Sziasztok!
Jogi dologban kérném a segítséget egy jogásztól.
Egyik ismerősünknek kölcsön adtunk egy telefonos előfizetői simet,amit átvállalt azzal hogy ö fizeti. Ennek ellenére,nem fizette ki már az első hónaptól sem,sőt,feltöltéseket vásárolt az előfizetésből,amit szintén nem egyenlített ki.
A rendőrség azt mondja ez nem bűncselekmény,pedig akikkel én beszéltem,azt mondták,onnan hogy ö vásárolt is más terhére amit nem közölt vele,s ki sem egyenlítette,az már,csalás,sikkasztás.
Még ki se hallgatták a tanukat mikor elutasította a rendőrség a nyomozást. Az egyik fő tanú én lettem volna,innen tudom.
Bűncselekmény vagy polgári per?