GYED,GYES, táppénz


chrisnemeth # 2011.08.21. 07:01

Tisztelt Szakértők!

15 éve dolgozom ugyanott, 2008-ban született az első gyermekem. Tavaly szeptembertől dolgozok (ebből október végéig szabadság, addig gyed-en voltam.) Idén április végén kiírtak táppénzre veszélyeztetett terhesként, novemberben fog megszületni a második baba.

Megvan így a TGYÁS-hoz szükséges 365 nap biztosításban töltött idő? Beleszámít a táppénz vagy az előző gyed is?

chrisnemeth # 2011.08.21. 16:24

Előző kérdező vagyok. Kiegészítésként még annyi, hogy GYED alatt fizetés nélküli szabadságon voltam (bár úgy tudom ez így szokás), amikor visszamentem dolgozni, akkor pedig saját helyettesemként dolgoztam, a főállásomban maradtam fizetés nélküli szabadságon. Nem tudom hogy ez számít-e valamit a biztosításban töltött napok számához.

lina81 # 2011.08.22. 13:45

Tisztelt Szakértők!

A következő kérdéssel fordulok Önökhöz:
2010.03.02-án született meg első gyermekem. Jelenleg gyed-en vagyok, ami 2012.03.02-án jár le. Utána kapnám a gyest 2013.03.01-ig. Tervezünk 2. gyermeket is 2012 végére/2013 elejére (tehát gyes alatt vagy gyes után születne). Melyik esetben járnék jobban Tgyás/gyed ügyileg? 2009-es évre a br. bérem 1630538 Ft volt. jelenleg ez alapján kapom a gyed-et. Kell-e esetleg visszamennem gyes alatt dolgozni, hogy a következő gyermek után játó tgyás és gyed összege magasabb legyen?

Köszönettel,
lina81

sampler # 2011.08.26. 13:13

Tisztelt Szakértő!
A következőkben szeretnék tanácsot kérni.
2009.08.31-én született meg első gyermekem, közalkalmazottként dolgozom 1998 óta egy munkahelyen, 140ezer Ft bruttó fizetéssel jöttem el tgyásra. Majd gyedet folyósítottak, ami lassan lejár. Utána gyesen leszek. Tervezünk kistesót, csak nem tudom, hogy anyagilag hogyan járunk jobban. Gyes után menjek vissza dolgozni egy ideig, vagy mikor kellene a kistestvérnek megszületnie, hogy a mostanihoz hasonló tgyást, gyedet kapjak?
Válaszát előre is köszönöm!

Beki_01 # 2011.08.28. 16:29

Tisztlet szakértő,

Abban szeretném kérni a segítségét, hogy hogyan mennyi gyedre számítahtok a jelenlegi törvények szerint, a követekezők alapján:

2010. május 1től 2011. május 10ig volt munkaviszonyom, 8 órás, bruttó 100.000 ft volt a bérem. Ezt követte 30 nap passzív táppénz, madj kb. két hétig munkanélküli voltam, nem járt semmilyen juttatás, nem is regssiztráltam a munkaügyibe. Majd július 4én írtam alá egy 8 órás munkaviszonyt, 100 000 brutto fizetésért.

És szeretnénk babát de ugy hogy gyedet kapjak, mikor kellene megszületnie a babának, hogy járjon a gyed illetve hány évig járhat, és megddig jár tgyás és gyed?

Várom mihamarabbi válaszukat.

Segítésgüket előre is köszönöm.

Beki_01 # 2011.08.28. 16:32

Illetve, hogyha megtudom, hogy babát várok és azonnal elmegyek táppénzre, akkor az beleszámít e madj a munkaviszonyba?

Köszönöm.

Hajnalka2 # 2011.08.29. 06:00

Tisztelt szakértők!

Több kérdéssel is fordulok Önökhöz. Én egy élelmiszer boltban dolgozom, ahol csoportos leltárfelelősséget vállaltunk. De nem szerepel a szerződésben hogy ők központilag belenyúlhatnak a raktárprogramunkba. Sokszor csak azt tapasztaljuk hogy benne vannak a rendszerben.Kérdésem az lenne,hogy leltárhiány számonkérésekor, hivatkozhatnánk-e erre, mert én úgy tudom hogy csak engedéllyel nyúlhatnának bele a számítógépünkbe, és mivel fix IP címünk van akkor nyúlnak bele amikor akarnak.A másik kérdésem pedig az lenne hogy jelenleg kisbabát várok, és ha táppénzre kell mennem a terhesség miatt,akkor vonhatják-e a betegállományomból a leltárhiányt? Ők tb kifizetőhely.
Válaszukat előre is köszönöm!

huehar # 2011.08.29. 12:48

Tisztelt Szakértő!
Munkahelyem bérszámfejtője meglehetősen zavaros és kitérő válaszokat ad (főleg bruttó és napi jövedelem összegekkel, amik nekem nem mondanak semmit), ezért fordultam Önhöz.
Jelenleg GYED-en vagyok a kisfiammal, a GYED 2011. 12. 21-én jár le (a törvény szerinti maximumot kapom most, bruttó 100.100 Ft-ot). Következő babánk januárban fog születni, tehát kicsúszok a két évből. A bérszámfejtő javasolta, hogy a közbenső időtartamra vegyem ki a felhalmozott szabadságomat, hogy ne szakadjon meg a munkaviszonyom. A munkabérem korábban bruttó 234.000 Ft volt, két évi szabadságom fog felgyűlni decemberre (33 éves leszek akkor).
A kérdésem egyszerű, a válasz gondolom, komplikáltabb - mennyi pénzt fogok kapni a két gyerek után most, hogy változtak a jogszabályok? A TGYÁS összege lehet, hogy kevesebb lesz, mint a GYED? Ha igen, lehetőségem van lemondani róla és rögtön a GYED-et igényelni? Mennyi GYED-re számíthatok a fentiek alapján? Mennyi lesz az adókedvezményem (családi és egyéb)? Megtenné, hogy nettó havi összegeket mond (fogalmam sincs, mennyit kell levonnom a bruttóból)? Szeretnék már konkrétumokat tudni, hogy mire készüljek...
Válaszát hálásan köszönöm!
Tisztelettel, Presser Éva

szebasztian48 # 2011.08.29. 13:58

Üdv Mindenkinek
Segitséget szeretnék kérni,munkáltatóm felszámolás alatt áll, mindenkinek felmondanak.Nevelőszülő vagyok ikergyerekeket nevelek eddig kaptam 1 gyest,heti 40 órában dolgoztam.A kérdésem:a felmondási idő lejárta után igénybe vehetem-e a 2 gyest az ikrek után mivel nem fogok dolgozni.Ha sikerül heti 30 órában dolgozni a gyes mellet akkor azt be kell-e jelenteni a magyar államkincstárnak?A gyerekek még ovodásak.

Kiss Manó # 2011.08.29. 19:07

Tisztelt Szakértő!

Kisfiam 15 hónapos. Január óta vissza mentem dolgozni. Most úgy néz ki, hogy csoportos leépítés várható munkahelyemen. Az érdekelne, hogy érinthet-e engem ez a leépítés, mert tudomásom szerint, amíg a gyermekem be nem tölti a 3. életévét, addig védett vagyok a munkahelyemen. Jól tudom ezt?
Kirúghatnak valamilyen indokkal? Ha szóba kerülök, mint érintett, mivel védekezhetek?

Nagyon köszönöm!

kiskocsi # 2011.08.30. 06:44

Tisztelt Szakértők!

SOS!!!
A gyest a nagymama venné igénybe. Ő rokkantnyugdíjas (57 éves), de nem dolgozik. Az államkincstár azt mondta, hogy így rendben lesz.
Kérdésem, hogy az ő rokkant nyugdíját nem fogja-e "bántani" a gyes, nem lesz-e ebből valamiféle plusz adózási terhe? Lehet-e gond a rokkant nyugdíj felülvizsgálatánál, hogy gyesen van?
Van-e valamiféle adatszolgáltatási kötelezettsége az államkincstárnak a nyugdíjfolyosító felé, vagy semmi köze egymáshoz a kettőnek?

Válaszukat előre is köszönöm!

Dödölle1 # 2011.08.30. 07:10

MINDEN, AZ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁS PÉNZBELI ELLÁTÁSAIVAL ( táppénzt, terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj, baleseti táppénz, gyermekápolási táppénz) KAPCSOLATOS KÉRDEZŐ FIGYELMÉBE AJÁNLOM AZ ALÁBBIAKAT:

Kevesen tudják, hogy a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 5.§. kötelezően előírja a Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Szakigazgatási Szervének) és/vagy a TB Kifizetőhelyeknek az ügyfelek tájékoztatását. (TB Kifizetőhely működtetése annál a foglalkoztatónál kötelező, ahol a biztosítottak száma eléri, vagy meghaladja 100 főt Lásd: 1998. évi XXXIX. törvény 9. § )

Ezen jogszabályi hely szerint: "Az egészségbiztosító TÁJÉKOZTATJA a biztosítottat JOGAIRÓL és kötelezettségeiről, SEGÍTSÉGET NYÚJT IGÉNYE ÉRVÉNYESÍTÉSÉHEZ.

Mindezek figyelembevételével javasolom, hogy éljen a jogszabály adta lehetőséggel és keresse fel a lakóhelye szerinti Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Szakigazgatási Szervének Pénzbeli Ellátási és Ellenőrzési Osztályát, vigyen magával minden okmányt (TB igazolvány, kinevezés, munkaszerződés, megbízási szerződés, szigorú számadású jövedelemigazolások, munkanélküli, álláskeresési járadékról szóló, illetve GYES határozatok stb.), kérje meg az osztályvezetőt, - ha kell előzetes időpont egyeztetés után- szánjon Önre negyed órát és érthetően magyarázza el a lehetőségeit.

(Többek között azért az osztályvezetőt és nem egy ügyintézőt javasolok, mert Ő a témában, helyben az a legmagasabb döntésképes vezető, aki érdemi felelős választ tud adni a kérdéseire, míg egy ügyintéző szóbeli tájékoztatását később, az igényelbírálás során felülbírálhatja, megváltoztathatja a revizora, illetve az osztályvezetője, továbbá egy túlterhelt ügyintéző lehet, hogy a részletes, teljeskörű, mindenre kiterjedő válasz helyett –ahogy a kérdezők szokták jelezni- rövid úton megpróbálja lerázni, illetve sajnos esetenként előfordul, hogy egy kezdő, vagy kevésbé felkészült ügyintéző szóban téves tájékoztatást ad.. Ha tehát biztos és megmásíthatatlan választ szeretne bizalommal forduljon a szakosztály vezetőjéhez.)

(Az osztályvezető –távolléte estén a helyettese- felkereshető a hivatalában személyesen, illetve elérhető telefonon, vagy e-mail útján.)

Jó tudni, hogy a 2005.11.01-től hatályba lépett a 2004. évi CXL. törvény, amely a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szól és immár a nevében is deklaráltan előtérbe helyezi a közigazgatási tevékenység szolgáltató jellegét, azaz a hatósági tevékenységről a hangsúly átkerült a szolgáltatásra, amibe beletartozik az ügyfelek részletes, teljeskörű tájékoztatása is. További fontos rendelkezése, hogy az ügyfeleket megilleti a tisztességes ügyintézéshez és a határidőben hozott döntéshez (ez főszabály szerint 30 naptári napot jelent) való jog. (Lásd: Ket. 4.§, 33.§, 33/A §)

Új, a jogbiztonságot, a tisztességes ügyintézéshez és a határidőben hozott döntéshez való jogot elősegítő eleme a Ket. novellának az, hogy ha a hatóság a rá irányadó ügyintézési időt nem tartja be úgy köteles az ügyfélnek visszafizetnie az eljárási illetéket, illetékmentes eljárás esetén pedig köteles a mulasztó hatóság a költségvetés részére befizetni az általános tételű eljárási illetéknek megfelelő összeget, vagy ha az irányadó ügyintézési idő kétszerese alatt sem intézte el az ügyet akkor ezen összeg kétszeresét.

Ezen túlmenően az egészségbiztosító/kifizetőhely késedelmes igényelbírálás esetén az Ebtv. 69. § értelmében az Art.-ban meghatározott mértékű kamatot is köteles fizetni az igénylőnek, ha a kamat összege meghaladja az 1.000 Ft.-ot.

Szintén kevesen tudják, hogy kérésre Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Szakigazgatási Szerve részletes tájékoztatást ad arról, hogy hogyan számolták ki az igénylő biztosított táppénz, Terhességi Gyermekágyi Segély (THGY, TGYS,TGYÁS vagy mások a GYÁS rövidítést használják) és a Gyermekgondozási Díj (GYED) ellátásait.
Kivonat az ombudsmannak az ezzel kapcsolatos OBH 3135/2008 számú jelentéséből:

Az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa -az alaposabb tájékoztatás, valamint a táppénz kiszámításának átláthatósága érdekében, tekintettel arra, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülésében alapvető fontosságú garanciális követelmény az alapos tájékoztatás - az OBH 3135/2008 szám alatt javasolta az egészségügyi miniszternek, hogy a hatóságok az eljárásuk során kellően alapos tájékoztatást adjanak az állampolgároknak. Az ilyen tájékoztatás az ombudsman véleménye szerint nemcsak megelőzheti a félreértéseket és a későbbi jogvitákat, de egyúttal előfeltétele a jogorvoslathoz való jog gyakorlásának.

Az egészségügyi miniszter válaszában kifejtette, hogy a Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Szakigazgatási Szerve, külön kérésre tájékoztatást ad a táppénz kiszámításának módjáról is. Ez 2009.08.15-től jogi normaként is megjelent, hatályba lépett.

Lásd a Magyar Közlöny 2009/115 számát, valamint a 217/1997 (XII.1) Kormányrendelet 39.§. „új”, (3) bekezdését, amely pontosan így szól:

„(3) A pénzbeli ellátás iránti kérelmet elbíráló kifizetőhely vagy az egészségbiztosító a pénzbeli ellátás jogosultját - kérelmére - tájékoztatja a megállapított pénzbeli ellátás összegének kiszámítása során figyelembe vett adatokról.”

Javasolom tehát, hogy mindenki éljen a két lehetőséggel, kérje a Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Szakigazgatási Szervének, ezen belül a Pénzbeli Ellátási és Ellenőrzési Osztály Osztályvezetőjének a segítségét az igény érvényesítésében, illetve a Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Szakigazgatási Szervének vezetőjétől kérjen részletes, írásos tájékoztatót arról, hogy hogyan (milyen módszerrel, mely rendszeres, illetve nem rendszeres jövedelmek, valamint mely jogviszonyok figyelembevételével és milyen mértékkel) számolták ki az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásait.

A táppénzről, a THGY-ról, a GYED-ről, a gyermekápolási és a baleseti táppénzről a kötelező egészségbiztosításról szóló 1997. évi LXXXIII. törvény és a végrehajtására kiadott 217/1997 (XII.1.) Kormányrendelet rendelkezik.

Tájékozódhat továbbá az OEP honlapján, www.oep.hu valamint hasznos információkhoz juthat, ha az alábbi linkre kattintva elolvassa az OEP Kifizetőhelyi tájékoztató táppénzzel, THGY-val és GYED ellátással kapcsolatos fejezeteit.

http://www.oep.hu/…_TBKIFIZ.PDF

További ismereteket szerezhet a
http://www.tbinfo.eoldal.hu/

szakmai honlapon.

Nagyon röviden és hangsúlyozva, hogy a teljesség igénye nélkül én ennyit tudtam segíteni. Remélem rajtam kívül más hozzászóló is tud érdemi tanácsot adni.

Üdv. :)

Dödölle1 # 2011.08.30. 09:29

huehar 2011.08.29. 14:48

Tisztelt Szakértő!
Munkahelyem bérszámfejtője meglehetősen zavaros és kitérő válaszokat ad (főleg bruttó és napi jövedelem összegekkel, amik nekem nem mondanak semmit), ezért fordultam Önhöz.
Jelenleg GYED-en vagyok a kisfiammal, a GYED 2011. 12. 21-én jár le (a törvény szerinti maximumot kapom most, bruttó 100.100 Ft-ot). Következő babánk januárban fog születni, tehát kicsúszok a két évből. A bérszámfejtő javasolta, hogy a közbenső időtartamra vegyem ki a felhalmozott szabadságomat, hogy ne szakadjon meg a munkaviszonyom. A munkabérem korábban bruttó 234.000 Ft volt, két évi szabadságom fog felgyűlni decemberre (33 éves leszek akkor).
A kérdésem egyszerű, a válasz gondolom, komplikáltabb - mennyi pénzt fogok kapni a két gyerek után most, hogy változtak a jogszabályok? A TGYÁS összege lehet, hogy kevesebb lesz, mint a GYED? Ha igen, lehetőségem van lemondani róla és rögtön a GYED-et igényelni? Mennyi GYED-re számíthatok a fentiek alapján? Mennyi lesz az adókedvezményem (családi és egyéb)? Megtenné, hogy nettó havi összegeket mond (fogalmam sincs, mennyit kell levonnom a bruttóból)? Szeretnék már konkrétumokat tudni, hogy mire készüljek...
Válaszát hálásan köszönöm!
Tisztelettel, Presser Éva

Amennyiben 2012. januárjában fog ismét szülni és 2011-ben 12.21-ig előző gyermekével GYED-en van, majd 2011.12.22-től a szülésig szabadságon lesz a terhességi gyermekágyi segély alapja ezen szabadságos bér lesz, korlátot képer azonban a minimálbér kétszerese. Egy 234.000 Ft-os szerződés szerinti bérnél ellátás alapnak max 156.000 Ft-ot lehet figyelembe venni. Ennek a 70%-a 109.200 Ft.-/hó/bruttó.

Természetesen Ön bármikor lemondhat a THGY ellátásról helyette dolgozhat, vagy a rendkívül alacsony GYES-t is igényelheti, viszont GYED ellátást csak a szülési szabadság lejártát követő naptól (főszabály szerint a szülés utáni 169. nap) kaphat.

A nettó összeget megmondani nem tudom, de a THGY ellátásból csak adóelőleg kerül levonásra a hatályos adójogszabályok és az Ön által igényelt/igénybe vehető kedvezmények alapján, míg a GYED-ből 10% nyugdíjjárulék kerül levonásra.

Kiegészítésül: Ha 2012-ben változik a minimálbér a fentiek is módosulnak, illetve más összeg jön ki, ha a GYED után nem szabadságra, hanem egyéb keresőképtelenség miatti táppénzre megy, ugyanis a betegszabadság összege az ellátásának az összegét csökkentheti.

Pontos számítást a bérszámfejtője tudna végezni, illetve bővebb tájékoztatásért keresse a Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Szakigazgatási Szervének Pénzbeli Ellátási és Ellenőrzési Osztályát.

Részletesebben lásd az előző hozzászólást.

Tájékozódhat továbbá az OEP honlapján, www.oep.hu valamint hasznos információkhoz juthat, ha az alábbi linkre kattintva elolvassa az OEP Kifizetőhelyi tájékoztató táppénzzel, THGY-val és GYED ellátással kapcsolatos fejezeteit.

http://www.oep.hu/…_TBKIFIZ.PDF

További ismereteket szerezhet a
http://www.tbinfo.eoldal.hu/

szakmai honlapon.

Nagyon röviden és hangsúlyozva, hogy a teljesség igénye nélkül én ennyit tudtam segíteni. Remélem rajtam kívül más hozzászóló is tud érdemi tanácsot adni.

Üdv. :)

huehar # 2011.08.30. 11:22

Kedves Dödölle1,

nagyon szépen köszönöm a válaszát, sokat segített!
Üdvözlettel, Presser Éva

renata82 # 2011.08.30. 14:13

Szeretném megtudni hogy családi kedvezmény hogyan alakul amennyiben a kismama és kispapa is beadja az igazolást (10-10 000 ft,- pluszba megmarad mindkettőnek? vagy elosztva 5-5- 000, illetve ha a brutto fizetés 150 ill 060 0000 hogyan alakul?)

Továbbá valóban jár-e TGYÁS, GYES arra az időre amit határozott mumkaidő megszűnése miatt immár munkaviszony nélkül kénytelen a kismama eltölteni.
Amennyiben még a munkaviszony megszünte előtt betegszabadságra megy /veszélyeztetett kismamának nyilvánítják, miben alakul másképpen?
A határozott idő letelte és a baba várható születése közt 4 hónap van ( január ).

Köszönöm válaszát.

Baba223 # 2011.08.30. 15:02

Tisztelt Fórum!
Nagyon örülök, hogy megtaláltam ezt a lehetőséget. Tanácsért jártam már az oep-nél is, de ők csak konkrét születési dátumok ismeretében segítenek, nem igazán segítve ezzel a családtervezést. A kérdésem a következő lenne. Régóta folyamatos munkaviszonyom van, határozatlan idejű kinevezéssel. Kislányom 2009 novemberében született, születése előtt kb. 5 hónapig táppénzem voltam. Elég magas a fizetésem (br. 190.000), ezért a maximális gyedet kapom. Szeretnénk második gyerkőcöt, a kérdésem arra vonatkozna, hogy hogyan járok jobban, ha visszamegyek dolgozni annyi időre, hogy utána ismét magas ellátási pénzt kapjak? Amennyiben igen, úgy minimálisan mennyi időre kell hogy visszamenjek? Vagy ha nem megyek vissza, akkor mennyi lenne a tgyás és a gyed összege? Tehát milyen bér lenne az ellátás alapja. Mivel már augusztus van, és még nem vagyok terhes, így a 2. gyerkőcöt már a gyesbe szülném bele mindenképpen 2012-ben. Ha visszamegyek dolgozni, akkor mennyi szabadság kivételére vagyok jogosult? Mert úgy tudom, hogy most már nem jár meg a teljes szabadság az itthon töltött időre. Köszönöm válaszát, üdvözlettel: BARBARA

santin # 2011.09.01. 08:27

Tisztelt Fórum!
A 2011. aug. 1-el behozott új tv-ről szeretnék érdeklődni, mely szerint a kismamáknak a THGYás és GYED idejére fél év szabadság jár. Nekem épp 2011.júl.30-ával járt le a GYES jogosultságom és nem egyértelmű számomra hogy nekem mennyi szabadság jár nekem?
Már csak fél évre kapom én is a szabimat meg? Sajnos nem tudok visszamenni a munkahelyemre,mert elköltözött a cég és nem tudom megoldani a bejárást...
A cég kérte, hogy írjak egy levelet, melyben kérem a munkaviszonyom közös megegyezéssel történő megszüntetését!
Ebbe beleírtam, hogy a GYES jogosultságom a fent említett időpontban lejár ezért kérem a munkaviszonyom megszüntetését az említett időponttól... most azonban eszembe jutott hogy a mviszony felfüggesztését csak a szabik kiadása után kellene kérnem??? Nem tudom mennyi szabadság jár nekem. Tudna segíteni abban, hogy mit is kellene írnom és pontosan mennyi szabadságra számítsak??
köszönöm!

Abogar # 2011.09.01. 12:06

Tisztelt Fórum!

Kislányom június 20-án volt 2 éves és most vagyok 12 hetes terhes a második gyermekünkkel. 2006.01.02-től van munkaviszonyom a jelenlegi munkahelyemen, de gyed után nem mentem vissza dolgozni, most csak gyest kapok. Bejelentett bruttó bérem 138.000.- Ft volt mikor 2009.01.04-től táppénzre mentem.
A kérdésem az lenne, hogy hogyan járok jobban anyagilag, táppénz, tgyás, gyed tekintetében. Vegyem ki a szabadságomat és utána menjek táppénzre, vagy mindjárt táppénzzel kezdjek? Miből fogják számolni a juttatásaimat és kb. mekkora összegre számíthatok?
Köszönöm.

kiskocsi # 2011.09.02. 12:34

Tisztelt Szakértők!

A kérdésem az lenne, hogy elmehet-e a nagyszülő gyesre (rokkantnyugdíjas és nem dolgozik), ha a szülők közül az apa napi 8 órában dolgozik, és az anya munkanélkülin van és tanfolyamot végez. Kérem írják le a jogszabályt, ami erre vonatkozik, hogy kizáró tényező az anya munkanélküli ellátása, mert én sehol nem találtam ilyet, és azt gondoltam, hogy az apa jogán mehet a nagyszülő gyesre. Mert ellentétes információkat kaptam.
köszönettel

tarrrka # 2011.09.05. 09:11

Tisztelt Szakértő!
Több hasonló kérdés is volt, de azok, és a munkáltatóm általi tájékoztatás alapján is nehézkes az éppen rám vonatkozó pénzösszegeket.
Jól kereső (bruttó 400 ezer Ft), biztos állásból mentem TGYÁS-ra 2010.04.15-én, kisfiam megszületésekor, a GYED-et 2010.09.30-tól kapom.
2012. februárjára várom 2. gyermekem. Jelenleg tervezek visszamenni dolgozni papíron, kivenni az idei szabadságaimat (tavalyról nem maradt) - 24 nap - utána pedig elmenni táppénzre. A munkahelyem szerint a táppénzem az ilyenkor maximális 156 bruttó lenne, és azt mondták, nyilván a minimál bért addig változatlannak tekintve, hogy a TGYÁS ugyanez az összeg lesz. A GYED pedig én úgy értelmezem, hogy majd ennek 70%-a. Viszont itt olvastam olyasmit, hogy a TGYÁS is 70%-a ennek. Ezért érzek egy kis zavart, és kérném a segítségét.
Illetve az is felmerül kérdésként, hogy biztosan nem jelent-e hátrányt számomra anyagilag a munkába állás, hanem így is, úgy is ugyanannyit kapnék-e (a fent említett maximumot).

Dödölle1 # 2011.09.05. 11:45


tarrrka 2011.09.05. 11:11

Tisztelt Szakértő!
Több hasonló kérdés is volt, de azok, és a munkáltatóm általi tájékoztatás alapján is nehézkes az éppen rám vonatkozó pénzösszegeket.
Jól kereső (bruttó 400 ezer Ft), biztos állásból mentem TGYÁS-ra 2010.04.15-én, kisfiam megszületésekor, a GYED-et 2010.09.30-tól kapom.
2012. februárjára várom 2. gyermekem. Jelenleg tervezek visszamenni dolgozni papíron, kivenni az idei szabadságaimat (tavalyról nem maradt) - 24 nap - utána pedig elmenni táppénzre. A munkahelyem szerint a táppénzem az ilyenkor maximális 156 bruttó lenne, és azt mondták, nyilván a minimál bért addig változatlannak tekintve, hogy a TGYÁS ugyanez az összeg lesz. A GYED pedig én úgy értelmezem, hogy majd ennek 70%-a. Viszont itt olvastam olyasmit, hogy a TGYÁS is 70%-a ennek. Ezért érzek egy kis zavart, és kérném a segítségét.
Illetve az is felmerül kérdésként, hogy biztosan nem jelent-e hátrányt számomra anyagilag a munkába állás, hanem így is, úgy is ugyanannyit kapnék-e (a fent említett maximumot).

A fentieket az 1997. évi LXXXIII. Tv. 42-48. szakaszai (§) szabályozzák.

Mindhárom ellátást külön-külön kell elbírálni, mivel más-más számítási szabály vonatkozik rájuk.

  • Egy 2011-ben induló táppénz alapja főszabály szerint az előző évi jövedeme, ha ebben az időszakban volt 180 bérezett napja. (Nem közölte, hogy 2010.01.01. és 04.14. között dolgozott, vagy esetleg végig keresőképtelen állományban volt....)

Amennyiben nem volt a táppénz alapja az utolsó 180 bérezett napja. (Nem közölte, hogy mikortól megy szabadságra, betegszabadságra és táppénzre....)

Ha nincs az irányadó időszakban 180 bérezett napja a táppénz alapja a minimálbér.

Amennyiben azért nincs az irányadó időszakban 180 bérezett napja , mert táppénz, THGY és GYED ellátásban részesült és az Önnek kedvezőbb a minimálbér helyett az ellátás alapját az utolsó pénzbeli ellátás alapja (jelen esetben GYED) képezi.
Magyarul a táppénz alapja a GYED alapja lesz.

  • Egy 2012-ben induló thgy alapja főszabály szerint az előző évi jövedeme, ha ebben az időszakban volt 180 bérezett napja. Amennyiben nem volt a megelőző évben 180 bérezett napja a thgy alapja az utolsó 180 bérezett napja lesz. Ha ez sincs akkor a tényleges jövedelem (szabadságos bér+betegszabadságos bér) képezi a thgy alapját, de korlátot képez a minimálbér kétszerese, azaz (2011-ben) a 156.000 Ft.-

A THGY mértéke 70%.

Egy 2012-ben induló GYED alapja főszabály szerint az előző évi jövedeme, ha ebben az időszakban volt 180 bérezett napja.
Amennyiben nem volt, a GYED alapja az utolsó 180 bérezett napja.

Ha nincs az irányadó időszakban 180 bérezett napja a GYED alapja a minimálbér.

Amennyiben azért nincs az irányadó időszakban 180 bérezett napja, mert táppénz, THGY és GYED ellátásban részesült és az Önnek kedvezőbb a minimálbér helyett az ellátás alapját az utolsó pénzbeli ellátás alapja (jelen esetben thgy) képezi.
Magyarul a GYED alapja a thgy alapja lesz.
A GYED mértéke 70%.

Először mindíg az ellátás 1 napi alapját (100%-os bruttó összegét) kell meghatározni és majd annak vesszük a megfelelő %-át (mértékét). Amikor azt mondják Önnek, hogy a GYED alapja a THGY alapja lesz az nem azt jelenti, hogy a 70%-os THGY-nak veszik a további 70%-át, hanem a 100%-os THGY alapot fogják kiindulási pontként kezelni.

Mindezeket szóban érthetőbben átadhatóak, ezért javasolom felkeresni a Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Szakigazgatási Szervét, ahol készséggel segítenek Önnek. (Lásd az egyes előző hozzászólásaim végén található, ezzel kapcsolatos összefoglalóban leírtakat.)

bognlasz # 2011.09.06. 14:55

Jó napot kívánok!

Számomra nem egyértelmű, lehet sokaknak magától értődő kérdést szeretnék feltenni:

Kinek jár a GYED és a gyed? Milyen feltételek kellenek hozzá?

Várom válaszotokat.

pazs # 2011.09.06. 15:00

A GYED és a gyed ugyanaz :) két feltétele van: biztosítotti státusz az igénylés napján és az azt megelőző egy évben.
Ha a gyesre gondoltál, az alanyi jogon jár a gyerek hároméves koráig.

Kiss Manó # 2011.09.06. 18:03

Tisztelt Szakértő!

Még nem kaptam választ lenti felvetésemre, és nagyon szorít az idő. Kérem, aki tud válaszoljon! Nagyon fontos! Előre is köszönöm!

Kisfiam 15 hónapos. Január óta vissza mentem dolgozni. Most úgy néz ki, hogy csoportos leépítés várható munkahelyemen. Az érdekelne, hogy érinthet-e engem ez a leépítés, mert tudomásom szerint, amíg a gyermekem be nem tölti a 3. életévét, addig védett vagyok a munkahelyemen. Jól tudom ezt?
Kirúghatnak valamilyen indokkal? Ha szóba kerülök, mint érintett, mivel védekezhetek?
Nagyon köszönöm!

kiskocsi # 2011.09.06. 18:07

Tisztelt Szakértők!

A kérdésem az lenne, hogy elmehet-e a nagyszülő gyesre (rokkantnyugdíjas és nem dolgozik), ha a szülők közül az apa napi 8 órában dolgozik, és az anya munkanélkülin van és tanfolyamot végez. Kérem írják le a jogszabályt, ami erre vonatkozik, hogy kizáró tényező az anya munkanélküli ellátása, mert én sehol nem találtam ilyet, és azt gondoltam, hogy az apa jogán mehet a nagyszülő gyesre. Mert ellentétes információkat kaptam.
köszönettel