szakvizsga - "B" rész (büntető)


Lalo85 # 2016.06.22. 13:58

nagypisti 86!

Köszi a választ! Én végül maradtam annál amit írtam, hogy elutasítom a kérelmet, és elfogadták, azt mondták jó a válasz. Hivatkoztam arra, hogy nincs önhiba, mert kórházba került, az meg hogy a bv-nek nem szólt azt én nem ítéltem meg súlyos kötelességszegésnek. Azért kaptam csak négyest, mert azt írtam bűnügyi költség nem keletkezett, és szerinte azt kellett volna, hogy az állam viseli. Ezt én nem értem, de nem kötözködtem.

A bizottság alapvetően rendes volt, és türelmes, de büntető eljárásjogból sztem durva kérdéseket kaptam.

Bv.-ből: Végrehajtás kizáró okok, elítéltek elkülönítése, előzetes letartóztatás végrehajtása, szabsért miatt eljáró hatóságok, szabálysértések a NAV hatáskörében, kegyelmi eljárás.

Anyagi jogból: Területi és személyi hatály, mi a kettős inkrimináció, különös részből költségvetési csalás (itt miden pont és bekezdés), elhatárolás, halmazat, vagyoni hátrány fogalma. Miért került bele elkövetési magatartásként a valótlan nyilatkozat tétele (hozzáteszem ezzel foglalkozom, lehet azért mentünk bele ennyire)

Be.: Ittas állapotban érkezik meg a tanú a kihallgatásra. Mi a teendő. Ezután elővezetés, rendbírságot nagyon durván kérdezte, főleg az elzárásra átváltásra nagyon ráment, ki indítványozza, milyen eljárásban, jogorvoslatok ,annak elbírálasa, mit tartalmaz a rendbírság. Megmondom őszintén nekem ez az átváltós része nem igazán ment. Ezt követően nagyon gáz volt, összbüntetési eljárást kérdezte. Nem a fogalom érdekelte, hanem itt is az, hogy melyik bíróság milyen eljárásban, ki indítványozza, mi a határozatformája, ellene jogorvoslat, elbírálás stb... Sajnos valahogyan én ezt átugrottam a tanulás folyamán (meg hát a legvégén volt kb) és nagyon keveset tudtam belőle, kb csak a Btk. fogalmat.

Összességében türelmesek, rendesek voltak, 4-4-3-3 kaptam.

12 napot készültem rá, úgy gondolom a tudásom jó volt, bármit kérdeztek volna mindenből hozok minimum egy hármast, itt az összbüntetésest sajnálom, hogy azt nem vettem át, mert akkor az is négyes lett volna.

Anyagi jog volt kicsit elméletibb a kérdéseknél, a többi gyakorlatias volt.

Pandi87 # 2016.06.21. 09:46

Sziasztok!

Sikeresen túl vagyok a büntetőjog szakvizsgán! :) A dolog kulcsa a nagyon rendes bizottság volt. Kívánok nektek is hasonló, rendes bizottságot!

Kérdések:
Anyagi jog:
önkéntes elállás, felfüggesztett szabadságvesztés, fegyveresen és felfegyverkezve történő elkövetés, emberölés és öngyilkosság hol találkozik, hamis vád alapesete

Tőlem nem kérdeztek semmit szó szerint, de sokan írtátok, hogy általában úgy kérdezik, úgyhogy igyekezzetek a fontos részeket szó szerint.

Általános rész törvényi része nagyon alaposan kell. Tankönyvet olvassátok hozzá, lényegi részeket jegyezzétek meg.

Különös résznél nem tanultam meg a lényegtelen tényállásokat, se idő, se agykapacitás nincs rá. De a fontosakat szó szerint! A GYÍKokból látjátok mi a fontos, de nagyjából ezt magatoktól is érzitek. Tankönyvből elég hozzáolvasni, megragad szerintem egy olvasásra, ami kiugróan fontos.

Eljárásjog:
őrizet, zárt tárgyalás, távollévő terhelttel szembeni eljárás, kényszergyógykezelés felülvizsgálata, ügydöntő határozatok

VH, Szabs.:
végrehajtást kizáró okok, pénzbüntetés meg nem fizetése esetén mi történik, szabálysértési elzárást / elzárást hol hajtják végre

Ne tévesszen meg, hogy ez elvileg nem olyan nagy anyag. Pontosan kell tudni, úgyhogy időt hagyjatok rá. Én négy hét szabit vettem ki. Ajánlom, hogy egyszer menjetek át rajta mielőtt nekiálltok a hosszú szabadságos tanulásnak. Így is sok mindenre nem jutott időm. Ha nincs szerencsém és nem fogok ki egy ilyen rendes bizottságot, pórul is járhattam volna…

Kitartást kívánok, első sorban az kell hozzá! Meg valaki, aki főz. :)

nagypisti86 # 2016.06.20. 19:50

Lalo85!

Én is ezt a jogesetet kaptam, az alábbi megoldást választottam és elfogadták amit írtam.

A lényeg az, hogy végzésben megszüntettem az EVSZ-t, hivatkozva a Bv.tv. 104.§ (4) és (5) bekezdésére, a fellebbezés az 51. §. (1) alapján lehetséges.
104. § (4) Az eltávozás időtartama a szabadságvesztésbe beszámít. Az elítélt köteles bejelenteni, hogy az eltávozás ideje alatt hol tartózkodik.
104. § (5) Ha az elítélt az eltávozással vagy a bv. intézeten kívüli munkavégzéssel kapcsolatos magatartási szabályokat ismételten vagy súlyosan megszegi - így különösen, ha az eltávozásról önhibájából nem az előírt időn belül tér vissza, vagy más, súlyos fegyelemsértést követ el...
A fentiek alapján azzal indokoltam a megszüntetés okát, hogy az igazolás bizonyítja ugyan az önhibán kívüliséget, de gondatlanságból nem tett eleget a tartózkodása helyszínére vonatkozó bejelentési kötelezettségnek. Tekintettel arra, hogy kisebb baleset érte és a kórházat "saját lábán" tudta elhagyni, figyelembe véve a három nap elteltét, ennyi idő alatt lett volna lehetősége valamilyen módon értesíteni a BV intézetet a történtekről, mielőtt következményei lesznek az esetnek ( már fogolyszökés gyanúja merült fel).

Lalo85 # 2016.06.20. 11:40

Sziasztok!

Mai bv írásbeli.Elítélt három éves börtönbüntetését tölti. EVSZ-t engedélyezték neki, több alkalommal volt eltávozáson is. Utolsó eltávról 3 nap késéssel érkezik meg. BV parancsnok feljelentést tesz fogolyszökésért. EVSZ-t felfüggeszti, előterjesztést tesz EVSZ megszüntetése iránt.

Elítélt meghallgatáson elmondja, hogy kisebb közúti baleset miatt sérüléseket szenvedett, emiatt kórházba került. Erről szóló igazolást csatolja. Kórházból saját felelősségére eltávozott, hogy jelentkezhessen az intézetnél. Az intézetet erről nem értesítette. Hozzon határozatot!

Először helyt adtam neki, másodjára azonban inkább elutasítottam.Segítségetek kérem, ti hogyan döntöttetek volna és miért?

Szerdán lesz a szóbelim, eddig megkérdeztem bvs, alügyészt, nyomozót, mki mást mondott.

Cinci17 # 2016.06.17. 19:59

Sziasztok!

Eladó Büntetőjog I-II. Dialog Campus hatodik, jelentősen átdolgozott 2015-ös kiadás jogi szakvizsga könyvek.
A könyvek nincsenek kihúzva,megkímélt állapotúak.
Büntetőjog I. 3000.-Ft
Büntetőjog II. 4000.-Ft

Átvételi lehetőség: Budapest

Telefonos érdeklődős: 70/416-10-31

Dr.Attika # 2016.06.11. 05:22

Kedves Lbarbi!
Már az egyetemen is azzal kezdik a büntető anyagi jog tanítását, hogy a büntetési tételeket nem kell megtanulni, mert egyrészt a jogalkotó változtathatja, másrészt a Btk-ból könnyen kiolvasható. A szubszidiárius tényállásoknál lehet jelentősége a büntetési tételnek- amennyiben súlyosabban büntethető bűncselekmény nem valósul meg- azoknál érdemes megjegyezni.

DrPeti # 2016.06.10. 16:36

Sziasztok Kollégák!

Eladóvá váltak büntetőjog szakvizsga könyveim (Büntetőjog 1 - Patrocínium, Büntető 2 - Be. - Bv - Dialóg Campus), melyek új ára kb. 22 ezer összesen, de ésszerű áron biztos megegyezünk. (Nincs kihúzva, csak kiolvasva. :-))

Átvétel Bp-en, megbeszélés szerint!

Sok sikert!

Grosz Péter
ppkepeti@gmail.com

escbill # 2016.06.10. 09:26

Sziasztok!

Eladóvá vált:

Vókó György: Büntetés-végrehajtási jog és szabálysértési tételek (6., teljesen átdolgozott kiadás) teljesen érintetlen állapotban!
ár megegyezés szerint!

Érd.:drszabokitti@gmail.com

Üdv,

Szabó Kitti

HZsuzsi # 2016.06.09. 17:56

A büntetési tételeket nem kérdezik.

lbarbi # 2016.06.06. 09:54

Sziasztok!

Akinek már van tapasztalata, vagy többet hallott..

Mennyire kérdezik a büntetési tételeket?

Köszi

dandyke # 2016.06.03. 07:46

Hjohi!
Én a Balogh Ágnes: Büntető jog II. ajánlanám, szerintem aki nem ebbe dogozik, nagyon jól magyarázza. Esetek, Kúria döntések, összehasonlítások. Szóval szerintem jó:)
Üdv
Dandyke

Hjohi # 2016.06.01. 18:12

Sziasztok! Milyen könyvet ajánlotok különös részből?
A Deres -Harangozó féle szakvizsga könyvet megvettem de tele van hibákkal és nagyon érthetetlen... :(

Advocactus # 2016.05.31. 04:54

Sziasztok!

23-án voltam írásbelizni, majd 25-én szóbelizni a Legűn.
Írásbeli feladatom - bvből írtam - a következő volt:
K.I.-t rablás és más bcs-k miatt 5 év fegyházra ítélték, de nem zárta ki a bíróság a feltételes szabadságra helyezés lehetőségét.
A BV intézet a feltételes előtt 3 hónappal jelzi a feltételesre bocsáthatóság lehetőségét, de jelzi azt is, hogy emberünk 5 alkalommal került fenyítésre, nem tudott beilleszkedni magatartásával végig problémák voltak.
BV bírói határozatot kellett hozni.

Azt gondolom a jogesetem is jó volt, és a bizottság is maximálisan rendes volt, arra voltak kíváncsiak mit tudok!

Ezzel együtt néhány könyvem is eladnám, ha érdekel esetleg valakit:
H. Csongor, H. Zoltán: Büntető Eljárásjogi Alapkérdések
Balogh Ágnes: Büntetőjog I. (DC. 2013)
Vokó György: Büntetés-végrehajtási jog és szabs tételek (DC 2013.)
Herke Csongor: Büntető eljárásjog (DC 2012.)

A könyvekbe én nem húzgálok sem ceruzával sem tollal, szóval kb abban az állapotban vannak mint a bolti közszemlére tett példány. Árukban megegyezünk, én a bolti ár felére gondoltam!

aniko821216 # 2016.05.30. 11:35

Kedves Szakvizsgázók!

Csatlakoznék az előttem szólóhoz és szeretném kérni, hogy aki nem akar június végén szakvizsgázni és fel van jelentkezve, jelentkezzen le. Sőt, ha még megtenné, hogy értesít is róla (30-699-3216, aniko821216@freemail.hu) komoly összeget fizetnék érte!!!
Nagyon fontos!
Köszönöm!

S.Niki # 2016.05.30. 04:45

Sziasztok!

Szeretnem megkérni azokat, akik június 29-30.-ra vannak feljelentkezve szakvizsgara es nem all szándékukban elmenni a vizsgára, hogy jelentkezzenek le! Nagy szükségem lenne arra az időpontra! Koszonom!

Vizsgázó wg # 2016.05.26. 05:02

Sziasztok! A Fővárosi Főügyészségen voltam vizsgázni egy nagyon-nagyon kedves, jóindulatú bizottságnál:

Anyagiból: erős felind elkövetett emberölésre példát mondjak (jó példa a házastársát rajtakapja hogy megcsalja), kísérlet, időbeli hatály, 1/1999 BJE mi jut eszembe róla, itt arra is kitértek hogy amikor összehasonlítom hogy új vagy régi tv nézni kell h nem olvadt-e az újban más bűncselekménybe, pl régiben volt a jogosulatlan gazdasági előny megszerzése ez beolvadt a költségvetési csalásba, erre rávezetett...garázdaság: elmondtam a tényállást, min eseteket, halmazatban mivel állhat, tevékeny megbánás.

Eljárásjog: nagyon gyakorlati kérdések voltak, bizonyítási eszközök, bizonyítási eljárások felsorolása, felismerésre bemutatás szabályai, szakértő szaktanácsadó közti különbség- a szaktanácsadó a nyomozás során lényeges és a bizonyítási eszközök felkutatásában biztosításában fontos, szembesíteni kit lehet mikor (itt nem elég hogy ha ellentét van a vallomások között hanem ha lényeges körülményben van ellentét) 14 éven alulit mikor lehet, poligráfos vizsgálat, mihez hasonlítanám (vallomáshoz) miben különbözik (igen-nem válaszokat adhat és nem tudja előadni egybefüggően a vallomást), szakkérdések köre meghatározható-e (nem)

bv: bv bíró eljárásait soroljam fel nem kell mindet csak néhányat, előzetes letartóztatott sajtónyilatkozatát ki engedélyezi, ideiglenes foganatba vétel, szabs büntetések intézkedések felsorolása, mi jut eszembe arról hogy 21. évét betölti (fk elítélt fokozatát ekkor határozza meg a bv bíró)

Írásbeli feladat:4/2012 büntető elvi határozat: A halál beálltát követően, passzív alany hiányában – az elkövető akaratától függetlenül – emberölés nem követhető el. A halva született újszülött ellátatlanul hagyása ezért alkalmatlan kísérletet nem valósít meg. Passzív alany hiányában nem az alkalmatlan kísérlet jogkövetkezményeit kell alkalmazni, hanem – bűncselekmény hiányában – felmentő ítéletet kell hozni.

Mircuri # 2016.05.17. 12:16

Sziasztok!
Eladóvá váltak az alábbi könyveim:

  • Vókó György: Büntetés-végrehajtási jog és szabálysértési tételek (5. átdolgozott kiadás)- Dialóg C.
  • Herke Csongor: Büntető eljárásjog (5. átdolgozott kiadás)- Dialóg C.

A könyvek aláhúzás és kihúzás mentesek. Darabjuk 3000,- Ft. Átvétel postai úton vagy személyesen (Paks, Szekszárd, Pesten csak előre egyeztetett napokon)

rtsk # 2016.05.16. 10:48

Sziasztok!

BV írásbelivel kapcsolatban milyen típusú feladatra lehet számítani?1 vagy 2 feladat van?

Köszönöm! :)

Nemjuci # 2016.05.13. 12:42

Sziasztok!

A közös email címre elküldtem az alábbi kidolgozott tételeket:
btk általános rész
btk különös rész
bv.

Arra kérem a következő 3 hétben vizsgázókat, osszák meg tapasztalataikat (főleg aki bv-ből ír).

Köszi, és mindenkinek sikeres felkészülést!

:-)

azebu83 # 2016.05.12. 17:03

email: szakvizsga.bunteto@gmail.com
jelszó: Bunteto1515

19Minime # 2016.05.12. 11:41

Kedves Mindenki !

El tudnátok mondani, hogyan kell hozzáférni a közös anyagokhoz, engem a BV GYIK-ek érdekelnének.

Köszönöm

azebu83 # 2016.05.10. 12:34

Elküldtem a közös e-mail címre az általam összegyűjtött GYIK-eket, nekem nagyon sokat segített, hátha más is hasznát veszi.

BV-ből konkrétan csak annyit tudtam, elég volt egy 5-öshöz:-) Persze ehhez mázli is kell, de tőlem tényleg csak abból kérdeztek.

sznm # 2016.05.10. 12:33

ELADÓ SZAKVIZSGA KÖNYVEK BÜNTETŐJOGBÓL

Eladóvá váltak Dialóg Campus-os szakvizsgakönyveim lehetőleg együtt:

Büntetőjog I – 2015
Büntetőjog II – 2014
Büntetés végrehajtási -és szabálysértési jog – 2015 (Hatodik, teljesen átdolgozott kiadás)

A könyvek újak, de aláhúzások tollal és kihúzóval nagy részükben szerepelnek, amik azonban nem zavaróak.
Ha együtt megveszed ezt a 3 könyvet a BE-t ajándékba adom (szintén Dialóg Campusos, de "használt" állapotú)

Együttes ár: 10.500,- Ft. (A három könyv eredeti áron kb. 18.000 Ft lenne, a Be.nélkül!)

Ha csak valamelyik könyv érdekelne a 3 közül, akkor is keress meg, megegyezünk!
Átvétel Budapesten a 13. kerületben személyesen előre egyeztetett időpontban.

Érdeklődni az alábbi e-mail címen lehet:

sznm0422@gmail.com

azebu83 # 2016.05.10. 12:17

Kedves Fórumozók!

Sikeres szakvizsga után jöjjön a beszámoló:

Felkészülés:
összesen 2 hónap, intenzíven 3 hét
(vannak városi legendák rövidebb felkészülési időkről, nekem 2 gyerek mellett kellett ennyi)

BJ:
Büntetőjog I. Általános rész - B/1. Témakör: Büntetőjog (6., jelentősen átdolgozott kiadás)/ Dialóg Campus
Büntetőjog II. Különös rész. Harmadik, jelentősen átdolgozott kiadás/ Dialóg Campus

  • jogszabályok

Be

  • csak jogszabály és a megadott BKv-k, BJE-k, ABH-k
  • de a Rtv-t, a nemzetközi bűnügyi együttműködést úgy zusammen kihagytam (senkit sem szeretnék rosszra buzdítani, de nekem ez már nem fért bele az időmbe, a GYIK alapján pedig kihagyhatónak tűnt)

Bv

  • most fogtok megkövezni: kb. egyszer futottam át csak a jogszabályokat, abból is szelektáltam, mert a gyerekeim egy hetet kiiktattak az intenzív felkészülésre szánt időmből egy hányós-hasmenős vírussal...így stratégiai döntés született: csak a GYIK-re koncentráltam, azt tényleg szó szerint próbáltam memorizálni, és bejött:-)

Vizsga:

Kúrián voltam, rendes, segítőkész bizottságnál (nekem mindig ilyen jutott)
A kérdések soha nem konkrét formában hangzottak el, így csak azt írom, hogy mire akartak kilyukadni, mert vissza sem tudnám adni, milyen formában jöttek elő:-)

BJ:
elkövetők szó szerint, részletesen
megrovás
próbára bocsátás szintén nagyon részletesen (itt kicsit megbicsaklottam)
hivatalos személy elleni erőszak (kérték a minősített esetet is, meg a csoport tagja vezetője közti különbséget is...)
ki minősül hivatalos személynek (itt a várakozással ellentétben nem a felsorolásra voltak kíváncsiak, hanem arra, hogy közhatalmi feladatot ellátó vagy szolgálatot teljesítő személy, akinek a tevékenysége a hivatalos szerv rendeltetésszerű működéséhez tartozik...

BE:
hivatalos személy feljelentési kötelezettsége
mi alapján jár el a perbíró (vád alapján)
kötve van-e a vádhoz, mennyiben...
mi alapján jár el a nyomozási bíró (ügyészi indítvány alapján)
Mi van akkor, ha kevesebbről dönt a bíróság, mi van, ha többről, mint ami a vádban szerepel? (lényegében a törvényes vádat jártuk körbe minden irányból, lényeg, hogy abszolút hatályon kívül helyezési ok, ha többről dönt a bíróság, azaz túlterjeszkedik a vádon, mert akkor törvényes vád hiányában járt el.)
különeljárások felsorolás szinten
+voltak még apróbb kérdések, de törölte az agyam:(

BV:
végrehajtható határozatok
van-e olyan, amit fellebbezés ellenére végrehajtanak (pl. megrovás, hiszen azt azonnal foganatosítja a tanács elnöke)
végrehajtást kizáró okok
végrehajtás elhalasztása

Szabs:
szabálysértési őrizetről minden!!!

Eredmény: BJ 4 - BE 4 - BV 5

Sikeres vizsgát kívánok mindenkinek!

Üdv:
Azebu

azebu83 # 2016.05.10. 11:41

Kedves Fórumozók!

Sikeres szakvizsga után eladóvá váltak az alábbi könyvek:

Büntetőjog I. Általános rész - B/1. Témakör: Büntetőjog (6., jelentősen átdolgozott kiadás)/ Dialóg Campus

Büntetőjog II. Különös rész. Harmadik, jelentősen átdolgozott kiadás/ Dialóg Campus

Szövegkiemelővel van kihúzva, firkálás nincs benne.
Az általános résszel azonban történt egy kis baleset, kicsit megitattam tanulás közben vízzel. Ez a használhatóságán mit sem változtat, de látszik, hogy használtam:-)

A kettő együtt: 4000 Ft

Átvétel biztosított hétköznap: Budapest Astoria

Érdeklődni az azebu83@gmail.com e-mail címen lehet.

Üdv:
Azebu