Csalás ügyében kérdések


Öreg Tölgy # 2017.02.06. 20:31

Kedves vadsuhanc!

Annyi biztos, hogy a kérdező egy rendbeli, nem folytatólagos bűncselekményről ír, további bűncselekmények elkövetésének szándékáról sincs szó. Ennek alapján a bűnszövetség fel sem merülhet. Ennyi erővel akár azt is vizsgálhatnánk, hogy nem közveszély helyszínén történt-e a dolog, mert az is minősítő körülmény és pont ugyanannyi adatunk van rá, mint a bűnszövetségre. Azaz semmi. :)

Közokiratot sem látok a leírásban, tehát nem tudom, milyen közokiratot hamisíthatott volna meg a kérdező. Az viszont jogos kérdés, hogy mivel igazolta magát a hitelfelvételnél; itt esetleg felmerülhetett valami ilyesmi, de egyelőre erről sem tudunk semmit (ezért is jogos az utolsó kérdésed).

Ami biztos, hogy ha a csalás a visszafizetés szándéka nélküli kölcsönfelvétellel valósult meg, akkor az a hitel folyósításával befejezett és onnantól kezdve indul az elévülés. Ami - ha tényleg csak ennyi volt - akkor 3 év volt.

A leírtak alapján nagyon úgy tűnik, hogy nem volt csalás, vagy ha mégis már elévült. Viszont ez annyira nyilvánvalónak tűnik, hogy ha ilyen kézenfekvő lenne, azt biztos, hogy a nyomozó hatóság is kiszúrta volna (a leírásból az is kitűnik, hogy foglalkoztak az elévüléssel).

Úgyhogy szinte biztos, hogy van itt még számos releváns adat, amit nem ismerünk (most látom, hogy ezt már korábban írtad, nagyon igaz).

Elsőként talán azt kellene tudni, mi volt a gyanúsítás szerinti minősítés (még jobb lenne a gyanúsítás teljes szövege), és azt, hogy mikor, hogyan, mekkora mértékű fizetési késedelem állt össze.

Vikoka # 2017.02.06. 20:31

Nem kellett senkinek sem megjelenni, minden telefonon, interneten és postán zajlott.
Ez az a bank (reklám nélkül), amelyiknek nincsen sehol bankfiókja, C..em Bank.

Vadsuhanc # 2017.02.06. 20:06

Vikoka

Első problémám:

Azt írtad a sógorod adóstárs. Meg kellett, hogy jelenjen a hitelszerződés aláírásakor. Ki helyettesítette ?

Nos ?

Dr.Attika # 2017.02.06. 19:54

"Nem lopta el senki a jelszavamat. ”
Kár. Az volt a jobbik opció."
Miért is volt a jobbik választás?
Tudjuk rólad, hogy csak állítasz és nem indokolsz. Most kivételt teszel?

Vikoka # 2017.02.06. 19:46

Még mindig a sógorom által tett feljelentés van folyamatban, ma voltam kihallgatáson, okirathamisítás elévült, csalás nem.
A sógornőm, amikor megtudta, hogy meglett a hitel, dühös volt, csak azt kérte, hogy fizetve legyen.

Vadsuhanc # 2017.02.06. 19:37

Szerintem nem "magánokirathamisítás ", hanem közokirat hamisítás.

Csalás nem évült el.

Nem írtad:

Mi történt a sógorod által tett feljelentéssel. Vádemelési javaslattal a rendőrség lezárt ?

Hogyan szerezted meg sógorod okmányait vagy annak azonosítóit. ( szig.szám stb )

Testvéred mit tett amikor a számláján megjelent a pénz ?

phhhh. sok kérdés van még amit egyébként a nyomozás során tisztáztak már......

Vikoka # 2017.02.06. 19:32

Tehát még mindig az a kérdés, hogy ebben a csalásban mikor kezdődött az elévülési idő?
Köszönettel

Vikoka # 2017.02.06. 19:31

Huhh, látom jogi problémákat vetett fel a kérdésem.
Tehát az ügyem pontosabban:

2010.augusztusában jött létre a hitelszerződés. A sógorom nevét én írtam rá adóstársként, adósként a sógornőm szerepelt, amit ő írt alá, de később visszakozott, amikor látta, hogy a sógoromat is bele kell vonni. A sógorom nevét a sógornőm tudta nélkül írtam alá, és szintén a tudta nélkül küldtem el a banknak a hiteligénylést. A sógornőm akkor tudta meg, amikor a hitelt megkapta a saját számlájára.
Évekig rendben fizetve volt a hitel, az utóbbi fél évben tudta meg a sógorom, hogy az ő neve is szerepel adósként ebben, és nem ő írta alá.Akkor tett feljelentést.
A hitel összege 2.000.000 Ft volt, 2.100.000 Ft vissza lett fizetve, de a késedelmi kamatokat még követeli a bank, ezért bukott ki a dolog.
A magánokirat hamisítás elévült, ezt megmondták, de a csalás nem.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.02.06. 18:53

Nem lopta el senki a jelszavamat.
Kár. Az volt a jobbik opció.

Vadsuhanc # 2017.02.06. 17:51

Tisztelt Öreg Tölgy!

Kicsit félreértettem és sajnos arra a mondatodra reagáltam, hogy. .. " én nem látok bűncselekményEKet,

Az „üzletszerűségre és a bűnszövetségre vonatkozó
” értelmezéseddel egyet értek, szerintem ez valóban nem megállapítható.

Pontosabban a bűnszövetség a kérdező leírása és elmondása alapján nem megállapítható. Alaposabb a cselekmény körülményeinek kivizsgálása nélkül sem, nyomozati szakban sem későbbiekben így nem megállapítható.

Én vizsgálnám mit nyomozati mint bírósági szakban.

Dr.Attika # 2017.02.06. 17:46

Nem lopta el senki a jelszavamat. Feltételezést írtam le. Feltételeztem, hogy a két milliós csalás, ami alapesetben 3 év, nem évült el a nyomozó hatóság szerint. Ennek az lehet az oka, hogy bűnszövetség vagy üzletszerűség valósult meg a nyomozó hatóság szerint.
Nem tudhatjuk, hogy a konkrét gyanúsítási törvényi tényállás és azt sem tudhatjuk, hogy mi a történeti tényállás.

Öreg Tölgy # 2017.02.06. 17:38

Kedves vadsuhanc!

Én nem azt mondtam, hogy nem keletkezett kár. Nyilvánvalóan keletkezett, azonban a kár nem egyenlő a csalással (hogy tovább ne menjünk, a kár - önmagában - polgári jogi fogalom, a csalás pedig büntetőjogi). Még a megtévesztés (mert a hamis aláírás nyilvánvalóan az) és a kár keletkezése sem biztosan csalás, csak ha a kár a megtévesztés egyenes oki következménye.

Mindazonáltal, az eset bőven lehet csalás, én azt írtam le, mit kell vizsgálni, és mi dönti el, hogy csalásról vagy polgári jogi szerződésszegésről (és már elévült okirat-hamisításról) van-e szó. (Olvasd el kérlek a linket.)

Én az üzletszerűségre és a bűnszövetségre vonatkozó "ügyvédi" kijelentésen akadtam ki, semmi olyat nem írt ugyanis a kérdező, amiből ezek bármelyik akár csak felmerülhetne. Amit meg a kérdező nem írt, azt ne képzeljük hozzá. Akkor még az is lehetne, hogy a cselekménye valójában aljas indokból elkövetett emberölés, mert lehet, hogy megölte, akinek a nevét aláhamisította. :)

Vadsuhanc # 2017.02.06. 16:26

Tisztelt Öreg Tölgy!

Én még mindig azt olvasom a kérdező leírásából, hogy a szerződés felmondása miatt a sógorának kára keletkezett.

A szerződést a bank felmondta. Amennyiben nem lenne tartozás nem is követelne a bank. Ebből következik, hogy a károkozás megtörtént....( Arról nem is írnék, hogy a bankban csak közokiratot fogadnak el ( személyi igazolványt, lakcímkártyát stb. ).. Kétlem, hogy ezek bemutatása nélkül a 2.000.000. forintot fel lehetett volna venni....

Öreg Tölgy # 2017.02.06. 16:09

A leírtak szerint 2 millió forint egy alkalommal történő felvétele történt.

Btk. 459.§ (1) bekezdés 2. pont: bűnszövetség akkor létesül, ha két vagy több személy bűncselekményeket szervezetten követ el, vagy ebben megállapodik, és legalább egy bűncselekmény elkövetését megkísérlik, de nem jön létre bűnszervezet.

A két vagy több személy kétségkívül megvan. De én nem látok bűncselekményEKet, pláne nem szervezettséget, és azt sem írta sehol a kérdező, hogy ezen kívül még több más kölcsön felvételét is tervezték visszafizetéséi szándék nélkül.

28. pont: üzletszerűen követi el a bűncselekményt, aki ugyanolyan vagy hasonló jellegű bűncselekmények elkövetése révén rendszeres haszonszerzésre törekszik.

Egyszeri pénzfelvétellel törekedtek rendszeres haszonszerzésre? Nem is szólva arról, hogy miért a törlesztés végén jönne a gyanúsítás, szerintem a bűncselekmény a törvényi tényállás teljessé válásával befejezett, azaz a kár bekövetkeztekor, ami jelen esetben a tévedésbe ejtés folytán megadott hitel összeg folyósításának időpontja.

Azért nyugtass meg, hogy ellopta valaki a jelszavad. Ez még egy műkedvelőtől is durva lenne.

Vadsuhanc # 2017.02.06. 16:07

Vizsgáló. Dr. Puskás Kálmán őrgy úr keze alatt kezdtem.. A többi ne részletezzem merre és hogyan vitt a sorsom. Ott lehetett tanulni.

A jelen ügyben azért írtam, hogy valami nem stimmel mert nem egy Provident hitelről beszélünk. A kétmilliós hitelhez nem elég bevinni egy aláírt sajtcetlit. Szerintem a történet így nem kerek... nem lehet kerek.

A kérdező valamit elhallgat vagy nem ír le. Szerintem.

Dr.Attika # 2017.02.06. 16:03

Mi voltál ott, nyomozó?

Vadsuhanc # 2017.02.06. 15:51

Annak idején az ezerszer elátkozott VIII. kerületben a Pogány József utcában, majd a Tolnai utcában is sok-sok ügyvéddel volt dolgom.

Tudod mit mondtak? :

.. " Vadsuhanckám, hogy neked hazudnak, de még nekem is. Hogyan segítsek így rajtuk ? "

Dr.Attika # 2017.02.06. 15:40

A leírtak alapján mind a bűnszövetség, mind az üzletszerűség megállapítható,tehát a felső határ öt év. Gondolom, hogy a törlesztés végén jött a gyanúsítás, tehát ebből következtetni lehet, hogy nem évült el.

Öreg Tölgy # 2017.02.06. 15:19

Ennek semmi köze az elévüléshez. Azt kell vizsgálni, hogy a kölcsön igénylésekor a visszafizetés képessége és szándéka is fennállt-e. Ha igen (mind a kettő), akkor eleve nem is valósult meg csalás.

http://www.kuria-birosag.hu/…je-hatarozat

Ahhoz pedig, hogy megmondjuk, hogy valami elévült-e (bármilyen minősítésű cselekmény esetén), minimum a pontos elkövetési időt és az ügyben végzett első eljárási cselekmény (általában a nyomozás elrendelése) idejét pontosan tudni kellene.

Dr.Attika # 2017.02.06. 11:43
Vikoka # 2017.02.06. 10:21

Üdvözlök Mindenkit!
Helyzetem a következő:
2010-ben szükségem volt pénzre, és sógornőm felajánlotta, hogy segít felvenni hitelt.
A hitelkérelmet aláírta, de a férjét is be kellett írni adóstársnak. Ő ezt nem akarta, de én a tudomása nélkül aláírtam a férje nevét és a hitelkérelmet elküldtem.
A hitelt megkaptam, évekig rendben is volt a visszafizetés. A hitel összege 2.000.000 Ft volt, ez vissza is lett fizetve. Sajnos a bank közben felmondta a hitelszerződést, mert többször késve lett fizetve a törlesztőrészlet. A sógórnőm férje megtudta, hogy ő az adóstárs és feljelentést tett.
Gyanúsított lettem, a vád csalás. Az okirathamisítás már elévült, de a nyomozó szerint a csalás nem,mert a banknak még most is tartozunk. (Késedelmi kamatok). Kérdésem lenne, hogy valóban nem évült-e el ez az ügy, mert ahogy utánaolvastam, nem valósul meg csalás, ha a felvétel időpontjában szándékában áll a visszafizetés és lehetősége is van a visszafizetésre. Ez meg is történt.
Aki ebben járatos esetleg, kérem válaszoljon.
Köszönettel

hardanger # 2017.02.03. 09:50

Jogos. Én is félre lettem tájékoztatva. Utánanéztem, a másik személy valóban nem beltag, hanem kültag.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.02.03. 09:22

Ejnye. Nyilván azzal szemben lehet végrehajtást vezetni, akivel szemben végrehajtható határozat van. Az egyik beltaggal szemben sem a semmiből indult az a végrehajtás. A másikkal szemben pont ugyanúgy lehet eljutni odáig.
(Közben nyugodtan fenékbe lehet rúgni azt, aki az egyik beltaggal szemben indított fizetési meghagyás - vagy pert - a másikkal szemben meg nem.)

Biztos, hogy két beltag van? Értelmes tagok ilyet nem csinálnak...

hardanger # 2017.02.03. 09:11

A büntetőeljárás valóban általában megindul a feljelentéssel, de azért létezik olyan, hogy ha a cselekmény nem bűncselekmény akkor nem lehet büntetőeljárást indítani, ill. szerintem, ha a feljelentést elutasítják, szintén azért mert a cselekmény nem bűncselekmény, akkor sem indul meg a büntetőeljárás.

A másik beltagot pedig azért kérdeztem, mert a végrehajtó adott ilyen tájékoztatást, hogy a másik beltag vagyonát nem tudja végrehajtás alá vonni. Bár itt részleteket nem tudok.

Köszönöm válaszát, ezek szerint a csalás bűncselekmény megvalósult.

Hogy végül el is ítélik-e az illetőt, azt nyilván nem lehet tudni, ezzel tisztában vagyunk.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.02.03. 08:51

A beltagok egyetemlegesen felelősek.

Mi az, hogy "hogyan"?! Pont úgy, mint a másikat.