Andrea28
Az Artisjus jóval előbb keletkezett, mint a Fidesz.
Ez még az ős MSZMP korszakban is létezett már.
Andrea28
Az Artisjus jóval előbb keletkezett, mint a Fidesz.
Ez még az ős MSZMP korszakban is létezett már.
Andrea28
Bocsi, jeleztem, hogy ez már az ős szoci időkben is volt. Tehát akkor a Fidesz a felelős érte, mert ő nem szüntette meg? Sőt minden lehúzásért őket okolod, amelyek már előttük is megvoltak? Miért is? Már megbocsáss, de ezeknek a szervezeteknek mi köze is van a Fideszhez? Érdekes, azokat miért nem okolod érte, akik létrehozták? Kettőnk közül ki is a nagy okos? Szerintem inkább te.
Andrea28
Édes isten...
Az ARTISJUS-al azonos működésű szervezetek nyugaton is vannak.
Tudod már jó régóta ez a jogdíj begyűjtés+elosztás bevett módja a kapitalizmusban.
Nem magyar (és pláne nem fidesz) találmány!
Gondoltad volna?!
Azzal a hatalmas eszeddel...
Andrea28
„a te színvonaladon nyugodtan szidjál csak, ha ilyen érved vannak”
Miért is kellene utánoznom téged? :-D
„Téged itt bohócnak tartanak”
Téged meg az utóbbi megszólalásaid alapján egy primitív bunkónak.
Mondjuk ez egy nő számára különösen nem igazán dícséret.
„Bődületes, hogy mennyi irritálóan buta ember van.”
Jaja, egyetértek! De ez még nem is lenne zavaró, ha nem kéne nekik válaszolgatnom itt a fórumon. :-D
Student
Kire gondoltál?
Andrea28 beírásai nagy valószínűséggel valaki által - nem én voltam - jelentve, így moderálva is lettek, nem véletlen tűntek el vele együtt. Ha itt most elkezdesz anyázni, akkor előbb-utóbb te is erre a sorsra juthatsz. Szerintem próbálj meg kulturált hangnemre váltani és akkor mehet tovább a fórumozás.
Látom, hogy másnak is szemet szúrt a képzetlenséged Szomorú...kaputelefon szerelő. Jó vagy itt bohócnak, nyugodtan fröcsögd tele itt is az oldalt.
egyötvenes68
„Jó vagy itt bohócnak, nyugodtan fröcsögd tele itt is az oldalt.”
Én az utóbbi időben alig írogattam ide, te viszont átvetted a helyemet és telenyomsz minden topikot off-topik személyeskedéssel. Azt is megvizsgálnám a fórum üzemeltetője helyében, hogy vajon nem-e ugyanaz regisztrál mindig más néven, akit már egyszer kihajítottak ilyen tevékenység miatt. Úgy gondolom, hogy akinek innen takarodnia kéne, az te vagy öcsi! Gondolkodj el rajta, hogy nem-e érdemesebb ezt mielőbb megtenni, amíg fel nem figyelnek rád.
És lám, itt sem engem dobtak ki a fórumról, hanem Andrea28 távozott, talán ezt elemezgesd kicsit jobban! ;-)
Szomorú....Kaputelefon szerelő
Biztos vagy benne, hogy kitiltották Andreát? Lehet, hogy csak törölte magát az oldalról? Szerintem maradj a szakmádnál, számodra túl nagy falat ez a fórum. Jó lenne ha a fórum válasz lehetőségeit kizárólagosan jogászok, szakértőket illetné meg. Mégis milyen már, hogy szerelők osztják itt az észt, ez nonszensz. Persze majd válaszolok olyan kérdezőnek, akinél úgy érzem szakmámba vág. Itt még nem olvastam olyat, hogy nem működött valakinek a kapucsengője, tanácsot kérne ezügyben....szakmaiságod miatt, arra viszont válaszolhatnál.
egyötvenes68
„Biztos vagy benne, hogy kitiltották Andreát? Lehet, hogy csak törölte magát az oldalról?”
Az összes hozzászólása eltűnt, ezt csakis a moderátor teheti meg itt. Ha egy kicsit is értenél a fórumhoz, akkor tudhatnád, hogy amennyiben valaki saját magát törli, akkor a hozzászólásai maradnak, csak mellette zárójelben jelenik meg, hogy törölt felhasználó. Szóval szerinted? ;-)
„Jó lenne ha a fórum válasz lehetőségeit kizárólagosan jogászok, szakértőket illetné meg.”
Pocsék életed lenne, nem írhatnál soha ide. :-D
„Mégis milyen már, hogy szerelők osztják itt az észt, ez nonszensz.”
Mégis milyen már, hogy személyeskedéssel töltik meg itt egyes tapló bunkók a topikokat, nonszensz.
„Persze majd válaszolok olyan kérdezőnek, akinél úgy érzem szakmámba vág.”
Tehát elhallgatsz végre örökre itt? Végre! Kezdheted! ;-)
egyötvenes68
„Szerintem maradj a szakmádnál, számodra túl nagy falat ez a fórum.”
Mutass jó példát és tűnj el innen! Senki nem kíváncsi rád! Főleg a személyeskedéseidre.
Minősítgesd otthon talán azt, aki eléd szokta tenni a kaját! Köszi!
Szomorú...kaputelefon szerelő
Mivel neked nehezen megy a szöveg értelmezése, ezért csak jelzem, hogy te kezdted az ittas vezetésnél a kérdező kioktatását.
Jogi Hozzászólásaid zömmel kioktatásokról szólnak. Fórum ide vagy oda, kérdező jogi lehetőségeire volt kíváncsi és nem a véleményedre. Nyugodtan panaszkodhatsz moderátornak, engem nem zavar. Pá
egyötvenes
„ezért csak jelzem, hogy te kezdted az ittas vezetésnél a kérdező kioktatását”
Te meg a személyeskedést, amit azóta is képtelen vagy abbahagyni.
„Jogi Hozzászólásaid zömmel kioktatásokról szólnak.”
Esetleg idézzek a te kommentjeidből? Lehet rosszabbul járnál. Mazsolázgathatunk, aztán mindenki eldöntheti, hogy kioktatsz vagy csak szimplán válaszolsz (egyébként inkább előbbi, mint utóbbi). :-)
"Fórum ide vagy oda, kérdező jogi lehetőségeire volt kíváncsi és nem a véleményedre.
Mivel nyilvános fórum és nem kérdezz-felelek játék, így bárki véleményt IS írhat, ezt te megpróbálhatod megszabni, csak nem érdemes, mert ahhoz eléggé mazsola vagy te is itt. :-)
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |