Ittas vezetés


ptomi1230 # 2006.07.24. 16:32

Az is lehet, hogy még előtte megpróbálok bemenni és kiérni az iratokat, ha lesz rá időm.

jogoskodó # 2006.07.27. 20:43

Köszi a választ Traffic.
Én csak abból mertem arra következtetni, hogy esetleg megúszom a minimummal, 1 évvel, mert lejjebb valaki 2.38-al borult és úgy kapott 1.5 év eltiltást.
Ami aggaszt az én ügyemben, hogy a rendőrök effektíve hazudtak a jelentésben csak, hogy durvítsák a sztorit. Szó nem volt bilincsről, a jelentésben pedig arról írnak. Ezzel mit tegyek? Ha nincs tárgyalás, el se tudom mondani, hogy ez nem igaz. Írjak levelet a bíróságra és cáfoljam ezt? Meg így az egész helyzet sokkal-sokkal másabb. Így minden úgy hat, hogy egy őrjöngő kötekedő részeg, aki utána még össze-vissza kamuzik is. A másik esetben pedig egy szerencsétlen fasz, aki egyszer véletlenül hülye volt és ezt meg is bánta. Én ez utóbbi volnék egyébként is, a bírónak meg pláne ilyennek kéne látnia. De ezzel a rendőri jelentéssel + a már megírt vallomásommal együtt most az 1. változat vagyok.

Traffic # 2006.07.28. 19:46

T. jogoskodó!

Vélhetően tárgyalás mellőzésével fognak ítéletet hozni az ügyedben. Az ítélet kézhezvétele után, ha jól tudom 8 napon belül kérheted tárgyalás megtartását. A tárgyaláson elmondhatod a bírónak a véleményedet és a személyes kontaktus is létrejön köztetek, ez bizonyára meggyőzi a bírót, hogy egy megbotlott emberről van szó, nem egy őrjöngő, kötekedő részegről.

ptomi1230 # 2006.07.29. 17:31

T. Traffic!

0,96 g/l ezrelékben lett a véralkohol, a vérvételkor alatta maradt a 0,8-nak de arányosítással kiszámolták hogy a balesetkor ennyi volt, amit a süllyedés igazolni látszik, úgyhogy most eléggé el vagyok kenődve. :(

pechvogel # 2006.08.01. 09:36

Sziasztok!

Mint hozzáértőktől, szeretnék segítséget kérni tőletek.
Történt, hogy ittas vezetésen kaptak a rendőrök, lebeszéltem őket vérvételről, a szondát nem sikerült megfújnom, kompromisszumként aláírattak velem egy papírt, hogy 2 sört és 3 whiskey-t fogyasztottam. Ebbe beleegyeztem, mert többet ittam sajnos.

Idén kaptam egy 2 évre felfüggesztett 1 éves börtönbüntetést illegális szoftverbirtoklásért, használatért. Azt szeretném kérdezni, hogy az ittas vezetésből adódó következmények miatt mennyire veszélyeztet a börtönbe jutás?

Gyors segítségeteket nagyon várom és köszönöm.

Rexor # 2006.08.01. 09:46

Vogel: mit jelent az, hogy nem sikerült megfújnod a szondát? annyira ittas voltál, hogy nem sikerült? Az hogy mennyi italt fogyaztottál, szerintem nem elég bizonyiték ahhoz hogy kideritsék a véralkoholszintet (minden embernek más és más az alkohollebontó/tűrő képessége, igy más és más arányt hozhat ugyanaz az alkoholmennyiség). Ha büntetőeljárás indul ellened veszélyezetet a börtönebejutás, mert a felfüggesztés alatt újabb bűncselekményt követtél el.

pechvogel # 2006.08.01. 09:52

Addig színészkedtem, hogy végül elfogyott a rendőrök türelme, és hagyták a szondázást. Melléfújtam, nem fújtam, erőlködtem, stb.

Mit javasolsz, mit lehet tenni, hogy elkerüljem a börtönt?

A nyilatkozatom alapján egyértelműen elfogadják, hogy akkor és ott ennyi alkohol volt bennem, és így ez alapján büntetnek?

ObudaFan # 2006.08.01. 18:55

Nem minősítem ezt a rendkívül szakszerű eljárást inkább, hanem inkább azt közlöm, hogy a felfüggesztett büntetést akkor kell végrehajtani, ha

  • a próbaidô alatt megállapítják, hogy a büntetés végrehajtását kizáró ok ellenére függesztették fel,
  • az elkövetôt a próbaidô alatt elkövetett bûncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik,
  • az elkövetô a pártfogó felügyelet magatartási szabályait súlyosan megszegi.

Tehát önmagában az új büntetőeljárás létéből nem következik a korábbi felfüggesztett büntetés végrehajtása, de kétségtelen, hogy feladat elkerülni azt, hogy a bíróság bármilyen szabadságvesztést szabjon ki, mert ha kiszab, akkor az végrehajtható lesz. A büntetés végrehajtása ugyanis nem függeszthetô fel, ha a szándékos bûncselekményt a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaideje alatt követték el. Ebben az esetben pedig, ugye, a fentiek szerint a korábbit is le kell tölteni. Azért ha baleset nem történt az ittas vezetés alatt, akkor nem valószínű, hogy számítani kell a legrosszabbra, de az összes enyhítő körülmény gondos összegyűjtése (esetleg az eljárási hibák kifogásolása) végett ügyvéd felkeresése ajánlott.

hubandika # 2006.08.02. 19:01

Tisztelt jogi fórum. A minap vettem kézbe a végzést, amit a PKKB hozott , ittas vezetésem ügyében. Januárba ittasan vezettem , egy záróvonalon megfordulva állított meg a rendőr, majd a vérvizsgálat után megállapítottak 1 .7 g/l konc. A végzés szerint 2 év eltiltást és 60 e ft pénzbüntetést kaptam, amit nagyon sokallok, tekintettel arra, hogy eddig büntetlen előéletű voltam, és rendezett körülmények között éltem. Fellebezésnek helye nincs , tágyalást kérhetek. Kérdésem az lenne hogyan lehetne mésékelni az eltiltást, hiszen lejebb olvasva megelepett hogy 2.3 g/l -nél és ráadásul az illető balesetet is okozott, mégis csak 1,5 év eltiltást kapott. Mit tehetek. Kérvényt írjak, vagy tárgyalást kérjek?Ha tárgyalást kérek akkor az ügy végén még milyen perköltségre számíthatok?? Előre is köszönöm a segítséget. Tisztelettel András!

ObudaFan # 2006.08.03. 16:02

Egyetlen jogorvoslati lehetőség a tárgyalás tartása iránti kérelem, tehát ezt kell tenni.

Trance # 2006.08.16. 11:36

Sziasztok!
Egy szerencsétlen ügyben szeretnék tanácsot kérni.
Leírom röviden a történetet:
Július elején összevesztem a barátnőmmel,és közöltem vele,hogy távozzon a lakásomból.
Elment az anyjához és másnap telefonált,hogy jönne az ottmaradt ruháiért és elvinné.Mondtam,hogy rendben van.Egész nap vártam,de nem akart megérkezni,így elmentem iszogatni a haverokkal .Megittam 5-6 sört.Majd este 8 körül haza indultam autóval a pár utcával arréb lévő lakásomba.Erre ő már ott várt a rendőrökkel,a ház előtt azzal,hogy én nem akarom visszaadni a dolgait.Megvárták míg leparkolok.Kiszállítottak és megszondáztattak.Elszineződött,és bevittek megfújatni a Seres szondát is, ami 1,23-at jelzett.A jogsimat elvették.Pár héttel utána kihallgattak(újjlenyomat,fénykép stb.)és közölték,hogy továbbítják az ügyet az ügyészségre.Nemrég kaptam egy papírt az okmányirodától,hogy szüneteltetik a vezetési jogosúltságomat,a bűntető eljárás jogerős befejezéséig.

Az lenne a kérdésem,hogy ezek után mire számíthatok?
Bűntetve még nem voltam.14 éve van jogsim.Szabálysértésem nem volt.
Várom a válaszotokat,és köszönöm.

ObudaFan # 2006.08.16. 17:57

Pénzbüntetésre, egy év körüli járművezetéstől eltiltásra, és a bűnügyi költség megfizetésére kötelezésre. Mindezt tárgyalás mellőzésével.

jogoskodó # 2006.08.17. 14:45

Az én ügyem meg ott tart, hogy jött egy papír a kerületi ügyészségtől, hogy megkapták a kerületi rendőrkapitányságtól vádemelési javaslattal az ügyemet, de nem ők az illetékesek, hanem az elkövetés helyszínének ügyészsége, szóval tovább küldték. Ebben az a jó, hogy:

  • intézkedtek a helyi rendőrök, akik tovább küldték az ügyet;
  • a területi főkapitányságra, ahol orvosi szakértői véleménnyel együtt felküldték;
  • az állandó címem szerinti rendőrkapitányságra, itt meghallgattak, majd a nyomozást lezárva (ehhez 3 rendőrőrsön járt az ügy), vádemeléssel elküldték;
  • az állandó cím szerinti ügyészségre, akik nem illetékesek, ezért tovább küldték;
  • vissza az elkövetés helye szerinti ügyészségre az ügyiratokat;

Röhej. Egy ilyen egyszerű, nyomozást és tárgyalást is nélkülöző ügyben 3 kapitányságon és 2 ügyészségen keresztül megy az ügy. Miközben hiba nélkül is így van kitalálva, hogy az elkövetés helyének kapitánysága elküldi az állandó cím szerinti kapitányságra az ügyet, mert eljárásilag ők az illetékesek, majd onnan vissza az elkövetés szerinti ügyészségre, mert vádemelésre az elkövetés helyének megfelelő ügyészség az illetékes. Jó, mi?

És még csodálkozunk, hogy olyan lassan és drágán megy minden. Pedig nekem is jobb lenne, ha már tudnám, meddig nem autózhatok.

Trance # 2006.08.17. 19:01

Jogoskodó!
Ez Magyarország,ez Budapest.Nem akarok politizálni csak kijön belőlem.Amíg ezek az emberek irányítják a várost ,és még meg is szavazzák őket addig itt nem lesz változás!
Ezek az ügyek ugyanilyen lassan mennek a postán ,a hivatalba stb.Nem tehetünk mást mint várunk!

Lökött # 2006.08.19. 17:08

Tiszteletem

Nem értem mi a probléma......... Nem kéne inni, szeszeskés italt, vezetés előtt, nem lenne probléma......

Az eljárással kapcsoilatban, külföldre utazás előtt, csak bejelentési kötelezettségünk van, a hatóság felé.

Illetékességről nem kell csodákat várni, senki nem tudja, ki az illetékes-1-es ügyekben, úgyhogy miről beszélünk? Fejetlenség van, s nem felkészült fel az igazságszolgáltatás, az új Be.-re. Csak ezt senki nem meri felvállalni, ezt a bejelentést........
Jelenleg, az új Be. miatt fejetlenség van. De ez van.
Mit van mit tenni.........

----------------------
  • Löki
Lökött # 2006.08.19. 17:34

A mai következmények nélküli világunkban, mire appelláltok? Nem értem...........

Azért költözöm Romániába, mert az nyugdíjat megkapom ott, a telek fillérekért, jó az árfolyam a nyugdíjra, nyugis a környék, nincs köztartozás. ( úgy hallom, 1.5Mi-is tartozás, mindrenkinek a köztartozás, de mire is? )

Hát én nem vettem-kaptam fel semennyit, tehát, aki felvett- vagy kapott belőlle, majd visszafizeti önszántából, vagy behajtják rajta, ahogy tetszik........ Nekem mind1.

Kedvenc.................. ( azért se nevezem meg ). miniszterünkről nem is beszélve, aki majd a tulajdonából realizálja a tartozást 1 részét. Nem beszélve a hivatali visszéléseiről, ami nem csekély............., de ezt hagyjuk........... Ártatlanság vélelme........
Soha nem lehet bebizonyítani, hogy bcs.-t követett el, nem hagyná ( ááááááááááááááááá-dehogy a demokráciában / álomvilágban élőknek..../ ), mit képzel a pornép..........., még hogy ÕÕÕÕÕÕÕÕÕÕÕÕÕÕÕÕÕÕ, ne már, ÕÕÕÕÕÕÕÕÕÕÕÕÕÕÕÕÕÕÕÕÕÕÕ nem ilyen.........
Hát közlöm, bizonyítanbi tudom.........., de számomra mind1. Költözöm. Itt maradók, így jártak........

Az a ciki, hogy van bizonyíték, ezért költözök Románokhoz.......Mindenki vonja le, amit le kell.........Majd az is fizet, aki fenyegetésben, fenyegetettségben tartja az Országot........., de sajna azok meg fogják úszni...........
Na nem politizálok........nem is akartam.....

---------------------
  • Löki
LeClair # 2006.08.20. 07:50

Sziasztok!
Bár én nem ittasan vezettem de segítséget szeretnék kérni!2006.február 15.-én közlekedési szabálysértést követtem el (vasúti átjáróban 90 km/h-val fotóztak le).Az intézkedő rendőr közölte,hogy feljelentést tesz,de azóta sem kaptam kézhez határozatot.Úgy tudom a közlekedési szabálysértések elévülési ideje 6 hónap,ez már lejárt.Tényleg így van?Köszönöm

monalisa1 # 2006.08.20. 08:17

Hol mentél 90-nel: lakott területen belül vagy azon kívül?! Volt-e a kereszteződés előtt bármiféle sebességkorlátozást előíró KRESZ tábla? Azt a 90-et mérte-e a rendőr vagy csak saccolta?...

Ha egy rendőr valakinek azt mondja: feljelentem ezért és ezért az még nem szentírás - az őrsre beérve tán még meggondolja magát.

Izgultál fél évig, akár ez elég "büntetés" is lehetett neked...

Én csak mint egy laikus hozzászóló a fentieket.

LeClair # 2006.08.20. 09:12

Szia Monalisa!
Lakott terülten kívül mentem, ahol ugye minden kresztábla nélkül is csak 40-el lehet átmenni.Rendesen bemért és utána leállítottak és aláírtam egy olyan papírt hogy elismerem a szabálysértést.Tény hogy elég volt ez a fél év izgulás de azért jó lenne tudni hogy kell e még számítanom arra hogy egyszer csak jön a határozat hogy bevonják a jogsim.

Hedo # 2006.08.20. 09:42

hi nem a témához tartozik de nagyon fontos nekem segits be 67§ mi ez ???

monalisa1 # 2006.08.20. 13:27

LeClair: figyelemmel arra, hogy a hivatalos levelek postai átfutása akár 1-2 hét is lehet, még egy kicsit izgulj (...) és ha semmi akkor fellélegezhetsz.

Hedo: ha a KRESZ 67 §-át kérdezed, akkor az "Veszélyes bukkanó"-t jelez.

Egyébként itt a fejléc bal sarkában van a TÖRVÉNYTÁR szó, és attól balról jobbra az egyes Törvények olvashatók - adott kívánalom szerint.

Traffic # 2006.08.20. 15:40

T. LeClair!

A szabálysértések teljes elévülési ideje 2 év.

Hedo!

A Be. 67. § az idézésről és az értesítésekről szól (büntetőeljárásban).

Trance!
Egyetértek azzal, amit ObudaFan írt, de egy évnél hosszabb ideig tartó eltiltásra számíthatsz. Amit a Seres mér, az légalkohol, mg/l-ben. A Seres által mért értéket 2,1-gyel szorozva kapjuk a megközelítő véralkoholszintet. A te esetedben ez kb. 2,58 ezrelék.
A Seres által mért érték -a légalkohol értékhatárokat figyelembe véve- közepes fokú alkoholos befolyásoltság felső határának felel meg. 1,27 mg/l-től súlyos fokú alkoholos befolyásotság. Úgy gondolom, hogy nem 5-6 sört ittál meg.

monalisa1 # 2006.08.20. 15:51

Elnézést...

bridgedjonas # 2006.08.20. 16:28

ittas vezetés vétsége (a Btk. 188 §. (1) bekezdésbe ütköző és aszerínt minősülő )vádemelési javaslat ügyészség, majd tárgyalás mellőzése. A vezetői engedély bevonása onnan számit amikor a nyomozóhatóság bevonja.

tajti # 2006.08.20. 18:42

Hali!
Én meg úgy tudom, hogy a vezető engedély bevonása attól számít, amikor megkapod az okmányiródától a papírt. Nekem súlyos gyorshalytásnál ez állt a szövegben. xxx szűmú vezetői engedályét x.y naptól kezdve(amikor bemértek) visszavonja.Szünetelteti.Ezek szerint az is beleszámít az elvételbe, mert onna vonja vissza, amikor a szabálysértést elkövetted. Tehát ,a helyszínen nem vették el, és rá 2 hónapra jött ki a határozat, de abban határozattan az állt, hogy a szabálysértés elkövetésének időpontjától szünetelteti, illetve vonja vissza.