, akkor az a bizonyos zaklató a bizonyítási indítványokból az iratismertetéskor megismeri, hogy mit ne tegyen.

Zastava: rengeteg lehetőség van, de számíthatsz rá, hogy nem lesz egyszerű meggyőzni a munkáltatót arról, hogy nem a párod a zaklató. Ehhez fontos megismerniük a hasonló eseteket, a személyiségüket, hogy átlássanak a zaklatón, de erre viszont nem szokták venni a fáradtságot, így várhatóan csak az elmarasztaló döntés után fogják elhinni, addig pedig már lehet, hogy nem lesz a párodnak munkahelye.

Viaszosvászon: Neked kell mindent bizonyítani, ami nyilvánvalóan lehetséges, de nem egyszerű. Javaslom, hogy fordulj ügyvédhez.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

derill # 2014.09.07. 15:54

Budómackó: az, hogy a párod nem lép ki a gépből, nem jogosít fel arra, hogy Te a nevében írogass.
Btk: 224. § (1) Aki

  1. elektronikus hírközlő hálózat útján másnak továbbított közleményt kifürkész, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt elzárással büntetendő.

422. § (1) Aki személyes adat, magántitok, gazdasági titok vagy üzleti titok jogosulatlan megismerése céljából

  1. más közlést tartalmazó zárt küldeményét felbontja vagy megszerzi, és annak tartalmát technikai eszközzel rögzíti,
  2. elektronikus hírközlő hálózat - ideértve az információs rendszert is - útján másnak továbbított vagy azon tárolt adatot kifürkész, és az észlelteket technikai eszközzel rögzíti,

bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

gilera: igen, személyiségi jogi pert indíthatsz.
capisca: igen, megvalósulhat, de lehet, hogy jobban jársz, ha az ellentmondásnál ügyvédet bízol meg és neki sokba kerül, hogy rendre FMH-t indítson, akkor jó eséllyel elmegy a kedve tőle.
Lujzi1220 és Lajcsó: javaslom a feljelentés tételét és bizonyítékok gyűjtését.
Pici78: igen, sajnos a zaklatás sokszor épp érzelmi okokból alakul ki, a zaklatók - a személyiségük kapcsán - igen rosszul viselik a visszautasítást, ez pedig arra indítja őket, hogy egyre hevesebben próbálják elérni a céljukat (lehet, hogy egyébként utána már nem is érdekelné őket), ez pedig a célszemélyben menekülést vált ki és kész az ördögi kör. A férfiak kicsit jobban tűrik, ha egy nő zaklatja őket, mert hízelgő számukra, főleg, ha a nő Claudia Schiffer kinézetű. Ezért (is) nem utasított vissza, próbálta kultúráltan megoldani, de azt azért kétlem, hogy nem vette észre, hogy követik. Mi ügyvédek nap mint nap tapasztaljuk, amikor az ügyfelünk vagy az ellenfelünk úgy gondolja, hogy szerelmes belénk és próbálkozik, de ez valójában általában nem szerelem, csak mivel mi meghallgatjuk az ügyfelünket (vagy jól teljesítünk a tárgaláson és az ellenfél ezért esik belénk), ezért úgy érzik, hogy mi vagyunk a nagy Ő. Javaslom ilyenkor a pszichológust, pszichoterápiát, de tényleg jő ötlet lehet bevallani és beszélni róla.

A "szerelmesek" ugyanis megértik, ha mégsem találnak viszonzást, a zaklatók azonban nem, ők ilyenkor indulnak be igazán, így legalább kiderül, hogy tényleg zaklató az illető, vagy csak szerelmes. A zaklatók ilyenkor valamilyen ideológiába bújtatják a zaklatást, például az én zaklatóm olyan dolgokat talál ki, ami egy ügyvédnél hihető mások számára is és az ügyfelek számára is, meg a bíróságok számára is és állítja, hogy ő csak "tényfeltár", azonban amikor bebizonyosodott, hogy az állítása valótlan, akkor sem adta fel, nem tényfeltárásból hív a Bahamákra majd próbál lejáratni mindenhol, hanem épp azért, mert szociopata, aki saját állítása szerint is 10 szakértőből 9-et átver.
Ahogy Lujzi 1220 írja, ezekkel az a baj, hogy sokszor évekig tartanak, mert a hatóságok vagy nem veszik komolyan, vagy fogalmuk nincs mit kell csinálni, éveken keresztül pedig rendkívül megterhelő egy elmebeteget elviselni. Eleinte csak sajnálod, majd utálod, végül undorodsz tőle, főleg, ha egyébként is egy ápolatlan büdös bunkó alak.
Ahogy a kriminálpszichológus is elmondja, kizárólag az segít a helyzeten, ha lecsukják, de a bizonyítás nagyon nehéz, például nekem azt kellene bizonyítanom az eljárásban, hogy miatta nem engem választottak ügyfelek, vagy mentek el tőlem ügyfelek, miközben egyébként ügyvédi titoktartás köt, de azt nem tudhatom, hogy ki miért ment el, azt meg végképp nem, hogy ki nem választott engem jogi képviselőnek és miért.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

derill # 2014.09.07. 15:55

mamamacóka: egyetértek tökéletesen. Neki pedig épp ez a célja, hogy kárt okozzon, mert minél több kárt okoz, annál valószínűbb, hogy eléri a célját, ha pedig a célja csak a bosszú, akkor pláne. Hihetetlen energiákat fektetnek a zaklatók a zaklatásba és sajnos sokszor az áldozatot hibáztatják, pedig mindenki lehet zaklatás áldozata.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Viaszosvászon # 2014.09.08. 12:45

.."A szociopaták kényszeres hazudozók, ami az átlagnál jobban is megy nekik, de egy idő után azért gyanús lehet,...A pszichopaták egyszer csak elkövetnek egy hibát és az egész kártyavár összedől..." Amikor innentől olvastam az idézetet a végéig, szinte rosszul lettem, mert pontosan de hajszál pontosan az általam ismert embert írta le, mintha ismerné őt személyesen. A baj még az velük, hogy magatartásukkal azon felül hogy félrevezetik a hatóságot, rengeteg kárt okoznak személyiségi jogokat sértenek, és higgyék el büntetlenül. Szó szerint igaz amit derill 17 07 kor írt.... Vagy ki volt az nekem mindegy de segítségre van szükségem.