Zaklatás


végrehajtó1 # 2011.03.10. 17:03

Máskor majd odafigyelsz és nem írod alá.

TomSoft # 2011.03.10. 16:29

Tisztelt jogi Illetékes!
Az a kérdésem lenne, hogy tettek ellenem egy feljelentést zaklatás miatt, és beidéztek tanúként, majd utána gyanúsítottként is vettek fel jegyzőkönyvet, amibe nem egyeztem bele. A jegyzőkönyvben azt írta a nyomozó rendőr, hogy zaklatás vétségének megalapozott gyanúja miatt, egy feljelentés már megalapozott gyanúnak számít?
A feljelentést sem volt hajlandó megmutatni, mivel nem akartam aláírni a gyanúsítottkénti jegyzőkönyvet, azzal fenyített, hogy akkor 72 órára bent tart, sajnos ezt nem tudom bizonyítani, mivel csak ketten voltunk a helységben. A gyanúsítottkénti jegyzőkönyvbe nem azt írta szó szerint, amit én mondtam, hanem átfogalmazva, úgy, hogy más értelme legyen a panaszomnak, mivel panasszal éltem.
A tanúkénti jegyzőkönyvben pedig amit kaptam én példányt, csak itthon olvastam már el, és nem teljesen az szerepel benne, mint amit ott én aláírtam

Előre is köszönöm a válaszát.

enigma001 # 2011.02.20. 18:07

Tisztelt ObudaFan!

Az Én esetemről mi a véleménye?

ObudaFan # 2011.02.20. 12:41

Norbi74

Ez így nem zaklatás, és természetesen akkor sem lesz az, ha jogi úton érvényesíti a követelését.

enigma001 # 2011.02.19. 17:50

Tisztelt Illetékes!

Végig olvastam a hozzászólásokat, de nem tudom eldönteni, az Én esetem (zaklatásnak)számít e?

A problémám: A barátom érdekes életet él. Néha a dolgaiból kifolyólag el tünik néhány napra,néha nem beszél senkivel. De ez max 1-2-3napnál tovább ez nem tartott még nála, és az utóbbi 3hó nem fordúlt elő.
Most viszont 9.napja ki van kapcsolva a telefon száma.
Mielött kikapcsolta, az eggyik ügye miatt nagyon ideges volt,és valószinüleg ezért össze vesztünk, mert ép hívtam reggel. Nem tudtam el dönteni olyan szóváltás volt e ez mint máskor, és hogy a munka miatt volt feszült amit rajtam vezetett le, vagy valóban rám haragudott. Mert 3nappal ezelött minden rendben volt, az ominózus reggelig.
Mivel Őt nem értem el, rácsörögtem az öccsére tudja e a választ a kérdésemre.Ő hívott vissza.(szerdán)
Azt mondta,ő ugy tudja külföldre ment az ügye miatt, ne aggódjak, jelentkezik ha tud valamit.Normális-kedves volt. De később eszembe jutott, hogy a múltban mondott nekem az öccse ilyen dolgot,amiről később kiderült hazudott. Ezért el kezdtem idegeskedni, mi van ha mégis megint hazudik,és a párom elhagyott vagy miattam tünt el.Ezért Pénteken küldtem egy smst az öcsinek, hogy kérem mondja meg ha tud valamit, még ha rossz is, csak ne örlödjem tovább,bármi lesz el fogadom. De semmi válasz ez kb 4óra körül volt..gondoltam dolgozik..semmi rosszra nem gondoltam,hisz jóban váltunk el. Majd 6kor írtam neki nem szeretném zavarni,de nem tudom direk nem válaszol,vagy nem ér rá?semmi..Rácsörögtem kinyomta.Gondoltam, tárgyal..aztán 20.20kor újra hívtam-kinyomott.és jött egy sms, hogy milyen pofátlan vagyok-ilyenkor hívom.Elnézést kértem,és írtam,hogy nem tudtam, hogy ez gond-hisz szerdán..erre megint egy sms:hagyjál békén-ez zaklatás-beszéld meg a barátoddal-ha nem hagyod abba rosszúl jársz-engem hagyj békén.Elnézést kértem,és írtam,hogy nem értem miért ír ilyet-így de rendben,felkeresem a barátom,és tisztázom vele,ha otthon találom. Másnap ma szo elmentem a két címre amit megadott még régen a barátom, egy bejelentett,és egy másik. Az elsö helyen nem volt ott,senki nem ismerte. A bejelentett címen az apukáját találtam.Nem csengettem,és nyitva volt az ajtó-beszóltam.Legyen szives egy szóra.Elmondtam,hogy a nagyobbik fia barátnöje vagyok,ez és ez történt,szeretnék vele beszélni ha jelentkezik. Nagyon kedves volt a bácsi-mondta,hogy ő is akkor látta utoljára mikor én,de ha beszél vele meg mondja,hogy kerestem.El jöttem. Mikor haza értem hívott az öcsi2x nem vettem fel,mert minek ha azt mondta hagyjam,majd kivárom a párom..de küldött 1smst K...gyorsan hívjam,mert most megy a rendörségre és feljelent engem zaklatásért.Írtam neki nem tudom miröl beszél,és csak a barátomnak tartozom számadással még jött 5sms ilyen stilusban,hogy most megy be a rendörségre-meg hogy a páromnak is üzent mit csináltam.Én válaszoltam egyre,hogy nincs joga így beszélni velem,és gondolom annak is örül a bátya hogy az öccse igy megfenyegette a barátnöjét,nem is értem miért...Az a kérdésem, Én zaklattam???Nem mehetek el a barátomhoz?Nem kérdezhetem az öccsét?Én semmi trágár dolgot nem mondtam,nyugodt voltam. Akkor miért-mivel vádolhat?Hisz az smsekben is ő fenyeget..

Norbi74 # 2011.02.14. 12:52

Tisztelt ObudaFan!

Látom e témakörben otthonosan mozog, ezért,- bár elég összetett az ügyem- kérem a segítségét!
Feljelentettek zaklatásért.
A történetem a következő: béreltem egy üzlethelyiséget, de miután egyre több és több pénzt kért el a tulaj úgy döntöttem, hogy felmondom a bérleti szerződést. A 3 havi kaucióból egy hónapot szerettem volna még ott tölteni, de a lejárta előtt a tulaj pár nappal megkért, hogy írassunk vissza mindent az ő nevére, mert kitudja adni másnak.
Természetesen belementem, hogy ne okozzak neki kárt, sőt! Két napig intéztük, megegyeztünk abban, hogy amint végzünk teljesíti,visszafizeti a ráeső kötelezettségeit.
Becsapott, visszatartja a mai napig a kauciót, felújítási költséget és minden ingóságom.(Gyakorlatilag az üzletben éltem és minden addigi értékem ott van amit életem során teremtettem.)
Többször hívtam telefonon, hogy előre megbeszéljük hol és mikor találkozzunk. Este felhívott és közölte velem, hogy nem ad semmit vissza és minimális összeggel tartozik csak.
Én ekkor elmondtam mindennek, kiabáltam vele, szidalmaztam. Azóta nem kerestem semmilyen formába, de ő üzenget nekem nem szép dolgokat.
Több mint 3 hónap elteltével szembesültem vele, hogy feljelentett zaklatásért. Egy olyan telefonbeszélgetést mondott a rendőrségnek amikor valóban én hívtam de akkor még nem tudtam, hogy becsap, csak időpontot beszéltünk meg amit később nem tartott be. Amikor ő hívott kiabáltam vele, de nem fenyegettem meg. Szerintem hátsó indokok végett tette meg ezt a lépést. Ez nem hamis vád?
Érhet-e engem hátrány későbbiekben ha én terem jogi útra a tartozását?
Ő miatta szüntették meg a cégem, nem tudok elmenni dolgozni mert minden iratom nála van és nem hajlandó azokat se visszaszolgáltatni.

Tisztelettel: K. Norbert

marcsitita # 2011.02.13. 00:03

Jo estet kivanok
Tobb mint 2 eve valtam el kisfiam 3 eves.Ez alatt az ido alatt voltferjem nemlatogatta a picit.feljelen­tettem mert gyerektartast sem fizetett.eliteltek azota latogatja.Lathatast nem kert birosagon keresztul,megis o es a kedvese szeretne beosztani az idonket.jott kethetente,en ezt engedtem is.Majd hetente jonni akart,en egyszer viszautasitottam ere a parja smseket kuldozget hogy en ilyen meg olyan vagyok.Internetes oldalakon szid,provokal.
Mivel nemkert lathatast nekem kotelezo megmutatnom,foleg ugorni ahogy futyulnek.Raadasul kikototte csak akkor hajlando megnezni a kicsit ha a no is johet vele.
Heten is kaptam egy esemest hogy johetnek e a kicsi utan.En felhivtam,erre a holgy vette a telefont,mondtam neki semmi koze a dologhoz,majd az exem jelentkezzen.Egy oraval kesobb hiv az exem,es mondom neki kaptam smst hogy johetnek-e erre o aztan nekem nem kuldott smst.A telefonomban van!!!!
A holgy ilyeneket irkod hogy o fizeti a gyerektartast exem helyett,o veszi neki az ajandekokat.Tudok e a fiam szemebe nezni ha az apjat becsukatom stb.stb.Salynos ha felmergedek valaszolok.De mar nem fogok,semmi koze hozzank.
Mit tehetek hogy beken hadjanak.A kicsit latogathatja a exem de miert kell provokalodni.­............
Valaszat koszonom elore is

Tovább: http://www.jogiforum.hu/…/21/6510.1.0?…

marcsitita # 2011.02.13. 00:01

Jo estet kivanok
Tobb mint 2 eve valtam el kisfiam 3 eves.Ez alatt az ido alatt voltferjem nemlatogatta a picit.feljelentettem mert gyerektartast sem fizetett.eliteltek azota latogatja.Lathatast nem kert birosagon keresztul,megis o es a kedvese szeretne beosztani az idonket.jott kethetente,en ezt engedtem is.Majd hetente jonni akart,en egyszer viszautasitottam ere a parja smseket kuldozget hogy en ilyen meg olyan vagyok.Internetes oldalakon szid,provokal.
Mivel nemkert lathatast nekem kotelezo megmutatnom,foleg ugorni ahogy futyulnek.Raadasul kikototte csak akkor hajlando megnezni a kicsit ha a no is johet vele.
Heten is kaptam egy esemest hogy johetnek e a kicsi utan.En felhivtam,erre a holgy vette a telefont,mondtam neki semmi koze a dologhoz,majd az exem jelentkezzen.Egy oraval kesobb hiv az exem,es mondom neki kaptam smst hogy johetnek-e erre o aztan nekem nem kuldott smst.A telefonomban van!!!!
A holgy ilyeneket irkod hogy o fizeti a gyerektartast exem helyett,o veszi neki az ajandekokat.Tudok e a fiam szemebe nezni ha az apjat becsukatom stb.stb.Salynos ha felmergedek valaszolok.De mar nem fogok,semmi koze hozzank.
Mit tehetek hogy beken hadjanak.A kicsit latogathatja a exem de miert kell provokalodni.............
Valaszat koszonom elore is

marcsitita # 2011.02.12. 23:59

Jo estet kivanok
Tobb mint 2 eve valtam el kisfiam 3 eves.Ez alatt az ido alatt voltferjem nemlatogatta a picit.feljelentettem mert gyerektartast sem fizetett.eliteltek azota latogatja.Lathatast nem kert birosagon keresztul,megis o es a kedvese szeretne beosztani az idonket.jott kethetente,en ezt engedtem is.Majd hetente jonni akart,en egyszer viszautasitottam ere a parja smseket kuldozget hogy en ilyen meg olyan vagyok.Internetes oldalakon szid,provokal.
Mivel nemkert lathatast nekem kotelezo megmutatnom,foleg ugorni ahogy futyulnek.Raadasul kikototte csak akkor hajlando megnezni a kicsit ha a no is johet vele.
Heten is kaptam egy esemest hogy johetnek e a kicsi utan.En felhivtam,erre a holgy vette a telefont,mondtam neki semmi koze a dologhoz,majd az exem jelentkezzen.Egy oraval kesobb hiv az exem,es mondom neki kaptam smst hogy johetnek-e erre o aztan nekem nem kuldott smst.A telefonomban van!!!!
A holgy ilyeneket irkod hogy o fizeti a gyerektartast exem helyett,o veszi neki az ajandekokat.Tudok e a fiam szemebe nezni ha az apjat becsukatom stb.stb.Salynos ha felmergedek valaszolok.De mar nem fogok,semmi koze hozzank.
Mit tehetek hogy beken hadjanak.A kicsit latogathatja a exem de miert kell provokalodni.............
Valaszat koszonom elore is

Betty3 # 2011.02.10. 17:44

Hát köszönöm. Azért a gyereket nem akarom felhasználni. Csak várjam hogy akkor jöjjön amikor neki kedve tartja hát az nem megy.

A_Mester_Sikolya # 2011.02.10. 16:25

a saját és ismerőseim példájából ítélve (nem vagyok jogtudor, csak egy egyszerű fickó, és én sem fenyegettem, bántottam mást, de többek között most én is ezzel a váddal vagyok elég szépen meghurcolva) zaklatásnak számíthat, főleg, ha rittyent köré egy szép kis sztorit, kiforgatja a dolgokat, rosszindulatúan. például az én "embereim" a te példádat úgy állítanák be, hogy betegesen ragaszkodsz a párodhoz, és a gyermeked próbálod felhasználni, hogy elérd céljaid. és ellehetleníted az "életétől" hiszen "önkényesen beleavatkozol" az ő nyugalmas kis életébe, még a gyerekkel is zsarolva - ezáltal te egy beteges őrült leszel, ő pedig egy szerencsétlen áldozat, akit nem hagynak békén, és végső elkeseredettségében feljelentett, nagy szívfájdalommal. persze, neked lehet, hogy emberrel van dolgod, nem pedig aljas-sunyi rosszindulatú emberformájúakkal. lényeg a lényeg: ha nagyon akarja, szerintem feljelenthet - főleg, ha rájátszik, és színészkedik kicsit. egy nemjogász.

Betty3 # 2011.02.10. 10:08

Kedves Gabicsek!
Az zaklatásnak számít hogy a páromat próbálom hívogatni telefonon hogy jöjjön haza beszéljük meg a kapcsolatunkat, jöjjön haza a kisfiához? Egyáltalán nem áll velem szóba nem is veszi fel a telefont, van hogy kikapcsolja. Hány db hívástól számít zaklatásnak?
Nem fenyegettem soha, nem zsaroltam. Csak kértem smsben is. Ez zaklatás?

HanaBana # 2011.02.10. 10:07

Kedves frmn!
Nekem is hasonló problémám van, csak én a rágalmazott vagyok. Akit azzal vádolnak meg már 1,5 éve, hogy hivogatom a volt ismerősöm barátnőjét, amit nem teszek de őt váltig állítják, hogy az én hangomat hallják. Én azt szeretném megtudni, mit tehet egy vétlen ha rágalmazzák alaptalanul.

Gabicsek # 2011.02.08. 16:16

Zaklatás
176/A. § (1) Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetőleg mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, rendszeresen vagy tartósan mást háborgat, így különösen mással, annak akarata ellenére telekommunikációs eszköz útján vagy személyesen rendszeresen kapcsolatot teremteni törekszik, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Tehát nem kell hozzá a fenyegetés. Híváslistából a nyomozó hatóság simán látja, hányszor hívogatja, mindenképp próbáljátok a számát letiltani, hívásait nem kell felvenni.

frmn # 2011.02.08. 15:35

Kedves ObudaFan!

A kedvesem egy volt udvarlója nem hagy minket élni (vagyis tudjuk, kiről van szó). Azt mondta, beszélt az ügyvédjével, és csak olyan dolgokat fog csinálni, amik nem fenyegetnek minket, de meg fogja keseríteni az életünket (virágot hoz, vár minket a ház előtt, állandóan hívogat, stb). Ami eszünkbe jutott, hogy mit tehetnénk:

  • felvenni a hívásait
  • a száma letiltása (hogy legyen nyoma, hogy nem akar vele beszélni senki)
  • az üzenetei lekérése a szolgáltatótól (ezt megteszik, vagy csak fejelentés után?)

Korábban volt testi fenyegetés is, azonban ma már ravaszabban áll a dologhoz, nem mond semmi ilyesmit a telefonban. A kérdésem az lenne, hogy a fentiek segíthetnek-e valamit, illetve az, hogy a cselekedetei kimerítik-e a zaklatás fogalmát? Hogyan kerülhetnénk el egy évekig tartó hercehurcát? A szép szó sajnos nem segít...

mariann31 # 2011.02.01. 12:09

1

sirkan # 2011.01.25. 19:43

Kedves Fórumtársak! Ha már itt vagyok én is bedobok egy rövid, de érdekes kérdést, ami egy ideje foglalkoztatja a lelki világom:

Feljelentést tesz egy hölgy sorozatos telefonos, nem beleszólós, 30-40 sms/nap küldözős, kinyírással fenyegetőzős zaklatás miatt ismeretlen tettes ellen, és persze magánindítványt is tesz, erre megindul a nyomozás. Ezt híváslisták, elkövető sikeres beazonosítása követi, és kiderül, hogy az elkövető a sértett közeli hozzátartozója. Sértettünk ekkor úgy dönt, hogy nem kíván ez ügyben a továbbiakban magánindítvánnyal élni.

A kérdések:

  • Ebben az esetben feléled-e újra a magánindítvány, avagy vissza nem vonható jellegéből adódóan a sértett maximum a vallomás további megtagadásának jogával élhet?
  • Ha nem éled fel a magánindítvány, ellenkezik-e a törvény szellemével :) a nyomozás folytatása?

Ha kérhetem rövid indokolást is fűzzetek a válaszokhoz.

sirkan # 2011.01.25. 19:27

kedves bernadett 1978:
Amennyiben nem állnak fenn az előzetes letartóztatás feltételei, a gyanúsítottat legkésőbb 8, max. 12 óra elteltével a rendőrök elengedik. Nem szabad kétségbe esni, mint sértett indítványozni lehet távoltartást, aminek ha súlyosan megszegi a szabályait még mindig lecsukhatják a tagot.

bernadett 1978 # 2011.01.20. 17:47

irna nekem valaki!!köszönöm szépen

bernadett 1978 # 2011.01.20. 16:50

Sziasztok!
zaklatás-testi sértés és nemi erőszak miatt feljelentettem az élettársamat,akit ezek elött 1 nappal kitessékelt a rendőrség a lakásomból.

én tegnap voltam vallomáson orvosi vizsgálaton és a helyszinelők is lefoglaltak dolgokat nálam.

De ma felhivtam magánszámról a volt élettárs telefonját,és felvette!!!

KIENGEDTÉK???????
mit tegyek?nagyon félek.2 kiskoru gyermekem van.segitsetek

emoke1 # 2011.01.05. 19:13

Kedves ObudaFan!

Zaklatási ügyben kérném a segítségedet.
Magánvádas eljárás esetén (zaklatás miatt), ha a sértett bizonyíthatóan ismeri a feltételezett zaklatót, és ezt be is vallja a bíróságon, de 30 napon belül nem teszi meg a feljelentést magánvádlóként, akkor mi a teendő? Ha letelt a 30 nap, nem kell hivatalból elutasítani a feljelentést?
Jogos-e az, hogy a bíró ezt a körülményt figyelmen kívül hagyja, lefolytatja az eljárást, és koholt vádak, elmondások alapján, de konkrét bizonyítékok nélkül eltúlzott ítéletet hoz. Mit lehet ilyenkor tenni az első fokú ítélet, illetve a bíró ellen? Tudom, fellebbezni, és másod fok, de ezen kívül???
Előre is köszönöm a válszt.

A_Mester_Sikolya # 2010.12.11. 16:29

igen, ezt én is végiggondoltam. ott díszeleg a képed a tömeggyilkos, gyerekgyilkos mellett.
nézd, én is ezt mondom. a probléma pedig az, hogy olyan mocskosul hosszú egy ügy "lejárata", hogy valami hihetetlen.
nekem meg sem kérdezték, hogy ott voltam-e, egyszerűen készpénznek vették, hogy ott voltam egyik esetben. semmi utánajárás, meg sem kérdezték, iratismertetéskor láttam. arról pedig ne is beszéljünk, hogy az ügyész milyen beteges módon állította be az egészet.

pa57 # 2010.12.11. 16:21

sajnos szerintem az első bűnelkövetők (vagy akiket annak tartanak) ügyeit - akármiyen pitik - megdöbbentően súlyosan kezelik. csúnyát mondasz pistikére, belerugsz az ajtóba, meghúzod julcsika haját, és bumm, rágalmazó, garázdálkodó, könnyű testi sértő vagy.

a gyilkosoknak felfüggesttettet adnak, vagy kiengedik j magaviseletért aztán levágják a szomszéd néni fejét álmában ...

és ugyagnúgy a bűnüldözési osztályon van a neved, aktád, ujjlenyomatod.
ez van .

és hidd el, ha nem velem történne, azt mnfanám, nem igaz, a rendőrség minden bizonnyal végzi a dolgát, objektven, reálisan..

az igazságszolgáltatás jóval inkább igazságtalanságszolgáltatás, csűrés-csavarás, játék a szavakkal és az eseményekkel .

az én estemben a bizonyosság nem hogy nem 90% körüli , hanem vagy 10%..

és képzeld, a sértett partnerétő még azt se kérdzték meg, kikkel volt még kapcsolata (nem minth megmondaná)
, az Ip-k előfizetőit be sem hívták. viszont egyszer mgjegyezték - jó, ez mondjuk vicc volt - hogy ip-t lehet hamisítani is..

lehet, hogy nem is zaklatásért emelnek vádat elelnem, hanem Ip hamisításért ..

A_Mester_Sikolya # 2010.12.11. 15:49

én sem tettem olyat, ami miatt zaklatónak állíthatnának be, csak épp engem nem egyetlen ember jelentett fel, hanem több... szóval még rosszabb a helyzet. nekem fél éve történt meg a feljelentés, izgalmas karácsonynak/újévnek nézek elébe.
én az iskolával állok így. nem tudok tanulni, koncentrálni, odafigyelni emiatt, egyszerűen tudom, hogy nekem van igazam, mégsem hisznek nekem, kiforgatják a szavaim, rámvernek olyanokat, amik igazából nem is az enyémek.
de, én azt mondom, ne add fel, küzdj az igazadért, én is ezt teszem. jobb idegileg kikészülve lenni, mint megbélyegzettnek.

pa57 # 2010.12.11. 15:40

Hát, én eléggé szégyellem - pedig nem csináltam semmit, és szerintem ezek olyan ügyek, hogy az egész országot priuszáossá lehetne tenni ilyenekkel - csak a családom tudja, meg itt öntöm ki a mérgem és a zavarom a fórumon :)
a jogász urak már biztos unnak nagyon :)

borzasztó.. a munkahelyemen is megtudták, hogy az ügyészségtől kapok leveleket és furán néznek.. valami nagy dologra gndolnak, pedig piti ..

Az ügy egy éve tart, engem 4 hónapja csesztetnek. Az előadók sose játszottak velem fair játékot (mindennek én néztem utána, pl annak si hogy jogom van fénymásolathoz - a csávó azt kérdezte elsőre, hogy minek az nekem ? :),
ijesztgettek, hogy priuszos leszek, ijesztgettek, hogy úgyis mindegy mint mondok - mondjuk az esetedet olvasva ez lehet h igaz is - , udvariasan kidobtak a yardról szerdán mielőtt még akadékoskodni kezdtem volna , az összes tanú szavait készpénznek veszik az enyémet nem igazán, nekik akkor be se kell biznyítaniuk, ha rosszat mondanak rólam ??? miért ??,
mér én bizonyítsam be azt is ? .. , egyébként már bebiznoyítottam 5-6 oldalban, de te is írtad, hogy az ügyész leszarja ... )stb.

Azon is kiakadtam, hogy az adataimat látni fogja a sértett, nem akarom, hogy tudja ...

Levették az ujjlenyomatotmat is, fotó is volt.

Ha nem velem történne, nem hinném el, hogy tényleg lehet valaki ellen bírósgi ügyed kreálni, szinte semmi bizonyítékra. A sértett meg reszeli a körmét, neki bezzeg nem kell bizonygatnia, hogy miylen "hasonlóságokat" lát a levelek közt (pedig annyi levelet kapott, hogy lenne miből merítenie :) ),

eltussolták, hogy az én írásaim 2 évvel korábbiak, és azt adták az ismerősöm szájába, hogy mostanában , kb egy éve történt ez az egész a sértett partnerével.
Szerencsétlem elmesélte neekem - nem haragszom én rá, bár most félig miatta kerülök az ügyészség elé -
és a kihallgató adta a szájába a szavakat , ő alig emlékezett már erre az egsézre, meg nem is tudta, miről van szó és hogy tudatlanul rosszat tesze velem, a kihallgató durván felnagyította az egészet.

A munkámat se tudom végezni..
Már nem is bizakodom, hogy ne emelnének vádat, ha ekkora hibákat senki nem vett észre eddig....

Olyan mélységekbe már beel se megyek, hogy akár a feljelntő is gyárthatott ilyen írásokat- pis woed, kis photoshop és kész :)

A yardosok több karácsonyi pénzt kapnak, ha nagy nehezen összehoznak egy gyanusítottat vagy mér csinálják ezt ?