Kft. - s kérdések


Csaba64 # 2010.12.07. 21:37

Üdvözlök Mindenkit!
Kft alapításnál a törzstőke lehet szellemi apport is. Kérdezném, hogy a szellemi apport mértékét (árát) igazolni kell? Pl. egy weboldal esetében ki értékeli fel, s azt ki, hogyan ellenőrzi?

ObudaFan # 2010.12.08. 21:05

Az apportáló nyilatkozik róla, de ezért felelősséggel is tartozik. Ha nem akarja az apportáló, illetve a többi tag, hogy az esetlegesen felülértékelt apport miatt felelős lehessen a társaság tartozásaiért, akkor érdemes erről beszerezni könyvvizsgálói véleményt.

fuszekli12 # 2010.12.10. 11:26

Jó napot kívánok!

Kérdésem lenne:
kettő évvel ezelőtt láváltottuk jelenlegi cégem ügyvezetőjét. Hivatalosan, cégbíróság át is jegyezte az új ügyvezetőt. A régi soha semmiféle jelzést nem adott arról, hogy ő leváltását vitatná, azzal nem ért egyet stb.
Leváltásáról tudott, az erről szóló értesítést átvette, meg van róla minden dokumentumom.
Ennek ellenére leváltását követően is több hónapon keresztül, vélhetőleg talán még ma is. A KFt nevében eljár, hivataloknak levelet ír, mint ügyvezető, pecséttel ellátva. Kérdezem, milyen jogsértést követ el ezzel???
Van tippem, de kíváncsi lennék a válaszára, mert elég érdekes ügyem van ebből.

pazs # 2010.12.10. 11:54

okirathamisítás és/vagy csalás, így első blikkre.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.12.10. 15:02

Vagy csak álképviselet. A csalásnak tényállási eleme a károkozás.

pazs # 2010.12.10. 15:14

Az "érdekes ügyek"-ből úgy sejtem, hogy van kár. De igazad van, nem muszáj büntetőjoggal lőni, jó erre a kártérítés is, ha van kár. Ha meg nincs, hát... akkor miért csinálja?

Dr.Attika # 2010.12.10. 15:30

Bélának van igaza. Álképviselet. Hogy ezen képviselete kapcsán követett-e el bűncselekményt azt külön vizsgálni kell a konkrét eljárásoknál. Tehát normál esetben polgári jogi kategória.
Javaslom olvassátok el Hamza Gábor: Az ügyleti képviselet c. könyvét. ( Rejtjel Kiadó 1997.)

fuszekli12 # 2010.12.11. 12:16

Köszönöm a válaszokat. Ez így valamivel bíztatóbb, mint az ügyészség álláspontja, miszerint az új ügyvezető nincs tudatában leváltásának, így nem követ el semmit ha a cégem nevében aláírogat, s levelezést folyata különböző hivatalokkal. Még akkor sincs tudatában leváltásának tényével, ha átvette az erről szóló levelet. Az ügyészség szerint kár sem ért engem azzal, hogy a leváltott ügyvezető a cég álatal végzett szolgáltatásért pénzt vett fel, mert az ügyészség szerint nem lehet tudni, hogy ha kvázi én adtam volna el ezt a szolgáltaást, akkor egyáltalán el tudtam volna-e adi s lett volna-e belőle bevételem. Így szerintük nem történt csalás. Eszerint a logika szerint a mai napig eljárhat, aláírhat a cégem nevében, sőt szolgáltatást is eldahat ha tud, majd a bevételt zsebre teheti. Szép nem? Még pótmagánvádlóként felléphetek az ügyben, ami még kiegészül néhány vádponttal. Az én történetem tanítani lehetne, komolyan mondom. Valamint ékes példaként szolgálhat arra, milyen nevetséges tud lenni a jogrendszerünk. Azért még hiszem, hogy bizonyítani tudom madj az igazam.
Mégegyszer köszönöm a válaszokat.

F.Laci # 2010.12.27. 18:59

Sziasztok,az lenne a kérdésem hogy volt 1 olyan tervezet ha jól tudom,hogy a kft tulajdonosai(ügyvezetői)a saját ingó-és ingatlanjaival-vagyonával-felel a kft-ért avagy nem?/életbe lépett e és van e visszamenőleges hatálya,vagy a cég alapításakor lévő törvények az irányadók/kb 4 éves a kft./AZ érdekelne hogy ha megbünteteik a kft-t akkor csak a cég vagyonát zárolhatják,vagy a tulajdonosaiét is.Régebben ugyanis csak a cég vagyonát zárolhatták.Köszönöm előre is a válaszaitokat.Üdv Laci(egyenlőre semmi nincs folyamatban de az ördög nem alszik:):)

Kbrs # 2010.12.28. 15:44

Kedves Fórumozók!

Egy Kft.-ben ügyvezetöként és többségi tulajdonosként szerepelek. Az üzlettársi viszony megromlott, így én ki szeretnék lépni a cégböl. Az üzlettárs beleegyezett, hogy megveszi a részem.A cég ügyeit eddig is ö intézte, így tisztában van mindennel.
Kérdésem az, hogy ha a cégnek tartozása van és az Apeh felé is el van maradva és így adom el a részem, késöbb felelösségre vonhatnak e engem, mint "volt" ügyvezetöt?
Válaszukat elöre is köszönöm!

ObudaFan # 2010.12.28. 18:38

F.Laci

Már jó régóta változatlanok a szabályok: főszabályként a kft. csak a saját vagyonával felel, kivételesen lehet felelős a tag, vagy az ügyvezető a saját vagyonával.

Kbrs

Csak kivételesen. Csődtv- 63/A. § Amennyiben az adós ellen megindított felszámolást cégbírósági megszüntetési eljárás előzte meg, és az adós a felszámolás kezdő időpontjában saját tőkéjének 50%-át meghaladó tartozást halmozott fel, a felszámoló vagy a hitelező kereseti kérelmére a bíróság megállapítja, hogy a felszámolási eljárás megindítását megelőző három éven belül részesedését átruházó, többségi befolyással (Ptk. 685/B. §) rendelkező volt tag (részvényes) korlátlanul felel az adós ki nem elégített kötelezettségeiért, kivéve, ha bizonyítja, hogy a vagyoni hányad átruházásának időpontjában az adós fizetőképes volt, a vagyonvesztés csak ezt követően következett be, illetve az adós ugyan nem volt fizetőképes, de a tag (részvényes) az átruházás során jóhiszeműen járt el.

F.Laci # 2010.12.28. 21:08

Köszönöm szépen.Igazából azért érdekes nekem a kérdés mert kft-m van(nem nagy cég,2 alkalmazott,de régen amikor indultunk külföldre is adtam el dolgokat és muszály volt a kft)és azon elmélkedtem érdemes lenne e megszüntetni a kft-t és mondjuk bt-vagy egyéni vállalkozó lenni.de ott viszont a teljes vagyonommal felelek a kft-nél meg nem.És ugye 1 akármilyen szabálysértés,mondvacsinált okok stb bármikor belefuthat az ember 1 ilyenbe,és mivel a túlélésért kűzdünk nem tudnám kifizetni a kft pénzéből.Egyéni váll.-ként meg ugye terhelnék a saját vagyonomra(ami mindössze 1 hitelre vett ingatlan,ahol lakom, és minimális kp.de tényleg minimális.Szóval akkor nem éri meg a váltást nekem ugy érzem.Szerintetek jól gondolkodom,vagy kifelejtek valamit a számításból?Tisztelettel és köszönettel:F.László

ObudaFan # 2010.12.29. 09:16

Attól függ, hogy egyébként miért akartál volna átalakulni.

Kbrs # 2011.01.03. 16:51

Köszönöm szépen a választ!
Már csak az lenne a kérdésem, hogy ha a Csődtv 63/A §-ban szereplő eset megtörténik, "bizonyítékként" megfelel e egy olyan - az üzletrész átruházásakor aláírt- nyilatkozat, amiben elismeri az üzlettársam, hogy minden céggel, üzlettel kapcsolatos dolgot ő intézett és mindenért ő felelt(stb..)? Ha igen, egy ilyen nyilatkozatot elég tanúk által hitelesíttetni vagy ügyvéd, esetleg közjegyző szükséges hozzá...?..Köszönöm

ObudaFan # 2011.01.04. 11:51

Szerintem nem.

Ercsike10 # 2011.01.04. 17:05

Kedves Fórumozók!

Kérdezni szeretnék!
Páromnak volt egy Kft.-je, aminek tulajdonjogát eladta, mert külföldre megy dolgozni. A Kft. lízingel egy gépjárműt, aminek ő a készfizető kezese (mint (mostmár volt) ügyvezető).
Ha a banknak bejelentjük az adatváltozásokat (tulajdonosváltás, székhely vált., stb.) akkor egy kérelmet csatoljunk mindezekhez, melyben kérjük, h a készfizető kezességet szüntessék meg az ő részéről? Mi ennek a menete?
Remélem ez működik így, mert egy "idegen" embernek nem szeretne a kezese lenni!
Válaszaitokat köszönöm!

ObudaFan # 2011.01.04. 21:38

Ehhez így a bank aligha járul hozzá, hacsaknem kap megfelelő más biztosítékot.

liba # 2011.01.07. 18:57

K­edves Ügyvédnő és Kedves Ügyvédúr!Érdeklödni szeretnék ,hogy van 2 fiú gyermekem.Az öregebbik 11 éves,és nyitott gerincel ,dongalábbal született ,és deréktól lefele béna,sajnos örökké pelenkázni fogjuk.A férjem dolgozik,én ápolásin vagyok, ami 26.000 ft.A fiúk után kapok családi potlékot 36 ezer ft,mert a nagyobbik fiamra felemelt családit kapok.Igy a 24000 ezer ft.helyett 36000 ezret kapok. Érdeklödnék ,hogy mikortól jár a 11 éves fiam után fogyatékosági támogatás?Mert annyi a kiadásunk ,hogy 4 főre ilyen formában nagyon kevés,mert a 11 éves fiam rengetek pénzbe van.Már 4 nagymütéten esett keresztül Budapesten a Henpálykorházba.Ha visszamondanánk a felemelt családi potlékot ,akkor nem illetne meg a fogyatékosági támogatás?Ha igen az mennyi pénz?Vagy hol kell érdeklödni?Sze­retném azt is tudni ,hogy a felsoroltakon kivül nem e járna valami kedvezmény ,vagy gyermekvédelmi támogatás ,vagy segély vagy valami.Szives­kedjenek érdemben tájékoztatni.Fá­radságukat nagyon szépen köszönöm.

Zsozsó 07 # 2011.01.11. 12:25

Tisztelt Uram!

Érdeklődni szeretnék, hogy 2010 aug-ban eladtam Kft-met ügyvéden keresztül magyar vállalkozónak, adótartozással, melyet a vevő tételesen átvállalt, de a mai napig a nyilvántartásokban nem látom a telephely változást.
Lehet ebből károm, jogkövetkezményem?

Válaszát megköszönve,

Üdv.
Zsolt

Kovács_Béla_Sándor # 2011.01.11. 12:44

Mi köze a tagváltozásnak a telephelyváltozáshoz? Az üzletrész megszerzőjének miért kellene magára vállalnia a cég adótartozását?

Tulajdonképpen mi a probléma?

Zsozsó 07 # 2011.01.11. 14:25

A Kft levelei még most is hozzám érkeznek, pl banki folyószámlalevelek, banki tartozások, helyi iparűzési adó bevallásra felszólítás, és már nincs itt a kft.
"Ingyen " jutott egy 3 milliós kft-hez, ennek fejében átvállalt pár százezer apeh tartozást.

Lehet-e bajom, hogy még itt van a cég telephelye?

Kovács_Béla_Sándor # 2011.01.11. 14:32

Mi lehetne? De elgondolkodtató, hogy hogyan működik a felsorolt küldemények kézhezvétele nélkül.

Az ügyletnek sem volt sok értelme: te adtad oda ingyen az üzletrészedet, és a társaság adósságát vállalta át a vevő. Ráadásul ez a tartozásátvállalás az APEH hozzájárulása nélkül lófüttyöt ér.

vadvirág (törölt felhasználó) # 2011.01.11. 18:20

Tisztelt Ügyvéd Úrak.

Egy kft-nek bérbe adtunk egy üzlethelységet és több havi bérrel tartozik. A cég már nem is üzemmel a helységből kikőltöztek. Csödeljárás van ellenük már 1 éve munkabér és apeh tartozás miatt. Kérdésem hogy milyen formában tudnánk a pénzünket követelni,és egyáltalán lenne e értelme, és az milyen költséggel jár . Vagyonuk nincscsak tartozás.

Köszönöm a válaszokatZ.suzsa

ObudaFan # 2011.01.11. 21:55

Csődeljárás, vagy felszámolási eljárás van folyamatban?

Kovács_Béla_Sándor # 2011.01.12. 07:14

Ha utóbbi, akkor a tartozást el lehet felejteni.