Kft. - s kérdések


nonolet # 2018.08.17. 09:43

A mérleget és a vagyon értékelést kérd a halál napjára.

szerénke01 # 2018.08.16. 20:26

Szép estét kívánok!

Folyamatban van egy hagyatéki eljárás, 40%-nyi kft. üzletrészt örököltem három testvéremmel. A cégnek az elhunyt alapítón kívül még van 8 tagja. Nemrég történt meg a cégértékelés - nem tudjuk milyen adatok alapján, gondolom, amit az ügyvezető és a könyvelő odaadott a könyvszakértőnek. Erre azért került sor, mert nem kívánok a Kft tagja lenni, a három testvérem magához váltaná az örökrészemet. Nos, a könyvvizsgáló azt közölte, hogy a cég értéke 25-40 millió forint között van.

Ez nagyon meglepett, mivel a haláleset év elején történt, a '17-es beszámoló szerint a cégnek 140 milliós vagyona volt, ezen kívül pedig 5 értékes ingatlan - felértékelés szerint 250 millió ft értékben.

Állítólagosan a cégnek tartozásai vannak, és ez csökkentette le a 390 milliós vagyont 25-40 millióra.

Egyik kérdésem az, hogy hagyatéki eljárás ideje alatt jogosult-e ekkora adósságot felhalmozni a cég már korábban kinevezett másik ügyvezetője (amúgy nem tudni, hogy mi a valós tényállás), nyilvánvalóan azért, mert jóval kisebb összeget akarnak fizetni az örökrészemért. A kft összes többi tagja (köztük a három testvérem is) érdekeltek abban, hogy kisebb legyen a cégérték.

Én eddig úgy tudtam, hogy a hagyaték tárgya a halál pillanatában meglévő tartozás és vagyon. Hogy lehet az, hogy a vagyont, a hagyatéki eljárás ideje alatt lecsökkentették 350 millióval? Állítólag sem a gépek, berendezések, sem járművek nincsenek meg, amelyek még év elején megvoltak.

Mit lehet tenni ebben az esetben??? Ki a felelős és milyen mértékben a cég értékvesztéséért? Jegyzem meg, nem történtek beruházások, a cég egész éves tevékneységének költsége kb. 180 millió forint, tehát semmi nem indokolja ezt a mértékű eladósodást.

Megtisztelő válaszukat megköszönöm.

Szerénke

nonolet # 2018.07.20. 15:13

TULAJDONOS-ként persze
BÁRMIRŐL kérhetsz tájékoztatást
az ÜGYVEZETŐTŐL!

Bármikor és bármilyen kft-s iratba betekinthetsz, azt lemásolhatod.

HA!!! az ügyvezető a kérésed nem teljesíti,
AKKOR a taggyűlésen tudsz tenni ez ellen.

Csakhát a CSAK 50%-al sajnos szívsz, mert azzal még
EGYEDÜL nem tudsz lépni a másik ellen a gyakorlatban.

Ezért nevet körbe, mert lényygében patt helyzet van!
...és csak nagyon kevés ügyben tudod megszorongatni őt.

- -

Tanuld meg egy életre,
hogy csak olyan cégben tudsz beleszólni
biztosan a döntésekbe, ahol TÖBBSÉGED van!

nonolet # 2018.07.20. 15:04

"Bank és egyéb belépéshez szükséges kódokat megadni. "

Ügyvezető vagy a kft.-ben?
Vagy miért, mi célból kéne ezeket neked megadnia?

A "csak tulajdonos" állapotú tagnak nem kell tudnia ezeket.
Hisz alattomosan kárt is okozhat velük!
Miközben nem ő felel a számláért pl.

nonolet # 2018.07.20. 15:00

Nagyjából tényleg így van a gyakorlatban.

Hisz a működésbe nem tudsz érdemben beleszólni ERŐBŐL az 50%-al.

Azonban pár témában nem megy nélküled a döntés.
pl. a mérleg elfogadása, osztalék határozat, cégmódosítás, stb.

- -

Azonban, ha

  • a másik az ügyvezető

és

  • elég csak az ő aláírása is

a normál üzemszerű működéshez...

Akkor eléggé szarban vagy.
Mert gyakorlatilag valóban azt csinál amit akar.
ÉS
Neked onnan csak annyi pénz esik le amennyit ő jónak lát.

Kizárólag olyankor tudod szorongatni, amikor nem elég ez ő egyedüli döntése.
(azaz a taggyűlésen a tagi hatáskörödben)

- -

A jelek szerint eljött az ideje,
hogy
megalkudj vele, arról, hogy:
Miként tudnál kilépni a kft-ből!

Amíg még hajlik az alkura és nem vesztek össze.
DE!! nem indulsz jó alku helyzetből....

A másik út, hogy harcolni kezdetek és abba tönkremegy cég.
Ez a te (nem túl erős) ütőkártyád a kiválási alkud során!

- -

Megjegyzem: az összeveszés után kilépni sem tudsz majd nélküle... mondjuk ő sem nélküled.

PEKJOZSEF # 2018.07.20. 14:27

Tisztelt Cím!

Egy nagyon összetett kérdésem lenne, amennyiben ez lehetséges erre választ kapni.
Van egy 50-50% tulajdonban lévő Kft aminek az egyik tulajdonosa Én lennék. A Cég jól működik és bevétele is van egész szép jövedelmet hozó dologgal foglalkozik. mivel Én elköltöztem a Cég működési területéről így a bent lévő tulajdonos társ szinte kisajátította a céget. Én ilyenkor mit tehetek? Nem hajlandó elszámolni nem hajlandó az eddigi
Bank és egyéb belépéshez szükséges kódokat megadni. Húzza az agyamat és kinevet. Azt mondja, hogy úgy sem tudok mit tenni. Ez tényleg így van?
Köszönöm a segítséget, Üdvözlettel: PJ

ObudaFan # 2018.07.17. 10:11

Szerintem elég lenne, de ha nem akarsz esetleg később kellemetlen vitás helyzeteket, akkor kérd mind a két tulajdonos beleegyezését.

etoh # 2018.07.17. 09:45

Kft. alapítással kapcsolatban kérnék segítséget.
Egyszemélyes kft. alapításhoz székhelyként egy nem saját tulajdonú ingatlant szeretnék bejegyezni. Az ingatlan 2 tulajdonos nevén van 4/6 és 2/6 tulajdoni megoszlásban.
Ebben az esetben a 'székhely használatához és cégnyilvántartásba történő bejegyzéséhez' című nyilatkozatot mindkét tulajdonossal alá kell íratni?(vagy elég a többségi tulajdonossal?)

nonolet # 2018.07.05. 14:53

Szóval:

Hagyta, hogy
évekig törvénytelenül működjön az a cég,
aminek ő hivatalos vezetője, hát ez gáz!

Az azért nem igazán jó kifogás, hogy: "azt hittem" ...

Renka87 # 2018.07.05. 05:59

sajnos azt a példányt ami neki ment volna az ügyvéd nem adta át de folyamatban van hogy mi is kapjunk igy utolag!de hivatalosan neki az lett mondva mivel mi onnan el is költöztünk hogy majd az ügyvéd viszi be a cégbiroságra!de eznem történt meg!de a cégröl mi utánna nem ishallottunk!akkor egy cégvezetönek semmit nem kellett a 4 év alatt aláirnia!?vagy valaki aláhamisitotta a nevét!!??akkor magyarul még a férjem lesz elöszedve holott ö bizonyitani tudja hogy bejelentett munkahelye volt az eltelt évek alatt!sehol semmilyen hivatalos papiron nem lett megemlitve hogy ügyvezetö!!sem adovellásnál sem sehol!akkor valaki valahogy csak megoldotta a könyvelés az áfás számlák utáni bevallási kötelezettség elusson a navhoz?

ObudaFan # 2018.07.05. 04:34

Nyilván a férjednek is van példánya erről az átruházásról és szerencsés esetben azt is tudja igazolni, hogy a lemondó nyilatkozata is eljutott a céghez. A cég székhelye szerint illetékes cégbíróságon lehet törvényességi felügyeleti eljárást indítani.

nonolet # 2018.07.04. 21:02

A tudta nélkül?!
Ugyan már!

Mulasztásnak minősül, az ő mulasztásának.
Vezető tisztségviselőként ő felel érte!

Hisz ő vezette a céget és neki kellet volna a változás bejegyzését ellenőriznie!

Mielőtt hátradőlt a fotelben...

Renka87 # 2018.07.04. 17:17

tisztelt forumozok!segitségüket kérem hátha valaki érti hogy miröl van szó és esetleg segiteni is tud!A problémánk a következö!2014ben a férjemet egy kinevezték vezetö tisztségviselönek egy cégnél!ezt a titulust 2015ben ügyvédnél más személyre ruházták át!De a napokban kiderült,hogy ez az átruházás nem történt meg és a mai napig a férjem a vezetö az adott cégnél!kérdésem a következö!ha a férjem lakcime 2015ben megváltozott de a cég adatainál mai napig az ö neve és a régi cime szerepel illetve ha a tudta nélkül a neve alatt futott ez a kft akkor ez minek minüsül!!??Csalás ,személyi adatokkal való visszaélés irat esetleg okirathamisitéás???vagy kihezfordulhatunk ezzel???a cégbiroság elküldött mert a cég és a mi lakhelyünk nem egy megyében van

wers # 2018.06.26. 14:49

Nem csak a szüneteltetés alatt, még a vállalkozói tevékenység megszüntetése után is.

Sherlock # 2018.06.26. 10:04

Igen.

kolyke # 2018.06.26. 09:39

Egyéni vállalkozás tartozását.
BT-kültagként végrehajtható,ha szüneteltetem a vállalkozást?.

nonolet # 2018.06.17. 17:09

Narciszos

Egy olyan kft.-ből amiben a kisebbség harcol a többség ellen már nem lehet jól kijönni!

Ott a többség diktál, erőből....
Azt kell elfogadni.
Mert végül úgy is az lesz, amit a többség akar.

Kisebbségiként a többségben való bizalom elvesztése esetén jobb az első gyanús jelre alkut kötni a többséggel.
Amíg még lehet!!! és kilépni a kft.-ből békésen.

Általában már ekkor is csak jelentős anyagi veszteséggel megy a megállapodás az optimumhoz képest.

De legtöbbször a kialakuló vita-per során sem lehet jobb alkut elérni, csak még rosszabbat.
Erről gondoskodik a többség ilyenkor már :-(

Kovács_Béla_Sándor # 2018.06.17. 15:47

Nem kivétel, hanem nem harmadik fél. Az ügyvezető a cég törvényes képviselője.

Narciszos # 2018.06.17. 15:10

Ha jól értem, akkor ez nem pálya? Ezek szerint a titoktartás alók kivétel a 3. fél ügyvezető?

Kovács_Béla_Sándor # 2018.06.17. 14:59

Látom, te is csak azt hiszed el, ami neked tetszik.

Narciszos # 2018.06.17. 14:53

Miért ne? Rendkívül magas összegű kártérítés van meghatározva mindkét fél számára titoksértés esetén! A kisebbségi tulajdonosnak ezesetben lehet-e az érdeke, hogy a kft ügyvezető nélkül maradjon, ezáltal fel kell számolni a kft-t és a közös vagyont tulajdoni arányban a végén szétosztani? Lehet-e ez valós védekezési stratégia a többségi tulaj ellen?

ObudaFan # 2018.06.17. 14:30

Szerintem egy ilyen kikötést nem lehet olyan tágan értelmezni, hogy harmadik fél ügyvezetőt sem lehetne megválasztani.

Narciszos # 2018.06.17. 13:22

És mi történik, ha a társasági szerződésben külön kikötés van a titoktartásra, miszerint 3.félnek semmilyen üzleti titok nem adható ki - márpedig az idegen ügyvezető üzleti titkot kapna,akit a kft megbíz.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.06.17. 06:58

Nem tudja magát megválasztani, ugyanis nem szavazhat, amikor ő maga a jelölt.

Ha a kft.-nek két tagja van, akkor vita esetén mindegyik meg tudja akadályozni, hogy a másik legyen az ügyvezető; de magát egyik sem tudja megválasztani. Az igaz, hogy akinek több, mint 50% szavazata van, az legalább harmadik személyt (nem közeli hozzátartozóját), meg tud tenni ügyvezetőnek.

ObudaFan # 2018.06.17. 05:23

Igen, sajnos simán kinevezheti. De ha még okosabb, akkor nem is saját magát nevezi ki, hanem a bizalmasát, akit más vissza sem tud hívni a 49%