Internetes csalás!


angry # 2013.07.11. 16:37

Tiszteletem!
Nem is tudom, hol kezdjem, meglehetősen óvatos ember vagyok, nehezen bízok meg bárkiben mostanában, de ennek ellenére hibáztam.Történetem a következő: internetes hirdetési felületeken eladásra hirdettünk haszonállatot. Nem volt túl sok komoly érdeklődő, de volt egy "úriember" - így hívott minket telefonon, hogy kedves uram így-meg úgy.. - aki szerette volna magáénak tudni az állatot, neki 100%-osan kell, de arra kért minket, hogy vigyük el neki, azt is mondta, hogy adjunk számlaszámot és ő el is utalja nekünk az árát előre, csak vigyük el. Nem fogadtuk el az előre utalást, átgondoltuk és arra jutottunk, hogy ha ennyire szüksége lenne neki rá akkor miért ne vihetnénk el neki -bár ilyenre még sosem volt példa, mert aki szeretett volna valamit az eljött és megnézte élőben is- hiszen veszíteni valónk nem volt (úgy gondoltuk) max kirándulunk egyet és ha nem kéri akkor hazajövünk. Egy órányi autóútra volt tőlünk a cél és mikor odaértünk felhívtuk, merre menjünk, monda kér 20 percet és elénk küld valakit, aki meg is érkezett, mi pedig mentünk utána. Elértünk egy olyan helyre, amit senkinek sem kívánok - nem volt kietlen, sőt.. - beálltunk egy ház udvarára, ahol rögtön becsukták utánunk a kaput, kedvesek voltak és lepakoltunk. Utána át kellett menni egy másik házba - nem messze ettől, mert ők nem itt laktak és ott intéződött volna az anyagi oldal. Párom bement és kb 15 percet volt bent, majd kijött és eljöttünk, vissza sem néztünk csak nyomta a gázt. Közben párom elmondta, hogy nem a teljes összeget kaptuk meg, hanem csak a 30%-t, mert nem volt náluk pénz. Mesélte, hogy míg bent volt felhívtak valakit, akitől a vevő megkérdezte, hogy mennyi pénz van nála -átadták a telefont páromnak is, hogy ő is beszéljen vele- mondta, hogy van, de kb csak 2 óra múlva tudja odaadni, mert éppen úton van abban az irányban ahonnét mi is jöttünk. Megbeszélte vele hogy ha mi hazaérünk rácsörgünk és majd találkozunk. De itt már eléggé kellemetlenül éreztük magunkat. Hazaértünk hívtuk, a válasz: még tárgyalok, majd hívom (ez volt este 9-kor), fél 11-kor újra hívtuk, a válasz ugyanaz. Idegesen megpróbáltunk lefeküdni, a párom magát okolta, hogy miért nem volt óvatosabb, és hogy a családja szája elől vette el a falatot így (eléggé kellett volna az a pénz, amit ezért kaptunk volna, szomorú, de ez van) fiam(15 éves) álomba sírta magát, mondván, hogy lehetnek ilyen szemetek, hogy másnak a munkájából előteremtett javait csak így elveszik, dühös volt, nagyon. Sajnálom magunkat, de összeteszem a két kezem, hogy épp bőrrel megúsztuk, mert míg a párom az anyagi dolgok miatt bent beszélgetett velük, én kint rendesen féltem, nehogy baja essen, hiszen ebben a környezetben, ahol voltunk a vitákat erőszakkal szokták rendezni. Tény, hogy végig nagyon udvariasak, segítőkészek voltak velünk. Ma reggel hívták a páromat, hogy nagyon sajnálják a tegnapi dolgot és hogy ne tegyünk már semmit (gondolom ne szóljunk a rendőrségnek) mert szégyenlik magukat e miatt és le fogják rendezni csak a nyugdíj megérkezzen. Én már nem hiszek a jó végkifejletben, nem tudom, hogy merjek-e feljelentést tenni, mert elég sok félmeztelen, kigyúrt csávó volt körülöttünk, akikből semmi jót nem nézek ki, félek hogy bosszút állnának (bár nem fenyegettek)Nem szeretném, hogy megtudják pontosan hol is lakunk, féltem a férjemet, a gyerekemet. Bár az eszem azt diktálja, hogy ezt nem szabad annyiban hagyni. Nem tudom mitévő legyek, a félelmem erősebb.Tudom, megfontoltabbak lehettünk volna, de minket a segítő szándék vezérelt, a pénz pedig jól jött volna. A jog milyen lehetőséget ad a felelősségre vonásra, mit lehet ilyenkor tanácsolni, a vevő nevét elfelejtettük (a sokk hatására) csupán 2 db telefonszámunk van és az emlékeink, amik teljesen élénken élnek bennünk. Kemény munkával, tisztességes szándékkal ide jutottunk. Szégyenlem.

Agent Cooper # 2013.07.15. 22:07

Kedves angry!

A két darab telefonszám bőven elég a feljelentéshez. Viszont ahhoz, hogy a bűncselekményt bizonyítani lehessen, mindenképpen jól jönne ,ég valami, mondjuk ha lenne pár hangfelvétel, az mindenképpen segítene...

Üdv: Agent Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

donau # 2013.07.16. 07:06

Tisztelt Jogi Fórum

2009-ben egy családtag kérésére feltettem két telefont a Vatera internetes aukciós oldalra amik el is keltek a két telefon kb összesen 150 ezer forintért. A családtag nem küldte el a telefont és engem feljelentettek. Voltam a rendőrségen ott jegyzőkönyvet vettek fel .Az eljárást egyszer már megszüntették majd újra kezdték azóta eltellt három év én akkor kértem közvetítő segítségét és a károsultnak felajánlottam egy magasabb sértékű saját tulajdonú telefont.Én azóta külföldön élek természetesen a hatóságokkal közöltem az elérhetőségemet és kaptam ismét egy levelet , hogy a nyomozást sokadjára is meghosszabbították. Kérdésem milyen büntetésre számíthatok és hogy meddig zaklathatnak még. Válaszukat előre is köszönöm

angry # 2013.07.16. 19:04

Kedves Agent Cooper!
Ma megtettem a feljelentést 3 A4-es oldal terjedelműre sikerül megírni a legapróbb részletekig mindent beleírtam, sajnos hangfelvétel nem készült, majd meglátjuk mi lesz. Köszönöm a válaszát.

noname1977 # 2013.07.17. 09:29

Tisztelt Ügyvéd Urak!

Korábban írtam már internetes csalás( szbálysértési kategória) miatt!
egy alkalommal 40.000 ft, másik alkalommal 35.000 ft-al károsítottak meg!

Feljelentést tettem a rendőrségen, de pár napja megjött a rendőrségi határozat, és megszüntették a nyomozást!!??????

Tehát semmit nem sikerült kideríteniük??? Vagy mi az hogy megszüntették???

Van e arra mód, hogy valahogy visszakapjam a pénzemet?

Utaljak az akkor megadott számlaszámokra pár száz ft.-ot úgy, hogy bemegyek az adott bankba, így kideríthetem a valódi nevet, és úgy tegyem meg a feljelentést??
Mert így a rendőrségnek azt a nevet tudtam elmondani, amit a csaló megadott, és ami valószínüleg nem fedi a valóságot....

Vagy a csaló települése szerinti jegyzőt keressem meg hivatalos úton???
De ő mi alapján indítja meg a fizetés letiltást ???
( mert állítólag már megteheti)
Mit tegyek???
75.000 ft-ról van szó, ami most nagyon jól jönne!!!!

Előre is nagyon köszönöm a segítséget!

Kovács_Béla_Sándor # 2013.07.17. 10:39

De csúnyán kevered a polgári jogi követelést a büntető eljárással. És úgy általában sem érted, mit olvasol. A nyomozást megszüntető végzésben ott kell lenni, mi a megszüntetés indoka.

Ja, és nem neked kell nyomozni.

Agent Cooper # 2013.07.17. 13:59

Kedves angry!

Reméljük, hogy jó kezekbe kerül az ügy!

Üdvözlettel: Agent Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

Vektor73 # 2013.07.21. 07:15

Tisztelt Fórumozók!
Történetem a következő. Rám írt az Apród-ról egy regisztrált felhasználó, hogy az egyik eladó termékem érdekelné cserébe az Ő termékéért. Mivel nekem pont jókor jött, mert szükségem lett volna a termékére, igent mondtam! Ez nagy hiba volt! A hirdetéseinek mennyiségét és minőségét elnézve nem gondoltam, hogy jómagam is áldozattá válok! Már az első kapcsolatfelvételnél írta, hogy nem küld semmit előre mert már verték át így, naivan azt hittem, hogy becsületes üzleti partner. Én másnap elküldtem a cserére szánt termékeket( kb.10ezerFt értékben+posta ktg.)amit rá két napra már a saját oldalán árult tovább!
Ez kb. egy hete volt, azóta nem válaszol a megkereséseimre! Amit tudok róla:
A pontos postai cím, név (ide kellett küldenem a csomagot) Az apródon használt felhasználónév: churakbay volt amit pár napja megváltoztatott: kabalapasika névre!
Napi szinten küldöm neki az üzeneteket, hiába.
Megvan az összes levelezés, üzenet, postai feladószelvény, IWIW és Facebook elérhetőség.
Ezekkel már mehetek feljelentést tenni, vagy várjak még?
Előre is Köszönöm a segítséget!

Agent Cooper # 2013.07.23. 07:21

Fölösleges várni.

A. C.


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

noname1977 # 2013.07.23. 12:10

Köszönöm az okítást!

De segítségért jöttem erre a fórumra, és nem azért, hogy elmondják mit mivel keverek!
Ha jogász lennék, biztosan nem keverném a dolgokat!

Aki tud segítsen, légyszi.
De ne abban, hogy elmondja mik a hibáim...

Milyen lehetőségeim vannak még, hogy vissza kaphassam a pénzemet????

Köszi előre is!

Kőbeíró # 2013.07.23. 15:35

A nyomozást megszüntető határozat ellen fellebbezésnek van vagy nincs helye a szövegezés szerint?

Ha van, írsz az ügyészségnek - lehetőleg határidőn belül - indokaidat szépen felsorolva.

Ha nincs, de nem nyeled a BK-t, pótmagánváddal mehetsz bíróságra feltéve, ha ismered a tettes valódi kilétét.

Ha nem és nem hívtak a rendőrök iratbetekintésre, akkor szaladj el gyorsan és nézd át a keletkezett infokat.

Ha voltál, akkor tudsz mindent, akár azt, hogy nem találták meg az illetőt.

Ha ez egy belföldi bankszámla, akkor gyanítom, hogy van neki élő gazdája is.

HaJrá!

Agent Cooper # 2013.07.24. 05:57

Kedves noname1977!

A nyomozást megszüntető határozat ellen panasszal lehet élni, viszont feltételezem, hogy a jogorvoslatra rendelkezésre álló határidő (8 nap) már eltelt.

Üdvözlettel: Agent Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

noname1977 # 2013.07.24. 08:02

Kedves Agent Cooper!

Köszönöm válaszát!
Sajnos a 8 nap már eltelt, igen...
Így az ügyészség már biztosan elutasítaná az indítványomat ha panasszal élnék a megszüntetés miatt?

Köszönöm előre is a segítséget!

noname1977 # 2013.07.24. 08:18

Kedves Kőbeíró!

Nagyon köszönöm a széles körű tájékoztatást, és a számomra is értelmezhető részletes leírást!:)

Hogy fellebbezésnek van-e helye, azt majd otthon tudom megnézni, jelenleg nincs nálam a határozat.
Természetesen nem nyelem le a BK-t, így ha a határozat szerint lehetőségem van, akkor pótmagánváddal fogok élni!

Iratbetekintésen nem voltam, így semmit nem tudok a nyomozásról.
Csak annyit, hogy áprilisban tettem meg a feljelentést, és kb. 2 hete jött postán a megszüntető határozat.
Sajnos a rendőrség ismeretlen elkövető ellen szüntette meg a nyomozást...
Én konkrét személyt neveztem meg a feljelentésnél (mindkét esetben), de közel sem biztos, hogy úgy is hívják az illetőt, amit nekem megadott nevet.
De számlaszám alapján utána tudtak volna nézni az illetőnek, nem?
Vagy 40.000 és 35.000 ft csak úgy "elveszhet"??

Licsino # 2013.07.29. 21:25

Kedves Fórumozók, Kedves Hozzáértők, Kedves Mindenki!

Nekem az ún. 419-es nigériai csalókkal van rengeteg bajom és már kezdek is tartani tőlük, de tényleg. Az egyik az, hogy közismert magyar hirdetőoldalakon hirdetgetem a magam és családom dolgait, amik már nem kellenek.. (órák, autó alkatrészek, stb.) Már hozzá vagyok szokva, hogy az utóbbi időben 95%-ban ezek a nigériai (vagy akármilyen) mocskok írkálnak, persze angolul, hogy 'hey mi az utolsó ár, euroban ..' stb. Hobbimmá vált, hogy rendszeresen én kezdem el őket bosszúból szivatni, sokszor annyira idióták írnak rám, hogy észre sem veszik, hogy 2 hete szivatom őket azzal, hogy úgy teszek, mint aki bedőlt nekik, és játszom a bénát meg folyton akadékoskodom. Aztán mikor úgy hozza a helyzet, hogy nem tudom, mit lépjek már, jó durván beolvasok nekik és közlöm velük, hogy az első perctől fogva (vissza)szivatom őket..
A másik viszont, hogy néhány hónappal ezelőtt kaptam egy levelet.. rendesen,papír alapon, postai úton, megcímezve ahogy azt kell a postaládába. A levél tartalma röviden, hogy *né Vilmos nevű 'rokonom' a családjával együtt szörnyethalt a 2004-es Tsunami katasztrófában és persze közel 9 milla Usa dollár maradt utánuk valahol egy biztonsági társaság őrizetében.. ő, az "ügyvéd" pedig engem talált meg, mint legközelebbi rokon..
A levél elméletileg légipostával jött külföldről, de a család és ismerősök gyanakodnak, hogy nem külföldről jött, mert az ablakos boríték magyar termék.. a másik pedig, semmilyen Magyar posta kezelés nyoma nem látszik róla.. Honnan van meg a címem? Ki írta ezt a levelet? Ki dobta be a levélszekrényembe?
Nem tudom van e egyáltalán összefüggés az állandó email-ekkel, meg a hirdetéseimre történő üzenetekkel, valamint a levélszekrényembe dobott levéllel kapcsolatban, de mindenesetre nagyon aggaszt, hogy a nevem, címem ilyen bűnözők kezében van.. Honnan jutnak egyáltalán hozzá? Aki ért a témához, mondja már meg, kell, hogy aggódjak emiatt?? Származhat bármiféle bajom pl hogy visszaszivatom őket, mikor be akarnak palizni? Mit lehetne tenni? Van valakinek valami jó tanácsa? Ügyvéd urak?

Gergőius # 2013.07.29. 21:28

Tisztelt Hölgyem, Uram!

A segítségét szeretném kérni internetes felületen történt vásárlással kapcsolatban. Az eladó az aukciós oldalon eredetiként feltüntetett festményt árult, adott el. Az adásvétel létrejött, ezt követően később kiderült, hogy a festmény nem felel meg a leírásnak, nem eredeti.
Ekkor az eladóval telefonon történő beszélgetéskor kiderült, hogy ismerte a kép eredetét, így rosszhiszeműen eljárva, kárt okozott a vevőnek, amit nem akar téríteni.

Milyen törvényi szabályozás vonatkozik erre, milyen büntetőjogi következménye lehet az eladóra nézve? A vevő mindezt hogyan érvényesítheti?
Ptk, Btk melyik §-a szabályozza az ügyet?

Válaszát várva,
Köszönettel,
Gergő

Véleményem # 2013.07.30. 01:41

PinkiePie

Tanuló pénz volt...

oriontronic # 2013.07.30. 11:12

PinkiePie:
Ha lehet róla negatív véleményt adni (mint pl a vaterán) akkor hagyjon. A telefont meglehet próbálni eladni, valószínűleg jobban jár így mintha jogi útra terelné a dolgot, úgy évekbe telhet és viszonylag kis összegről van szó.
Vagy "zaklassa" az eladót hátha megtörik.

Licsino:
Ha felkelti egy csaló érdeklődését, (pl mert válaszolt a levelére) akkor a csaló rákereshet az email címére, nick nevére a neten, összegyűjti milyen mélcímek, telszámok, nicknevek kapcsolódnak még önhöz, átnézi a fórumhozzászólásait, hirdetéseit stb. Vagy hozzájutott egy olyan oldal adatbázisához ahol megvoltak adva az adatai (pl feltörte egy webshop honlapját, vagy éppen a webshop adta el az adatait). Egy átlagos nethasználót hamar be lehet így azonosítani.

Elég nagy bosszúságot okozhat egy csaló akkor is ha csak a neten keresztül ismeri, extrém esetben börtönbe is juttathatja az áldozatot de ez nem jellemző a csalókra. Ők általában csak a pénzt tartják szem előtt, ha nem jön össze akkor továbbállnak egy másik áldozatra.
De ha nagyon felidegesít valakit akiről gyakorlatilag azt sem tudja kicsoda és valószínűleg a rendőrség sem tudná kideríteni, míg a csaló mindent tud magáról akkor komolyabb baja is lehet belőle, még ha nagyon kicsi is az esélye.

Ha érdekli a dolog akkor képezze tovább magát (pl http://www.419eater.com/…/baiting.htm), és ne olyan mélcímről szívassa őket ami a valós kilétéhez köthető.

Gergőius:
Én csak annyit tudok mondani hogy be kell menni a rendőrségre megtenni a feljelentést.
Ha a csaló ilyen beszédes tud lenni a telefonon, akkor érdemes lehet felvenni egy okos telefonnal (könnyen, ingyen megoldható)

Licsino # 2013.07.30. 12:22

Kedves Oriontronic!

Azt elfelejtettem a tegnap esti hozzászólásomban leírni, hogy természetesen én is gyártok kamu email címeket, kamu nickneveket, soha nem a saját, valós, általam napi rendszerességgel használt címemről küldöm nekik az üzeneteimet, ennyire idióta azért nem vagyok. Megcsináltam egy címet kamu névvel, mikor bankszámlaszámot kérnek nem létező banknevet adok meg nem létező számlaszámmal.. (na persze, mert ezek ki akarják fizetni a terméket, igaz? ugyan már...) Tehát arra mindig is ügyeltem, hogy ami infot magamról kiadok, az mind kamu. Ebben az esetben csak nem tud rólam infokat gyűjteni, nem igaz?
Illetve annyi, hogy az a...d.hu ingyenes hirdetési oldalon egy mobilszámomat kiírtam, ami titkosított,t tehát tudakozó nem adja ki, de ezek olyan idióta, béna csalók.. hogy kérték a számomat, hogy adjam meg.. megadtam nekik nemlétező kamu számot, folyton írtak vissza, hogy nem csöng ki meg ilyenek... bénák....persze arról a mobilszolgáltatónál intézkedtem, hogy minden emelt díjas szolgáltatást kapcsoljunk ki, illetve a hívásszűrőt is elintéztem, hogy ne tudjanak külföldi számról zaklatni (mivel senkim sincs külföldön, nem várok külföldi hívást). Ebben az esetben mi a helyzet? Csak nem történik semmi... Köszi a segítséget.

oriontronic # 2013.07.31. 20:49

Ezek szerint sokkal jobban felkészült mint gondoltam volna, de úgy tűnik nem volt mindig elég elővigyázatos, hiszen valaki mégis megtalálta.
Rengeteg apróság van ami a nyomára vezethetett, elég egyetlen hibát elkövetni és kitudódik a valós kiléte.

Pl kap egy mélt a valós címére mert gondolom így indult a dolog, amiben van egy link: http://csalas.hu/r465hz ahol egy űrlapot kell kitölteni.
Vagy a link automatikusan kitölti a mél kliensben a subject mezőt is amiben egy egyedi kód van, ez alapján vissza tudják követni hogy eredetileg melyik emailcímre küldték a becsapós levelet amire ön a választ küldte, akkor is ha egy másik mélcímről válaszol.

Viszont egyáltalán nem biztos hogy egy régi csalója bukkant a nyomára, lehet hogy csak egy ismerőse akar önre ijeszteni, aki tud az ilyen dolgairól, vagy tök véletlenül találta meg egy ilyen levél, függetlenül az eddigi tevékenységétől.

A levél előtt volt magyar csalóval dolga?

Több úton is elindulhat:
A levél szövegéből ragadjon ki jellemző szövegrészeket és keressen rá neten, hátha kapott más is ilyet, ha nem akkor a szöveget tegye fel olyan weblapokra ahol csalók adatait gyűjtik (van 2-3 magyar is), hátha visszajelez egy áldozat, vagy rátalál mielőtt bedőlne.

A borítékról is biztos ki lehet deríteni hogy bedobták, vagy a posta kézbesítette ki, a postán, vagy fórumokon egy szkennelt kép alapján biztos többet tudnak mondani.

Az élő címeket (meg telszámokat és emailcímeket) adják veszik az alvilágban, könnyen elképzelhetőnek tartom hogy ha egyszer válaszolt egy csalásra, akkor az email címe felkerül egy olyan listára is ahol azokat tartják számon akik bedőlnek az ilyesminek, innentől még több levelet is kaphat, kecsegtetőbb célponttá válik.

Egyébként az ilyen kézzel fogható levélszemétnél is vissza lehet vágni a csalónak, pl ha előre fizetett válaszboríték van benne, ebből össze lehet gyűjteni minél többet a környékről, lépcsőházakból, ismerősöktől, majd visszaküldeni mindet, hadd fizesse a költségeket meg töltsön időt a levelek szortírozásával, olvasásával, válaszolásával.

Kis összefogással eredményesen fel lehetne lépni a netes csalókkal szemben, pár ügyes hekker kellene akik ki tudják deríteni a csaló IP címét és be tudnak jutni a gépébe, ahol csak lehetne találni pár személyes adatot ami alapján már be lehet azonosítani őket ha már a hatóság nem működik közre benne, vagy más módon kihasználni a helyzetet, például visszalopni a kicsalt pénzt, vagy bizonyítékokat gyűjteni az eddig elkövetett csalásairól és átadni a rendőrségnek, de ez persze mind törvénytelen és büntetendő lenne.

Agent Cooper # 2013.07.31. 21:36

Kedves Licsino!

Nem valószínű, hogy a nigériai csalóktól tartania kellene:

  • el vannak ők foglalva eléggé a csalásaikkal, nincs idejük bosszút állni,
  • általában az ilyen csalási kísérleteket szenegáli, nigériai, benini vagy más Afrikai országban élő személyek követik el, akik nem fognak Magyarországra utazni, már csak azért sem, mert nem szeretnék, hogy elkapják őket,
  • az interneten számos "csaló etető" közösség van, akik szabadidejükben Önhöz hasonló módon etetik a nigériai csalókat. Több közösség weboldalát is tanulmányoztam, de sehol nem hallottam arról, hogy személyes támadás érte volna őket,
  • a leveles történetről én is azt gondolom, hogy leginkább baráti tréfáról lehet szó (de azért én se nevetnék rajta).

Üdvözlettel: Agent Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

Licsino # 2013.08.01. 10:21

Kedves Agent Cooper, Oriontronic!

Nagyon köszönöm a hozzászólásokat, a segítséget és a hasznos tanácsokat.
A borítékos levelemen semmi arra utaló jel nincsen, hogy a Magyar Posta kézbesítette volna. Feladó sincs rajta, csak a jobb sarokban egy matrica, hogy légi posta, "Postage paid GB" feltételezem Great Britain akar lenni, a magát ügyvédnek kiadó szemét ugyanis egy londoni címet, telefonszámokat meg elérhetőségeket adott meg, illetve narancssárga pontvonalak a matrica körül. De annak nyoma, hogy ez a Magyar Posta kezében járt volna, semmi nincs.
Soha nem volt korábban dolgom semmilyen csalóval és természetesen én sem csaptam be soha senkit. Árulok is és vásárolok is a neten, de csak ellenőrzött megbízható helyről és soha semmilyen panaszom nem volt és fordítva, rám sem volt panasz, mint eladó. Nem értem..
Az egész nigériai ügybe ezzel a levélszekrénybe dobott levéllel keveredtem bele, a benne megadott email címre a kamu címemről írtam, mintha bedőlnék, hogy meglássam, mi sül ki az egészből. Az nem lehetett egy hülye alak, mert a 3. levelem után nem jött több válasz, biztos kiszűrte, hogy csak játszom vele.. Aztán most az apróhirdetéseimre hajtanak..
Én sem tartok a bosszútól, bár tudtommal semmi sincs, ami visszatartsa őket, sem attól, hogy átrázzák a fejünket, sem más bármilyen csalástól, ugyanis úgy tudom, hogy Magyarországnak nincsen együttműködési egyezménye Dél-Afrikával meg Afrikával együttvéve, gyakorlatilag ezek a tetűládák ezek szerint bármit büntetlenül megtehetnek, ebből az jön le nekem.... Ismerek egy magyar nőt, aki 1 millió, azaz egy millió Ft-o küldött nekik, mert hitelt akart felvenni és megbízott bennük... addig küldte nekik a pénzt, míg minden pénze el nem fogyott.. a hatóságok persze a füle botjukat sem mozdítják, mert nincs meg az együttműködési az országukkal..
Pedig alaposan vissza akartam őket szivatni, nem egyszer emelt díjas szextelefonok, meg ezo tv emelt díjas számát adtam meg nekik, mintha az enyém lenne és ez sem esett le nekik... írtak folyton vissza, hogy nincs vonal illetve a szám érvénytelen... gondolom onnan hiába hívja ezeket a vonalakat, nem működik. Úgy tudom ezek az emelt díjas betelefonálós játékok is csak Romániából meg Szlovákiából hívhatók Mo.-n kívül.. Utána sem néztek ezeknek a számoknak, ennyire buták. Tehát okot végül is adtam nekik arra, hogy bosszúsak legyenek. Azt olvastam, ah berágnak, üres fenyegetéseket küldözgetnek stb. de szerencsére most csend van pár napja. Ez az utóbbi csinálhatott egy másik profilt amin írt egy másik termékemre, de visszaírtam és elhajtottam a frászba, azóta egyik profilról sem kapok üzeneteket..
Nem tartok tőlük, bár annak koránt sem örülök, hogy a valós személyes adataim (név, lakcím) ilyen bűnözők kezében van.. és nem tudom, hogy kerülhetett hozzájuk. Akármennyire nyomozok, nem nagyon olvastam olyat, hogy itt Mo-n postaládákba kerülnének ilyen papíralapú levelek.
Összegezve, jogilag, meg mindenféle értelemben véve, van mitől tartanom vagy származhat ebből az egészből bármiféle hátrányom? Köszönöm szíves segítségüket, szakértelmüket, eddigi válaszaikat is.

Licsino # 2013.08.01. 13:07

Most írtam választ úgy 2 órával ezelőtt, de annyival még kiegészíteném, hogy utánanéztem a neten, különböző angol nyelvű fórumokon és más országokban is kaptak borítékban levelet ettől az álügyvédtől, ugyanezzel a 2004 Tsunami sztorival, többek között Norvégiába is ment egy lakcímre ilyen levél.. csak tudnám mi alapján választják ki, hova megy a levél.. ez alapján gondolom, hogy nem baráti tréfáról volt szó.
A másik, úgy tudom sosem a lakhelyükről, hanem netkávézókból stb. küldik ezeket a leveleket, tehát lenyomozhatatlan kiküldte.. bár érdekes a dolog, mert a cím amit meg megadnak valós, mert nyilván ha valamit elküldünk nekik,át fogják venni... így nyúlnak le, hogy ingyen akarják a terméket, szóval megkapják..csak tudnám milyen cím lehet az is, amit megadott, hogy küldjem az órát, mert gondolom nyilván nem a lakcíme...

Joey_24 # 2013.08.01. 15:50

Internetes csalás áldozata lettem. Albérletet kerestem külföldön, és egy jó ajánlatra találtam. Megegyeztem a tulajjal, és úgy volt, hogy egy harmadik cégen keresztül bonyolítjuk a kaució és albérleti díj fizetést, de kiderült, hogy nem a cégtől kaptam meg a banki adatokat, csak egy nagyon hasonló email címről. Az átutalás megtörtént 2 napja (kedden) (1440€), van rá mód, hogy még visszaszerezzem ezt a pénzt?
Mi a teendő ilyenkor?

Agent Cooper # 2013.08.02. 10:03

Kedves Joey24!

Ha a pénzt már átutalta és felvették, akkor már csak feljelentést tehet. Érdemes a feljelentést mielőbb megtennie, a feljelentéséhez csatolja a hirdetést, az elektronikus levelezést, az átutalási bizonylatot és minden más dokumentumot, ami a bűncselekményt bizonyíthatja.

Üdvözlettel: Agent Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…