munka törvénykönyve


durum # 2011.07.27. 09:27

Köszi a tegeződést!

Hát, de igen végül is világvége verzió, legalábbis nekem, várandós vagyok és ha a törvény hatályba lép, biztos vagyok, hogy kirúgnak. Ha pedig a hatályba lépés előtt megszületik a babám, akkor sajnos nem tudok visszamenni dolgozni a 3dik születésnapja előtt mert kirúgnak! Ezt vázoltam tegnap is a kérdéseimmel, semmi egyebet, tehát végül is igazam volt, pedig először azt mondtad, hogy semmi sem igaz az én értelmezésemből!

Kovács_Béla_Sándor # 2011.07.27. 08:18

Ez így van. Illetve a tervezet szerint így lenne. Kétségkívül előnytelen változás a munkavállalónak. De messze nem azonos azzal a világvége vízióval, amit felvázoltál a kérdéseiddel.
(Tegeződjünk; a hálón az általános, és egyébként is én vagyok az idősebb.)

durum # 2011.07.27. 07:24

Bocsánat, hogy értetlenkedem.

"a szülési szabadság után, ha nem veszi igénybe a gyerekgodozás céljára biztosított fizetés nélküli szabadságot" (vagyis, ha a 6 hónap után nem élek a Gyed/Gyes lehetőségével és visszamennék dolgozni, akkor másnap felmondhat a munkáltatóm??, vagy nem jól értem?)

A 30 (15) nap számomra nem annyira fontos, ha megmarad a lehetőségem mint most is, hogy a 20 hónapos kislányom mellett dolgozom már közel egy éve (védettséget élvezve). Ezt szeretném a harmadik gyerekemmel is a jövő évtől, de nekem pont az Ön által idézett magyarázat támasztja alá a feltételezésemet miszerint ha a szülési szabadság után visszamennék dolgozni, akkor a munkáltatóm elbocsájthat. Viszont, ha igénybe veszem a gyerekgodozás céljára biztosított fizetés nélküli szabadságot, akkor minden rendbe a gyerek 3 éves koráig..vagy valamit nagyon másképpen értek??

És a várandóságot, hogy is kell értelmezni??

Kovács_Béla_Sándor # 2011.07.27. 07:03

Nagyon rosszul fogalmazott normaszöveg, szóvá is tettem már a Fórumon, de te is rosszul értelmezed. (Ami a kodifikátor hibája első sorban.) Úgy kell érteni, hogy "a szülési szabadság után, ha nem veszi igénybe a gyerekgodozás céljára biztosított fizetés nélküli szabadságot". Item a várandóssággal és a szülési szabadsággal - vagy táppénzzel - kapcsolatban.

A védelmi időt éppenséggel ez a most citált szakasz biztosítja, szabályozza. Ami tényleges, érdemi változás lenne, az valóban az a bizonyos 30 (15) nap. Három évhez képest az olyan nagy különbség?

durum # 2011.07.26. 23:08

Értelmezné nekem KBS az alábbi tervezetet?

68. § (1) A felmondási idő a felmondás közlését követő napon kezdődik.

(2) A munkáltató rendes felmondása esetén a felmondási idő az alábbiakban meghatározott időtartam lejártát követő napon kezdődik:

  1. a betegség miatti keresőképtelenség, legfeljebb azonban a betegszabadság lejártát követő egy év,
  2. a várandósság,
  3. a szülési szabadság,
  4. a gyermek gondozása céljára kapott fizetés nélküli szabadság (128. §),
  5. a beteg gyermek ápolására táppénzes állományba helyezés,
  6. a hozzátartozó otthoni gondozása céljából kapott fizetés nélküli szabadság,
  7. önkéntes tartalékos katonai szolgálat.

Mert én úgy értem, hogy szülési szabadság után felmondhatnak, vagyis, ha jelzem, hogy visszamennék dolgozni akkor az azt követő napon rendes felmondással elküldhetnek, hacsak 3 éves korig maradok Gyed/Gyes-en és akkor csak a 3 év után rúghatnak ki. A várandóság sem kivétel a felmondás alól, vagyis a várandóság leteltével (ez hogy is értelmezhető??). Bárcsak én értelmezném rosszul és Önnek lenne igaza! Az új javaslatban védelmi idő nem is szerepel (én nem találtam, de lehet, hogy Ön megmutatja nekem, hogy mégis van ilyen), arról nem is beszélve, hogy első napon felmondhatnának az eddigi 30 napos "türelmi" időhöz képest?

Kovács_Béla_Sándor # 2011.07.26. 22:36

Azért nem kellene, hogy is mondjam... a valós tényekkel kevéssé egyező állításokat tenni. A tervezet nem tartalmaz olyan módosítást, amely eltörölné a terhes nők és a gyereknevelés céljából biztosított fizetés nélküli szabadságon lévők védettségét a munkaviszony rendes felmondással történő megszüntetésével szemben.
A durum által felsoroltakból alig van valami, ami igaz lenne.

hunfrakk # 2011.07.26. 22:03

2012.01.01 legkorábban
de szerintem (és remélem) később

http://www.kormany.hu/…ak-tervezete

durum # 2011.07.26. 21:47

nagyon elkeserítő!

nem tehetünk semmit? most azt sem tudom mit tegyek? ha munkaviszonyba maradok kirúghatnak, akkor most inkább jelentsem magam vissza Gyedre és vegyem igénybe az állam pénzét, majd rúgassam magam ki gyermekem 3 éves korában? Miért jó ez az Államnak, senki sem megy majd vissza dolgozni 3 év előtt, majd neveljük gyerekeinket az Állam pénzén?? Ahelyett, hogy ösztönözzék a kismamák munkába állását, elveszik tőlük. Akkor miért emelték meg a Gyes/Gyed idejét 2-3 évre? Micsoda ellentmondás ez?

Tényleg várandósan kirúghatnak?? Lehet tudni mikor lépne hatályba??

hunfrakk # 2011.07.26. 21:03

sajnos igen, ezeket elveszítenéd
nagyon-nagyon hátrányos munkavállalókra nézve

elmúlt 25 év legkárosabb, legembertelenebb jogszabálya lesz, ha így fogadják el
(átveszi vezetést bokros-csomagtól)

de ez még csak a tervezet tervezete
lehet kicsit reménykedni
lázár jános azt mondta, lesznek még egyeztetések

őszintén szólva, én nem hiszek nekik
úgyis átvernek minden jogszabályt, amit akarnak
a nép meg úgyis hallgat, nem is tud semmiről
nem tiltakozik stb.
ellenzék nincs, lejáratta magát stb.

civil szervezetekkel biztos egyeztetnek majd
de az csak formaság úgyis

Demján, Széles stb. írják itt a munka törvénykönyvét...

vagyis: ne számíts semmi jóra
a modern európa, a művelt nyugat ilyen törvénykönyveket hoz

durum # 2011.07.26. 20:38

Én az új törvényjavaslattal kapcsolatosan érdeklődőm, próbáltam utána nézni, hogy valahol már tettek fel ezzel kapcsolatosan kérdést, de nem találtam.

Szóval elolvastam az új javaslatot és mint gyes mellett dolgozó és közben harmadik gyerekével várandós anyuka nagyon komoly aggályaim vannak. Ha elfogadják a javaslatot, lehet tudni mikor lép hatályba? Tényleg jól értelmezem?

  • várandósként kirúghatnak rendes felmondással indok nélkül? Mi alapján fogják számolni a TGYÁST?
  • nem élvezek védettséget a gyerek 3 éves koráig, bármikor Gyes/Gyed alatt felmondhatnak
  • jelenleg duplán védett vagyok a 2ik gyerekem aki még nem három éves és a várandóság alapján. ezt mind elveszíteném?
  • van olyan vitahely ahol minket kismamákat is meghallgatnak a törvényhozás ellőtt?

Nagyon jó lenne, ha valaki tudna többet erről a kérdésről, mert nagyon rémisztő!

Kovács_Béla_Sándor # 2011.07.26. 20:24

Gazdaságossági, ésszerűségi szempontokat a bíróság nem vizsgál. Mindenkinek joga van hülyének lenni, a munkáltatónak is.

valery66 # 2011.07.26. 18:18

Alkalmazottként dolgozom határozatlan idejű munkaszerződéssel. A munkáltató csoportos létszámleépítéssel el fog küldeni az osztályról többed magammal.
3 embert tart meg akik közül:

  • az egyik védettség alatt áll
  • a másik szerződéssel van foglalkoztatva, vagyis számlát hoz a fizetéséért,
  • a harmadik kolléga és az elöző 2 kollégának nincs is könyvelői végzettsége holott az osztályon mindenkit könyvelőként alkalmaztak.

akiknek volt könyvelői végzettsége mind elbocsájtják.
Kérdésem jogos-e a munkáltató döntése?
Megtámadható-e az elbocsátás?

Api67 # 2011.05.27. 09:11

Alkalmazottként dolgozom, meghatározatlan idejű munkaszerződéssel, 3 hónapos próbaidőre. Jelenleg betegszabadságon vagyok, közben a munkáltatóm leépítés miatt megszüntette a munkaviszonyomat. Szeretném tudni, hogy jogszerűen járt-e a munkáltatóm.

csacskakatka # 2011.05.22. 12:47

Az előbbiekhez azt szeretném még hozzáfűzni, hogy amint elolvastam a főnököm levelét, azonnal megpróbáltam felhívni, hogy megbeszéljük a túlmunkát, kicsöngött, de nem vette fel! Egyébként céges telefonja van, tehát bármikor ingyen felhívhatott volna.....

csacskakatka # 2011.05.22. 11:46

Üdvözletem!
A közvetlen felettesem nem hivatalos formában, de írásban elrendelte a hétvégi túlmunkát, amit természetesen nem akar elszámolni.Pénteken szakmai oktatáson vettem részt, ami egész napos, és a cég küldött oda. Szombat reggel be kellett mennem dolgozni 7-10 -ig, amire számítottam is. Ez a 3 óra el is lesz számolva. Az asztalomon találtam egy papírt, amit a főnököm saját kézzel írt, hogy a pénteki "munkámat"/amit annak kellett volna elvégezni még pénteken, aki helyettesített/ végezzem el, semmi ne maradjon. Erre nem számítottam, de nem akartam megtagadni a munkát, mert fontos az állásom, ezért el végeztem, így este 20-kor végeztem.Viszont szombaton a Katolikus Egyház Búzaszentelő körmenetén szerettem volna részt venni a gyermekeimmel, de így nem mehettem csak a gyerekeim, nélkülem...Ráadásul amit velem elvégeztetett a főnököm, a másik kollégámmal nem...Annyira voltam előrelátó, hogy egy füzetben több ügyféllel aláírattam, hogy azon a napon, részükre a küldemény házhoz szállítása megtörtént. Nem az első eset, hogy a főnök visszaél a felettesi hatalmával, de úgymond ezt a békát már nem tudom, és nem is akarom benyelni. Ügyvéd megfizetésére jelenleg nincs pénzem. Mit tehetek, hová fordulhatok?

bolondmelós # 2011.04.12. 18:22

buksi 22: a dolgozók egymást váltva végzik a szolgálatot?

buksi 22 # 2011.04.09. 11:41

Üdvözlöm!
A férjem portásként dolgozik egy megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégnél.Minden hónapban hetente két,három alkalommal 19-07óráig.Két hetenként szombat,vasárnap pedig 07-19 óráig.Érdeklődöm,hogy milyen pótlékok illetik meg.


lány

CsHAndi # 2011.03.29. 09:41
bolondmelós # 2011.03.26. 10:43

Bocs egy félmondat kimaradt, ügyvédem egyetértett a tárgyalás végigvitelével 100% ig.

bolondmelós # 2011.03.26. 10:38

Sokhoz képest a neked adott válaszom maga volt a rideg, érzelemmentes szakmaiság.

OFF:
Na most kell kinyitnom a számat. Tuti jó, ha egy ügyvéd nem mutat érzelmeket egy tárgyalássorozat folyamán,

  • a bíró leintheti,
  • nem megfelelő érzelem esetén az ügyfél, ellenérdekelt problémázhat,
  • végső soron ha mindent a lelkére vesz, az ő kára -foglakozási betegsége lesz

Sokat beszélgettünk az ügyvédemmel, ő speciel néha visz bele érzelmeket, de igyekszik nem mutatni... az olyan pofa mint én simán észreveszi hogy izgul, mert pl a követő pere ugyanabban az épületben van, de az enyém meg csúszik-lett volna rá alkalom hogy akkor záródjon megegyezéssel és akkor nem késik. Nekem kellett kizárólag dönteni. Kiderült ő is így gondolta.
Viszont a tárgyalás már az elején csúszott egy félórát kb, 5 perc szünet közben, akkor kiküldtek minket, nem tudtuk miért. Kb. 20 perc alatt döntést hoztak, Mi meg izzadtunk, mert már tudtuk, hogy 2 perc lesz kb futnia.

ON: a bíróság által megítélt dolog a valóság, mi van ha pont egy ilyen helyzetben mondja azt a döntéshozó, hogy nem azért esett teherbe a hölgy, hogy helyzetével visszaélhessen. A jelenlegi szabályok sokban és alappal diszpozitívak az állapotos munkavállaló javára, és azért hogy a munkaadó ne éljen vissza a munkavállaló ezen speciális "munkaképtelen"/"megváltozott munkaképességű" helyzetével. Az isa idevág, hogy sokan jaj terhes vagyok - kiiratják magukat, na ezen változtattak most picit a kéthetes betegszabi, táppénz ismételten történő lefelé korrrigálásával- éppen azért , hogy ne legyen olyan sok táppénzen levő.

nandy # 2011.03.26. 08:57

pumukli:

Az ügyvéd is keveri valamivel (vagy te...), mert az az adótörvényekben van benne, hogy betöltött 91. naptól jár a családi adóalap-kedvezmény, ehhez természetesen orvosi igazolás kell.
És mivel a munkáltató az, aki levonja a fizetésedből az adót, ezért neki kell odaadnod az igazolást.

Viszont ha a terhességed okán már most tudod, hogy nem fogod tudni ellátni a munkakörödet, akkor jobb lenne másik állást keresni, még mielőtt látszik az állapotod.
Mert az sem jó, hogy a munkáltató hónapokig fizeti majd a táppénzed 1/3-adát, miközben te nem dolgozol... Neked sem jó, mert a tp. összege nem lesz túl sok, abból sem lehet megélni.

nandy # 2011.03.26. 08:47

jajj, mire válaszoltam??

nandy # 2011.03.26. 08:46

Itt balra: szolgáltatások, azon belül törvénytár.

Vagy klikk ide:

1992. évi XXII. törvény

Kovács_Béla_Sándor # 2011.03.26. 07:40

OFF
Flegmán?
El kellene olvasnod még néhány hozzászólásomat. Sokhoz képest a neked adott válaszom maga volt a rideg, érzelemmentes szakmaiság.
ON

pumukli8 # 2011.03.26. 06:24

Kedves bolondmelós!

Köszönöm szépen a javaslatod. Ez lesz a legjobb megoldás. Megnyugodtam. Örülök, hogy segítettél. Egyébként nem sértődtem meg, csak rosszul esett, hogy a szegény kisember valahogy boldogulna, tanácsot kér kétségbeesetten, és ilyen flegmán beszélnek vele.

Még egyszer köszönöm.
Legyen szép napod.