Hintaló, nem gyanús, hogy most új szerződés kell a földhivatali ügyintézéshez, de ha letelik a kölcsön, akkor már jó lesz a régi?
Mindenképpen másik ügyvédet kell keresni, mert a földhivatalo eljárásban kötelező a jogi képviselet.
(A banktól a hozzájárulást alighanem neked kell beszerezni, azt általában nem szoktuk vállalni.)
Válás és vagyon megosztás
Nagykorú, cselekvőképességében nem korlátolt személynek megtiltani bármit? Csak a jogszabály.
Tisztelt Szakértő!
8 éve elváltam a férjemtől a gyerekek nálam vannak és élnek. Jelenleg 15 és 18 évesek. Iskolába járnak. Minden 2. hétvégén az apjuknál vannak. A fiam 18 éves- végezni fog a középiskolába-most jár autóvezetői tanfolyamra. Az apja már vett Neki 1 autót. Én nem szerettem volna még -Nem is örülök Neki.Korainak tartom. Azzal akarja maga mellett tudni a gyerekeket, hogy több mindent megenged-és vesz Nekik-amit én nem. Amit tiltok -azt Ő azért is engedi. Mit tehetek jogilag. Megtilthatom hogy autóba üljön?
Köszönettel:Jutka
Beszéltem az ügyvéddel aki írta a szerződést, és benne van, hogy megbízzuk a FH eljárással. Kértem, hogy most intézze, de nem fogadta el a megbízást. Azt mondta, új szerződés kell, amivel a bankba tudok menni, és a bank hozzájárulása után tudna az ügyvéd a FH-ba menni. De, szerinte, amikor lejár a hitel (még pár év ) azután én is intézhetem a saját nevemre íratást a FH-nál, az eredeti 2017es szerződéssel.
Tényleg így van, vagy keressek másik ügyvédet?
Nem szeretnék még egyszer pereskedni - bár úgy gondolom, hogy ha egy új perben bemutatom a régi megállapodást, azt elfogadják. Tudom, hogy előbb kellett volna, de sajnos így alakult.
Kovács_Béla_Sándor: köszönöm
Értem, ezek szerint a köztünk lévő szerződés 5 évig "érvényes", a földhivatali bejegyzés elintézésére. De, a banki engedély kéréshez is érvényes még? Mert, ha igen, akkor nyert ügyem van...
De, nem értem akkor miért fizeti a volt férjem a hitelt még? Úgy gondoltam, hogy mivel nem jegyeztettem be a földhivatallal az 1/1 tulajdonjogomat ( banki engedéllyel) úgy amennyiben fizeti a hitelt- olyan mintha a saját része miatt fizetné- és így marad a 1/2 tulajdonjoga az ingatlanban. Remélem nem így van.
Ez nem ilyen egyszerű. A szerződés teljes szövegét látni kellene. (És lehet, hogy az sem lenne elég.)
De a kizárólagos tulajdonjogod bejegyeztetésére kötelmi jogi igényed van, ha a bank hozzájárul. Azt viszont kérésre teszi meg. Ennek van egy ötéves elévülési ideje, nem kellene kicsúszni belőle.
Igaz, a kölcsönszerződés változatlan tartalma mellett...
A Szerződő Felek a jelen okirat aláírásával egyidejűleg kérik az Bank
Zrt.-t annak engedélyezésére, hogy a Földhivatal a tulajdonosváltozást a
kölcsönszerződés változatlan tartalommal történő fenntartása mellett átvezethesse az
ingatlan-nyilvántartáson.
Ez azt jelenti, hogy a kölcsönt végig fizetheti... de a ház az enyém marad.?
Az ügyvéd egyszer kérdezte, hogy eljárjon-e, de mondtam, hogy ráér. Azóta meg nem foglalkoztam vele -sajnos. Most meg félek, hogy ha lejár a hitel, akkor elvesztem a felét.,
Ez még benne van:
8:) A Szerződő Felek a jelen okirat aláírásával egyidejűleg kérik az X Bank
Zrt.-t annak engedélyezésére, hogy a Földhivatal a tulajdonosváltozást a
kölcsönszerződés változatlan tartalommal történő fenntartása mellett átvezethesse az
ingatlan-nyilvántartáson.
9:) A szerződő felek kijelentik, hogy a házassági ingatlan vagyonmegosztás
értékkülönbözet fizetése nélkül történik, mivel az ingó vagyonközösség megszüntetése
és a gyermektartásdíj megállapítása körében egymással szemben mindennemű
vagyonjogi igényt elszámoltak.
(A szerződés idézett szövegében szó sincs a kölcsönszerződés módosításáról. Sőt.)
„ a Bank ehhez soha nem fog hozzájárulni”
Ahhoz, hogy ő legyen a kizárólagos tulajdonos, simán. A jelzálog viszont marad, és a kölcsön adósai is ugyanazok lesznek.
El kellene kezdeni azt a bejegyeztetést - mindenekelőtt a banktól kell beszerezni a hozzájárulást.
(A szerződést ellenjegyzeő ügyvéd miért nem járt el ebben?)
drbjozsef: köszönöm
Azzal nem lenne gond, hogy mást vonjak be a banki szerződésbe. Inkább attól tartok, hogy mivel én nem tudom fizetni- nem férek hozzá a hitelszámlához, és a bank velem nem kommunikál, hogy a fennmaradó években a volt férjem fizeti továbbra is, és a fél ház az ő tulajdonában marad, hiába volt a szerződés- különben miért fizetné még most is? ( ja, nem beszélünk ) így nem tudok vele személyesen egyeztetni. Keressek ügyvédet?
Hintalo,
Szép ez a megállapodás, de azt azért tudod, hogy a Bank ehhez soha nem fog hozzájárulni, ha akarnád, és az exed is akarná, hogy 1/1 tied legyen az ingatlan, akkor sem.
Vagy kifizetitek egyben a tartozást, vagy bevonsz magad mellé még 2x értékű fedezetet, adóstársat, készfizető kezest. Azok nélkül kizárt.
Ez volt a szerződésben, de én semmit nem írattam át, attól tartok, hogy így mert még fizeti a törlesztőrészletet, bár gyt-t már nem kellene fizetnie- a fél ingatlan az övé marad, annak ellenére, hogy a szerződés arról szól, hogy az enyém lett. Mi van, ha nem hajlandó új szerződést aláírni- ezt meg már nem fogadja el a Földhivatal- és a bank?
A szerződő felek az okirat 5./ pontjában részletesen megjelölt ingatlanon fennálló
házassági vagyonközösséget a jelen szerződéssel megszüntetik, akként, hogy a
X alatti ingatlant egészében VVV
Jogosult kizárólagos tulajdonába adják, házassági vagyonközösség megszüntetése
jogcímén, összesen 100 000 000 Ft értékben.
6.) "Férj" Kötelezett a jelen okirat aláírásával a feltétlen és visszavonhatatlan
hozzájárulását adja ahhoz, hogy az X Hivatal Földhivatali Osztálya az Ő
minden további nyilatkozata nélkül bejegyezze az X hrsz. alatt
nyilvántartott ingatlan kizárólagos tulajdonjogát VVV Jogosult
részére házassági vagyonközösség megszüntetése jogcímén.
7.) A Szerződő Felek a jelen okirat aláírásával egyidejűleg kérik az Bank
Zrt.-t annak engedélyezésére, hogy a Földhivatal a tulajdonosváltozást a
kölcsönszerződés változatlan tartalommal történő fenntartása mellett átvezethesse az....
Érvényesnek érvényes. Esetleg nem hatályos. Látni kellene a szerződést, a szövegezésen sok múlik.
(Az biztos, hogy az ingatlannak nem vagy kizárólagos tulajdonosa, ha a telekkönyvbe nem így van bejegyezve. De kötelmi jogi igényed van rá, hogy bejegyezzenek.)
Tisztelt Fórumozók,
Tanácsot kérnék: 2017-ben váltam el, a vagyonról szerződést kötöttünk, 1 gyerek maradt nálam. A közös házban én maradtam a gyerekkel, a hitelt a volt férjem fizeti a gyerektartás fejében- a hitel kettőnk nevére szól. Sajnos, nem gondoltam arra, hogy a hitelintézetnél átírassam- és a Földhivatalban sem jártam. A fiam 19 éves, már nem jár a gyerektartás utána, de a volt férjem fizeti a hitelt továbbra is. Félek, hogy így a 2017-ben kötött szerződés érvénytelen lesz, és a ház nem az enyém lesz, hanem kettőnkké. A szerződés arról szólt, hogy az ingatlant a nevemre íratom és a hitelintézetnél eljárok a kölcsön átíratása végett - ezeket nem tettem meg. Ő pedig a hitel fizetésével váltja ki a gyt fizetését a gyerek 18 éves koráig.
Új szerződést kell kötnünk vagy érvényes a 2017-es?
Azt mindenképpen érdemes lenne átgondolnod, hogy
- az életközösség megszűnése után kinél milyen vagyon maradt abból, amit közösen szereztetek és
- az életközösség fennállása alatt ki mivel járult hozzá a vagyon megszerzéséhez, továbbá
- milyen tartozások maradtak fenn, valamint
- az életközösség kezdetekor kinek mije volt, amit esetleg a közös vagyon gyarapítására felhasznált.
Ugyanis aligha ez az egy bérleti óvadék volt az egyetlen közös ügyletetek 24 év alatt és célszerű a vitás kérédseket egyben rendezni, nem egyes jogügyletenként.
#Kovacs_Bela_Sandor , köszönöm szépen a választ!
Ez ennél sokkal, sokkal bonyolultabb. De te vagy előnyben annyiban, hogy neki van követelése. Kérjen fizetési meghagyást, ha gondolja. Te meg majd mondj neki ellent.
Üdvözlök Mindenkit!
Segítséget szeretnék kérni. 24 éve élek együtt a kiskorú gyermekem apjával. Nem vagyunk házasok, semmiféle irat nem készült, ahogy arról sem, hogy a bérelt lakásba ő tett le két havi kauciót. Én pedig bizonyítani tudom, hogy három évig elláttam őt a börtönben, tehát ki is tartottam mellette, illetve egyedül dolgoztam, segítség nélkül.
Ő most talált magának valakit, azonban a két havi kauciót is magának követeli, a lakást a továbbiakban én fogom egyedül fizetni, ahol a gyógyíthatatlan gyerekemmel ketten maradunk.
Ezek ismeretében van olyan jogszabály, ami engem véd, vagy ehhez neki joga van és követelheti a tulajdonostól a kaució összegét, úgy, h közjegyző előtt tett nyilatkozatot akar, h a továbbiakban ő az ingatlant nem lakja?
Köszönöm, ha választ kapok.
A MÁK lakossági értékpapírszámla vezetést is vállal. Azt meg lehet tőlük kérdezni, hogy van-e ott számlája.
De állampapírt ezer szolgáltatónál lehet venni. Azokat közvetlenül nem látja a MÁK.
drbjozsef
Köszi
Egyszer érdeklődött ismerősnél állampapírról. Ilyenkor a bíróság az államkincstártól is le tudja kérni? Gondolom igen.
Vagy ha valami bankon/vagyonkezelőn keresztül vett állampapírt nem közvetlenül az államkincstárnál akkor megint nem lesz meg az infó hozzá, mert akkor Mák sem tudja vajon?
Nekem nincs bankszámlám például illetve egy közös volt
bigdady,
Aki állít, vagy akinek érdekében áll egy állítást vagy tényt a bírósággal valónak elfogadtatni, annak kell azt bizonyítania. Nyilván a bíróság minden körülményt mérlegel, az életszerűséget is figyelembe veszi - ha valaki úgy nyit egy számlát, hogy arról a házastársát nem tájékoztatja, akkor elég nehéz életszerűen állítani, hogy arról közösen élték fel a rajta volt pénzt.
És ha azt mondja a felét odaadta vagy feléltük amíg együtt voltunk?
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02