Kft. - s kérdések


ObudaFan # 2019.01.12. 11:21

A tagnak sok mindent nem kell aláírnia, az ügyvezető megválasztása, a társasági szerződés esetleges módosítása, a mérlegek elfogadása mellett jellemzően nincs feladata.
A cég indíthat az ügyvezetővel szemben pert.
A többségi tagnak lehet felelőssége, de az is kivételesen.

George04 # 2019.01.12. 09:39

5 éven belül eladott KFT esetében (utólag kiderült, hogy az Ügyvezető adót csalt, sikkasztott.. stb.,) a Tag milyen felelősséggel tartozik ez esetben, hogy nem dolgozott a cégben, osztalékot nem vett fel, aláírni nem írt alá semmit és mindent az Ügyvezető intézett és írt alá. Amennyiben bebizonyosodik az Ügyvezető felelőssége, mekkora ennek a cselekménynek a büntethetősége (Tag, illetve Ügyvezető)? Amennyiben csak az Ügyvezető felelőssége állapítható meg, indíthat-e a Tag polgári jogi igényt az Ügyvezetővel szemben? Köszönöm a választ!

ObudaFan # 2019.01.07. 08:00

A cégbíróság általában nem követel meg a jogutódlás bejegyzéséhez hagyatékátadó végzést, tehát ha úgy ítélitek meg, hogy nem lehet vita az öröklés felől, és így nagy bajt nem csinálhattok vele, akkor meg lehet próbálni egy változásbejegyzést.

Krisz74 # 2019.01.06. 18:22

Köszönöm szépen a megtisztelő válaszokat !
Az hagyatéki ügyet bonyolítja, hogy a mind az elhunyt, mind a vélelmezhető kiskorú örökös nem magyar állampolgár.
Ezért, a hagyatéki eljárás inkább hosszadalmasabb lehet, mert nem MO kerül lefolytatásra.

Szerencsére az elhunyt (60%-os) ill. a 40%-os tagsággal rendelkező családi kapcsolatban voltak.

A lényeg, hogy az "érdekes módon "vélelmezhetően" önhatalmúlag magát kinevező és bejegyző személy leváltásra kerülhessen mielőbb. Az elgondolás az, hogy egy taggyűlés tartásra kerül sor, ahol nem képviselteti magát csak a 40%-os tulajdonos érthető és ismert okokból, ezért nem lehet érvényes határozatokat hozni, de értelmezésem szerint a következő "megismételt" taggyűlésen már törvényesen meghozhatóak a kívánt és szükséges határozatok. Természetesen az elhunyt -vélelmezett örökös vagy képviselője is bevonásra kerülne. A 40 %-os tag és az elhunyt (60%) tag vélelmezett örökösének képviselője között teljes egyetértés van.

Sherlock # 2018.12.26. 17:01

Lehet kérni a közjegyzőtől hogy sürgősséggel tartson hagyatéki tárgyalást, ahol csak a cég vonatkozásában dönt a jogutódlásról a többi részben pedig halaszt, ebben partnerek szoktak lenni. Akkor semmi gond nincs az ügyvezető lecserélésével.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.12.19. 05:54

A kisebb üzletrésszel rendelkező tag most a többség, mert a másik tag meghalt, a hagyatékot a közjegyző még nem adta át. (Persze, így is van már másik tag - vagy vannak más tagok - de a személyük bizonytalan.)

ObudaFan # 2018.12.18. 22:20

Taggyűlést azt lehet tartani, de egy kisebbségi tag a többség meggyőzése nélkül nem tudja leváltani az ügyvezetőt.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.12.18. 17:59

De ez nem meghatalmazás volt, hanem ügyvezetővé választás. Az nem szűnik meg az egyik tag halálával. (Megjegyzem, ha a cég nevében adták a meghatalmazást, az sem veszíti hatályát sem a tag, sem az ügyvezető halálával.)

nonolet # 2018.12.18. 17:37

A halállal a meghatalmazás érvényessége is megszűnt.

Ezt betudod jelenteni tulajdonosként.

Krisz74 # 2018.12.18. 08:41

T segítők !
A következő esetben kérem a tanácsot:

Egy 2 tagú kft (60-40 %) tagjai közül a többségi tagságot gyakorló és egyben egyedüli ügyvezető hosszas betegség következtében elhunyt. A halála előtt "állítólagosan" adott egy meghatalmazást egy személynek, aki be is jegyezte magát és jár el a cégügyekben, sajnos nem túl nagy hozzáértéssel.
A kérdés az lenne, hogyan és miként lehet leváltani a jelenlegi ügyvezetőt és újat kinevezni? A kisebbségi tulajdonos szándéka ez lenne. Lehet-e taggyűlést tartani és dönteni egy új ügyvezető személyéről?

A hagyatéki tárgyalásik működtetni és jól kellene működtetni a céget!
Köszönöm a segítséget !

zkomadi # 2018.12.16. 14:37

Szomorú örökös

Köszi szépen a válaszokat.
Meglátjuk mit mond kedden az ügyvéd.

Szomorú örökös # 2018.12.16. 09:06

zkomadi

Ilyen lassan mennek a dolgok cégfelszámolás ügyben?
Már több mint 10 éve nem megy a cég.

Évekig is eltarthat egy felszámolási eljárás, sőt alapból az adószám-törléstől a felszámolási eljárásig is rengeteg idő eltelhet. Nekem pl. kb. 2 évig semmi nem történt, tavaly indították el az eljárást, most meg hamarosan a felszámoló lezárja és onnan kezdve a cégbíróságon múlik a történet, hogy mikorra is hirdeti ki a cégjegyzékből törlést.

Az, hogy soha sehonnan nem kaptatok levelet, az is kétséges, mert az adószám felfüggesztésről, majd a törlésről kellett mindenképpen kapni tértivevényes értesítést, max. a tesód nem kereste és így kézbesítési vélelem léphetett életbe.

A székhelymódosítással kapcsolatban mindenképpen az üzlettárssal egyetértésben kell dönteni, anélkül szerintem nem fog menni, kell az ő aláírása is hozzá. De én egy laikus vagyok, aki szintén felszámolás alatt álló cégtulajdonos. A tutit majd jogászoktól kapod meg.

zkomadi # 2018.12.16. 07:46

Köszi a válaszokat.

Jelenleg annyit szeretnék, hogy az ingatlan címéről tűnjön el a kft székhelye.
Kedden úgyis találkozok az ügyvéddel, akkor mindent megbeszélek vele.
Ilyen lassan mennek a dolgok cégfelszámolás ügyben?
Már több mint 10 éve nem megy a cég.

Szomorú örökös # 2018.12.15. 21:49

zkomadi

Ez elvileg jelentheti azt, hogy a kft törölt vagy törlés alatt áll nem?

Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy az adószám már törölve van, felszámolási eljárásra vár a Kft. Még ha okos vagy és meg tudod lépni, akkor időben ki lehet belőle szállni, ha valamelyik másik tag megveszi „jelképes” összegért a tulajdonrészedet. Akkor téged nem fognak zaklatni a felszámolási eljárásban.

Sherlock # 2018.12.15. 17:56

Valószínűleg kényszertörlés környékén van, de nem öröm az nektek. Menj ügyvédhez.

zkomadi # 2018.12.15. 17:07

Közben a www.e-cegjegyzek.hu-n elég sok adatot találtam a kft-ről, és két dologra lettem figyelmes.

1. Testvérem volt az ügyvezető
A képviselet módja: önálló
A képviseletre jogosult tisztsége: tisztségviselő (vezető tisztségviselő)

Jogviszony kezdete: 2005/08/26
Jogviszony vége: 2010/08/26

2. Adószám státusza: törölt adószám

Ez elvileg jelentheti azt, hogy a kft törölt vagy törlés alatt áll nem?

üdv.

zkomadi # 2018.12.15. 15:29

Köszi a válaszokat.

Sajnos ez a vállalkozás ötlet anno tesóm és egy kocsmahaverja fejéből pattant ki, én meg idióta voltam, hogy hagytam magam rábeszélni, még szerencse, hogy én voltam a legkisebb tag és az is szerencse, hogy nem léptem ki a munkahelyemről emiatt a hülye ötlet miatt.
Kedden beszélek az ügyvédünkkel a témában.

nonolet:
Azért remélem, hogy idáig nem fajul a helyzet.
Több mint 12 éve nem működik a kft, de soha semmi levelet vagy értesítést, ellenőrzést nem kaptunk sehonnan se.

üdv.

nonolet # 2018.12.15. 10:17

zkomadi

Az elvitelhez kell egy kft. taggyűlési döntés.
A többit az ügyvéd intézi cirka 60-70 eFt összesen.
Gyorsan lefuttatható ( kb. 4-6 hét a végéig).

- -

A kft. megszüntetése az nehézkes és hosszú folyamat.

- - -

Amúgy címeres ökör nagy marhák vagytok,
ha
ennyi ideig nem csináltatok semmit azzal a kft.-vel
Csak magára hagytátok.

(a még hülyébb könyvelő tanácsára)

Esélyes, hogy sokba fog ez fájni nektek.
Alighanem súlyos milliókba is...

Sherlock # 2018.12.15. 07:25

Ez ettől bonyolultabb lesz, menjetek el ügyvédhez. Úgyis kelleni fog akár taggyűléses székhelymódosítás lesz, akár törvényességi felügyeleti eljárás.

zkomadi # 2018.12.15. 05:28

Tiszteletem!

Ingatlan eladás előtt állunk, viszont van egy probléma.
Az ingatlanunk címére székhelyként be van jegyezve egy 2005-ös alapítású kft. ami kb. egy évig működött, de akkor nem tudtuk megszüntetni mert aki a tőkét adta, az nem jött el, hogy megszüntessük a céget.
A könyvelőnk tanácsára nem foglalkoztunk a dologgal, mivel egy idő után a NAV úgyis megszünteti a céget.
Ez valószínűleg nem történt meg, mert a rendszerben még szerepel székhelyként az ingatlan címe.
Mivel kb. fél évünk van, hogy az ingatlanból kiköltözzünk, aminek a feltétele, hogy vagy megszüntessük a céget (ami nem fog menni), vagy ami gyorsabb, áthelyezzük a székhelyet máshová.
A kft-nek korábban a testvérem volt az ügyvezetője, a kérdés az, hogy tudjuk a legegyszerűbben módosítani a székhely címét, hogy az az eladás előtt álló ingatlan címéről elkerüljön.

Remélem, hogy érthető amit leírtam:)
Előre is köszönöm a választ.
üdv.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.11.24. 09:20

Kapcsolt vállalkozásnak minősül, de különösebb probléma nincs vele.

david9017 # 2018.11.24. 08:36

Sziasztok!
Azzal a témával kapcsolatban lenne kérdésem,hogy nem rég felvásároltam egyik alvállalkozóm kft-jét viszont az üzleti kapcsolat megmaradt a 2 cég közt de így én vagyok mind 2nél az ügyvezetö.Könyvelöm szerint jogi akadálya nincs ennek de nem szeretnék későbbiekben ebből adódó problémákat.Valaki tud ezzel kapcsolatban tanácsot adni azt megköszönöm.

Sherlock # 2018.10.08. 13:23

Felszámoltatni akkor tudja, ha a cég fizetésképtelen. Végelszámolást sem tud egyedül indítani. Akadályozni viszont tud, vásárold ki, azzal jársz jobban, minden más megoldás lassabb és drágább. (Vagy hagyd a fenébe és alapíts új céget, a know-how megvan).

Dawn80 # 2018.10.08. 13:00

Tisztelt Fórum!

Segítségre volna szükségem.
Adott egy Kft, amelyben az üzleti hányad 50-50%. Az ügyvezető és az egyik tulajdonos is én vagyok. Üzlettársam van, aki ki akar szállni a cégből. Ő egy szlovák céggel van benne a Kft-ben. Ő meg akarja szüntetni a céget, vagy azt akarja én szálljak ki. Három éves cégről van szó, és rengeteg munka van abban, hogy lassan ugyan de fejlődjön. Épp ezért én nem szeretnék kiszállni. Viszont Ő egy bizonyos összegért szállna ki csak a cégből. A kérdésem az lenne, hogy a céget Ő felszámoltathatja e, ha másképpen nem tudunk megegyezni?
Milyen eszközei lehetnek velem szemben?
Nagyon köszönöm a válaszukat!

Dr.Attika # 2018.09.25. 09:40