Zaklatás


tavasz65 # 2011.11.14. 08:03

Tisztelt Cím!
Érdeklődni szeretnék, hogy milyen esélyem vagy jogsérelmem orvoslására, vagyis érdemes-e egyáltalán feljelentést tennem a következő ügyben.
Röviden a történet: Kb. 7-8 éve a társasházunkban lakó két idős hölgy folyamatosan zaklatja kislányomat, aki ma már 16 éves. Menhelyről kapott egy kis szálkás szőrű tacskót, akit szorgalmasan visz sétálni. Ahogy azonban kilép a ház kapuján, vagy viszi a lépcsőházban lefelé, már nyílik is mind a két ajtó - jelzem a két hölgy is kutyás -, és már megy a sértő megjegyzés. Vidd innét a kutyád, ne nyomkodd a telefonod (??) te moslék, szemét, hulladék, k.va, stb. Ezek a legszebb szavak amit mondnak rá. Az utcán ugyan ez van, ha szembe megy pont velük a kiskutyával, rögtön meg a kifejezetten durva beszólás. Többször szóltam, kértem, de nem volt foganatja, sőt még durvábban szólnak be a lányomnak. A kislány remegve, sírva, dühösen indul az iskolába többször, alig bírom megnyugtatni. Ma reggel telt be a pohár. Eddig bírtam én is idegekkel. Ma szeretnénk feljelentést tenni a rendőrségen, de nem tudom, hogy van-e értelme? Kérem Önöket, ha lehetséges akkor még a mai napom válaszoljanak. Nagyon köszönöm.

Agent Cooper # 2011.11.12. 00:35

Kedves Gallér!

Először is azt javasolnám, hogy pár dolognak nézzen utána. Ha jól veszem ki a hozzászólásából, akkor tulajdonképpen a barátnőjének a férje az Ön és a barátnője közötti facebook oldalon történt privát (nem publikus) levelezéshez jutott hozzá jogosulatlanul. Ez leginkább háromféleképpen történhetett:

  1. a levelezést (azaz az internet forgalmat) "lehallgatta" (teljesen kizártnak tartom),
  2. az Ön facebook profilján keresztül fért hozzá a levelezéshez (kevéssé valószínű, Önnek kell átgondolnia, hogy megfelelően "erős" jelszavat használt-e, illetve számítástechnikai rendszere megfelelően védett-e),
  3. a barátnőjének facebook profilján keresztül fért a levelezéshez (valószínűsíthető, mivel párjának megszokott jelszavait akár jogszerűen is ismerhette).

Ugyan valóban történhetett számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény is, azonban egy sokkal súlyosabb bűncselekmény, a magántitok jogosulatlan megismerése bűntett megvalósulása még inkább nyilvánvaló számomra. Ha tudja bizonyítani, hogy a férj jogosulatlanul hozzáfért az Önök levelezéséhez, akkor mindenképpen érdemes megtennie a feljelentést.

Amennyiben Ön, a barátnőjének férjével történt legutolsó kommunikációja során kérte őt, hogy a továbbiakban "hagyja Önt békén", de ennek ellenére ismétlődően keresi Önnel a kapcsolatot, amit Ön elutasít, úgy zaklatás vétsége is megállapítható.

Üdvözlettel: Agent Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

ObudaFan # 2011.11.10. 13:56

Az, hogy feltörte a levelezéseteket, számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény. Amit írt, azzal pedig a veszélyes fenyegetés szabálysértését valósíthatta meg. Mindkét ügyben a rendőrségen tehetsz feljelentést.

gallér # 2011.11.10. 13:31

A történet: Barátnőm, és a férje külön költöztek.A lánynak nyomós okai voltak erre(a férje évek óta nem dolgozott rendesen,bár lett volna rá lehetősége, nem foglalkozott nagyon sem vele,sem a gyerekükkel, többször kábítószerezett,és barátnőm gyedéből és pluszmunkás pénzéből tartatta el magát) Most hogy a lány elküldte esett le neki hogy mit veszített, és próbálkozna visszamenni, de a lány már döntött véglegesen.Így a férje nekiállt a bűnbakkeresésnek,a lány több ismerősének is irt az interneten, hogy adjanak neki tanácsot, többek közt nekem is, hogy hogyan mehetne vissza hozzá.Én megírtam neki a véleményem, hogy nem tartom jó ötletnek hogy nekem ír, és hogy nem tudok segíteni neki ebben.Ezek után többször is irt ebben a témában de már nem válaszoltam, most legutóbb egy fenyegető levelet küldött(legalábbis én annak éreztem), melyben arról ír hogy szerinte félig én tettem tönkre a családját mert bujtogattam a barátnőmet ellene.Ebben engem elhord még egy két dolognak,ezt nem részletezném, és ezután közli, hogy " legyél tudatában annak,hogy ha átadod xynak(barátnőm),akkor Te jársz rosszabbul,mert én is továbbítom,amik nem lennének olyan jók.." Itt velem kapcsolatos információkra gondol, amiket igazából a páromnak címezne, csak ő nem tudja, hogy mi a párommal mindent tudunk egymásról, konkrétan ezeket is, emiatt nem is lenne félnivalóm, de ez a facebook közösségi oldalon történt levelezés, és vannak olyan dolgok amik nem tartoznak mondjuk egy ismerősömre sem akár kolléga főnök családtag vagy barát,csak rám és a páromra.És itt azzal fenyeget meg hogy ezeket kitálalja: "ne hidd azt kérlek,hogy erről senki sem tud...arról már nagyon lekéstél,hiába véded az oldaladat...privacy control ehhez kevés" És emellett tisztában vagyok vele én is és a barátnőm is amit itt írt hogy "privacy control ehhez kevés", hogy feltörte a facebook profilunkat, és lementette a levelezéseinket.Ez már régebben kiderült számunkra, de itt le is írta ezzel. És még 2 dolgot emelnék ki a leveléből amit fenyegetőnek éreztem: "családért család jár.....és akkor majd elgondolkodsz és érezni fogod de nagyon,nagyon" "szemet szemért,aminek vonzata lesz,ezt biztosítom,hogy elgondolkodj". Ezek után én töröltem magam ezekről a közösségi oldalakról, mert jó okom van feltételezni, hogy fellép, és a nevemben ir az ismerőseimnek.(ezt azért gondolom, mert nemrég zárult le egy ügye, ahol neten egy ismerőse képeivel élt vissza, itt pénzbüntetésre itélték.)
Viszont egyedül ezt az utolsó levelét mentettem el, azért hogy a páromnak meg tudjam mutatni, a többit, hogy már többszöris irt nekem ezzel kapcsolatban, bár azok nem voltak fenyegetőző levelek, azokat nem mentettem.
A kérdésem az lenne, hogy tudok-e jogilag valamit tenni, ellene?van-e ebben olyan ami kimerít bármilyen jogilag vett fenyegetést?Tudom-e ezzel a lementett levéllel bizonyítani az igazam? A profil feltörésével kapcsolatban lehet-e tenni, valamit, vagy azzal, hogy a profilunkról magánlevelezést tulajdonított el és tárol?És ha igen, ez hogyan bizonyítható?

bokriszta # 2011.10.26. 18:33

Több , mint két éve külön vagyunk és több mint egy éve elváltunk. A volt férjem lépett le és hagyott itt a két kicsi gyerekkel. Ennek ellenére azóta hol ritkábban, hol sűrűbben folyamtosan zaklatott. Ez az idén nyáron odáig fajult, hogy életveszélyes és mocskos üzeneteket küldözgetett nekem. Én természetesen elmentem a rendőrségre. Feljelentettem. Szembesítésre nem is került sor, mert bevallotta a fenyegetéseket. (30 smst, és többszáz telefont nem tudott letagadni). Az lenne a kérdésem, hogy a rendőrségi nyomzás lezárása után mi fog történni? Nekem ott azt mondták, hogy ügyészségre kerül a ügyünk.Milyen büntetésre számíthat? Ellenem tud ott még vádaskodni? Készüljek majd ügyvéddel? Várom szíves válaszukat!

Dr.Attika # 2011.10.25. 21:42

A zaklatás büntető törvény szerint büntethető törvényi tényállása a következő:

BTK 176/A.§

(1) Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetőleg mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, rendszeresen vagy tartósan mást háborgat, így különösen mással, annak akarata ellenére telekommunikációs eszköz útján vagy személyesen rendszeresen kapcsolatot teremteni törekszik, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

(2) Aki mást vagy rá tekintettel hozzátartozóját félelemkeltés céljából személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetésével megfenyeget, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

(3) Aki a zaklatást

  1. volt házastársa vagy volt élettársa
  2. nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt álló személy sérelmére követi el, az (1)bekezdésben meghatározott esetben két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel, a (2) bekezdéseben meghatározott esetben büntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Itélje meg Ön, hogy a történeti tényállás (ami történt) ez alá egyediesíthető -e( jogi szakszóval szublimálható)

Gerisson # 2011.10.25. 21:30

Sziasztok!

A barátomnak meg adtam a telefonszámaimat kapcsolat tartás céljából és ő állandóan hívogat mobilon és vezetékes telefonon. Fenyegetőzik, hogy tönkre teszi a családom és a közvetlen környezetem életét. Ráadásul a testvéreim és édesapám számát is megszerezte és ezzel fenyeget, nyomást gyakorol. Totál kész vagyok idegileg mert attól rettegek mikor hívja fel őket. Azt szeretném megkérdezni ilyen esetben ez zaklatásnak minősül-e?

ObudaFan # 2011.10.12. 20:21

Egyáltalán mivel fenyegettek?

pazs # 2011.10.12. 16:16

Ha bíróság előtt polgári perben bizonyítás céljából használod fel, akkor nem. Az élettárs is lehet tanú.

helaj # 2011.10.12. 15:43

Sziasztok!!Ma két nagy darab pasival megjelent nálam az exem.Megfenyegettek hogy az eddigi 20ezer helyett 40ezret fizessek..Mit tegyek??Mondtam hogy megyek a rendörségre azt mondták mennyek nyugodtan.Nem zavarja öket..persze azért mert ök 3an voltak mi peig 2en a párommal.ez igy 2 állítás 3 tagadás

ObudaFan # 2011.10.12. 12:48

Rágalmazás, becsületsértés.

C a s a b l a n c a # 2011.10.12. 10:20

Miért nem rögzíted hangfelvételen e gyöngyszem maradandó kiabálmányokat???

ObudaFan # 2011.10.12. 07:21

Nem kiabálhatja. Csak ez nem zaklatás, hanem rágalmazás, vagy becsületsértés.

hunfrakk # 2011.10.12. 06:06

nem

helaj # 2011.10.10. 17:41

Köszi a gyors választ!!A fenyegetést azt ugy tudom bizonyítani hogy a párom hallotta mert ki voltam hangosítva.Az sms-k elvannak mentve..

hunfrakk # 2011.10.10. 17:29

ez már megközelíti a klasszikus zaklatást

ha nem lenne a fenyegetőzés, vérfolyás stb.
akkor nem minősülne "komolynak"

feljelentést lehet tenni rendőrségen vagy ügyészségen

(visszavonni később fejlelentést nem lehet)

sió # 2011.10.10. 17:28

Mivel megfélemlítést is tartalmaz, ill. későbbi esemény bekövetkeztével fenyeget, így véleményem szerint kimeríti a zaklatást. /is!/.
Arról nem beszélve, hogy akarsz-e te vele kapcsolatba kerülni távbeszélő készülék útján?
Egyébként bírója válogatja, talán még halmazatban is értékelheti a ténykedését!
Azonban mindezt tudni kell bizonyítani.
A régen így történt, nem elég.
Sms ha van mindet tedd el. Vagy kihangosított telefon, tanuk nevének, és elhangzott szöveg pontos felírásával szintén mehetsz a rendőrségre.

helaj # 2011.10.10. 17:21

Sziasztok!!Az lenne a kérdésem hogy zaklatásnak minösül e a következő: Rőviden leirom a történteket.

Elváltam és az ex feleségem mikor még együtt voltunk vett fel hitelt amit tudok hogy közösen kell vissza fizetni de a válásnál ezt nem mondták ki hivatalosan.Én azóta minden hónapban küldöm neki a pénzt ahogy anyagi helyzetem engedi.Megbeszéltük minden hó végéig megkapja ez igy is szokott lenni.De már hó elején irogat sms-t,emailt,vagy éppen felhiv hogy küldjél pénzt!Volt amikor valami emberkével hivatott és megfenyegettek hogy küldjem a pénzt mert a vérem fog folyni.Azota az exem 2heti rendszereségel ir vagy hivogat.A mostani párom is már kivan készűlve tőle.Az lenne a kérdésem hogy ez már zaklatás e és hogy fel lehet e jelenteni??Elöre is köszi a választ

edina33 # 2011.10.04. 21:10

persze csak a fiatal ember be pörgött kicsit mert a tettem egy feljelentést mivel feltörték mindenem ismeretlen tettes ellen és a barátnője az.
így gondoltam utana kérdezek hogy esetleg ha tenni akarna valamit tud e.
köszi mégegyszer

hunfrakk # 2011.10.04. 19:43

nyugi
más volt a jogalkotó célja
amikor megfogalmazta és becikkelyezte
ezt a szakaszt

edina33 # 2011.10.04. 19:41

szóba sose nem hívogattam és nem is kerestem fel.
akkor megnyugodtam hogy nem háborgattam az életét.
hisz mind segítőszándék volt néha picit sok de van bennem egy anyatigrisszerű:)
köszönöm a választ

hunfrakk # 2011.10.04. 19:36

ez nem minősül zaklatásnak büntetőjogi értelemben

nincs itt rendszeres / tartós háborgatás, fenyegetés

háborgatás akkor valósul meg, ha rendszeres (rövid időközönként ismétlődő jellegű), vagy tartós (hosszabb időszakon át valósul meg)

lényeg: zaklatott személy akarata ellenére történik a rendszeres kapcsolat megvalósítására törekvés

*

ELKÖVETŐ CÉLJA:

  • megfélemlítés vagy
  • más magánéletébe, életvitelébe való önkényesen beavatkozás

HOGYAN?
rendszeresen vagy tartósan

ELKÖVETÉSI MAGATARTÁS:
háborgat

pl.
rendszeresen kapcsolatot teremteni törekszik
személyesen vagy telefonon

edina33 # 2011.10.04. 15:24

Akkor ugy kérdezném hogy a zaklatás egyoldalu vagy ha ő reagál szóval beszélgetünk az már zaklatásnak minősül?
a rendőrségi ügy ami most van abból kifolyolag azért kerestem meg pont hogy segitsen magán és mondjon valamit hogy kitudjam hagyni mivel a feljelentő én voltam és erről akartam szólni neki hogy tudjon róla.
A levelek 90százaléka arról szólt hogy beszéljünk semmi más kérés nem volt bent se fenyegetés sőt se semmi ezekre mind írt választ.
Gondolom ha bíroságra kerülne egy ilyen ügy megkérdeznék tőle hogy ugyan miért is nem beszéltél vele hogy abba hagyja vagy tiltottad le.Rosszul látom?
Bevallom nem igen értem hogy más életébe önkéntesen beleavatkozik?az is annak minősül ha esetleg a párjáról mondok valamit?
Megkérdezhetném hogy te mennyire vagy jártás ebbe fontos lenne a segítséged és akkor részletessebben is leírnám.

hunfrakk # 2011.10.04. 15:13

Edina
ezt így nem lehet megválaszolni
pontosan mindent ismerni kell ehhez

itt a törvény, amit mond

176/A. § (1) Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetőleg mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, rendszeresen vagy tartósan mást háborgat, így különösen mással, annak akarata ellenére telekommunikációs eszköz útján vagy személyesen rendszeresen kapcsolatot teremteni törekszik, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Aki félelemkeltés céljából

  1. mást vagy rá tekintettel hozzátartozóját személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetésével megfenyeget, vagy
  2. annak a látszatnak a keltésére törekszik, hogy a sértett vagy hozzátartozója életét, testi épségét vagy egészségét sértő vagy veszélyeztető esemény következik be,

vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(3) Aki a zaklatást

  1. házastársa, volt házastársa, bejegyzett élettársa, volt bejegyzett élettársa, élettársa, vagy volt élettársa,
  2. nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt álló személy

sérelmére követi el, az (1) bekezdésben meghatározott esetben két évig terjedő szabadságvesztéssel, a (2) bekezdésben meghatározott esetben bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

hunfrakk # 2011.10.04. 15:07

Andi!
A válasz: nem.