Online jogi tanácsadás


ObudaFan # 2013.07.09. 10:43

Azt igazolni, hogy a pénz hova lett, aligha lehet, azt az örökhagyó is elkölthette. Ha igazolható, hogy ezeket az ingóságokat elvitte, akkor ott lehet egy polgári pert indítani. Feljelentést a rendőrségen azért nem biztos, hogy érdemes, mert élettársi közös tulajdonnak fogja ezeket a rendőrség tekinteni.

szenne # 2013.07.09. 07:28

Tisztelt Ügyvéd Úr/Nő, fórumozók!

Édesapám élettársi kapcsolatban élt egy nővel, aki oda is költözött hozzá. Apám felvett a házára 2,2 millió forint jelzálogot, melynek fizikai formában jóformán semmilyen nyoma nincs. Nem történt a házon semmilyen szépítés, építés, viszont lettek bútorok, mosógép és egyebek. A nő folyton ki- be járt Franciaországba, állítólag ott dolgozott. Apám elhelyezett bankszámlán 1M forintot, a többivel nem tudni mi történt. Ő nagyon beteg lett, kórházba került, kezeléseket kapott, de azt tervezte, hogy ha felépül, a számlán elhelyezett pénzből felújítja a házat. Mikor kikerült a kórházból a pénznek nyoma sem volt, az élettársa pedig megint külföldre ment. Aztán apám sajnos elhunyt. Volt valami szánalmas hagyatéki tárgyalás, ahol a húgom és az én nyakamba varrták a jelzálogot, és örököltük a házat. Panaszkodtunk a jegyzőnél élettársra, de nem érdekelte, nem foglalkozott vele. A nő kifigyelte mikor dolgozik a húgom, mikor nincs a közelben, majd jött egy nagy teherautóval, és mindent elvitt. Szó szerint mindent, mert még a tűzifát is felpakolta. Később, mikor kérdőre vontuk azt felelte, hogy ott mindent ő vett Cofidis hitelre. Erről papírt nem tudott mutatni. Szeretném tőle megtudni, hogy akkor hol van a 2.2 millió forint, hol van az 1 millió a számláról?
A kérdésem tulajdonképpen az lenne, hogy mit tehetünk ez ügyben, hova forduljunk. Talán fel kéne jelenteni a rendőrségen? De ott milyen címszóval? Sajnos nincs pénzünk ügyvédre. A válaszokat előre is köszönöm.

marhajo # 2013.07.07. 18:22

T cím, a gyermkejoléti szólgálat elhallgat mindent, amit az anya tesz, egyértelmüen elöny szerzés a cél, ugyanakkor, sulyos traumáknak vannak kitéve a gyerekek, és ezzel nem foglalkozik. Ezeket mind lehet bizonyítani, ezért visszaélés miatt mi alapján tehetek bejelentést, hivatali visszaélés, vagy közigazgatási..?
Csaba


Ne hagyd apátlanítani a gyermeked...!!

kathy91 # 2013.07.07. 07:58

Tisztelt Jogi tanácsadó!

Egy számunkra érthetetlen folyamatban kérem a tanácsukat!
Volt egy kártérítési eljárásom az egyik nagy biztosítóval ,ezért felfogadtunk egy baleseti kártérítésekre szakosodott ügyvédet! Hosszas levelezés és bizonyítgatás után a biztosító elutasította a az egy ősszegben való kártérítés megfizetését! Mi nem szerettük volna annyiban hagyni a dolgot és az ügyvédünkkel felmondtuk az együttműködést amit tudok is igazolni E-mail-es levelezés alapján!
Ekkor (amikor elméletben már nem volt a képviselőm az ügyvéd) személyesen mi kerestük meg a biztosítót egy lényegesen alacsonyabb összeget kérve mint amennyi tényelegesen járt volna. Ezt a levelet 2012.03 hó ban írtuk a biztosítónak annak tudatában hogy már nincs jogi képviselőnk! Időközben az összes dokumentumot visszakaptuk az ügyvédtől és lezártak tekintettük az együttműködést. 2012.09. hó ban jöt egy levél a biztosítótól amiben közölték hogy megítélték azt az összeget ami korábban mi ajánlottunk már nekik! (Ügyvéd nélkül)
Viszont a levélben az is szerepelt hogy ezt a levelet elküldték a jogi képviselőmnek is amit nem értettünk.
Először az ügyvéd is azt mondta ő sem érti de később kiderült hogy az együttműködés felmondásáról szóló iratot ő nem juttatta el a biztosítónak! Mivel járatlanok vagyunk ilyen téren így elfogadtuk hogy mégis jár neki a kialkudott jutaléka a megállapított kártérítésből,viszont úgy gondoljuk és gondoltuk akkor is hogy az a pénz nem illeti meg már őt mivel ő akkor már nem képviselt minket elméletben.
Abban kérném a tanácsukat hogy van e lehetőségünk hogy azt az összeget visszakapjuk az ügyvédtől,amit szerintünk jogtalanul vett fel!
Várom válaszukat!
Tisztelettel Kóra Katalin

ObudaFan # 2013.07.05. 17:44

A feljelentésből semmi nem lesz. De ha tényleg rossz volt a kocsi, akkor még perköltséget is fogsz fizetni emellé, ha pert indít. Ha nem volt rossz, akkor persze ő viseli az esetleges per költségeit.

Ennek elkerülése érdekében talán nem lenne célszerűtlen közösen megpróbálni értelmezni a javítóműhely által adott iratokat.

nimfa20 # 2013.07.05. 05:44

Tisztelt Ügyvéd Úr/Nő!
A kérdésem a következő:Eladtam egymillió forintért az autómat,másnap telefontált a vevő,hogy nem a kocsi,és hogy elvitte szerelőhöz,és rossz.Követeli,hogy adjam vissza a pénzt,vagy fizessem ki a javítást,vagy ha nem feljelent a rendőrségen.Aznap mikor megvette az autót,kipróbált megtekintett állapotban vette meg,égett a service lámpám,és kiirta a kocsi hogy handbremse fehlt funktion(a kézifék hiányzik)és én erről tájékoztattam őt,hogy valószinű hogy valami fékhiba.Elvitte a szerelőhőz és 200.000forintos hibát találtak a kocsin.Én erről nemtudtam semmit,fogalmam sem volt hogy nagyobb baja van a kocsinak.Az adásvételibe csak annyit irtunk bele,hogy kipróbált,megtekintett állapotban vette meg.Természeten ment rendesen az autó,és nála is megy.Mit tegyek?Fizetni nem fogok az biztos!Mit tehetek?Mi lenne a legjobb?Ha feljelentett mi fog történni?Mi ennek a menete? Válaszukat előre is köszönöm!

Juci007 # 2013.06.27. 13:39

Tisztelt Ügyvéd úr,

Áprilisban gyerekemmel a saját autómban haladtam, amikor is átsávoltam a másik sávba a gyerekekmmel beszélgettem és ahogy a visszapillantóba néztem láttam, hogy a mögöttem haladó autós mutogat de én nem tulajdonítottam ennek jelentőséget,mivel szabályosan közlekedttem ekkor éreztem hátulról egy lökést, de nem hittem hogy a semmiért valóban megtól hátulról, ezután megelőzőtt és satú féket nyomott az út közepén megállásra kényszerített, majd kiugrott az autóból és elkezdte ütni verni a kocsim összetörte a visszapillantó tükrömet ezt követően én lükvercet kapcsoltam,ki akartam kerülni a kocsiját ám miután betörte a visszapillantó tükrömet, félre álltam és hívtam a rendőrséget,közöltem a rendszámot és a helyszint, persze ekkorra a másik fél már elhajtott az autójával. A rendőrség nem jött ki mondván sok a dolga én mentem be a kapitányságra, ahhol fefotózták a sérüléseket. Ezután még kétszer kelett bemennem egyszer jegyzőkönyvbe mondani az esetet és mégegyszer felismerésre bemutatásra, ahhol felismertem, a problémám a következő a rendőrség felhívott hogy ismét be kell mennem szembesítésre. A szembesítésen a másik fél azt állította,hogy én letoltam az útról ezért jött belém hátúlról, arra pedig, hogy kielőzött engem megállásra kényszerített, azt mondta, hogy ugyan kielőzött de nem állított meg, Ő ugyan megállt az út közepén és kiszállt az autójából és elindult felém én pedig meg sem álltam és azért tört be a visszapillantó tükröm mert, én őt el akartam ütni. (amúgy a felesége ott volt csak azt nem értem, hogy tanúként miért nem szerepel, és ha be is idézik akkor a tárgyaláson nyilván a férje mellett fog tanuskodni,) ekkor már én leszek bajban? Az is vitás hogy a másik fél azt állítja, hogy én ott hagytam ám én nem mentem sehova hívtam a 112-es számot ám miután 20 perc múlva sem jöttek ki, az ügyeletes azt mondta menjek én be a kapitányságra… 2 gyerekkel!!! Most tanúként szerepelek de nagyon tartok attól hogy rosszabúl jövök ki ebből a helyzettből. Mire számíthatok? Az ügy most kerül az ügyészségre mint garázdaság.
Válaszát előre is köszönöm. (A másik félnem ez nem az első garázdasági bűncselekménye.)


Tisztelt Ügyvéd úr,

Áprilisban gyerekemmel a saját autómban haladtam, amikor is átsávoltam a másik sávba a gyerekekmmel beszélgettem és ahogy a

pandus # 2013.06.26. 18:43

Tisztelt Ügyvéd Úr/Hölgy.
A következő sajnálatos dolog történt velünk az elmúlt 5
évben.
2008. februárban vásároltak a férjem nevére egy
személygépkocsit. Természetesen banki finanszírozással. Én
többször jeleztem a bank felé, hogy hamis a szerződés, nem
kértünk hitelt, de nem tettek semmit. Probléma igazán akkor lett
az ügyből, amikor 2011-ben kaptunk egy közjegyzői irodától
címzett levelet, hogy tartozunk kb.4Millió Ft-al és ezt fizessük
meg, de már nem a bank részére, hanem egy pénzügyi faktor cég
részére. Majd a végrehajtó iroda zárolta a számlánkat, és a
személygépkocsit, mely igazából a hitel fedezete lett volna,
valakitől lefoglalta, de nem fedezetként, hanem mert csupán ez a
gépkocsi szerepelt nyilvántartásilag a férjem nevén, így nem
tudott mást lefoglalni és elkezdődött a pereskedés. 2013.
februárban megszületett a bírósági döntés, mely szerint a
férjem nem vett fel hitelt a szerződés hamisan lett aláírva, így
nem tartozunk a faktor cégnek, tehát követelése felénk nem lehet.
2013. június végén a végrehajtó iroda felszólította a
férjemet, hogy a végrehajtást megszüntette, így a lefoglalt
gépjárművet szállítsa el, ellenben tárolási díjat számol fel,
így a személygépkocsi, melyet eddig nem is láttunk hozzánk
került. Kérdésem lenne mi lesz a gépjármű sorsa és ki fizeti ki
részünkre a kb 5 év alatt felgyülemlett költségeket /súlyadó,
rendőrségi büntetések, parkolási büntetések, a gépjármű
elszállítása stb./ Jelenleg úgy néz ki a helyzet, hogy a faktor
cég nem tart igényt a gépjárműre, ellenkező esetben nem a mi
részünkre adta volna ki a végrehajtó iroda. Persze ezt csak én
gondolom így.
Válaszát előre is köszönöm.
pandi

ObudaFan # 2013.06.19. 14:34

Az ügy csak akkor lesz lezárva, ha megegyeznek.

Feszty # 2013.06.19. 06:50

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Köszönöm válaszát, a közvetítői eljárás tiszta számomra, csak néhány dolgot szeretnék még tisztázni ezzel kapcsolatban.
Mivel a párom volt nője az összes ruháját visszakapta a rendőrségen keresztül, jegyzőkönyv is fel van róla véve, ott pedig nem élt panasszal hogy bármi is hiányozna.
Tehát kár okozás nem történt, így a közvetítői eljáráson egy bocsánat kéréssel el lehetne ezt intézni. (Szerintem)
Viszont a kedves hölgy annyira bosszú szomjas, hogy párom lakását teljes mértékben a sajátjának akarja természetesen úgy hogy nem fizeti ki párom 2/3 részét...
mert szerinte jár neki a lakás, mivel elpazarolta rá az életét. (Tudni kell, hogy nagyon buta a hölgy, önállóan semmilyen hivatalos ügyet nem tud elintézni, pedig 32 éves!)
Szóval, kérheti azt a közvetítői eljáráson a nő, mint jóvátételként, hogy párom írassa át az ő nevére a 2/3 részt és így övé legyen a lakás, és akkor elfogadja a bocsánatkérést? (Igaz ezt zsarolásnak nevezném, de várható ez is tőle)
Ha erre a párom nemet mond, akkor folytatódik tovább az eljárás, mert nem teljesíti a sértett kívánságát?
Vagy mivel párom megbánja és bocsánatot kér, ezzel a Mediátor sikeresen lezártnak tekinti az ügyet?

Köszönöm a válaszát!

ObudaFan # 2013.06.18. 14:27

Feszty

Ha közvetítői eljárás van folyamatban, akkor az csak úgy lehet, hogy a párod már elismerte a bűncselekmény elkövetését. Ennek az eljárásnak ugyanis ez a feltétele.
A közvetítői eljárás arról szól, hogy a felek megegyeznek-e, így aztán bármit követelhet a sértett, aztán a gyanúsított azt vagy teljesíti, vagy sem. Ha nem, akkor megy tovább a büntető-eljárás. Ott meg a dolog természeténél fogva már ott van a beismerő.

Az egyetlen jó hír a dologban, hogy ha ajándékozás jogcímén sikerült azt a lakás "átírni", akkor alighanem ajándék visszakövetelése iránt érdemes lehet pert indítani.

ObudaFan # 2013.06.18. 14:20

rzsi

Főszabály szerint megteheti, de vannak bizonyos esetek, amikor a jogi képviselet kötelező. Nem derül ki a leírtakból, hogy ebben az esetben mi a helyzet. A te ügyvéded téged képvisel. Az más kérdés, hogy ha esetleg szükségképpeni pertársak vagytok, akkor vélhetően nagyrészt az ő javára is.

Feszty # 2013.06.18. 12:43

Monalisa1

Köszönöm a gyors választ.
A lakás kérdés bonyolult, a nő meg nagyon buta....
A lakás eladás sem működne mert a nő nem egyezne úgyse bele, tehát úgyis bíróság lenne belőle.
Párom nem fogja hagyni, hogy az övé legyen a lakás, mert oda vissza fogunk költözni, ő meg majd repül onnan, persze ki lesz fizetve a része.
Kemény 500 ezer forinttal szállt bele a lakás vásárlásba a nő és most tartja a markát a lakás teljes tulajdonáért, az autó 50 százalékáért (amihez semmi köze, mert nem a párom autója, hanem egy előző munkahelyének a céges autója amit használhatott) a garázs 50 százalékáért illetve a telek feléért.
Könnyebb páromnak a helyzete, mivel most márciusban megszületett a fiunk, így a lakásból könnyebb lesz majd reptetésre bírni a kicsikét.
A ruhákra visszatérve, 4 hatalmas nagy zsák ruhát hozott el otthonról párom, melyeket a csaj még igazolni sem tud, hogy az övé, nemhogy azt, hogy milyen ruhái vannak.

monalisa1 # 2013.06.18. 11:58

demerei

Írtam az ügyvédi sikerdíjról mint lehetőség, már csak azt az ügyvédet kell megtalálotok aki megismerve az ügyet, vállalja azt sikerdíjért.

Ügyvédet kereshetsz az itt balra található Szolgáltatások" menűsor "ügyfél keres ügyvédet" rovatban is, próbálkozzatok.

Amúgy a bíróságtól is lehet kérni, hogy az anyagi helyzetre figyelemmel biztosítson ügyvédet, ez ingyen van.

A járási bíróságon heti egy nap félfogadás van, meghallgatnak, ha kell segítenek a keresetlevél megírásában, egyben a kijelölt ügyvéd iránti kérelem lehetőségről bővebben tájékoztatást adnak.

Össze kell gyűjteni minden dokumentumot, íratot stb., továbbá jövedelemigazolásra is szükség van.

monalisa1 # 2013.06.18. 11:05

Fórumtársak! Kérném, demeteri lentebbi kérésére válaszoljon majd valaki, az el ne sikkadjon.
Köszönöm.

demeteri!
Én annyít írok csak, hogy van amikor egy ügyvéd un. sikerdíjért dolgozik, előre nem kér pénzt - pernyertességkor abból fizet a megbízó. Tudni kell, hogy a sikerdíj 10-15 százalék is lehet, tehát több mint általában az ügyvédi díj.

--
  • laikus hozzászóló
monalisa1 # 2013.06.18. 10:58

rzsi

Joga van saját magát képviselni a bíróság előtt, mondjuk ez nem kizárólag pénzkérdés.

Amúgy könnyű helyzetben lesz: amit a ti ügyvédetek mond valószínűleg azt fogja mondani ő is...

----
  • laikus hozzászóló
monalisa1 # 2013.06.18. 10:56

Feszty

A párod forduljon bírósághoz és kérje a közös tulajdon megszüntetését., a követelt 1/3-ad tulajdon mai értékének 6%-a a pertárgy illetéke, és eltart eltart egy ideig...

Bármelyik tulajdonostárs használhatja a lakást, ezen jogában a másikat nem korlátozhatja, az itt lényegtelen, hogy az övé a kisebb tulajdonrész.

Legjobb lenne ha közösen eladnák a lakást, az csak álom a nő részéről, hogy övé lesz az egész...

Nem lett volna szabad a cuccaihoz nyúlni, mert bár visszakerültek hozzá, de hazudhatja ez meg az eltünt...
Igaz, igazolnia kell, azok voltak is...

----
  • laikus hozzászóló
rzsi # 2013.06.18. 09:59

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Egy önkormányzati eljárás után a panaszolt keresetet nyújtott be ellenünk, panaszosok ellen a bíróságra. Négyen vagyunk alperesek, de egyik "társunk" nem akar ügyvédre költeni, saját védelmét akarja ellátni. Megteheti ezt? Vagy így a mi költségünkön az ügyvéd az ő védelmét is ellátja?

Válaszát előre is köszönöm!
rzsi

Feszty # 2013.06.18. 08:22

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Páromnak volt egy előző kapcsolata, ami 10 év együttélést jelentett. Párom vett egy lakást és 1/3 részt a nő nevére íratott. Sajnos a nő nagyon pénzéhes.
Tavaly szakított a volt párjával, aki elég rosszul fogadta a hírt. Mai napig ott lakik a lakásban, mi pedig albérletben. Azt mondja a nő, hogy ez a lakás jár neki, mert ennyi évet elpazarolt az életéből.....
Párom csak dolgozott reggeltől estig, a nő meg vette magának a ruhákat, cipőket halomszámra.
Az az ötlete támadt páromnak, hogy összepakolja a ruhákat és elhozza tőle, hátha költözésre lehet így bírni a nőt, ha nem tud öltözködni.
De erre gondolom az anyja unszolására feljelentette páromat a rendőrségen lopás miatt. Párom így a kihallgatás alatt visszaadta az összes ruháját a nyomozóknak önkéntesen, tekintettel az ügy menetére és rám, mivel akkor már 8 hónapos kismama voltam.
Most jött a papír, hogy közvetítői eljárásra kell menniük.
Tudom mi a menete mert utána olvastam, csak arra lennék kíváncsi, mivel az "okozott kár" már azzal megtérült, hogy visszaadta a ruhákat, így követelhet-e mást esetleg.
Milyen opciók fordulhatnak elő ilyen esetekben?
Mit kérhet ilyenkor egy "sértett"?
Gondolok arra, mivel nagyon magáénak akarja a lakást, (amibe összesen csak 500 ezer forintot adott bele, mégis kapott 1/3-ot párom jó szívűsége miatt) hogy kérheti-e azt jóvátételért, hogy a lakás teljes jogú tulajdonosa legyen?

Azzal miért nem foglalkozik a rendőrség, hogy a nőnek honnan van az a 4 hatalmas zsáknyi ruha kemény havi 70 ezer forintos keresetből, amiből rezsire, kajára és még a közös telek törlesztésére is kell hogy fussa?
Ha ezeket a kiadásokat összeadjuk, akkor már ugrott is a 70 ezres szuper fizetése a nőnek.
Ráadásul párom a saját lakásából hozta el a saját pénzén vásárolt ruhákat, akkor miért bánnak így az emberrel?
Gondolom ezeket el lehet mondani a Mediátornak.

Köszönöm a segítségét!

demeteri # 2013.06.17. 07:31

T. Címzett!

Keresek olyan Ügyvédet, aki anyagilag, és emberileg olyan szinten van, hogy tudná vállalni ingyen, rokonom (egyedülálló, egyetemista fiát nevelő hölgy)jogi képviseletét ingatlan ügyében, és nem hátrál meg a szélhámosoktól, még akkor sem, ha két volt rendőrtisztről van szó.

Köszönöm!

Jelige: megalázott

Bubuka1 # 2013.06.05. 09:56

Tisztelt Ugyved Ur!

Sajat tulajdonomban levo ingatlanomat kiadtam alberletbe. Az alberloim szeretnenek ideiglenesen bejelentkezni. Arra lennek kivancsi, hogy okoz-e majd a kesobbiekben valami kellemetlenseget ez nekem?

Segitseget elore is koszonom,
Csonka Istvan

Makaj # 2013.06.03. 18:01

Tisztelt Mindenki! Abban szeretném a segítségére két kérni hogy milyen mód vagy lehetőség van arra hogy a Kozma utcai börtönből egy
előzetesben levő személyt más budapesti fogvatartási intézménybe
Athelyezzenek? Előre is köszönöm

spsz # 2013.05.24. 12:24

Köszi a válaszokat.

A helyi rendeleteket végignyálaztam, erre vonatkozóan semmiféle előírás/korlátozás nincsen.
Egyébként pont a helyi rendeletek átnézése kapcsán arra is rájöttem, hogy a szomszéd támfala(a megengedettnél sokkal magasabbra húzta; max. 1,5 méter helyett van vagy 2,5 méter magas), és a telkének feltöltése(sokkal jobban feltöltötte, mint szabadott volna, ezért is a túl a magas támfal) teljesen szabálytalan. Így - gondolom - bárminemű kár, amit esetleg a vízvezeték-árkom okoz az ő telkén, annak nem az árok lesz az oka, hanem a szabálytalan támfal.
Bár őszintén szólva számomra teljesen elképzelhetetlen, hogy egy árok 50 centire az ő támfalától süllyedést okozzon az ő kertjében.

Az árkot egyébként én ástam ki, és pár nap múlva be is temetem, mert kész lesznek a szakik a vezeték-cserével.

monalisa1 # 2013.05.24. 12:02

Érdeklődj az önkormányzatnál h a leírt esetben kell-e írásbeli engedély a vízvezeték-cseréhez. (Szerintem nem mert nem a ház előtti közutat/közterületet bontottad meg a csőtörés miatt, amít amúgy magad nem is végezhettél volna el.)

monalisa1 # 2013.05.24. 11:54

Legfeljebb a te oldaladon képzelhető el süllyedés a kiásott árok miatt. A vezetékcserét mielőbb végeztesd el kellő odafigyeléssel, nehogy a betonfal megmozduljon és rádöljön az árokban dolgozó munkásokra.

----
  • laikus hozzászóló