Bufla
Örülj neki hogy oktató autó volt azokat nagyon is karban tartjak, mert ha egy napra is lerohad az nagy érvágás az oktatonak. Volt ilyen ügyfelem a legkissebb zörrenésnél már szaladt hozzám.
Bufla
Örülj neki hogy oktató autó volt azokat nagyon is karban tartjak, mert ha egy napra is lerohad az nagy érvágás az oktatonak. Volt ilyen ügyfelem a legkissebb zörrenésnél már szaladt hozzám.
bufla,
Ugyan nem jogvesztő, de a hibás teljesítésre vonatkozó kellékszavatossági igényed is már rég elévült.
Büntetőjogilag sem lehet vele mit kezdeni, mert ott a konkrét személyt kellene bizonyítani, aki a tekerést végezte. Ez még egy nappal később sem nagyon megy, nemhogy 9 évvel később.
Én azt mondanám : örülj, hogy ez eddig fel sem tűnt, és nem rohadt le alattad az autó. Kicsit többet fizettél érte, mint kellett volna, de ennyi idő után még ez a jobbik eset.
bufla
„Kérdésem, így utólag tudok valami jogi lépést tenni?”
Az adásvételi szerződésen rögzítve kell lennie a kilométeróra aktuális állásának. Ha ebből már nincs példányod, akkor tök feleslegesen kattogsz rajta. Max. jelzed az új tulajdonosnak, hogy te ezt tapasztaltad, mikor majd egyszer eladod az autót. 9 év már eléggé tekintélyes időszak, simán jogvesztő lehet ebben az esetben.
„tudok valami jogi lépést tenni?”
Például eladhatod az autót.
Tisztelt mindenki!
A napokban szembesültem vele, hogy az általam 9 éve vásárolt, 8 éves használt suzuki ignis km órája manipulált.
Valamint oktató autónak használták
Nyilvántartásban talált 2010 műszaki vizsga fotón 210000km szerepel. Nekem pedig 2012 Januárban a márka kereskedés értékesítette 90000 km körüli óra állással.
Kérdésem, így utólag tudok valami jogi lépést tenni?
Köszönöm.
Tibi0111,
Ha meg szeretnéd venni, akkor felhívod az eladó figyelmét, hogy eltérés van a hirdetés és a nyilvántartás között, és mi ennek az oka.
Ha nem akar magyarázatot adni, vagy nem tud hihetőt, akkor nem veszed meg, vagy csak akkor, ha a valós futásteljesítménynek megfelelő árban meg tudtok egyezni és az meg is felel neked az autó az állapota alapján ("Nem kilométeróra állást veszünk, hanem állapotot!").
Tibi0111
Akkor fognak úgy hívni, hogy Balek
Na és ha megszeretnénk venni?
Tibi0111
„Ilyenkor mit lehet tenni?”
Tenni sok mindent lehet, de nem biztos, hogy sok közöd van beleszólni, ha nem te akarod megvenni.
Üdvözlet! Ma találkoztam egy olyan autó hirdetéssel hogy az eladó 167 ezret írt km állást. Lekértem az autó adatait 2019. 11. 29. 291500km volt az autóba 2019. 12. 07. 187212km van benne. Ilyenkor mit lehet tenni? Szolyak az eladónak h nem timmel a km állás? Vagy mit?
ttolgyesi,
Ez elég egyszerű (vagy csak költői volt?).
Az óratekerés bűncselekmény, ami csak akkor állapítható meg, ha kétséget kizárólag bizonyítható, hogy KI tette. A gyakorlatban szinte csak akkor, ha rajtakapod a hiénát, amikor csinálja - ezért a gyakorlatban nincs is ilyen ügy.
Maga a tekert óra akár eladod, akár veszed, nem tilos.
De látod : a kettővel alattad kérdező esetén akár racionális magyarázat is lehet az ilyen nyilvántartási anomáliákra. Nem vagyok naiv, nyilván a túlnyomó többség nem ez.
(A fő közhely meg már említésre sem igen érdemes, de hátha valaki elgondolkodik rajta : "Sose km óra állást, hanem mindig állapotot veszünk")
Sajnos zavartalanul, és nyíltan folyik a csalás (nem értem a rendőrség hozzáállását). Most találtam a hasznaltautón egy kocsit, 200 000-es km állással hirdetik. A KAÜ-n ellenőrizve 2013 óta visszafelé jár a km-óra, 247000km-ről, most 177 000km-nél jár (legalábbis a műszaki vizsgák tanúsítása szerint!!!)
Bertalan0508, ezt biztos nem jogszabály okozta.
Sziasztok! 2006-ban vásároltam egy autót 55 ezer km-el (digitális kijelzős) Most 207.000 km-t mutat a km óra vagyis mutatott. Mikor elmentem dolgozni még 207.000 km volt az autóban. Amikor újra beszálltam az autóba 497.251 km. Szerintetek ez mi lehet?
drbjozsef
Közben rákérdeztem vizsga állomáson is és valóban nem érdekli őket. Az autó marad, így semmi gond nem lehet.
Köszönöm a választ.
dashed,
A műszaki vizsgán nem fognak problémázni emiatt. Simán beírják, és úgy kerül a rendszerbe, százával vannak tekert autók a nyilvántartásban minden gond nélkül.
Gond akkor lehet, ha eladnád, és nem szólsz róla a vevőnek. De ez is kikerülhető, egyszerűen nem kell elhallgatni, és rögzíteni érdemes az adásvételiben is.
Lásd :
Sziasztok
Régi autóban megadta magát az óracsoport, szerelő szerint nem javítható. Kapott egy új óracsoportot de abban kevesebb km van mint a régiben. Az autó menne műszaki vizsgára. Mit kéne tenni, hogy ne problémázzanak emiatt?
Köszönöm
Simán.
Üdvözlök mindenkit!
Autó keresés közben találtam ezt a hirdetést: https://www.hasznaltauto.hu/…end-13753763
198000 km, svéd rendszám, kíváncsiságból rákerestem a rendszám alapján ezen az oldalon: https://www.car.info/…ate/S/GMA145 itt már 2014-ben 200 felett járt, tavalyi eladáskor 260 körül. A jóember megvette kb.350.000 forintnak megfelelő koronáért, hazatolatott vele 60.000 kilométert, és most árulja 800.000-ért.
Lehet ezt jelezni valahol, vagy simán beveszi majd a rendszer és átverik vele majd a vevőt?
Tisztelt drbjozsef!
Még egyszer köszönöm a gyors és szakszerű válaszait! Az adásvételibe természetesen beírtuk a km óra állását, de a garantálást csak a jármű adatlapján hirdette. Meg tényleg nem nála lett visszahúzva, még csak szerintem nem is annál aki a kereskedésbe bevitte , hanem a taxis köcs..nél. A taxis utáni tulaj elkezdte cserélni az alkatrészeket, szerintem rájött , hogy valami nem kerek ezért beszámította egy másik autóba. Most a kereskedő próbálja elérni a srácot de nem nagyon sikerül neki. A kocsit megvásároltam volna, attól, hogy taxi volt ezen nem akadok ki , mert évente műszakizott, meg tényleg látszik, hogy volt gazdája a járműnek ,ha tudom is ezt a tényt, csak az ára nem ennyi lett volna. Meg azért közel 200000 km az nem kevés ami plusz benne van:-((( A kereskedő mivel ahogy drbjozsef is szépen megfogalmazta a jótállás fogalmát így ez maradt , hogy a CPU a kocsi agya tárolja a hibákat , és mivel már 3x leállt így el fogom vinni szakszervízbe ott kinyomtatják a hibalistát, az már bizonyíték talán. Hát most itt tartunk, igéret van, hogy a kereskedő felkeresi a srácot és közli vele a szomorú hírt, megpróbál pénzt visszakérni, részemre pedig jótállásban kijavítani a hibát. Még ma is jött egy jó hír: digitklímás a kocsi és hidegbe nem tudtuk próbálni +17 fokban természetesen nem működik a klíma sem. Szóval: hogy jó vásárt csináltam azt nem mondhatnám, tehát újra: TANULJATOK A HIBÁMBÓL !!!! Vásárlás előtt 50x utánanézni mindennek, mert csalók vannak, voltak, és sajnos lesznek mindíg is!
rombusz1
Jogos, én a legutolsó hozzászólásodra reagáltam, amit nagy valószínűséggel azóta kimoderáltak. Figyelmetlen voltam az előzmények tekintetében. :-)
rombusz1
Szerintem drbjozsef nagyon korrektül fogalmazott, amikor megpróbálta számodra megvilágítani a garancia és a szavatosság ill. jótállás közti különbséget, mert van különbség és nem is kicsi. Ráadásul nagyon jól dokumentálta neked, hogy hosszú és költséges per elé nézel, ha elkezdesz balhézni a visszatekert kilométeróra miatt. Ezért is írtam, hogy inkább „előbb”, mint „utóbb”.
Egy biztos szerintem - de kihangsúlyozom, hogy csakis szerintem - a kereskedőt tuti nem. Nem hinném, hogy neki kötelessége lenne minden kocsi múltját alaposan leellenőrizni, mikor beveszi az eladó autók közé. Ő is csak kapott infók alapján dolgozik, mint ahogy te is vásároltál. Nem hinném, hogy minden autón keresett hasznába bele kéne számolni egy AutoDNA lekeresés árát, aminek vagy lesz eredménye, vagy nem. Ráadásul a Totalcar cikk ott sántít kicsit, hogy nekem épp egy autószerelő mondta, amennyiben minden helyen „átállítják” a kilométeróra állást, akkor gyakorlatilag lenyomozhatatlan a visszatekerés. Főleg hogy azt ki követte el és mikor.
gyufi,
Ha garantált km óra állás volt a szerződésbe írva, akkor az más. Akkor nem is kérdés, hogy az eltérés szerinti különbözetet kérheted. Sőt, ha olyan nagy az eltérés, az akár a szerződéstől elállást is megalapozhatja. Hiszen garantálta a km óra állást. És az nem valós.
A fél év garanciához : nincs olyan, hogy garancia jogilag. Van szavatosság meg jótállás. Ha ő "ad" valamit, az jótállás. A szavatosságnak nincs határideje, ha a vevő bizonyítja, hogy a vásárláskor hibás volt a termék (fogyasztói szerződés első fél éveben a kereskedő bizonyítja hogy nem volt hibás), akkor jár neki a javítás, vagy csere.
Először is köszönöm mindenkinek a gyors választ! Sajnos gondoltam, hogy nem nagy esély van a csaló megbüntetésére. Igen, így utólag én is lekérdezhettem volna a gépkocsi előéletét, de, ott van a de...... Már sok helyen hallottam, hogy mostanában nem mernek csalni a km óra állással , így bevallom meg sem fordult a fejemben, hogy ennyi km -ert visszarántanak. Garantált km óra állásokkal volt a kereskedőnél hírdetve, sőt még a vezérlés cserét is aláírta, hogy megtörtént. Itt nem is tudom, hogy a kereskedő okolható e, hiszen elmondása szerint beszámította a kocsit és látható, hogy nem nála lett visszahúzva. Azt , hogy Ő megnézte e a valóságot azt már nem fogjuk megtudni. Várt a vevőre aki most sajna Én lettem, és eladta. Mivel fél év garit adott a járműre ( a motorra és sebváltóra) a motordiagnosztika lámpa kigyulladt kétszer a kocsi le is állt. Most úgy néz ki élni fogok a garanciális javítással. Már csak azért is mert a kocsi forgalomból ki volt vonva, 80 km -ert tettem meg úgy , hogy bármikor megbüntethettek volna és mindezt 2800 - jó magyar forint miatt:-))) Tehát a nagy igazság: A taxisok az ország legnagyobb csalói, a nepperek is simán dobogós helyen vannak, persze tisztelet a kevés kivételnek. Mindenki tanuljon a hibámból, és sajnos még 2019 ben sem lehet kis országunkban jó szájízzel használt autót megvásárolni. Remélem a taxis úr annyi kg gyógyszert fog vásárolni ahány km -ert visszahúzott.
gyufi76
Pár ezer forintért már januárban is le lehetett kérdezni a kilométeróra állással kapcsolatos adatokat az AutoDNA rendszerből. Most meg már mindez ingyenes egy ügyfélkapu regisztrációt követően a Járműszolgáltatási Platform segíségével. Úgy gondolom, ennyit érdemes lehetett volna rászánni már januárban is, hogy ne zsákbamacskát vegyél. De valóban így van, amíg nincs az autónak gondja, addig csak a kilométeróra állás miatt nem hinném, hogy bármiféle kártérítésre igényt tarthatsz.
drbjozsef
„A km óra tekerés pedig bűncselekmény, feljelentést lehet tenni érte, de ez egészen biztosan teljesen értelmetlen. ”
Így igaz! Egyrészt jó eséllyel akár el is évült már az esemény 2016 óta, amikor tekerték az órát. Bizonyítani pedig szinte lehetetlen, hogy ki végezte el, márpedig meggyanúsításhoz arra is szükség lenne. Az, hogy a „volt tulajdonos csináltatta”, az édes kevés hozzá.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |