Közös képviselő felelősségre vonása és egyéb problémák!


Kovács_Béla_Sándor # 2014.06.10. 13:08

És megint ugyanaz a probléma, amit egyszerűen képtelen vagy feldolgozni.
Hogy tudni illik, a társasház tulajdonostársai az egyes albetétek tulajdonosai, és az egyes albetétek tulajdonosai a társasházban akkor is egy tulajdonostársként kezelendők, ha történetesen az az albetét maga is közös tulajdonban áll. Belső és külső jogviszonyok....
(Ne is mondd! tudom: nehéz, sőt felfoghatatlan.)

Mufurc_nagyon # 2014.06.10. 07:43

Kedves Tématársak!

Az hogy egy ember képvisel másik kilencet nem kivételes dolog.
Ugyan ez megtörténhet lakások esetében is.

A közgyűlések határozatai addig vannak érvényben, amig egy másik határozat azt nem írja felül vagy a bíróság másként nem dönt.

A tulajdoni lapok által képviselt tulajdoni hányadok szavazása a határozatok érvényességét nem befolyásolja (addig amíg).
Ttv
38. § (1) A közgyűlésen a tulajdonostársakat tulajdoni hányaduk arányában illeti meg a szavazati jog.
(2) Ha e törvény másképpen nem rendelkezik, a közgyűlés, illetőleg a megismételt közgyűlés a határozatát a jelen levő tulajdonostársak tulajdoni hányada alapján számított egyszerű szavazattöbbségével hozza meg.

Álláspontom szerint a résztvevőknek annyi tulajdoni hányaduk van, amennyit a közhiteles doksi nyilvántart.
A tulajdoni lapban több tulajdonos esetén meghatározásra kerül tulajdonuk mértéke. (2/10,3/10, 1/2)

Szerintem a Ttv nem az ingatlanok tulajdoni hányadáról, hanem a tulajdonosok tulajdoni hányadáról beszél.


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

MajorDomus # 2014.06.07. 22:26

A gyakorlatban van ilyen,az ügyvéd tulaj társ
képviseli a 9 parkoló tulajdonosait.

sajnos elég jól.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.06.06. 11:44

Azt is lehet. Csak akkor előfordulhat, hogy a társasház ügyeiben nem fognak szavazni egyáltalán.
(És már megint a belső és a külső jogviszonyok. Egy ilyen határozat harmadik személyekkel, így a társasházzal szemben is hatálytalan.)

Mufurc_nagyon # 2014.06.06. 10:57

Kedves KBS!

OK.

Fordítva nem megy?
Többségi határozattal elfogadják, hogy közgyűlésen csak külön meghatalmazással képviselheti a többieket;-)))


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

Kovács_Béla_Sándor # 2014.06.06. 08:33

Már hogyne lenne megoldás. Többségi határozattal meghatalmaznak valakit, hogy szavazzon. A többi az ő belső ügyük.

Mufurc_nagyon # 2014.06.06. 08:21

Kedves kbs!

Megoldási javallat nincs, kritika van;-)))


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

Kovács_Béla_Sándor # 2014.06.06. 06:40

Milyen elv szerint albetétesítsünk.
Tőlem kérdezed?! Hiszen már "albetétesítették". És nem én voltam.

Mufurc_nagyon # 2014.06.06. 06:35

Kedves Kovács_Béla_Sándor!

Egyszerűbbnek, egyszerűbb.

Viszont nem hiszem, hogy örömtáncot járnának a gk. beálló tulajdonosok, ha 36 tulaj nevében egy járna el;-)))

Milyen elv szerint albetétesítsünk.
Nincs válaszfal, van közös tulajdon a közlekedő utak.

Most légy okos domonkos;-)))


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

MajorDomus # 2014.06.05. 21:05

Egyszerűbb lenne albetetesiteni

Kovács_Béla_Sándor # 2014.06.05. 13:20

Az egyszerűbb megoldás éppenséggel az, hogy az albetéthez tartozó szavazatokat megbonthatatlan egységként kezeljük.

Mufurc_nagyon # 2014.06.05. 12:39

Kedves MD!

Használja az alábbi linken található kis excel táblát.

Nem fog/tud hibázni;-)))))


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

MajorDomus # 2014.06.04. 20:06

A tulajdoni hányadokba bele lehet zavarodni

Mufurc_nagyon # 2014.06.04. 05:20

Kedves KBS!

Való igaz.
De azt sem mondta, hogy ha már "törvényt sértünk", tegyük egységesen.
És válasszuk az egyserűbb megoldást a "földhivatali" nyilvántartást a tulajdoni hányadok tekintetében a közgyűlési szavazás során.
De csak ebben az esetben;-))))


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

Kovács_Béla_Sándor # 2014.06.04. 05:14

Természetesen. Tőlem soha nem hallhattad, hogy különböztetni kellene.

Mufurc_nagyon # 2014.06.04. 05:08

Kedves Tématársak!

Nem tudok csak egy elcsépelt "közmondással" válaszolni.

A sarkantyút is előírják, mégis hátul hordják.

részletesen:

A teremgarázsoknál a logikus "földhivatal követő" 100 th /tulajdonos értéket számolják a közgyűlési szavazások során.

A lakás céljára használtnál, meg követik a Ptk-t .
egy is képviselheti a többieket.

Szóval, hogy van az a jogkövetés.

Az egyforma elbírálás volna "logikus".
NEM?


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

Kovács_Béla_Sándor # 2014.06.03. 21:07

Akkor nem csak én nem értettem. :)

MajorDomus # 2014.06.03. 20:16

?

Mufurc_nagyon # 2014.06.03. 06:48

Kedves MD!

Engedje meg, hogy kutakodjak vállalkozását szabályzó SzMSz-k és a gyakorlatuk világában.

Lehet, hogy meglepetéssel szolgálnék?;-))))


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

MajorDomus # 2014.06.02. 22:47

És nem is lehet ellentétes a törvénnyel

Mufurc_nagyon # 2014.06.02. 11:05

Kedves Képviseletek!
Persze, hogy egyetértenek.
Nincs jelenleg olyan számítógépes program ami a tulajdoni hányad megosztást közgyűlési, ill társasházi külön tulajdoni szinten szinten kezeli.

Kéne csinálni egyet.
Minta alant.


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

MajorDomus # 2014.05.26. 19:27

Teljesen egyetértünk

ragyasdezso # 2014.05.26. 08:03

kbs

Ez egyértelmű!

Kovács_Béla_Sándor # 2014.05.26. 05:12

Ezzel nincs különösebb gond. (Azt kivéve, hogy ez a konstrukció - mint ez a vita is mutatja - meglehetősen szerencsétlen, a gyakorlatban óhatatlanul nehezen vagy alig kezelhető helyzeteket eredményez.)

Az a törvénysértő, ha szmsz-ben (pláne alapító okiratban) akarjátok szabályozni, hogyan is kell az ilyen albetéteket a szavazásnál figyelembe venni. Merthogy szerintem az szmsz e körben csak rögzítheti a törvényekből következő szabályozást, de meg nem változtathatja.

MajorDomus # 2014.05.25. 21:43

Nem értem mi ezzel a gond?
Nekem 3 teremgarázs beállom is
Van,saját helyrajzi számmal önálló albetétként.
Alapito Okiratban.
Az hogy máshol nem igy van,abból még sem
Törvény,sem törvénytelenség nem következik.