Gürizés minimálbérért


Kovács_Béla_Sándor # 2008.10.18. 17:30

Nincs olyan, hogy diplomás minimálbér. Ez az SZDSZ egyik kampányígérete volt, semmi nem lett belőle.

Látom, Mester, az elefántcsont-toronyba kevés jut el az alanti világ zajából.

hunfrakk # 2008.10.18. 17:48

akinek legalább középfokú végzettsége van
és két évnél kevesebb gyakorlati idővel rendelkezik
az bruttó 82.800 Ft minimálbért kaphat

(akinek két évnél több a gyak. ideje annak 86.300 Ft a minimálbére)

az alap minimálbér, a kiindulópont a 69.000 Ft

betanított munkás: 65.500 Ft

Hangsúlyozandó,
hogy a munkavállaló által betöltött munkakör a lényeges
és nem a munkavállaló iskolai végzettsége;
egyetemi végzettséggel is betölthet a munkavállaló olyan munkakört,
amelyben iskolai végzettséget nem igénylő betanított munkát lát el,
ezen esetben pedig
a havi munkabér kötelező legkisebb összege mindössze 65.500 Forint.

hunfrakk # 2008.10.18. 17:52

200 nettót szerintem amúgy kevesen keresnek,
ahhoz kell min. négy év gyakorlat és szakvizsga

(persze kivétel, ha vki vezetői pozícióba kerül)

(a nemzetközi ügyvédi irodákat nem ide véve)

viszont a 300.000 Ft bruttó már gyakori

persze nem pályakezdőknek,
hanem aki már pl. 1,5 éve adott pályán dolgozik

Purpose # 2008.10.18. 18:05

Tapasztalatlan joghallgatóként felmerül bennem a kérdés...

Tegyük fel van egy alkalmazott ügyvéd, szakvizsgával, netto 200-at keres.

Miért nem csinál egy saját irodát? Lehet a kérdés buta, de tényleg nem tudom. Ha jól informált vagyok az ügyvédi árakról, akkor tényleg nem értem.
Ha kezdetben nincs is sok ügyfele, ha jól tudom akkor havi 4 cégalapításból összejön a 200 a hónapra. Plussz 1-1 adásvételi. És akkor még SEMMI másról nem beszéltünk, amit egy ügyvéd elláthat... peres képv., szabálysértési ügyek, jogi tanácsadás.

Természetesen tudom, ilyen esetben iroda is kell. Titkárnő ennyi meló mellett egyelőre mellőzhető szerintem. Szóval a kérdés: egy ügyvéd 200 ezret egy hónapban elég kevés melóval össze tud szedni, még akkor is ha pl a cégalapítást, adásvételiket olcsóbban csinálja, mint a "menők". De akkor mi sarkallja arra az embert, hogy alkalmazott ügyvéd maradjon sok sok munkával netto 200ért, szakvizsgával a zsebében?

Köszönöm a választ előre is.

András

Dr. Mohos Gábor ügyvéd (törölt felhasználó) # 2008.10.18. 18:14

Olvassa el az adó jogszabályokat, továbbá tájékozódjon a iroda bérleti díjak felől, akkor megérti.
Másrészt ez bizalmi állás, tehát utcáról, idegen ügyvédhez senki nem mer menni.

Prosecutor (törölt felhasználó) # 2008.10.18. 18:17

Iroda, venni vagy bérelni, áram, gáz, telefon, irodaeszközök, felelősségbiztosítás, kamarai tagdíj (még mindig 100 E a kamarai nyilv. tartásba vétel vagy több?, számítógépek, fax, nyomtató....
Ráadásul ne is mindenhez ért az ember, még ha úgy is csinál soxor...

Kacsa1111 # 2008.10.18. 18:19

Kedves Purpose,

miért nem csinál irodát?

  • mert amíg nincs ügyfele, nincs bevétele és éhenhal,
  • mert egy irodának rengeteg költsége van: kamarai tagdíj, felelősségbiztosítás, esetleg irodabérlés, software-ek, adók és járulékok stb. - 200 bevételt generálni nem kunszt, 200 nyereséghez viszont min. 3-4szer (saccoltam) annyi bevétel kell...

nem a titkárnő a legnagyobb tétel a költség oldalon.


Kacsa11

Kacsa1111 # 2008.10.18. 18:25

most látom, hogy Purpose joghallgató...szerencsétlent jól kiosztottuk.:)

bocs Purpose!


Kacsa11

Kacsa1111 # 2008.10.18. 18:27

egyébként a 4 cégalapításból összejöhet 400 is, ha mind jogi személy.
(100/jogi személyiséggel rendelkező gt)


Kacsa11

Prosecutor (törölt felhasználó) # 2008.10.18. 18:31

Én sem kioktatásnak szántam, bocsi, csak hirtelen összekaptam, ami eszembe jutott. Van olyan, hogy ügyvéd tönkremegy, mostanság egyre többször (ez nem sírás, csak nincs havi fix, nincs 8 órás munkaidő stb.)

Purpose # 2008.10.18. 22:10

Köszönöm a válaszokat, nem vettem kiosztásnak.

Kacsa, én is 400-at írtam volna a 4 cégre, csak véletlenül se akartam túl sokat mondani.

Az irodabérlést tényleg elfelejtettem.

Azt meg nem tudom, hogy a felelősségbiztosítás, kamarai tagság mennyibe fájnak.

Viszont ha ezek tényleg annyira borsos összegek, hogy 200 nyereséghez kb 6-800 ezer bevétel kell...akkor már tudom a kérdésemre a választ.

Dr. Mohos Gábor ügyvéd (törölt felhasználó) # 2008.10.19. 06:16

A valóság az, hogy cégalapításért 100-at senki nem fizet.

Egyjogász # 2008.10.19. 06:20

Dr. Klau, szerintem teljesen korrekt ez a hirdetés, legalább előre tudható, hogy a jelölt mire számíthat.

"szükség szerint részben el kell látni az asszisztensi feladatokat is. (iktatás, posta, iratkezelés, telefonok)" + minimálbér

(Van ahol ezt nem írják le, mégis ezt kell csinálni a jelöltnek + szendvicsgyártás és üdítőfelszolgálás, ha ügyvéd úr tárgyal valakivel.)

Ha jól emlékszem, én már írtam ilyen esetekről (sosem én találom ki, csak - bár nem vagyok jelölt, vagy ügyvéd, de sok ismerősöm van - sok jelölti panaszt hallottam már e körben), de akkor mindíg helyre vagyok téve, hogy ilyen nincs is.

(Sőt a múltkor gyakornokok kapcsán írtam, hogy egy barátom ügyvédi irodai gyakornokoskodása ténylegesen nyári titkárnőhelyettesítést jelentett, azt sem akarta mindenki elhinni.)

Szóval én elhiszem azt is, hogy vannak olyan jelöltek, akik kikapnak csilivili nemzetközi irodai állásokat, meg több százezres nettó kezdőfizetéseket, de akik ezeket a példákat írják, azok meg higgyék el, hogy Magyarországon ez a hirdetés a "való világ" hű tükre.

Impossible # 2008.10.19. 06:55

Egyjogász,

igen, itt a lét a tét. És a végén csak 1 maradhat... egy, aki mindent visz. :D

Kacsa1111 # 2008.10.19. 07:30

Kedves Mohos doktor,

az ügyvédi munkadíj szabad megállapodás tárgya.
Bp-en általában 50 (pl. Bt) és 100 (pl. Kft) + áfa a cégalapítás munkadíja, de valaki kevesebbért is vállalja (egyik ismerősöm 40/80ért).
Vannak olyan irodák, ahol ránéznek egy ügyfélre és utána mondanak egy számot...
Megint vannak, akik órabérben csinálják...

sokféleképpen lehet egy cégalapítás megfizettetni...
én a bp-i árakat ismerem...

Kedves Egyjogász,

ha jól olvasok a sorok között, akkor van a mondandódban, ami kifejezetten nekem szól...:)

nemcsak elhiszem, de tudom is, hogy vannak olyan helyek, ahol a jelölt fénymásol, kávét főz, sorban áll, és minimálbért kap.
egyetem alatt dolgoztam ilyen helyen...rövid ideig...és frissen végzettként is jelentkeztem véletlenül egy-két ilyen helyre (akkor még nem volt rutinom abban, hogy hírdetés alapján megmondjam melyik munkahely ilyen, melyik olyan) de az első interjún világossá vált, hogy nem fogunk "egymásba szeretni":)))

Szóval nem azt mondom, hogy nincs ilyen hely, mert igenis van (kerülni kell őket)
DE
nagyon sok olyan iroda van (nemcsak nk-iek) ahol többet fizetnek (nem világbajnok fizetés, de több, mint a minimálbér), rendes munkát kell végezni.

A "való világ tükre" mindenki számára más és más. A tükör ugyanis azt mutatja, aki belenéz...


Kacsa11

Legislator # 2008.10.19. 08:35

Kedves KBS,

Valóban előfordul, hogy nem jut el minden ide hozzánk, a "magas Várba'",az "elefántcsonttoronyba'". Utazni is csak akkor szoktam, ha kutatónap van, és az emberekkel sem érek rá szót váltani:-))). Egyébként azért megvagyok.


Sunshine after the rain.

Benccce (törölt felhasználó) # 2008.10.19. 11:40

"Nincs olyan, hogy diplomás minimálbér"

az en tudomasom szerint meg van ilyen
pontositok: kozalkalmazotti es koztisztviseloi szferaban persze, ott eleve a foiskolai es egyetemi is mas kategoriaba sorolodik
hogy vajon mi alapjan az jo kerdes, mert en soha nem voltam kozalkalmazott, most lettem eloszor az, es a korombol kiindulva talan vagy nem tudom, de betettek H5-os kategoriaba

Maganszferaban pedig szerintem ertelme sincs beszelni ilyenrol, hogy minimalber.

Legislator # 2008.10.19. 12:02

Szerintem 2001-ben vagy 2002-ben még volt ilyen, de hagyjuk...


Sunshine after the rain.

Legislator # 2008.10.19. 12:04

A közszolgálatban (értve rajta a köztisztviselőket és a közalkalmazottakat, nem törvényi, hanem a szó tudományban használt értelmében) pedig eleve illetmény van, de ezt is hagyjuk...


Sunshine after the rain.

Kovács_Béla_Sándor # 2008.10.19. 15:27

A közalkalmazottak, köztisztviselők illetmény-tábláját ne keverjük már a minimálbérrel.

dr.klau # 2008.10.20. 07:19

Egyjogász: szerintem is korrekt a hirdetés, csak épp a PR-ra nem sok figyelmet fordítottak. Hasonló azokhoz a hirdetésekhez, ahol az "amit kínálunk" rovatban "kemény munka", stb. szerepel, vsz ezeknél is minimálér a jussa a keményen dolgozó jelölteknek.
Kacsával egyetértek, hogy valóban vannak olyan irodák, ahol nem minimálbért keresnek a jelöltek, de hogy nagyon sok ilyen lenne, az azért kicsit túlzás szerintem. Főleg, mert a legtöbb ügyvédi iroda kicsi, 1-2 személyes és hacsak nem olyan a főnök hozzáállása, nem fog a minimálbértől többet fizetni (vagy épp hogy csak többet fizet).

Kacsa1111 # 2008.10.20. 08:11

Kedves dr.Klau,

aki keres az talàl:)
van éppen elég...két kis irodàt is tudok, ahol 300 ill 400-at fizetnek a jelöltnek, persze nem kezdök és magyarul ritkàn dolgoznak... (közeli baràtaim dolgoznak ott)
persze kis irodàból ez nagyon kivételes...

Közepes és nagy magyar irodàk viszont ritkàn fizetnek minimàlbért.
a közepesek olyan 90-100 nettó körül adnak, a nagyobbak kicsit még többet...120-150
néhàny nagy magyar iroda pedig versenyez a nk-iekkel...150töl felfelé.

a kb 70es minimàlbérhez képest azért ezek nem olyan hü, de magas összegek, de azért nem mindegy, hogy 70 vagy 140...


Kacsa11

Kacsa1111 # 2008.10.20. 08:12

a 300-400 bruttóban értendö.:)


Kacsa11

dr.klau # 2008.10.20. 08:29

Vagy pl. elképzelhető olyan is, hogy minimálbér + boríték :-)))

Kacsa1111 # 2008.10.20. 08:31

természetesen:)


Kacsa11