Tisztelt Tini53!
A 2013.10.22. 11:18 időpontban közzétett hozzászólására reagálva, a Polgári Törvénykönyv vonatkozó rendelkezései szerint, az örökös a hagyatéki tartozásokért, főszabály szerint a hagyaték tárgyaival és annak hasznaival felel a hitelezőknek, ezért örökösként - a jogszabályban foglalt mértékig - köteles helytállni az édesapját terhelő tartozásokért.
Az előzőekben foglaltakon kívül tájékoztatjuk továbbá arról, hogy ha a hitelezői igény a hagyatéki eljárás során nem kerül bejelentésre, az nem zárja ki a fennálló tartozás érvényesíthetőségét. A bejelentés elmulasztása a hitelező önhibáján kívüli okból is megvalósulhat /például nem szerez arról tudomást/.
A 2013.10.23. 23:00 időpontban közzétett hozzászólására reagálva pedig az alábbiakról tájékoztatjuk: Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 143. § (2) bekezdése alapján az előfizetői szerződésekből eredő polgári jogi igények egy év alatt évülnek el, amelyet a késedelem, illetve a hibás teljesítés bekövetkezésétől kell számítani.
A Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (továbbiakban Ptk.) 327. § (1) bekezdése alapján a követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás, a követelés bírósági úton való érvényesítése, továbbá megegyezéssel való módosítása - ideértve az egyezséget is -, végül a tartozásnak a kötelezett részéről való elismerése, megszakítja az elévülést. A Ptk. 329. § (2) bekezdése értelmében a kötelezettnek az engedményezésről való értesítése az elévülést szintén megszakítja. Ez azt jelenti, hogy az elévülési idő újból kezdődik.
Ha a jogosult a követelését menthető okból nem tudja érvényesíteni, akkor az elévülési idő nyugszik, azaz nem számít bele az elévülési időbe.
Álláspontunk szerint egy követelésről általában nem lehet kijelenteni, hogy elévült, hanem egyedileg szükséges megvizsgálni a fenti szempontok alapján.
Társaságunk készséggel áll rendelkezésére egyedi problémájának kivizsgálása céljából, ezért kérjük, forduljon hozzánk bizalommal és észrevételét, beazonosításra alkalmas módon küldje meg a jogiforum.blog@eos-faktor.hu címre. Kollégáink, problémájának kivizsgálását követően írásban értesítik Önt.
Üdvözlettel, EOS Faktor Zrt.