Rokkantsági nyugdíj kontra rehabilitációs járadék


Terike # 2010.04.21. 10:36

Veci!

Én 67%-os rokkant voltam 12 évig. Tavaly leminősítettek 4o%-ra. Az állapotom nem hogy javult, hanem sokat rosszabbodott az eltelt időszak alatt.
Mivel 4o% lettem, így nem kapok semilyen ellátást sehonnan. Ezért adtam be a bíróságra az ügyem mert egyszerűen
nem értem azt, ha valakinek nem változott az állapota 12 évig, hanem rosszabb lett,és orvosi papírokkal bizonyítani tudja, akkor mi alapján minősítik le ennyire. Arról nem is beszélve, hogy a II.fokon még csak meg sem vizsgáltak. Leültettek, kérdeztek pár dolgot, aztán kész. Teljes megalázás.
Rád néznek és megállapítják, hogy tudsz dolgozni. Ez nem semmi!
Amit leírtál az ORSZI statisztikát a százalékolásról,én értem, de akkor valahogy az én esetemben nem stimmel.
Bízom benne, hogy a bíróság igazságos döntést hoz.
Bár már csak hívnának be! Januárban adtam be a keresetet, talán nemsokára már mehetek.

Veci # 2010.04.21. 11:53

Terike
Szurkolok, hogy az egészségi állapotodnak megfelelő eredményt érjél el. Sajnos, nagyon beszigorítottak.
Jó egészséget kívánok és üdvözöllek


Üdvözlettel Veci

icus 63 # 2010.04.21. 13:55

Veci

Köszönöm a figyelmeztetést, bárcsak már a határozatnál tartanánk, mert az azt jelenti, hogy hamarosan pénz is lesz belőle.De sajnos húzódik az ügy,mert az első ügyintéző akinek a neve a papíron volt, azt mondta nem kell semmilyen papír mert két évvel ezelőtt már mindent berögzítettek. Így csak a kitöltendő nyomtatványt küldtem el. Kb. 1 hét múlva jött egy levél, hogy küldjem be a TB kiskönyvet. Másik ügyintéző neve szerepelt a papíron, ezt is felhívtam. Ő azt mondta az előző ügyintéző nem ért hozzá, küldjem el a kiskönyvet, mert nem kapunk járadékot. Emiatt a levél miatt 20 nappal meghosszabodik az amugy 30 napos ügyintézési határidő. Szóval mi most így állunk.

Terike # 2010.04.22. 06:23

Köszönöm szépen Veci!

Ha túl leszek a tárgyaláson, én is megírom mi volt, bárhogy is dönt a bíróság.
Szép napot!

marion # 2010.04.22. 13:50

Veci!
köszönöm szépen a tájékoztatást, hasznos dolgokat írtál számomra, további szép napot. még egy kérdésem lenne? nem azért mert ... de nem igen tudom hogy most mennyi a minimál bér és annak a 80% kereshetem ? úgy hogy a járandóságom meg maradjon.

Veci # 2010.04.22. 15:09

marion!
2010-ben a minimálbér 73.500 Ft, a kereseted ne lépje túl a hathavi átlag 58.800 Ft-ot. Ez a kitétele annak, hogy az átmeneti járadékot ne szüntessék meg.
Üdvözöllek


Üdvözlettel Veci

Terike # 2010.04.23. 10:47

Sziasztok!
Nem tudja valaki véletlenül, hogy erre a kétoldali idegi halláscsökkenésre ami nekem most lett, igényelhetek-e fogyatékossági támogatást valahonnan?

luck-666 # 2010.04.23. 11:28

A fogyatékossági támogatás a súlyosan fogyatékos személy részére, a súlyosan fogyatékos állapotból eredő társadalmi hátrányok mérsékléséhez járó, a jövedelmétől független, rendszeres havi pénzbeli juttatás.
Fogyatékossági támogatásra az a 18. életévét betöltött súlyosan fogyatékos személy jogosult, aki

*
látási fogyatékos,
*
hallási fogyatékos,
*
értelmi fogyatékos,
*
autista,
*
mozgásszervi fogyatékos vagy
* halmozottan fogyatékos,

és állapota tartósan vagy véglegesen fennáll, továbbá önálló életvitelre nem képes vagy mások állandó segítségére szorul.

Hallási fogyatékos személynek az tekinthető, akinek hallásvesztesége olyan mértékű, hogy a beszédnek hallás útján történő megértésére segédeszközzel sem képes, feltéve, hogy halláskárosodása mellett a hangzó beszéd érthető ejtése elmarad, vagy halláskárosodása 25. életévét megelőzően következett be.

ha ez nálad fennáll,akkor:
a Magyar Államkincstár illetékes Megyei Területi Igazgatóságánál (MÁK) lehet igényelni.
itt le van irva minden:
http://down.hu/index.php?…

luck-666 # 2010.04.23. 11:49

kezdésnek azt ajánlom,hogy a kezelőorvost kérdezd meg,mert néhány betegségnél a jogi szabályozás eltér a valós állapottól és a MÁK-os papírt is neki kell kitölteni

ujpesti # 2010.04.23. 15:49

Ma kaptam meg a II.fokú dötést,mely szerint:
Össz.-szervezeti egészségkárosodás:60%.
Rehabilitálható,komplex(intézményes)rehabilitációja
nem javasolt.
Következő felülvizsgálat 2012.III.hónap.
Addig jogosult vagyok a rokk.nyugdíjra.
Örömmel vettem,hogy nem kell mennem bíróságra.
Azért továbbra is agyalok,hogy milyen rendszer ez.
A II.típusú cukorbetegségem gyógyíthatatlan,a magas vérnyomás szintén.Infarktusból eredő szívizomelhalás
nem tudom életre kel-e még ?
Igaz,a két koszorúér csere műtétem begyógyult (?)
Legalábbis a heg.Végtagokban érszűkület ill.mindkét térdhajlatban érelzáródás.
A kezelőorvosaim szerint már az is nagy eredmény,ha az állapotom nem romlik,de javulás kizárt.
Ezekután nem értem,mit akarnak,vagy mit tudnak rehabilitálni.
De ez már csak ilyen füstölgés magamban.Most egy időre
legalább ebből a szempontból megnyugodtam.
Azért továbbra is maradok itt a fórumon,hátha valakinek tudok segítséget adni a magam szerény módján
Üdv:ujpesti

Veci # 2010.04.24. 07:24

Terike
Ki tekinthető hallási fogyatékos személynek?
http://www.allamkincstar.gov.hu/cikk/815

Akinek hallásvesztesége olyan mértékű, hogy a beszédet még segédeszközzel sem érti meg, feltéve, hogy halláskárosodása mellett a hangzó beszéd érthető ejtése is elmarad, vagy halláskárosodása 25. életévét megelőzően következett be. További feltételeket a 141/2000.(VIII.9.) Korm.rendelet tartalmaz.

A szomszédom igényelte, de elutasították.
ITT olvasd el ezt a tájékoztatót:
http://www.szmm.gov.hu/download.php?…

ITT pedig a törvényt olvashatod:
http://net.jogtar.hu/…jegy_doc.cgi?…
Üdvözöllek


Üdvözlettel Veci

Veci # 2010.04.24. 07:31

ujpesti
Ne füstölögj. Szerintem az orvosi kezeléseket takarhatja. Most nyugodj meg és az egészségi állapotod javulására (fenntartására) koncentrálj.
Minden jót kívánok


Üdvözlettel Veci

ujpesti # 2010.04.24. 16:11

Veci
Köszönöm

végrehajtó1 # 2010.04.24. 16:25

Terike

Mindkét fülön legalább 80db-es hallásveszteségnek kell lenni a vizsgált beszédtartományokban

buksi13 # 2010.04.26. 10:37

Szia
Abban szeretnék segitséget kérni, hogy a rehabilitációs járadék mellett mennyit kereshetek, hogy ne vegyék el a járadékomat. A munkaügyi kp. eléggé bizonytalan, bementem a Fiumei utra, ott meg a kezembe nyomtak egy nyomtatványt, ahol kiderült hogy a mininál bért lehet , de az a kérdés, hogy ez mindegy hány órára vonatkozik? Most egy hat órás munka lenne, és minimálbérral jelentene be. A határozatomon 65200,- ft volt, ami alapján megállapitották a járadékot. Az ONYF oldalán van egy kalkulátor, ott is beirtam, és a minimálbért hozta ki. Elvileg akkor igy működhet? Arra hogy ez 8 órára vonakozna, sehol nem térnek ki. Bocsi ha kicsit körülményes vagyok, de nem szeretném azt a kevés rehab. járadékot elvesziteni, két gyerek mellett, az is sokat számit. Köszönöm szépen a választ.

geryka # 2010.04.26. 10:53

Veci!

Képzeld múlthéten megkaptam a határozatot az előlegről! Most azt szeretném kérdezni, hogy szerinted a pénzt mikor folyósítják? Annyit írtak csak, hogy addig előleget adnak amíg a hiányzó adatokat megkapják, mert utána kapom meg a rendes összegről szóló végleges határozatot. Az előleget a nyugdíj folyósító intézet utalja visszamenőleg 01.25-ig.Már nagyon várjuk, mert ugye pénzből élnénk!
Legyen szép napod!

Veci # 2010.04.26. 14:05

geryka
10 napon belül küldik a pénzt a Nyugdíjfolyósítótól. Ha adtál folyószámlaszámot, akkor picivel hamarabb. A nehezén túl vagytok, nemsoká meglesz a pénz is. Utána pedig a véglegeset is megkapod.
Üdvözöllek


Üdvözlettel Veci

Kika45 # 2010.04.26. 15:22

Jó napot! III. fokú rokkantsági nyugdíjban részesülök(57%). Egy olyan kérdésem lenne, hogy megengedett-e a most hatályos jogszabályok szerint , hogy dolgozzak a nyugdíj mellett? Ha igen, hány órában? Mert nem szeretném, ha esetleg bajba kerülnék.
Előre is köszönöm a választ !

gattaga # 2010.04.27. 04:52

Kika45

http://www.logsped.hu/…asa_2010.htm

A rád vonatkozó rész:

3.) Rokkantsági nyugdíjas, baleseti rokkantsági nyugdíjas.

(Tny.tv. 36/D. §, ill. 36/G. §)
Hat egymást követő hónapra vonatkozó jövedelmének havi átlaga nem haladhatja meg

  • a rokkantsági nyugdíj összegének kétszeresét és
  • a mindenkori kötelező legkisebb munkabér összegét.

Amennyiben ezt túllépi, akkor megszűnik a nyugdíjjogosultsága.
Nem szűnik meg, ha hat egymást követő hónap bármelyikében kereső tevékenység folytatása hiányában nem volt figyelembe vehető kereset, jövedelem. Ebben az esetben a hat egymást követő hónap számítása a keresőtevékenység folytatásának hónapjától újra kezdődik.

By
gattaga


By
gattaga

gattaga # 2010.04.27. 05:31

buksi13

http://www.onyf.hu/?…

A rád vonatkozó rész:

2. A rehabilitációs járadékról szóló 2007. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Rjtv.) 4. §-ának (2) bekezdése szerint a járadék összegét 50 százalékkal csökkenteni kell, ha keresőtevékenység folytatása esetén a járadékban részesülő személy három egymást követő hónapra vonatkozó - a személyi jövedelemadóval és a Tny. 13. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti járulékokkal csökkentett - keresetének, jövedelmének havi átlaga meghaladja

* a rokkantsági nyugdíj alapját képező havi átlagkereset összegének 90 százalékát, illetve annak a megállapítást követően a rendszeres nyugdíjemelés(ek) mértékével növelt összegét,
* de legalább a mindenkori kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) összegét.

Az Rjtv. 13. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerint megszűnik a rehabilitációs járadékra való jogosultság, ha keresőtevékenység folytatása esetén a járadékban részesülő hat egymást követő hónapra vonatkozó - a személyi jövedelemadóval és a Tny. 13. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti járulékokkal csökkentett - keresetének, jövedelmének havi átlaga meghaladja

* a rokkantsági nyugdíj alapját képező havi átlagkereset összegének 90 %-át, illetve annak a megállapítást követően a rendszeres nyugdíjemelés(ek) mértékével növelt összegét,
* de legalább a mindenkori kötelező legkisebb munkabér (minimálbér)összegét.

By
gattaga


By
gattaga

buksi13 # 2010.04.27. 07:03

Köszönöm szépen. Csak az nem derül ki nekem ebből, hogy mindegy hogy ezt hány órában keresem? annak nincs jelentősége ezek szerint, csak az összegnek?

gattaga # 2010.04.27. 07:17

buksi13

Az óraszám nem számít,csak a kereset.Mellesleg teljes munkaidőben foglalkoztatnának,mint rehab.járadékost?
Sokan örülnének,ha 6 órában sikerülne elhelyezkedni ( amennyiben bírja, és üzemorvos engedi ),mert az már szolgálati időnek minősűl kereseti alappal.Mondjuk a rehab. idő alatt is beszámít,mindegy az óraszám ( gondolok itt a napi 4 órásra ).

By
gattaga


By
gattaga

buksi13 # 2010.04.27. 08:13

köszönöm , hogy ilyen gyorsan válaszoltál. Igazából erre nem tudott senki választ adni nekem. Nem teljes munkaidőben, csak 6 órában alkalmaznának. És ez távmunka, tehát itthon lennék. Igy megoldható. Csak 6 órában jelentenek be.
köszönöm mégegyszer a segitséget, most már nyugodtabb vagyok.

gattaga # 2010.04.27. 08:15

buksi13

A 6 óra reális, minden ok vele.

By
gattaga


By
gattaga

tyukanyó55 # 2010.04.27. 08:34

Kedves Fórumozók!
Én nem szeretnék ijesztgetni senkit sem, de szeretnék valamit elmondani, ami azt hiszem elgondolkodtató lehet sokak számára:

  • ez főleg azokra vonatkozik szerintem, akik hamarosan felülvizsgálatra fognak menni!

Erre felénk az a divat, hogy a felülvizsgálaton az a legelső kérdés, hogy dolgozik-e valahol??

  • ha igent válaszolsz, akkor szinte száz százalék, hogy már ki is vágnak a rokkantságiból!!
  • Ha dolgozni tudsz, akkor nem is vagy beteg!!!!!

Tehát, ha rokkant vagy, akkor szerintük nem lehet mellette dolgozni is !!

Ezt meg kellett itt jegyeznem !!!

A bírósági végzésem még nem érkezett meg, de azonnal fogom jelezni, mi lett a végeredmény írásban !!

Addig is jó egészséget kívánok mindenkinek !