Társasházak jogásza!


MajorDomus # 2013.01.03. 22:16

A Gt. 30. §-ának (5) bekezdése német mintára új jogintézményként szabályozza a felmentvényt,
amely annak ellenére, hogy a korábbi két társasági törvény nem szólt róla, a gyakorlatban
korábban is alkalmazott jogintézmény volt. * A felmentvény lényegében egy igazolás a vezető
tisztségviselő számára arról, hogy tevékenységét törvényesen és a társaság érdekeinek
megfelelően folytatta. A felmentvény jelentősége az, hogy garanciát jelent a vezető
tisztségviselő számára, hogy ugyanazon tényállás alapján, mint ami alapján a felmentvényt
megkapta, nem lehet őt felelősségre vonni. A felmentvény alkalmazására csak akkor kerülhet
sor, ha a létesítő okirat tartalmazza ezt a lehetőséget.

a fentiek vonatkoznak a közös képviselőre is,azzal a megszoritással,hogy megadása
nem jelenti a későbbi igényérvényesitésről történő lemondást.

2./ önmagában semmilyen következménye nincs,de szakmailag magára valamit adó képviselő ilyenkor azonnal lemond.

velem ez kétszer fordult elő,mindkét esetben azonnal kirugtam a házat.

3./
az elutasitásnak akkor van jelentősége,ha a közgyűlés szankciokat alkalmaz, új elszámolás benyujtására kötelezi a képviselőt, vagy büntetést szab ki, pld. fizetéscsökkentés vagy több hónapi dijmegvonás.

babos # 2013.01.03. 17:38

Üdv Mindenkinek, és BUÉK!

Ismét egy fontos dolog, amire a törvényben nem igazán találok értelmezhető leírást. A közgyűlés nem fogadja el az éves belszámolót, és a következő évi tervezetet azaz a kk. nem kapja meg a felmentvényt. De mi a felmentvény, és az elutasításnak mi a következménye?!

Mufurc_nagyon # 2013.01.03. 07:09

Kedves Edit22!

A fűnyíró szabályozás is egy változat.
Ez természetesen az ütk. szervezetnek előnyös.
Nem kell minden társasházat egyénileg kezelni.
Ami a kezelőnek előnyös az nem "biztos", hogy a th előnyére válik.

Összefoglalva.
A th. műszaki felszereltsége (kora) a tulajdonosok összetétele (külsős belsős aránya) határozza meg a követendő utat.

Az hogy az ütk.nak mi az előnyösebb, nem lehet a döntést legjobban befolyásoló "érv";-)
Igaz nem kell az egyes költség csoportot egyenként megvizsgálni, megtárgyalni. Az ütk.-nak nem kell dolgozni vele;-)


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

MajorDomus # 2013.01.02. 20:43

Edit

nem olyan sulyu a dolog hogy sokat kellene rajta töprengeni.

nálam mindenhol a lakások közös költségének a felét fizetik a garázsok,és 25 %- ot a terem beállok és parkolok és pont.

én irtam az összes ház SZMSZ -ét ,mindenhol igy készült,amít késöbb
vettem át igy van a költségvetésekben.

Mufurc_nagyon # 2013.01.02. 19:39

Kedves Edit22!

A legbiztosabb a pénzügyi szemléleten alapuló módszer.

Az egyes költségeknél (költségnemeknél) meg kell határozni, hogy a gk. beálló és a lakóingatlan hogyan "részesedik" belőle.

pld .

  • a szemét szállításból pld 4%, ha van egykét külsős gk.
  • a világításból 60% (sok fénycső)
  • lépcsőház takarítás 0%
  • képviseleti díj 10%

...
...
és így tovább.

Persze van olyan helyzet is, hogy azt mondják >a fajlagos lakóingatlani közös költség 50%-a legyen a gk. beállók fajlagos költsége<.

Ahol nincs külsős gk. beállós és alacsony a gk. tároló gépesítettsége, evvel a témával nem érdemes foglalkozni.


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

ÜTK # 2013.01.02. 18:04

Kedves Edit, ez sok dolog függvénye lehet.
Fűtés van-e, és milyen? A villanyt honnan veszik, közvetlenül az épület alatt található, tehát van közös épület szerkezet a házzal, közös tulajdonú közmű található-e benne? Van-e pld csak a garázsok által használt automata kapu, vagy csak kapu, út, stb.

Ezeket ezek függvényében szokták megállapítani, nincs rá általános szabály.
Nekem van ahol a lakással azonos közös költséget fizetnek nm-enként, van ahol csak bizonyos költségekhez járulnak hozzá nm-enként; pld. takarítás, bank költségek, egyéb karbantartás, ha van villanyórája, akkor a villanyhoz nem, ha nincs akkor ahhoz is nm-enként stb. Felújítási alap van ahol teljes, van ahol csak a mindenkori 25%-a. Ez is a ház sajátosságából adódhat. Van ahol különálló garázsok vannak, de közös homlokzat, tető alatt, ez megint más, és megint más, ha csak a ház alatt van...stb.

ÜTK # 2012.12.19. 05:46

Annyi van neki sajnos....:)
Ha itt olvasnám, el sem hinném, hogy ilyen korlátolt kollégáim is vannak :))) Persze van neki hozzá, egy éhenkórász ügyvédje, már közgyűlést is csak vele tart az idióta.

Na mindegy...ami engem érint, azt már megnyertem, 125.000 Ft ra, sikerült neki 70.000 Ft költséget generálni.

MajorDomus # 2012.12.18. 20:32

Ütk

ha annyi esze van,hogy 4-500.000 Ft értékü ügyben közgyűlési felhatalmazás nélkül indit pert,akkor meg is érdemli.

Mufurc_nagyon # 2012.12.18. 11:09

Kedves ÜTK!

Amennyiben a közgyűlés úgy dönt egyszerű többséggel, hogy indítani akar, igen.

Pereskedhet önmagával;-)

De gondolom előbb leváltják.


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

ÜTK # 2012.12.18. 09:14

Köszi:) És ha elbukja, ezzel mondjuk okoz 4-500.000 Ft kárt a th-nak, akkor mi van? Indíthat a th kártérítési pert a kk ellen?

Kovács_Béla_Sándor # 2012.12.18. 06:13

Bár engem nem kérdeztél, de: igen.

ÜTK # 2012.12.18. 05:37

Kollégák! Ti hogy értelmezitek azt a részét a th tv-nek, hogy a közös képviselőnek perbeli felhatalmazása van?
Minden perben? Vagy csak a fiz.meghagy perré alakulásában? Önállóan, kgy határozat nélkül indíthat peres eljárást, ha SZMSZ ben nincs szabályozva?

Vagy pld. korábban érvényes szerződés szerinti fizetési kötelezettség nem teljesülése esetén, ellentmondhat a fizetési meghagyásnak közgy. határozat nélkül?

MajorDomus # 2012.12.17. 20:20

ropora

elsősorban be kel jelentenie a hibát a közös képviselőnek.
a képviselő a leghatékonyabb megoldás figyelembevételével ( felújítás vagy kijavitás) tesz további lépéseket a bekerülési költségektől függően.
ha sima javitással orvosolható a probléma,s az SZMSZ szerint belefér a kifizetői jogkörébe( ez általában 100.000 ft) akkor megrendeli a munkát. ha csak felujitással oldható meg,akkor a közgyűlés elé terjeszti,miután felvette a költségvetésbe.
ha ugy végezteti a tulaj a munkát,hogy sem a képviselő sem a közgyűlés nem tud róla,akkor csak közgyűlési jóváhagyással vagy birósági per után juthat hozzá a pénzéhez.

ragyasdezso # 2012.12.17. 12:10

ropora

Elsőnek a közös képviselőnek kell a tudomására hozni, és az értékhatártól függően vagy Ő vagy a közgyűlés határoz a munkák elvégzéséről. Anélkül, hogy ezt megtenné, a saját költségén megcsináltathatja, de nem biztos, hogy visszakapja.
(Szóval nem kell mufurcra hallgatni!)

akbp

ha mindketten tulajdonosok, nem jogsértő.

Mufurc_nagyon # 2012.12.17. 11:35

Kedves akbp!

Amennyiben a megválasztó közgyűlés határozata érvényes, akkor működésük jogkövető.

Gondolom összeférhetetlenségre gondolt.
Amennyiben működésük kifogás alá esik bármikor leválthatók az intéző bizottság tagjai;-)

Kedves jana12!

A közös terület használatára mind ketten jogosultak a másik zavarása nélkül.
A gépkocsi tárolása ellen birtokvédelemre hivatkozva a terület jegyzője dönt elsősorban.
Utána mehet a bírósági per (kedvezőtlen döntés vagy elutasítás esetén)

Kedves ropora!

A javításokat önállóan elvégeztetheti a saját és a "közösségi" tulajdonon.
Számlát is benyújthatja.
De hogy ki fog fizetni és mikor?
Önnek kell bizonyítani per esetén az okozati összefüggést, a karbantartás elmulasztását és a kárelhárítás ellenértékének jogosságát.

Per a kár 6%- a illeték, tulajdoni lap 6600, ügyvéd 50000+ részvételi díj, igazságügyi szakértő 200 eFt.
Talán nem hagytam ki semmit.


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

akbp # 2012.12.16. 22:35

Tisztelt Ügyvédek!
A társasházunkban 3 tagú intézőbizottság működik, amelyben az egyik tag egy anya, a másik tag a felnőtt fia (a ház külön-külön lakásaiban laknak). Meg szeretném kérdezni, hogy jogilag elfogadható-e ez a tagi összetétel? Válaszukat előre is megköszönöm!

jana12 # 2012.12.16. 12:56

Tisztelt Jogász! Kétlakásos-külön-külön utcai bejárattal rendelkező társasház tulajdonos vagyok. A két lakás közöstulajdonú telken van. A telket egy egyszerú keritéssel választottuk el egymástól. A társasház másik tulajdonosa eladta a lakását,és ujj tulajdonosa lett. Telekvitába keveredtem vele ugyanis ő olyan célra akarja használni az előkertet, ami engem zavar. Kocsival beáll az előkertbe az én szobám ablaka alá! Nemrég felmérettem az elkeritett telkemet,és kiszámolták nekem a tulajdoni hányadom arányában mennyi is illet meg engem 104-négyzetméterrel használok kevesebbet,mint amennyi megilletne!Kérdésem? Van-e mód a kerités ujrarendezésére,korrigálására? Ugyanis a szomszéd hallani sem akar róla. Azt mondja hogy ő ebben az állapotában vette meg. Most ő 104 négyzetméterrel többet használ,pont a vitatott területen. Jegyzőhöz? vagy bíróságra mehetek?Van-e keresni valóm?

ropora # 2012.12.15. 10:05

Tisztelt Társasházi jogász!

Társasházban az egyik lakásban több káresemény (beázás, penészedés) történt. A biztosító azzal az indokkal utasította el a kárigényeket, hogy azok a ház szerkezeti hibáira vezethetők vissza. A lakó elvégeztetta a javításokat, viszont a károk megtérítését a társasháztól követeli, mondván szerkezeti hibákért a társasháznak kell jót állnia. Igaza van, ez valóban a társasház költsége? Ha igen, a társasház engedélye és tudta nélkül elvégeztetheti a javításokat (értékhatártól függetlenül) és mindenféle engedély (szavazás) nélkül benyújthatja a számlát?
Előre is köszönöm segítségét.

MajorDomus # 2012.12.14. 22:40

nem könnyü döntés.

ÜTK # 2012.12.14. 19:03

Ma már nagyon spéci hangszigetelő anyagokat lehet kapni, és egy gyerek szoba nem lesz egy ökör ára. Ez a praktikus megoldás.
A mazochista megoldás, ha hivataltól hivatalig szaladgálsz, feljelentesz panaszkodsz, miközben egy életre szóló haragost szerzel a szomszéd személyében.

MajorDomus # 2012.12.14. 18:26

hacsak nem. 20 m2- es a lakásod,délután lehet altatni egy másik szobában is a gyereket,mert délután 2-4 között még igencsak lehet zajongani,de este 11 és reggel 6- kor az nagyon durva.

tetszik vagy sem de fel kell vállalnod a konfliktust,

a helyi önkormányzathoz kell fordulnod,a Jegyzőtől kérj birtokvédelmet.
az igazgatási Osztály szabsértési csoportja tárgyalást tart,ha folytatja korlátlanul ismételhető birságokkal téríti jobb belátásra.

blacky # 2012.12.14. 13:57

Tisztelt Társasházi jogász!
Sorházban lakunk ,amelyek ugyan külön helyrajzim számon vannak jegyezve, de szomszédomtól mégis csak egy 6-os fal választ el, az nem is lenne gond hogy néha hangosak , és zenész család révén hol gitár, hol hegedű muzsika hallatszik át ..a problémám azzal van hogy az ő pincéjük szinte a mi gyerekszobánk alatt van ahol a szomszédnak a kazánja és egyben a favágó helyisége, még ezzel se lenne gond ha a három év alatt a folyamatos megbeszéléseinkre magasan fütyülve nem este 11-kor, hajnali 6-kor és nem du kettő körül vágna fát amikor a kisgyermekem alszik.Ez a favágás olyan hanghatással jár a 6-os falon keresztül hogy ilyenkor szinte beleremeg az egész fal, és annyira hallani mintha csak a szomszéd szobában vágnák a fát a gyerekem feje mellett! Három éve próbálom szépen kérni őket hogy ha lehet este 10 -től reggel 7 ig, és du 2-4 ig ne folytassanak se hangszeres , sem favágási tevékenységet hogy mi, és főleg a kisgyerek tudjon pihenni olyan mintha a falnak beszélnék! Mit tanácsol, milyen lehetőségeim vannak arra hogy befejezze a nyugalmat folyamatosan megzavaró tevékenységeit? Feljelentsem? milyen jogcímen? Mire hivatkozzak és főleg milyen szervnek tegyem meg a feljelentést??? Teljesen tanácstalan vagyok ,viszont a 3 évnyi folyamatos könyörgés miatt már eléggé elszánt arra hogy amennyiben lehetséges jogi útra tereljem a dolgot, mert a folyamatos ilyen olyan lármában ,amikor már a saját hangom se hallom a saját házamban ,élés lassan felörli az idegeimet!! Előre is köszönöm megtisztelő válaszát!

blacky # 2012.12.14. 13:57

Tisztelt Társasházi jogász!
Sorházban lakunk ,amelyek ugyan külön helyrajzim számon vannak jegyezve, de szomszédomtól mégis csak egy 6-os fal választ el, az nem is lenne gond hogy néha hangosak , és zenész család révén hol gitár, hol hegedű muzsika hallatszik át ..a problémám azzal van hogy az ő pincéjük szinte a mi gyerekszobánk alatt van ahol a szomszédnak a kazánja és egyben a favágó helyisége, még ezzel se lenne gond ha a három év alatt a folyamatos megbeszéléseinkre magasan fütyülve nem este 11-kor, hajnali 6-kor és nem du kettő körül vágna fát amikor a kisgyermekem alszik.Ez a favágás olyan hanghatással jár a 6-os falon keresztül hogy ilyenkor szinte beleremeg az egész fal, és annyira hallani mintha csak a szomszéd szobában vágnák a fát a gyerekem feje mellett! Három éve próbálom szépen kérni őket hogy ha lehet este 10 -től reggel 7 ig, és du 2-4 ig ne folytassanak se hangszeres , sem favágási tevékenységet hogy mi, és főleg a kisgyerek tudjon pihenni olyan mintha a falnak beszélnék! Mit tanácsol, milyen lehetőségeim vannak arra hogy befejezze a nyugalmat folyamatosan megzavaró tevékenységeit? Feljelentsem? milyen jogcímen? Mire hivatkozzak és főleg milyen szervnek tegyem meg a feljelentést??? Teljesen tanácstalan vagyok ,viszont a 3 évnyi folyamatos könyörgés miatt már eléggé elszánt arra hogy amennyiben lehetséges jogi útra tereljem a dolgot, mert a folyamatos ilyen olyan lármában ,amikor már a saját hangom se hallom a saját házamban ,élés lassan felörli az idegeimet!! Előre is köszönöm megtisztelő válaszát!

hóanyó # 2012.12.04. 15:47

Üdv!
Nem tudom odaért amit írtam?:)

MajorDomus # 2012.12.03. 23:14

fogadd el.

,,erősebb kutya......,( ballag el a csonttal),