Társasházak jogásza!


littlejohn (törölt felhasználó) # 2012.11.26. 00:10

Tisztelt Fórumozók!

A társasházunk egyik lakását egy "életművész" úgy adta el egy ingatlan közvetítő cégnek (opcióval, amit nem tudom mit jelent), hogy közel 300 ezer Ft közös költséggel tartozott.

Az ingatlan közvetítő cég nem kért nullás igazolást a közös képviselőtől.

9 hónappal később valaki megvette a lakást az ingatlan közvetítőtől, ő sem kért nullás igazolást.

Állítólag, csak miután beköltözött a lakásba, tudta meg, hogy mekkora közös költség tartozás van a lakáson.

Mivel ismerte az első tulajdonost (ő volt a főnöke az első tulajdonosnak), rávette őt is és a közös képviselőt is, hogy az első tulajdonos és a tház írjon egy megállapodást amiben az első tulaj elismeri a tartozás tényét és az összeget és havonta kb. 20 ezer Ft-ot átutalva fogja visszafizetni a tartozását. Ha egy hónapot is kihagy akkor végrehajtás lesz a következő lépés.

Nem írnám most ezt a történetet ha rendesen fizette volna az első tulaj a tartozását, már 9 hónap telt el és még egy fillért sem fizetett.

Az első kérdésem az, hogy a lakás jelenlegi tulajdonosának van még valami felelőssége, vagy ő sikeresen kibújt ez alól azzal, hogy az első tulaj és a társasház visszafizetési megállapodást kötött?

Az első tulaj arról ismert hogy nincs állandó lakhelye se munkahelye, habár kis internetes nyomozás alapján kiderült hogy alapított egy non-profit alapítványt, aminek is ő az alapítója.

Itt van a megállapodás szövege, ami úgylátszik mintha ügyvéd fogalmazta volna, de vannak benne olyan hibák amik nekem azt sugalják, hogy sok másolás/beillesztéssel készült ez a megállapodás.

Az is érdekes, hogy tulajdonostársat említ pedig a szerződés írásakkor már nem is volt tulajdonos az első tulajdonos.

(minden nevet, számot, adatot megváltoztattam a személyiségi jogok védelme miatt!) ---------------------------------

1. Tulajdonostárs kijelentik, hogy 1/1-arányú osztatlan közös tulajdonát képezte, a Kis Kukutyin
125/15/ E/29 hrsz-u ingatlan 2010. június 25-ig, ami természetben a Kis Kukutyin, Árpád út. 24.
E lph. 5. em. 29. sz. alatti Társasházi lakásnak felel meg.

2 . Felek rögzítik, hogy Jóska Pista volt tulajdonosnak közös költség címen az ingatlan
vonatkozásában 2012. április 23. napi egyenleggel összesen 297 851 Ft erejéig áll fenn tartozása a
Társasház felé. Felek a tartozas tényét és összegét nem vitatják.

3. Felek rögzítik, hogy a Társasház hatályos SzMSz-enek 11. rész 6/2 pontja a közös költség viseléséről úgy rendelkezik, hogy, a közös költség tartozásért tulajdon átruházás esetén a tulajdonostárs és jogutódja egyetemlegesen felelős."

4. A volt Tulajdonos vállalja, hogy a Társasház felé fennálló tartozást havi részletben fizeti meg. stb. stb.

---------------------------------
A másik érdekes dolog, hogy ezt a szerződést az IB elnöke 1 héttel azelőtt írta, hogy lemondott. (anélkül hogy ezt a témát illetve azt a szándékát, hogy inkább a régi nem fizető tulajjal köt megállapodást a jelenlegi tulaj helyett - a közgyűlés elé vitte volna.)

Szóval, tisztelt fórumozók, mi a véleményük és mit javasolnak mit tegyünk?

Kovács_Béla_Sándor # 2012.11.24. 20:19

ogy a kamat nem "érheti el" azt az értéket
A szabály csak magánszemélyek egymás közti viszonyában érvényes. A társasház belső jogviszonyai szerintem tulajdonképpen ilyenek, de hát a 30%-os kamat még akkor is belefér.

Kovács_Béla_Sándor # 2012.11.24. 20:16

A kivitelező a társasháztól követelheti a teljesítést. Természetesen az egész számla rendezését. Ha a társasháztól a követelés behajthatatlan, akkor a tulajdonostársak ellen fordulhat.
Ha a tulajdonostársak a jogi eljárást elkerülendő kifizetik a rád eső részt is, akkor követelhetik tőled a megtérítést. Kamattal. Kérdés, hogy jelzálogot be tudnak-e jegyeztetni, mert hogy nincs közgyűlés - de szerintem ez nem akadály.
Mindamellett a jelzálogjog nem végrehajtási jog.

(Az eljárásod eléggé tisztességtelen a tulajdonostársakkal szemben.)

metaxa # 2012.11.24. 19:03

Tisztelt Fórumozók!

Segítséget szeretnék kérni a problémás ügyemben. A 6 lakásos társasházban 1 lakó által kierőszakolt szigetelés javítás történt. A számla kb.670e Ft. A rám eső rész olyan 130e.Ft. Jelenleg 70e Ft-om van a költségre. A jövő héten kikkellene csengetnem, de jelenleg többet nem tudok fizetni. Hitelt nem veszek fel! Nincs közös képviselő. Mit tud a kivitelező, illetve a ház velem kezdeni? A fennmaradó részre kb. 5eFt/hó törlesztést tudok vállalni. Elvehetik a lakásom? Amennyiben jelzálog kerül rá úgy az kamatozik? Mit lépjek? Kinek valami ötlete?

Nem feltétlenül a fizetésre gondolok.

Köszönöm a segítséget! Tisztelettel: METAXA

Kovács_Béla_Sándor # 2012.11.24. 18:01

Hogy a 24-ből hogyan lesz 23,99, a 7-ből 6,99, az megint csak rejtély.

Kovács_Béla_Sándor # 2012.11.24. 17:59

Csakhogy senki nem mondta, hogy a gazdálkodó szervezetek nem állapodhatnak meg a törvényesnél magasabb késedelmi kamatban.

vala_ki # 2012.11.24. 14:11

Tisztelt hozzáértők!

Társasház földszintjén lakunk. A fürdőszobánkban futó hidegvízes vezeték mérőóra előtti szakaszán lyuk keletkezett.
Az lenne a kérdésem, hogy ez a társasház, vagy a lakástulajdonos (azaz mi) költségére javítandó?

Válaszukat előre is köszönöm!

ragyasdezso # 2012.11.24. 09:39

Edit22
büntető kamatra is (tetszik nekem ez a kifejezés :)
Valójában ténylegesen büntető kamat, hiszen a nem fizető tulajdonos egyoldalúan rákényszeríti a közösséget, hogy helyette ők fizessenek.

MajorDomus # 2012.11.24. 08:55

Edit
a társasház nem jogi személy,csak jogképes,vagyis önálloan perelhet és perelhető.
a számviteli törvény szerint C/2000 tv. az ,,egyéb szervezetek,, közé tartozik.

Kovács_Béla_Sándor # 2012.11.24. 08:37

gazdálkodószervezetnek (max. 13% jelenleg
Ezt valaki mondta neked? A jövőben kezeld fenntartással az állításait.

MajorDomus # 2012.11.23. 22:59

Dezső

még megtámadhatja. nem telt még el a 60 nap!

Krisztel # 2012.11.23. 22:47

Részt vettem a közgyülésen, ezen a héten kedden volt. Csak, mint ahogy azt korábban írtam, azt javasolták, hogy bocsássak ki FMH-t, mivel a társasház azzal, hogy nem engedte továbbítani a 2. elszámolást, kárt okozott nekem a két elszámolás közti különbözet vonatkozásában. Azért írtam ide, mert tudni szerettem volna, hogy az valóban megoldást jelenthet-e problémámra, vagy más úton induljak el.

ragyasdezso # 2012.11.23. 20:14

Mufurc_nagyon

Hülyeséget írsz! A társasház nem adhat ki FMH-t mivel nem szolgáltat. A GYŐR-SZOL-t meg nem érdekli a társasház és a tulajdonos vitája. Krisztelnek a közgyűlési határozatot kellett volna megtámadni, illetve részt kellett volna venni a közgyűlésen!

Krisztel # 2012.11.23. 18:02

Kedve Mufurc_nagyon!

Ez akkor is így van, ha mi most már a GYÕR-SZOL-nak tartozunk? Azt az elsõ levelemben is leírtam, hogy a közös képviselõ az elsõ elszámolás adatait továbbította a GYÕR-SZOL felé, és a szolgáltató az alapján számlázta ki nekünk a 247.000,- Ft befizetendõ összeget. Amikor megkaptuk a számlát, és a Techemtõl is elkértük a 2. elszámolást, rögtön bementünk a szolgáltatóhoz, de azt mondták, ahhoz, hogy bármit tehessenek, a ház összes elszámolására szükség lenne, amit mondjuk megértek. Egyébként azt is elmondták a szolgáltatónál, hogy a kérdésükre, hogy az elszámolások megfelelnek-e a törvényi elõírásoknak, igennel valaszolt, azt azonban már egy szóval sem jelezte, hogy készült egy második elszámolás, mert az elsõ programhiba nem volt jó.

Mufurc_nagyon # 2012.11.23. 16:36

Kedves Krisztel!

Az alperesi pozíció valóban azt jelenti, hogy meg kell várni míg a th perel a fizetés elmaradásáért.

Miért?
A per illetékét a th. nak kell előlegezni.
Nem kell tulajdoni lapot kiváltani a földhivatalból.
A th- nak kell bizonyítani a követelés jogalapját és mértékét;-)


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

ragyasdezso # 2012.11.23. 14:12

V. Gyula
Ilyen esetben az intéző bizottsági tagok is összehívhatják a rendkívüli közgyűlést.

Krisztel # 2012.11.23. 12:56

Kedves Osmi!

Az alperesi pozíciót nem teljesen értem. Az akkor lenne lehetséges, ha nem fizetnénk be a teljes összeget a hőszolgáltató felé, csak a 2. elszámolásban szereplőt, és a hőszolgáltató indítja meg ellenünk az eljárást? Vagy rosszul értelmeztem a dolgokat? A pert sajnos elég nehéz elkerülni a közös képviselő mentalitásából kifolyólag, több helyről hallottam, hogy akivel csak lehet, perben áll.
A 2. elszámolást a Techem természetesen írásba adta, amit a közös képviselő elismerten át is vett. Azt is megszavaztatta a közgyűléssel, hogy az abban szereplő adatokat ne kelljen továbbítania a hőszolgáltató felé. Nekünk van belőle egy példányunk, amit a Techem győri kirendeltsége nyomtatott ki nekünk, de az nem az eredeti példány. Mi most majd megpróbáljuk elkérni tőle az eredeti példányt, mert szerintünk jogunk van hozzá, hiszen a nevünkre szól az elszámolás. Igazából azért írtam ide a fórumra, mert arra lettem volna kíváncsi, hogy valóban igazunk van-e, és hogy van-e esélyünk pert nyerni ellene, mert csak ebben az esetben perelünk. Tudom, hogy ezt így látatlanban, anélkül, hogy látták volna az iratokat, nehéz megítélni.

ragyasdezso # 2012.11.23. 09:53

A bírói gyakorlat úgy tűnik az SZMSZ-ben meghat6áőrozott mértéket elfogadja. Nekünk most ítélték meg jogerősen az évi 24% kamatot.

MD
Magánszemélyek között az alapkamat+24% pont a maximalizált mérték, ezért az Edit22 által említett mérték nem ütközik jogszabályba.

Edit22
Sajnos a THT rendezvényein elhangzó kinyilatkoztatások, nem mindig fedik a valóságot! Az egész szervezet inkább gazdasági társulás, mint érdekvédelem.

V. Gyula # 2012.11.23. 08:30

Kedves fórumozók!

Olyan problémánk lenne, hogy nagy felújítás folyik a társasházunkban, aminek a végére érünk lassan. Az intézőbizottság elnöke több hónapja beteg, és 2 hete már intenzív osztályon ápolják (nem látogatható).
Hogyan tud ilyenkor ő közgyűlést összehívni? (esetleg én, mint intézőbizottsági tag, összehívhatok közgyűlést ilyen esetben?)

Mi a helyzet akkor, ha ne adj Isten az intézőbizottság elnöke elhalálozna. Akkor hogyan lehetne közgyűlést összehívni?

Válaszokat köszönöm!

V.Gyula

Kovács_Béla_Sándor # 2012.11.23. 06:13

Az szmsz és esetleg közgyűlési határozat is igen. De a felszólító levél semmiképpen.

MajorDomus # 2012.11.22. 22:55

az SZMSZ és a közgyülés nem állapithat meg magasabb kamatot,
mint a törvényben meghatározott.

Kovács_Béla_Sándor # 2012.11.22. 19:15

Badarság.

Kovács_Béla_Sándor # 2012.11.22. 19:15

sőt ha a felszólító levélben határozzák meg a magasabb késedelmi kamatot, akkor azt fogják megítélni.

ÜTK # 2012.11.22. 19:11

A 301/A§ a gazdálkodó szervezetekről szól, ahol a jegybanki alapkamat+7% a késedelmi kamat.

ÜTK # 2012.11.22. 19:10

PTK 301§ (1)Pénztartozás esetében - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - a kötelezett a késedelembe esés időpontjától kezdve akkor is köteles a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatot fizetni, ha a tartozás egyébként kamatmentes. A kamatfizetési kötelezettség akkor is beáll, ha a kötelezett késedelmét kimenti.
(3)Ha a jogosultnak a késedelembe esés időpontjáig kamat jogszabály vagy szerződés alapján jár, a kötelezett a késedelembe esés időpontjától e kamaton felül - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamat egyharmadával megegyező mértékű kamatot, de összességében legalább az (1) bekezdésben meghatározott kamatot köteles megfizetni. A magánszemélyek egymás közötti viszonyában kikötött késedelmi kamat - ha jogszabály másként nem rendelkezik - a jegybanki alapkamat 24 százalékponttal növelt mértékét meghaladó részében semmis.