Nem tudok róla, hogy ilyen esetekre lenne külön szabályozás, de minden bizonnyal értelmetlen is lenne, hiszen ebből a szempontból sajnos nem számít a haláleset.
A kedvezményt igénybevettétek, visszafizetve - ha jól értelek - nem lett, ezért igen, számolni kell vele, annyival kisebb összeg jár most.
Építkezünk, és 2 gyerek után vennénk fel a CSOKot. A bankban 2 dolog tűnt problémásnak.
A számlákat csak akkor fogadják el, ha a számlán fel van tüntetve az építkezés címe. Lehet kérni a számlát a jelenlegi lakcímünkre, ami nem az építkezés helye, de azon is rajta kell lennie az építkezés helyének. Ez így van? Mert ha igen, akkor már buktuk a dolgot.
A csok szerinti hasznos alapterület fogalmát szerintem rosszul definiálták. Mi számít bele? Én úgy tudom, hogy a pince helyiségek is beleszámítanak (pl. mosólonyha, kamra), amennyiben 190 cmnél magasabb a belmagasságuk, illetve fűthetőek. A banknál azt mondták, hogy ezek a helyiségek nem számítanak bele. Mi az igazság?
1. Magában a CSOK rendeletben nincs ilyen előírás. Csak ennyi :
„16/2016 korm rend., 44.§(2) Új lakás építése esetén a támogatott személy a készültségi fokkal arányos folyósítást megelőzően bemutatja az adott készültségi foknak megfelelő, a hitelintézet által elfogadott költségvetésben szereplő bekerülési költség legalább 70%-áról a támogatott személy saját nevére kiállított számlákat.”
Ha ilyet kér a bank, vagy kérd meg őket, hogy mutassák meg a szabályt, ami kötelezne erre téged, vagy ha nincs ilyen, csak "így kérik", akkor írd rá nekik... :)
2. Jó kérdés, az én értelmezésem szerint nincs igazuk. Lásd fenti rendelet 3§(1) bekezdés 5. pont :
„5. hasznos alapterület: a lakáson belül közvetlenül megközelíthető, következő helyiségek − az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK) szerint számított − hasznos alapterületének összege:
előszoba, közlekedő,
nappali,
hálószoba,
étkező,
konyha, étkezőkonyha,
fürdőszoba,
WC,
kamra, tároló,
gardrób,
mosókonyha,
kazánhelyiség és
egyéb fűthető helyiség, ide nem értve a gépjárműtárolót és a pinceszinti helyiséget;”
Én szerintem ez alapján minden a-tól k-ig felsorolt helyiség beleszámít bárhol van, és ha EGYÉB fűthető helyiséged van, az nem lehet a pinceszinten. Vagyis ha ott, a pincében wc, kamra, mosókonyha, tároló, akár étkező vagy nappalid van, az beleszámít. Mert nem "egyéb" helyiség.
Az "ide nem értve" kivétele nem vonatkozhat az a-k pontokra, mert ha vonatkozhatna rájuk, akkor külön sorba írták volna az "l" sor után.
Szerintem.
Kérd ezt is, hogy igazolják milyen szabály alapján nem akarják elfogadni.
Anno én vittem a rendeletet a hónom alatt kinyomtatva, és mindig kértem, hogy ha valamivel kötözködtek, hogy oké, tessék, mutassa meg benne. Sose sikerült... pedig hasonló hülyeségeket kértek.
Náluk van a MI pénzünk, amit osztogatnak. Ha már ez ellen nem lehet, legalább csináljunk úgy, mintha a szabályok mindenkire vonatkoznának. Tudom, naivitás, de mégis.
Tisztelt Szakértő! A rendelet szerint tanyára, birtokközpontra is igényelhető a Falusi CSOK. Kérdésem a következő: Alábbi ingatlan megvásárolható-e a falusi CSOK keretében? Miért és hogyan (ha igen)? Tulajdoni lapon a következő áll egy helyrajzi számon: a, kivett lakóház, udvar min. o: 0, 771 nm k.fill. 0 b, szőlő , min.o. 5, 3686 k.fill. 15,37 bejegyző határozat: Balaton-felvidéki Nemzeti Park A térképmásolaton berajzolva az alrészletek határa. Köszönettel
„6. § A családi otthonteremtési kedvezmény Magyarország területén
használt lakás vásárlása,
meglévő lakás bővítése, továbbá
tanya, birtokközpont vagy preferált kistelepülés területén
ca) használt lakás vásárlása és bővítése, illetve korszerűsítése vagy cb) meglévő lakás bővítése, illetve korszerűsítése céljából vehető igénybe.”
Nincs több, csak a településlista a mellékletben. Ami kérdés esetetekben, hogy a tulajdoni lapon nem szerepel "tanya" megnevezés, tehát ezt szerintem csak a település listán szereplő helyeken vehetitek meg falusi CSOK-kal. A bejegyző határozatot úgy értenéd, hogy a tulajdonos a nemzeti park, és tőle vennétek meg? Érdekes kérdés.
Szerintem keresni kellene egy bankot, és igényelni a CSOK-ot, ha elutasítanak, úgyis indokolniuk kell, és akkor kiderül miért nem, ha nem.
drbjozsef, Abban vagyok bizonytalan, hogy valóban kell-e "tanya" megjelölés a tulajdoni lapon, hogy az tanyának számítson. Ez nem egyérrtelmű. A " Balaton-felvidéki Nemzeti Park" bejegyző határozat csak az elővételi jogra vonatkozik (Nemzeti park terület).
Én sem vagyok biztos benne, de a papírmunkánál aka igénylés például, az számít, ami a papíron van. Ha nem tanya van bejegyezve, akkor az nem tanya, még ha az messziről fél szemmel is pont úgy néz ki mint a tanya a hortobágyi képeslapokról (miközben lehet tanya egy olyan ingatlan, aminek ez a bejegyzése, de ráköltöttek kétmilliárd forintot, és messziről fél szemmel is kastélynak néz ki).
Például az "építési telek" akkor az, ha ez a bejegyzése, akkor is, ha azon állnak épületek, de nem építési telek az az ingatlan, aminek mondjuk "udvar, lakóház" a megnevezése a tulajdoni lapon, miközben egy töküres mező az egész. Mindkettőre tudok konkrét esetet is (persze, mindkét esetben időleges volt az adott állapot, de mondjuk tulajdonos csere esetén nem mindegy mikor történik a valóság bejegyzése, és csúnya meglepetésekbe lehet belefutni ha nem elég körültekintő az ember).
A tanya fogalmát Földforgalmi törvény határozza meg: "25. tanya: a település külterületén fekvő, legfeljebb 1 hektár nagyságú olyan földrészlet, amelyhez a föld mellett növénytermesztés és állattenyésztés, továbbá az ezekkel kapcsolatos termékfeldolgozás és terméktárolás céljára létesített lakó- és gazdasági épület, illetve ilyen épületcsoport is tartozik, vagy az olyan földrészlet, amely az ingatlan-nyilvántartásban tanyaként szerepel;"
Tisztelt Szakértő! Lakás vásárlás előtt állunk. Az ország egyik végéből a másik végébe költöztünk. Két gyermek van, a kisebbik középiskolás, és a költözéskor nem akart iskolát váltani. Jelenleg iskolaidőben a nagyszülőknél lakik, hétvégén van velünk. Az érdekelne , hogy ebben a helyzetben van e sélyünk a csokra?
Nem írtad új vagy használt lakáshoz, de pl. a 17/2016 rendeletben, ami a használthoz van, ez található :
„15. § Nem minősül a 14. § (3) bekezdés j) pontjában foglalt kötelezettség megszegésének, ha
a gyermek - a gyermekvédelmi szakellátások körébe tartozó otthont nyújtó ellátás keretében elhelyezett gyermek kivételével - tanulmányai folytatása miatt átmenetileg nem a támogatott személy lakásában lakik,”
Azzal kapcsolatban szeretnék érdeklődni, hogy Önnek van-e valami információja arról, hogy a Falusi CSOK igénybevétele esetén a fürdőszoba, valamint a konyha felújítása konkrétan mit foglal magában? Az OTP Bankban azt az információt kaptam, hogy zuhanykabin, valamint mosogató cseréjére nem vehető igénybe. Válaszát előre is köszönöm szépen!
Szerintem a banknak nincs igaza. Konkrétan sehol nem szerepel, PONTOSAN mi számolható el a korszerűsítés-felújítás közben, ez szerepel :
„17/2016 Korm. rendelet 19/A.§(4) A preferált kistelepülésen ezen alcím szerinti családi otthonteremtési kedvezmény iránti kérelem használt lakás vásárlására abban az esetben nyújtható be, ha az igénylő ugyanazon kérelemben a lakás
korszerűsítésére,
bővítésére vagy
korszerűsítésére és bővítésére
is igényli a családi otthonteremtési kedvezményt.
19/B. § * (1) A családi otthonteremtési kedvezmény a következő korszerűsítési munkálatokhoz igényelhető
víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése,
fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,
központi fűtés kialakítása vagy cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,
az épület szigetelése, ideértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
a külső nyílászáró energiatakarékos nyílászáróra való cseréje,
tető cseréje, felújítása, szigetelése,
kémény építése, korszerűsítése,
h) belső tér felújítása, ideértve a belső burkolat cseréjét, a galériaépítést, a belső elektromos-, vízhálózat cseréjét, a fürdőhelyiség-felújítást, a WC-felújítást; a konyhafelújítást,
a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található melléképület felújítása vagy kerítés építése, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 30%-áig, valamint
a korszerűsítéshez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 20%-áig.
(2) A korszerűsítéshez igényelt családi otthonteremtési kedvezményből több, (1) bekezdés szerinti munkálat elvégzése is támogatható.”
Szerintem a h. pontba a mosogatótálca és a zuhanykabin is bele kell férjen.
Mutasd meg az OTP-ben, és kérd, hogyha továbbra is állítják, hogy az nem támogatható, akkor azt adják írásba, törvényi hivatkozással, hogy szerintük miért nem.
Ilyenkor gyakran elgondolkoznak, és igazat adnak. Vagy én tévedek, és megmutatják a szabályt, miért nem jó.
Üdv Olyan érdekes kérdéssel állnék elé mire a bankban sem tudtak válaszolni . Csok után kajtatunk de az én gyermekeim egy korábbi házasságbol jöttek velem és van egy közös . Igy 3 gyermek után vennénk ez oké is csak 2005 ben az akkori szocpolt felvettem de mivel lakáshitelem 5 éven belül bedőlt igy vissza is kellett fizetnem az államnak köztartozásom nincs . Igénybe vehetem e ujra ?
Utóbbi eset általában ha valami szabálytalanságot tárnak fel, előbbi inkább a Te eseted feltehetőleg, ha el kell adni az ingatlant. Bár a 2005-ös dátum miatt talán ez sem számít.
„17/2017 Korm. rendelet 14§(3) A családi otthonteremtési kedvezmény akkor igényelhető, ha az igénylő a támogatási szerződésben ...
- és azt megelőzően a kérelemben is - büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozik arról, hogy a családi otthonteremtési kedvezmény iránti kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül az e rendelet vagy az egyéb lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabályok szerint igénybe vett, vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatás vagy ezt megelőlegező kölcsön visszafizetésre véglegesen nem kötelezték;”
Más nincs. Csak az (3§.), hogy ha igénybevetted régebben, akkor vagy le kell vonni, vagy az a gyerek nem számít, de ha visszafizetted, akkor nem kell vele számolni. Bár implicite ez nincs benne, de szerintem evidens.
Szerintem ha a feltételeknek egyébként megfelelsz, akkor igen, igénybeveheted újra.
Köszönöm a választ biztsm benne most viszont azzal lettem elkeseritve hogy van pár ügyemég vegrehajtas alatt s ha tulajdonreszt szerzek nehogy elvigyek az akár 1% részem is. Fizetem berem fele le van tiltva probalok vegrehajtoval is egyeztetni rz ügyben nem egydzeru ez nekem.
2017-ben vettünk a párommal egy önálló családi házat, aminek a felújítását, bővítését ugyanebben az évben megkezdtük egyszerű bejelentési terv alapján. A kérdésem az lenne, hogy az ÁFA visszatérítésre (csak az anyag, munkadíj költségekre gondolok számlával igazolva) ebben az esetben jogosultak vagyunk-e? Vagy csak és kizárólag a teljesen új építés esetén él ez a támogatási forma?
Tisztelt szakértő falusi csokot szeretnénk igényelni de salynos van egy jelzálogh hitelünk ami felúlyitó hitelként szerepel az otp nél és ez végett azt mondták a bankban hony nem tudjuk igényelni mivel hogy a hitel felúlyitás cimszó alatt van 3600000ft a hitel a ház értéke kb7 millio ugy tudom hogy a különbözetet igényelhetném 3 gyermek után korszerüsitésre maga szerint mit tehetnénk hogy megkaplyuk amúgy a többi feltételnek megfelelnénk előre is köszönöm a válaszát
Ennyiből nem derül ki, pontosan miért utasított el a bank.
A falusi csokot lehet csak bővítésre vagy csak korszerűsítésre is kérni.
Abban tévedsz, hogy a hitel meg a lakás értéke közötti különbözetet lehet kérni. Semmi köze ehhez. Annyit kérhetsz, amennyit ebből MÉG bővítésre vagy korszerűsítésre költesz.
A meglévő hitelhez beadott költségvetés és az abban szereplő munkálatokat el kell végezni. Ezeken túli munkákra lehet kérni csokot, és én arra tippelnék, hogy ezért nem adnak, mert már nincs korszerűsíteni való ezek után az ingatlanon.
Októberben jelentkeztünk az OTP-nél Falusi Csok támogatás miatt, ahol ismertették a szükséges feltételeket. Mindent teljesítettünk, ami a támogatáshoz szükséges. Megujuló energiaforrásra, (napelem)illetve melléképület felújítasra szeretnék benyújtani. Okt elején még azt mondták, megújuló energiaforrás támogatott, de pl. Klima nem. Most hogy Nov. végén visszatértünk az OTP-be, azt mondták egy új jogszabálymódosítás miatt megújuló energiaforrást csak abban az esetben támogatják, ha az a Központi-fütési rendszer részét képezi. A bankban nem tudták megmondani, pontosan mit jelentsen ez. Felhívtam az OTP-nél akit lehetett, de senki nem tudta megmondani milyen irányban induljunk, amit elfogadnak. Végül azt mondták keressünk eyg olyan kivitelezöt, aki már csinált ilyet, de akikkel eddig sikerült kapcsolatot felvenni, senki nem tud hozzászólni a dologhoz.
Le van ez írva valamilyen jogszabályban, hogy pontosan milyen rendszert kellene kialakítanunk, vagy kit lehetne ezzel a kérdéssel megkeresni?
(mondjuk ez a rész mostanában nem változott szerintem).
„c) központi fűtés kialakítása vagy cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,”
Valszeg ennek szó szerinti értelmezéséhez ragaszkodik a bank, vagyis külön, csak napelemeket telepíteni ezzel a támogatással nem lehet. Legfeljebb akkor, ha pl. a vegyes tüzelésű kazánt lecseréled elektromos kazán+napelemekre.
Nincs ötletem. A bank a jogalkalmazó, neki kellene tudnia, ha nem, akkor neki kellene állásfoglalást kérnie a mninisztériumtól. Az jó ötlet, hogy olyan kivitelezőt keresni, aki csinált már ilyet, de hogy ilyet hol keress, azt nem tudom. Ez a falusi csokos korszerűsítés bár nem nagyon új dolog már, de napelem telepítés talán túl sok sem lehet.
Ha a kérdező napelemet szeretne, arra nem megoldás a kollektor, langyos vízzel nem tudja a számítógépet meg a hűtőt üzemeltetni.
Érdemes esetleg a csok-ból kihagyni a napelemet, másra költeni, és a napelem telepítéshez meg igénybe venni az EU-s ingyen (kamatmentes) hitelt. Húsz évig fix párezer forintot kell fizetni villanyszámla helyett.
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Testreszabhatja a cookie-kategóriákra vonatkozó hozzájárulási beállításokat, valamint a Célok és szolgáltatások, valamint a Szállítók hirdetéskövetési beállításait. Részletes hozzájárulást adhat minden és . A legtöbb eladó kifejezett hozzájárulást igényel a személyes adatok feldolgozásához, míg néhányan jogos érdekre támaszkodnak. Önnek azonban jogában áll tiltakozni a jogos érdekük felhasználása ellen.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.
Sütik, eszközazonosítók vagy hasonló online azonosítók (pl. bejelentkezésalapú azonosítók, véletlenszerűen hozzárendelt azonosítók, hálózatalapú azonosítók) más információkkal együtt (pl. böngésző típusa és adatai, nyelv, képernyőméret, támogatott technológiák stb.) tárolhatók vagy olvashatók az Ön eszközén, hogy az felismerhető legyen minden alkalommal, amikor egy alkalmazáshoz vagy egy webhelyhez csatlakozik, az itt bemutatott célok közül egy vagy több érdekében.
A jelen nyilatkozatban ismertetett legtöbb cél az Ön eszközéről alkalmazás használatakor vagy webhely felkeresésekor származó információk tárolásán vagy elérésén alapul. Például előfordulhat, hogy egy beszállítónak vagy kiadónak sütit kell eltárolnia az Ön eszközén a webhelyen tett első látogatása alkalmával, hogy következő látogatásaikor felismerhesse az eszközt (minden alkalommal ennek a sütinek az elérése útján).
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített hirdetések korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy hirdetés hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy autógyártó munkaidőn túl a városban élő környezettudatos felhasználók körében szeretné népszerűsíteni elektromos járműveit. A hirdetés egy kapcsolódó tartalmat (például egy klímaváltozás elleni intézkedésekről szóló cikket) tartalmazó oldalon jelenik meg este 6:30 után, olyan felhasználók számára, akiknek nem pontos tartózkodási helye azt sugallja, hogy városi zónában tartózkodnak.
Egy nagy vízfestékgyártó online hirdetési kampányt szeretne indítani legújabb vízfesték termékcsaládja számára, diverzifikálva közönségét, hogy a lehető legtöbb amatőr és professzionális művészt érje el, és elkerülve a hirdetés nem megfelelő tartalom (például ház kifestéséről szóló cikkek) melletti megjelenítését. A rendszer számon tartja, hogy a hirdetés hányszor jelent meg Önnek, és korlátozza annak túl gyakori bemutatását.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (mint például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy más felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja (később is) felhasználható olyan hirdetések bemutatására, amelyek relevánsabbnak tűnnek az Ön ezek és más entitások szerinti lehetséges érdeklődési köre alapján.
Ha Ön számos cikket elolvas a legjobb megvásárolható kerékpártartozékokról, ezeket az információkat felhasználhatjuk arra, hogy profilt hozzunk létre az Ön kerékpártartozékok iránti érdeklődéséről. Az ilyen profil később felhasználható vagy tökéletesíthető ugyanazon vagy egy másik webhelyen vagy alkalmazásban úgy, hogy egy adott kerékpártartozék márka hirdetéseit jelenítsük meg Önnek. Ha Ön egy autókonfigurátort is megtekint egy luxusautó-gyártó weboldalán, ezt az információt kombinálhatjuk a kerékpárok iránti érdeklődésével, finomítva ezzel profilját, és azzal a feltételezéssel élhetünk, hogy Ön a luxuskategóriás kerékpáros felszerelések iránt is érdeklődik.
Egy ruházati vállalat szeretné népszerűsíteni csúcskategóriás babaruhákból álló új termékcsaládját. Kapcsolatba lép egy olyan ügynökséggel, amelynek magas jövedelmű ügyfelekkel rendelkező ügyfélhálózata van (például felsőkategóriás szupermarketek), és arra kéri az ügynökséget, hogy hozzon létre profilokat olyan fiatal szülőkről vagy párokról, akik feltételezhetően gazdagok és újszülött gyermekük van, hogy később ezek a profilok felhasználhatók legyenek partneralkalmazásokon belül hirdetések bemutatására.
Az ezen szolgáltatásban Önnek megjelenített hirdetések az Ön hirdetési profiljain alapulhatnak, amelyek tükrözhetik az Ön jelen szolgáltatásban vagy más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett tevékenységét, (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési köreit és személyes szempontjait.
Egy online kiskereskedő futócipőkre vonatkozó korlátozott értékesítési akciót szeretne hirdetni. Olyan felhasználókat szeretne a hirdetéssel megcélozni, akik korábban futócipőket nézegettek a mobilalkalmazásában. A nyomon követési technológiák felhasználhatók annak felismerésére, hogy Ön korábban már használta a mobilalkalmazást futócipők megtekintésére, annak érdekében, hogy az alkalmazásban megjelenítsék Önnek a megfelelő hirdetést.
Egy webhelyen kerékpártartozékokat kereső személyre irányított személyre szabott hirdetés céljából létrehozott profil felhasználható kerékpártartozékokra vonatkozó releváns hirdetés bemutatására egy másik szervezet mobilalkalmazásában.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett nem hirdetésjellegű tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy hasonló felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja például a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja felhasználható (később is) olyan tartalom bemutatására, amely relevánsabbnak tűnik az Ön lehetséges érdeklődési körei alapján, például a tartalom megjelenítési sorrendjét módosítva, hogy Ön még könnyebben megtalálhassa az érdeklődési körének megfelelő tartalmat.
Ön egy közösségi média platformon több cikket is elolvas arról, hogyan építhet lombházat. Ezeket az információkat hozzáadhatjuk egy profilhoz, hogy feljegyezzük érdeklődését a szabadtéri tartalmak, valamint barkácsútmutatók iránt (azzal a céllal, hogy ez lehetővé tegye a tartalom személyre szabását, így például a jövőben több blogbejegyzést és cikket jeleníthessünk meg Önnek lombházakról és faházakról).
Ön megnézett három űrkutatásról szóló videót különböző tévéalkalmazásokban. Egy független hírplatform, amellyel Önnek még nem volt kapcsolata, profilt épít az ilyen megtekintési viselkedés alapján, és más videók vonatkozásában lehetséges érdeklődési körként jelöli meg az űrkutatást.
A jelen szolgáltatásban Önnek bemutatott tartalom az Ön tartalom személyreszabási profiljain alapulhat, amelyek alapján jellemezhetők az Ön jelen vagy más szolgáltatások körében végzett tevékenységei (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési körei és személyes szempontjai. Ez felhasználható például a tartalmak Ön részére történő megjelenítése sorrendjének módosítására, hogy Ön még könnyebben megtalálja az érdeklődési körének megfelelő (nem hirdetési jellegű) tartalmakat.
Ön vegetáriánus ételekről szóló cikkeket olvas egy közösségi média platformon, majd egy független vállalat főzőalkalmazását használja. A közösségi média platformon Önről készült profil segítségével vegetáriánus recepteket mutatunk be Önnek a főzőalkalmazás üdvözlőképernyőjén.
Ön három videót tekintett meg különböző webhelyeken az evezésről. Egy független videómegosztó platform öt további evezéssel kapcsolatos videót fog javasolni, amelyek érdekelhetik Önt a tévéalkalmazása használata során, az Önről akkor készült profil alapján, amikor azokon a különböző webhelyeken járt online videók megtekintése céljából.
Az Ön számára megjelenített hirdetésekre és az Ön azokkal való interakcióira vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy egy hirdetés mennyire működött jól Ön vagy más felhasználók számára, és hogy a hirdetés elérte-e a céljait. Például, hogy Ön látott-e egy hirdetést, rákattintott-e, a hirdetés arra késztette-e, hogy megvásároljon egy terméket vagy felkeressen egy webhelyet stb. Ez nagyon hasznos a hirdetési kampányok relevanciájának megértésében.
Ön rákattintott egy online áruház „fekete pénteki” kedvezményre vonatkozó hirdetésére egy kiadó weboldalán, és megvásárolt egy terméket. Kattintása hozzá lesz kapcsolva ehhez a vásárláshoz. Megmérjük az Ön és más felhasználók interakcióját, hogy megtudjuk, hány hirdetésre kattintás vezetett vásárláshoz.
Ön egyike azon keveseknek, akik egy kiadó alkalmazásán belül rákattintottak egy olyan hirdetésre, amely egy online ajándékbolt „nemzetközi elismerési nap” alkalmából nyújtott engedményéről szólt. A kiadó jelentéseket szeretne kapni, hogy megtudja, hogy az alkalmazáson belül Ön és más felhasználók milyen gyakran néztek rá vagy kattintottak rá egy adott hirdetéselhelyezésre, nevezetesen a „nemzetközi elismerési nap” hirdetésre, hogy a kiadó és partnerei (például ügynökségek) optimalizálhassák a hirdetések elhelyezését.
Az Ön számára megjelenített tartalomra és az Ön azzal való interakciójára vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy pl. a (nem hirdetésjellegű) tartalom elérte-e a szándékolt közönségét, és megfelelt-e az Ön érdeklődési körének. Például, attól függetlenül, hogy Ön cikket olvas, videót néz, podcastot hallgat vagy termékleírást néz, mennyi időt töltött ebben a szolgáltatásban és a meglátogatott weboldalakon stb. Ez nagyon hasznos annak megértésében, hogy az Ön számára megjelenített (nem hirdetésjellegű) tartalom mennyire releváns.
Ön egy túrázásról szóló blogbejegyzést olvasott egy kiadó mobilalkalmazásában, és követte az ajánlott és kapcsolódó bejegyzésre mutató linket. Interakcióit úgy rögzítjük, hogy abból kitűnjön, hogy a túrázásról szóló eredeti poszt hasznos volt az Ön számára, és sikeresen felkeltette az Ön érdeklődését a kapcsolódó poszt iránt. Ezt azért mérjük, hogy megtudjuk, a jövőben kell-e további bejegyzéseket készíteni a túrázásról, és hová kell elhelyezni őket a mobilalkalmazás kezdőképernyőjén.
Önnek bemutattunk egy divattrendekről szóló videót, de Ön és több más felhasználó is 30 másodperc után nem nézte azt tovább. Ezt az információt ezután a divattrendekről szóló jövőbeni videók megfelelő hosszának értékelésére használják fel.
Jelentések hozhatók létre az Ön és más felhasználók hirdetési (vagy nem hirdetési) tartalmakkal való interakcióira vonatkozó adatkészletek (például felhasználói profilok, statisztikák, piackutatási, elemzési adatok) kombinálása alapján a közös jellemzők azonosítása érdekében (például annak meghatározása érdekében, hogy mely célközönségek fogékonyabbak egy hirdetési kampányra vagy bizonyos tartalmakra).
Egy online könyvesbolt tulajdonosa kereskedelmi jelentést szeretne kapni, amely megmutatja azon látogatók arányát, akik felkeresték, de vásárlás nélkül hagyták el a webhelyét, illetve felkeresték azt és megvásárolták a frissen megjelent „a hónap híresség-életrajzát”, valamint megmutatja az egyes kategóriák átlagéletkorát és férfi/nő eloszlását. A webhelyén Ön által történt navigációval és az Ön személyes jellemzőivel kapcsolatos adatokat ezután felhasználják és más ilyen adatokkal kombinálják ezen statisztikák létrehozásához.
Egy hirdető szeretné jobban megérteni, hogy milyen típusú közönség lép interakcióba a hirdetéseivel. Felkér egy kutatóintézetet, hogy hasonlítsa össze a hirdetéssel interakcióba lépett felhasználók jellemzőit hasonló platformok felhasználóinak tipikus jellemzőivel, különböző eszközökön. Ez az összehasonlítás megmutatja a hirdetőnek, hogy hirdetéseinek közönsége elsősorban mobileszközökön keresztül éri el a hirdetéseket, és tagjai valószínűleg a 45-60 éves korosztályba tartoznak.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk – mint például a hirdetésekkel vagy tartalommal való interakciója – nagyon hasznos lehet a termékek és szolgáltatások tökéletesítésében, valamint új termékek és szolgáltatások létrehozásában a felhasználói interakciók, a közönség típusa stb. alapján Ez a konkrét cél nem foglalja magában a felhasználói profilok és azonosítók fejlesztését vagy tökéletesítését.
Egy közösségi média szolgáltatóval együttműködő technológiai platform észreveszi a mobilalkalmazások felhasználói számának növekedését, és profiljaik alapján azt látja, hogy közülük sokan mobilkapcsolatokon keresztül csatlakoznak. Új technológiát használ a mobileszközökhöz igazodóan formázott, és alacsony sávszélességű hirdetések küldéséhez, hogy javítsa azok teljesítményét.
Egy hirdető annak módját keresi, hogy miként tudna hirdetéseket megjeleníteni egy újfajta típusú fogyasztói eszközön. Információkat gyűjt arról, hogy a felhasználók hogyan lépnek interakcióba ezzel az új típusú eszközzel, annak meghatározása érdekében, hogy ki tudna-e fejleszteni egy új mechanizmust a hirdetések ilyen típusú eszközön történő megjelenítésére.
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített tartalmak korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy videó vagy cikk hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy utazási magazin cikket tett közzé a weboldalán egy nyelviskola által a külföldi utazás élményének fokozása érdekében javasolt új online tanfolyamokról. Az iskola blogbejegyzései közvetlenül az oldal alján találhatók, és az Ön nem pontos tartózkodási helye alapján kerülnek kiválasztásra (például olyan blogbejegyzések, amelyek az Ön tartózkodási országának nyelvétől eltérő nyelvekre vonatkozó tananyagot ismertetnek).
Egy sporthíreket szolgáltató mobilalkalmazás új cikk rovatot indított a legutóbbi futballmeccsekről. Mindegyik cikk egy külön streaming platformon található videókat tartalmaz, amelyek bemutatják az egyes mérkőzések legfontosabb pillanatait. Ha Ön beleteker egy videóba, ez az információ felhasználható arra, hogy a rendszer a következő lejátszáshoz egy rövidebb videót válasszon ki.
Az Ön adatai felhasználhatók a szokatlan és potenciálisan visszaélésszerű tevékenységek figyelése és megelőzése érdekében (mint például hirdetések vonatkozásában a robotok általi hirdetéskattintások), valamint a rendszerek és folyamatok megfelelő és biztonságos működésének biztosítására. Felhasználhatók továbbá az Ön, a kiadó vagy a hirdető által a tartalmak és hirdetések megjelenítésekor, valamint a velük való interakció során esetlegesen tapasztalt problémák kijavítására is.
Egy hirdetésközvetítő különböző hirdetőktől származó hirdetéseket küld partner webhelyeinek hálózatába. Észreveszi, hogy az egyik hirdetőre vonatkozó hirdetésekre történő kattintások száma jelentősen megnőtt, és a kattintások forrására vonatkozó adatokat felhasználva megállapítja, hogy a kattintások 80%-a inkább robotoktól, mint emberektől származik.
Bizonyos információkat (például az IP-címet vagy az eszköz képességeit) arra használunk, hogy biztosítsuk a tartalom vagy a hirdetés technikai kompatibilitását, és elősegítsük a tartalom vagy a hirdetés továbbítását az Ön eszközére.
Ha egy cikkben lévő linkre kattint, akkor általában egy másik oldalra vagy a cikk egy másik részére kerül. Ennek elérése érdekében 1°) a böngészője kérést küld a webhelyhez kapcsolódó szervernek, 2°) a szerver válaszol („itt az a cikk, amelyet kért”), felhasználva az Ön eszköze által küldött kérésben automatikusan szereplő technikai információkat, hogy megfelelően jelenítse meg az Ön által kért cikk részét képező információkat/képeket. Technikailag az ilyen információcsere mindenképpen szükséges a képernyőjén megjelenő tartalom továbbításához.
A jelen nyilatkozatban felsorolt célokkal és szervezetekkel kapcsolatos döntéseit a rendszer digitális jelek (például karakterlánc) formájában menti és teszi elérhetővé ezen szervezetek számára. Erre azért van szükség, hogy mind a szolgáltatás, mind az említett szervezetek figyelemmel lehessenek ezen döntésekre.
Amikor Ön felkeres egy weboldalt, és az felteszi Önnek a kérdést, hogy hozzájárul-e ahhoz, hogy felhasználják a profilját személyre szabott hirdetések megjelenítéséhez, illetve megtagadja-e az ehhez való hozzájárulását, az Ön választását a rendszer elmenti és elérhetővé teszi a hirdetési szolgáltatók részére, így az Ön számára megjelenített hirdetések esetében figyelembe veszik ezt a választást.
A jelen szolgáltatásban Ön által végzett tevékenységgel kapcsolatos információk párosíthatók és kombinálhatók más Önnel kapcsolatos és különböző forrásokból származó információkkal (például egy különálló online szolgáltatásban végzett tevékenységével, egy hűségkártya üzletben történő használatával vagy egy felmérésre adott válaszaival) a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
A jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében az Ön eszköze valószínűleg más, Önhöz vagy háztartásához tartozó eszközökkel összekapcsoltnak minősülhet (például azért, mert a telefonján és a számítógépén is ugyanabba a szolgáltatásba van bejelentkezve, vagy mert ugyanazt az internetkapcsolatot használja mindkét eszközön).
Az Ön eszköze az internet elérése során automatikusan elküldött információk (például az Ön internetkapcsolatának IP-címe vagy az Ön által használt böngésző típusa) alapján megkülönböztethető lehet más eszközöktől a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
Az Ön beleegyezésével az Ön pontos tartózkodási helye (500 méternél kisebb sugarú körön belül) felhasználható a jelen közleményben ismertetett célok támogatására.
Az Ön beleegyezésével az Ön eszközének bizonyos jellemzőit (mint például a telepített betűtípusok vagy bővítmények, a képernyő felbontása) lekérhetik és felhasználhatják annak más eszközöktől való megkülönböztetésére a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.