Eos Faktor?


Vadsuhanc # 2017.11.09. 16:29

jogihercehurca

Az alapján amit leírtál helyedben inkább fizetnék. Talán csökkenthetnéd kb 30.000-50.000. forinttal a befizetés összegét, de nem fogja megérni ez saját tapasztalat. Sok mindent elmulasztottál annak idején az elszámolás kapcsán, amelyet így később nehezen illetve az új törvények miatt nem is tudsz pótolni. Az ellentmondásodnak a lényege csak az lenne az általad leírtak szerint, hogy csökkentsd a tartozásod, de az eltelt idő alatt annyi kamat ment már rá, hogy szerintem felesleges. Ezt neked kell eldöntened.

Én inkább egyeznék velük az alapján amit leírtál és ott lehet bejönne annyi a réven, mint amit esetleg így elvesztesz a vámon. A perekben neked kellene bizonyítanod, és ne haragudj meg, de amit a másik felében leírtál a hozzászólásodnak nem fogja megállani a helyét, vagy az összeg amit nyersz kevesebb lesz mint amit így vesztesz.

Mielőtt megszólnál én az EOS-sal perben vagyok.

jogihercehurca # 2017.11.09. 14:40

Üdvözletem!

Van egy régóta félretett ügyünk az EOS-sal, de most jött el a végleges lezárásának az ideje. A helyzet egy kicsit bonyolult, így nem tudjuk, mi lenne a helyes döntés.
Fizetési meghagyásos eljárást kezdeményeztek velünk szemben és nem tudunk dönteni, hogy fizessük ki a tartozást vagy érdemes ellentmondani és pereskedni velük bizonyos kérdéses elemek miatt, amit a későbbiekben ismertetek.

Az össztartozás mértéke valahol 1,2 millió forint körül van. (a járulékok pontos mértéke nincs feltüntetve, de 470k tőke, 230k kamattartozás volt az Erste Bankkal szemben, ezekből számoltam, és ezt megerősíti a legutolsó levelük is az össztartozásról)

Az egész egy Erste Bank kölcsönszerződés miatt indult, akkoriban pénzügyi nehézségeink miatt nem tudtunk törleszteni, felmondták a szerződést 2010 elején, majd 2012-ben átadták az EOS-nak az akkor 730 ezres tartozást.

A kérdéses részt az jelenti, hogy 2015-ben megállapították, hogy az Erste Bankkal kapcsolatos kölcsönszerződésben 246€ volt a tisztességtelenül felszámított összeg. Ezt ha akkor elmulasztottuk az EOS-on számon kérni (illetve újraszámoltatni velük a tartozást), akkor ezzel kapcsolatban most már semmit nem lehet tenni? Másik kérdés, hogy máig nem tudom pontosan, hogy ez a 246€ túlfizetést jelent, vagy a tőke volt tisztességtelenül magasabb összegként számolva, ami érinti az utána fizetendő kamatot is. Ha túlfizetés volt, akkor mit lehet azzal kezdeni, hogy az Erste úgy mondta fel a szerződést, hogy túlfizetésünk volt emiatt a tisztességtelenül felszámított összeg miatt. Egyáltalán ha ezt belekalkulálva újra kellene számolni az EOS-nak a tartozást, az mennyivel csökkentené a jelenlegi össztartozásunk mértékét. Ha az akkori kb. 1600€ tőketartozást érinti a 250€, akkor 250/1600=0,15, vagyis kb. 15%-kal lenne kevesebb az erre eső késedelmi kamat?

Érdemes ezek alapján ellentmondani (ráadásul azért arra sem vennék mérget, hogy az egész ügy egyéb elemei esetleg, amit nem látok át, nem adnak módot az összeg csökkentésére) vagy a per pluszköltségei miatt inkább ennek az összegnek a kifizetése lenne a jobb megoldás? Egyáltalán milyen hosszú egy ilyen pereskedési folyamat és mennyi többletköltséget jelenthet, ha nem járunk sikerrel?

Előre is köszönöm a segítséget!

sz_agnes69 # 2017.11.08. 14:56

Kedves Drbjozsef!

Köszönöm szépen a részletes választ, ez valamilyen szinten megnyugtató. Már próbáltam én is tájékozódni, hogy mi ez a helyzet, mire számíthatunk, de egy szakértő válasza biztosabb.
Szép napot kívánok!

drbjozsef # 2017.11.08. 07:34

agnes,

nyilván nem, titeket ez közvetlenül nem érint. Az adós jövedelmét és vagyontárgyit fogják végrehajtás alá vonni (nyugdíj, bankszámla inkasszó, ingóság foglalás, ingatlanra végrehajtási jog, később akár árverezés is).

Titeket ez legfeljebb annyiban érinthet, hogy egy későbbi esetleges halála esetén legrosszabb esetben nem örököl a fia semmit (értsd: örökli az adósságokat is, de csak az örökölt vagyon erejéig, ha előbbi több, mint az utóbbi, akkor a gyakorlatban nem örököl semmit).

Kovács_Béla_Sándor # 2017.11.08. 07:09

Szerinted?

sz_agnes69 # 2017.11.07. 21:11

Köszönöm a válaszodat Gerbera317!
Már csak egy kérdésem van, ha az anyósom nem tudja fizetni ezt a hatalmas adósségot, ami nagyon-nagyon valószínű, akkor ráterhelő-e a gyerekeire, többek között a férjemre az adósság? Mi nem vállaltunk neki kezességet, sem adóstársa nem vagyunk.
Köszönöm a választ előre is!
Szép napot kívánok!

gerbera317 # 2017.11.06. 08:02

Inkasszót, letiltást foganatosítani a követelés jogosultja nem tud, csak a végrehajtó. Voltak itt tehát felszólítások, majd fizetési meghagyás, majd végrehajtói felszólítás, most pedig már konkrét végrehajtói kényszerintézkedés.
Az apósod ne hablatyoljon itt, hogy mihez járult hozzá és mihez nem. A fizetési meghagyás figyelmen kívül hagyásával mindenhez hozzájárult. Innentől már csak azt teheti, hogy fizet. És hagyjon fel a hazudozással.

sz_agnes69 # 2017.11.05. 12:52

Szép napot kívánok!

A nai napon szembesültünk a párommal azzal, hogy anyósom hatalmas tartozást halmozott fel (1890000 Ft-ot). A Credigen Banknál volt hitele, amit ki is fizetett, de közben állítólag a Bank küldöt egy hitelkártyát, amivel ATM-ből valaki 60000 Ft-ot vett fel 2010-ben. Sajnos nem foglalkozott a kiérkező levelekkel, amivel a tartozást követelték tőle, mondván, hogy neki nincsen semmilyen kártyája. Ma kiderült, hogy az évek alatt többször is jött levél az adósságról, de csak most ijedt meg nagyon attól, hogy a EOS Faktor értesítést küldött hatósági átutalási megbízás kiadásáról. A pénzintézetnél a nyugdíjából akarják levonni az adósságot. Semmilyen papírja nincs, ahol ő beleegyezett volna egy ilyen kártya használatába. Mit tehetünk? Hogyan lehetne csökkenteni az adósságon? Ha nem tud ekkora összeget kifizetni, elég kis pénzből él, akkor milyen szankciókra számíthatunk?
Előre is köszönöm a válaszokat!
Szép napot!

nonolet # 2017.10.11. 20:24

"mondván ezzel nem térült a teljes tartozás, mert elmondása szerint az több volt a benyújtás pillanatában."

A többlet igény egy másik műsor... lesz.

nonolet # 2017.10.11. 20:21

"18 havi egyenlő részletben,
minimum havi 30000 Ft
részletfizetéshez járult hozzá"

Ez biztos?
Mert a kettő üti egymást...

Olvasd el újra, szerintem azt papírt.

gerbera317 # 2017.10.11. 20:19

A jogosult tudja bizonyítani (t.i. a jogerős fizetési meghagyással) , hogy mennyit kell neki megfizetetned. A kérdés, hogy te tudod-e bizonyítani, hogy azt mind meg is fizetted. Valószínűleg nem tudod. Ennyit a te igazadról.
Hogy tudsz-e hivatkozni valamire? Igen. Nyugodtan mondhatod, hogy "fé' nyóc". Hogy van-e teendő? Igen. Fizesd meg, ami megfizetetlenül maradt. És tanuld meg, hogy nem "felé".

luke123 # 2017.10.11. 19:55

Üdvözlöm! Segítségét szeretném kérni a következőben:

Jogosult EOS Faktor fizetési meghagyást adott be ellenem 2016-ban, amelyre született egy végzés.

Főkövetelés + kamatai + egyéb díjak (közjegyzői díj, stb).

A jogosult 18 havi egyenlő részletben, minimum havi 30000 Ft részletfizetéshez járult hozzá, a végzés ezzel jogerőre emelkedett 2016-03 hónapban.

Ezt követően, 18 hónap alatt kiegyenlítést nyert a minimum 30000 ft részletfizetés, határidőben, azonban most még további összeget követel ugyanebben az ügyben, mondván ezzel nem térült a teljes tartozás, mert elmondása szerint az több volt a benyújtás pillanatában.

Azt állítja, nem „pont” 30000 ft részlethez járult hozzá annó 18 hónapra, hanem minimum 30000 ft megfizetéséhez.

Megítélésem szerint ebben az esetben nem jogos a követelése, hiszen a kalkulációját a végzés jogerőre emelkedése előtt úgy kellett volna megadnia a közjegyző felé, hogy azzal 18 hónap alatt térüljön a tartozás összege. A Közjegyző eszerint akkor meg tudta volna hozni azt a végzést, ami a jogosult utólagos jelzése szerint neki járna. Azonban egyikünk sem fellebbezett a végzés ellen.

A kérdésem az, hogy a jogerős végzés szerinti minimum (ez esetben ténylegesen 30000 ft) 18 havi befizetése után követelhet-e további befizetést a jogosult, illetve van-e kötelezettségem még felé?

Hivatkozhatok-e valamire, illetve van-e teendőm?

Köszönöm a választ!

drbjozsef # 2017.09.12. 06:58

Ez a lényege a lakcímnyilvántartásnak. Valaki keres, és ha jogosult az adatra, kikéri, hogy a hivatalos levelet oda küldje, ami aktuális. Pont ha nem tenné az lenne a baj, hiszen évekkel korábbi címedre küldözgetnék a felszólításokat, és akkor azért hápogna a kötelezett, hogy má ezer éve nem ott lakik.

Megjegyzem, ha oda küldi, még abból sem mindíg tudja kimosni magát a kötelezett : ha még a szerződés fennállta alatt elköltözött, és ezt nem jelezte a banknak/biztosítónak/akárkinekakivelszerződésben van, akkor bukja, mert ez minden ilyen szerződésben benne van, hogy be kell jelentened az adatok megváltozását, különösen az elérhetőségeket.

ius latratus # 2017.09.12. 05:04

Igen.

tyütyüke # 2017.09.12. 01:11

Tisztelt Fórum!

A következő kérdésem lenne az EOS-sal kapcsolatban:
az EOS engedményezett tartozással kapcsolatban kiküldi a fizetési felszólítást az állandó lakcímemre, viszont az engedményező által átadott iratanyagban ez a lakcím nem szerepel, hiszen még meg sem száradt az új lakcímkártyán a pecsét. Kérdésem:Az EOS jogszerűen hozzájuthat-e az én lakcímemhez a lakcímnyilvántartóból? Bocsánat, ha rossz helyen kopogtatok a kérdésemmel... Köszönöm

tyütyüke # 2017.09.12. 01:05

Tisztelt Fórum!

A következőben szeretnék információt kérni.

gerbera317 # 2017.09.11. 14:55

Létiltásról szóló levelük mellé nem csatoltak nyomtatványt, amin ellent tudtam volna mondani
Az komoly. Ezek szerint a végrehajtónak minden intézkedése mellé előre kimunkált jogorvoslati kérelmet is kellene csatolnia, amit az adós - ha úgy tartja úri kedve - csak aláír és visszaküld? Komoly ötlet. Taps-taps-taps.

Az EOS nem köteles veled szóba állni. Ne is reméld.
És milyen 15 napos határidőről írkálsz itt? A végrehajtó 41. § szerinti intézkedése nincs határidőhöz kötve. Arra akkor kerül sor, ha az adós okirattal valószínűsítette, hogy a végrehajtandó követelést már teljesítették, vagy alaptalan, vagy egyébként megszűnt. Te akkor valószínűsítetted, amikor elküldted a csekkeket. Azt, hogy milyen alapon függesztette fel a végrehajtó a letiltást nem tudom, de hogy jogot sértett vele a végrehajtó, abban biztos vagyok. Mint ahogy az is jogsértő, hogy egy hónap alatt nem lett eredménye a 41. § szerinti eljárásnak. Szerintem megvan az, csak téged nem tájékoztatott a végrehajtó (azt mindig kérni kell tőle). Vagy le sem folytatta a 41-et - mert ilyen is van.
Mi volna, ha megkérdeznéd telefonon, hogy mivammá'?

gerbera317 # 2017.09.11. 12:56

Kéred az eljáró végrehajtót, hogy folytassa le a Vht. 41. § szerinti eljárást, mert ezt a tartozásodat az ítéletet követően, a bíróság által engedélyezett részletfizetés szerint megfizetted. A bizonyítékaidat is be kell ehhez csatolni a végrehajtóhoz. Kérd azt is, hogy az eredményről, illetve a további lehetőségekről írásban tájékoztatsson.
A 15000 Forintos végrehajtási kifogás eszedbe ne jusson!
A posztodból csak az, hogy "Szeretném megkérdezni hová fordulhatok segítségért", valamint a "Köszönöm" ért valamit, a többi kuka, úgyhogy azzal se itt, se a végrehajtónál ne hozakodj elő többet!

Kovács_Béla_Sándor # 2017.09.01. 09:01

Bármit lehet. Csak nem valószínű.

mooóó # 2017.09.01. 08:31

Tisztelt Fórum!
Az alábbi problémával szeretnék tanácsot kérni.
Édesapám vett egy atutót svájci frankos hitellel.
A törlesztőrészlet olyan magas lett, hogy nem tudták fizetni, már több mint 10 évvel ezelőtti vásárlás, a törzskönyvet sem adták még vissza pedig kérték, ha jól tudom 5 év a maximum amíg bent tarthatják.
A szerződési összeg kifizetésre került, 3.200.000 volt az autó akkor, de ugye már több mint 10 éves autóról beszélünk jelenleg.
A bank eladta a tartozást egy "behajtó" cégnek, pár napja telefonáltak. Édesapám 2 éve agyvérzést kapott jelenleg sem képes egyedül ellátni magát. A cég képviselője erre azt mondta írjunk egy kérvényt , hogy engedjék el a tartozást mivel szinte semmi jövedelmük nincs.
Telefonban még 4 milliós tartozásról beszélt.
Egy ilyen kérvénnyel, amit hivatalos iratokkal igazolva valósságukat küldünk, lehet ilyet? Méltányosságból elengedhetik?
Mit lehet ilyenkor tenni?

Köszönöm!

Vadsuhanc # 2017.08.20. 14:54

sutyo2010

Szerintem meg nem visszaadta, hanem csak megbízása volt a követelés behajtására és nem engedményezés történt a bank részéről.

Egyetértek KBS-ral „.."a bankoknak nem szokása engedményesként átvenni olyan követelést, amelyet egyszer már ők engedményeztek...”"

Kovács_Béla_Sándor # 2017.08.20. 10:32

Az elévülés egy kifogás. Még a bíróság se veszi figyelembe hivatalból, nem hogy a hitelező.

sutyo2010 # 2017.08.20. 10:23

Kovács Úr!

Köszönöm a gyors választ! Amúgy a Factor soha nem adja fel? :-) Mikor évül el jogilag a behajtás 5 vagy 3 év?

Kovács_Béla_Sándor # 2017.08.20. 10:10

Az elévülés és aközött, hogy hányszor engedményezték a követelést, meg hogy kire engedményezték, sok összefüggés nincs. Ha csak az nem, hogy az engedményezésről szóló értesítés megszakítja az elévülést.
(Egyébként a bankoknak nem szokása engedményesként átvenni olyan követelést, amelyet egyszer már ők engedményeztek.)

sutyo2010 # 2017.08.20. 09:59

Tisztelt Fórum!

Mi van abban az eszben, ha a Faktor cég visszaadja a hitelállományt a banknak? Mivel nem tudja behajtani a tartozást. Ez már több éves történet (min. 5 év). Ebben az esetben a banknak van még joga behajtani vagy így már elévült a tartozás?