Kedvezmények (Fogház, Börtön, Fegyház)


Szandy1990 # 2013.02.13. 18:10

És csak egy büncselekménye volt a felfügeszett után amire a letöltendőt kapta

Szandy1990 # 2013.02.13. 18:08

ObudaFan

Holnap csak a fokozatváltásról lesz tárgyalás.A felfüggesztetett 2007 májusában kapta a letöltendőt pedig 2012 március 29.én kapta.
Ha fogházasitják akkor mikor szabadulhat legelöbb?
És még kérdezném,hogy van e még valami más lehetőség hogy elöbb szabaduljon?Köszönöm!

ObudaFan # 2013.02.13. 17:38

Szandy1990

Most akkor egyáltalán miről lesz tárgyalás, csak fokozatváltásról, vagy feltételesről?
Vélhetően a mostani és majd az új törvény szerint sem jár ebben az esetben összbüntetés, mert az egyik bűncselekményt a másik jogerős ítélete után követte el. (Nem lehet a leírásból teljesen kizárni azért, hogy ez nem így van, ha mindkét bűncselekményt még a feltételest kiszabó ítélet előtt követte el, akkor lehet összbüntetni. Hozzátartozó nem kérheti, de hozzátartozó védőt hatalmazhat meg, aki kérheti.)

ObudaFan # 2013.02.13. 17:34

adrienn283

Mert azt nem a rendőr dönti el, hogy elkövetett-e újabb bűncselekményt, hanem majd a bíróság. És azt sem, hogy azért majd milyen büntetés jár, és ebből következően le kell-e töltenie a feltételesét.

Szandy1990 # 2013.02.13. 11:16

Tiszteletem!

Ismét írok,mert már megtettem egy párszor de sajnos nem kaptam választ.
Szóval a férjemet 2012 március 29.-én ítélték 8 hónapi letöltendő börtönbüntetésre és elrendelték az XY Bíróság Által kiszabott 1 év 3 hónapi börtönbüntetés letöltését(felfüggesztett)volt.2012 júniusában vonult be.Már 8 hónapja van oda.Most a felfüggesztettet üli ami börtönkedvezménnyel kedvezménnyel április-május elején jár le,aztán kezdi a 8 hónapot.Holnap megy kedvezménytárgyalásra.Érdekelne hogy ilyenkor az egész időre 23 hónapra mármint a 15 hónap és a 8 hónapra jár,vagy csak a fennmaradt 15 hónapra jár e a kedvezmény?És hogy ilyenkor mind 2 ügybben megadják a fogházat vagy csak arra amit most tölt és ha majd elkezdi a 8 hónapot újra be kell e adni a fogház kérelmet?
Kérdésem lenne még hogy az új törvénykönyv szerint azoknak is jár e az összbüntetésbe foglalás akik felfüggesztettet és egy jogerős ítéletet ülnek vagy csak azoknak akik 2 jogerős ítéletet ülnek?
Ha jár az összbüntetés július 1-től akkor az ki(hozzátartózó is beadhatja e) és hová tudja benyújtani?
Remélem érthetően fogalmaztam meg!
Köszönöm a válaszokat és ha kérhetem olyan nyelven amit egyszerű parasztember is megért,mert az ügyvédnyelvet nem nagyon értem.Köszönöm!

adrienn283 # 2013.02.13. 10:21

Jó napot.
Érdeklődnék,hogy egy embert börtönbe visznek letöltendő van neki ami 2 év abból 1 et elengednek(feltételes szabadlábon).De ez idő alatt a rendőr viszi be lopás tettenérése miatt.Akkor ezt a személyt másnap miért engedik ki?Azt a maradék 1 évre miért nem viszik vissza?
Köszönettel.A.

vd anita # 2013.02.13. 08:23

köszönöm szépen a válaszokat.
"a nincs minden veszve" már csak azért sem helytálló, mert nem értem, hogy kaphat valaki 2 év 10 hónapot lőszerrel való visszaélés miatt, holott a házkutatásnál nem találtak semmit, a szakértői vélemény kimondta hogy tárgyi bizonyíték nélkül, nem tud szakvéleményt mondani, hogy éles lőszer volt vagy sem, amit 2 ember "állítólag " otthagyott. a bíró viszont úgy döntött, hogy éles lőszer volt...
remek az igazságszolgáltatás :(((
és még hány ilyen hasonló történetet ismerek :(((

Rafina67 # 2013.02.13. 06:41

Kedves vd anita!

Nincs minden veszve. Sokat számít az intézeten belül tanúsított magatartás és együttműködési készség. Minden esetre a kedvezmény automatikus biztosítására biztosan nem kerülhet sor.
Ha ő mindent megtesz, a szerencse is mellészegődhet.

(Ennél biztatóbbat nem tudtam írni.)

Minden jót!
R

vd anita # 2013.02.12. 14:44

Még egy kérdésem lenne :)))
Ha 2012. novemberben felülvizsgálati kérelmet adtunk be, akkor kb mennyi a várakozási idő míg elbírálják?

Köszönöm az eddigi válaszokat :)

vd anita # 2013.02.12. 14:40

2011. áprilisban kellett volna bevonulnia.
2012. júliusban tartóztatták le :(

ObudaFan # 2013.02.12. 14:05

Attól függ, mikor kellett volna bevonulnia.

Véleményem # 2013.02.12. 12:48

Ki van zárva, hogy kedvezményt kapjon! Hisz nem vonult be időben, ez eleve kizáró ok a kedvezményt tekintve.

vd anita # 2013.02.12. 08:02

T. Ügyvédek!

Segítséget kérnék...
Röviden leírom a történetet.
A párom kapott 2 év 10 hónap börtön büntetést, de nem vonult be.
Tavaly nyáron Németországban letartóztatták és 3 hónapot ült kint, majd haza hozták.
Ő büntetett előéletű, 1,5 évet ült már.
A kérdésem jár neki a kedvezményes szabadulás?
Ha igen, akkor hogyan történik az igénylés.

Válaszukat előre is köszönöm.

ObudaFan # 2013.02.11. 21:22

Tommika

Most vagy kimented valahogy a mulasztást, vagy elestél a kedvezménytől.
Ha a betegséged nem kezelhető a bv-ben - amit nem nagyon hiszek - akkor büntetés-félbeszakítás.

Rafina67 # 2013.02.11. 15:13

Kedves fehertulipan!

Ezen az oldalon több infót is találsz, ami érdekes lehet:
http://www.bvop.hu/?…

Amikor kiderül, hogy hová szállították, akkor meg tudod keresni annak az intézetnek a honlapját és azon lesz még a helyben szabályozható dolgokról információ.

Általában a lakóhelyéhez legközelebbi intézetben helyezik el.

Kaphat az intézet vezetőjétől szabadságot, de az a végén hozzá adódik a bent töltött időhöz, ezért nem szeretik igénybe venni és ha szeretnék sem engedélyezik csak nagyon komoly egészségügyi, vagy családi indok alapján.

A fokozatváltás és az EVSz még odébb van, ahhoz bő év kifogástalan magtartás és az intézet javaslata kell.
Az erőszakos bűncselekmény nem jó belépő ehhez, de nem lehetetlen.

Minden jót!
R

fehertulipan # 2013.02.10. 11:53

Üdvözlöm!

A férjemmel kapcsolatban van pár kérdésem.
4 év börtönt kapott, így leghamarabb 3 év múlva jöhet ki feltételes szabadlábra helyezéssel.
Még nem tudom hová szállították, várom a kapcsolattartói papírt és gondolom börtönönként változnak a szokások, hol mennyire engedékenyek, mennyire tartják be a szabályokat...

Az érdekelne, hogy ha dolgozni fog, jól viselkedik, gyűjt dicséreteket, reménykedhetek-e abban, hogy kap rövid időtartamú eltávot (24 óra) egy idő után?
Erőszakos cselekedetért ítélték el, nem tudom, ez esetben nem szigorúbbak-e vele.
Figyelembe veszik vajon a családi hátterét (kisbabával maradtam egyedül, nekem is nehéz lesz látogatásra utazni így és nekik is jó lenne, ha minél több időt tölthetnének együtt).
Valamint ilyen tett esetében van-e esély EVSZ-t kapnia ha odabent nincs vele semmi gond?

Köszönöm válaszukat!

Tommika # 2013.02.10. 10:22

Valaki az én kérdésemre is válaszolna?

Köszönöm.

ObudaFan # 2013.02.09. 08:10

Angolka75

Ha az adott ügyben van belföldi jogorvoslat, akkor azt ki kell meríteni.
Ha az angol bíróság ítéletet hozott szabályszerűen, akkor ilyen okból az elismerést nyilván nem lehet megtagadni.

Tommika # 2013.02.08. 21:30

Az lenne a kérésem, hogy szabálysértés miatt kaptam 15 nap fogház büntetést, amire meg is kaptam a behívót, viszont nem jelentem meg az adott időben. Ilyenkor mi a teendő?

Továbbá azt szeretném kérdezni, hogy nekem krónikus betegségem van, nevezetesen erőteljesen be van gyulladva a vastagbelem, ami állandó (napi 5-6) hasmenéssel, speciális étrenddel, és egyéb finomságokkal jár. Azt szeretném kérdezni, hogy ennek ellenére bekaclizhatnak, és a betegségem mivel kell igazolni?

Előre is köszönöm a választ.

Üdvözlettel: Tamás

reb91 # 2013.02.08. 18:35

Rendben visszaolvastam. Tehát akkor mondom mégegyszer,hogy buta lehetek,hiszen nem jöttem rá a válaszra.

Rafina67 # 2013.02.08. 17:12

Kedves reb91!

Olvasd vissza, amit akkor írtam, amikor feltetted a kérdést.
Ott van benne.

Minden jót!
R

reb91 # 2013.02.08. 17:09

Akkor lehet hogy én vagyok a buta,de akkor mi a válasz a kérdésemre egészen pontosan? Vonatkozik a páromra a 2/3-os kedvezmény az új Btk. szerint vagy sem, és marad a "régi" 3/4es felállás???

Rafina67 # 2013.02.07. 22:16

Kedves reb91!
Amit a korábbiakban részleteztem abban a párjára vonatkozó új rendelkezéseket már figyelembe vettem.
Minden jót!
R

reb91 # 2013.02.07. 17:00

Felmerült egy kérdésem az új Btk-val kapcsolatban,mert azt olvastam máshol,hogy aki a "régi" Btk. idején kapta az ítéletet arra nem is fog vonatkozni az új Btk és az azzal járó új kedvezmények???? Fontos lenne számomra,mert a párom tavaly vonult be a börtönbe,viszont ha a kedvezményt július 1. után szeretnénk beadni,akkor reménykedünk a már új jogszabályokban/kedvezményekben. Valóban rá a "régi" Btk vonatkozik a régi kedvezményekkel???

Angolka75 # 2013.02.06. 17:56

Tisztelt ügyvédek
§egítségüket szeretném kérni abban hogy ha panaszt szeretnék benyújtani a §trasburgi emberi jogi bizottsághoz,az emberi jogok megsértése és semmibevétele miatt,( magyarországi büntetésvégrehajtási intézet ellen)előtte kell-e fordulnom valamilyen hivatalos intézményhez Magyarországon,illetve előfordulhat-e hogy a Magyar bíró nem fogadja el az Angliai bíróság által kiadott határozatot csupán azért mert nincs rajta pecsét? (Nem használnak pecsétet)
Válaszukat előre is köszönöm.