Társasházak jogásza!


Szomorú örökös # 2022.05.15. 03:24

papus1212

Te viszont nem vagy tisztában milyen engedélyek kellenek az egyéni vállalkozáshoz.

Augusztusban fogom épp a 20. évemet tölteni, mint vállalkozó. Mesélj még! :-)

Ennyit az engedély nélkül, melyet a BTK is büntet, és úgy hívják engedély nélküli tevékenység.

Idézd már ide a BTK azon részét, amely szerint - és szerinted is - ez bíróság által is büntetendő cselekmény!

A fiktív.....ha valamit nem végzett el......akkor azt nem számlázhatja le.

Kaptatok egy árajánlatot - azt mindenképp látnotok kellett, amikor a közös képviselő előterjesztette a lakógyűlésen - ami alapján elfogadtátok a munkát, illetve rá a vállalkozót. Halkan megjegyzem én is az árajánlataimat előzetes felmérés alapján végzem, majd utána szigorúan az árajánlat végösszege alapján számlázok, ritka az a pillanat, mikor eltérek tőle. Ezek után szerződéskötésre került sor a társasház részéről a közös képviselő, másrészről pedig a vállalkozó aláírásával. Ennek a munkának a későbbi felügyelete, ellenőrzése a közös képviselő dolga lett volna, ahogy azt Majordomus is írta. Ti egyedül a közös képviselőt kérhetitek számon, nem támadhatja egyenként minden egyes lakó a vállalkozót, mert akkor joggal állhat fel a vállalkozó és hagyhatja ott a házat, mondván „csinálja meg nektek a f....szom a munkát”!

Megjegyzem, én már csináltam ilyet, amikor egy újgazdag nercbundás ribanc elkezdett nekem meló közben beszólogatni. Ott lett elegem és félbehagytam, majd ezt a közös képviselőnek is elmondtam, amit ő teljesen megértett. Ők később megfogadtak egy másik szakembert, aki kétszer annyiért meg is csinálta. Így jártak. Nyilván ez egy kisebb volumenű munka volt.

Nagy valószínűséggel hibázott a közös képviselő, ezért megtehetitek, hogy leváltjátok, de azt is csak szabályosan, mert ha megtámadja a bíróságon a döntéseteket és nyer, akkor az drága mulatság lesz a háznak.

A törvényességi felügyelet nem működik, mert gazdasági eseménybe nem avatkozik bele.

Mint írtam: JEGYZŐ!!!

Szomorú örökös # 2022.05.15. 03:24

papus1212

Te viszont nem vagy tisztában milyen engedélyek kellenek az egyéni vállalkozáshoz.

Augusztusban fogom épp a 20. évemet tölteni, mint vállalkozó. Mesélj még! :-)

Ennyit az engedély nélkül, melyet a BTK is büntet, és úgy hívják engedély nélküli tevékenység.

Idézd már ide a BTK azon részét, amely szerint - és szerinted is - ez bíróság által is büntetendő cselekmény!

A fiktív.....ha valamit nem végzett el......akkor azt nem számlázhatja le.

Kaptatok egy árajánlatot - azt mindenképp látnotok kellett, amikor a közös képviselő előterjesztette a lakógyűlésen - ami alapján elfogadtátok a munkát, illetve rá a vállalkozót. Halkan megjegyzem én is az árajánlataimat előzetes felmérés alapján végzem, majd utána szigorúan az árajánlat végösszege alapján számlázok, ritka az a pillanat, mikor eltérek tőle. Ezek után szerződéskötésre került sor a társasház részéről a közös képviselő, másrészről pedig a vállalkozó aláírásával. Ennek a munkának a későbbi felügyelete, ellenőrzése a közös képviselő dolga lett volna, ahogy azt Majordomus is írta. Ti egyedül a közös képviselőt kérhetitek számon, nem támadhatja egyenként minden egyes lakó a vállalkozót, mert akkor joggal állhat fel a vállalkozó és hagyhatja ott a házat, mondván „csinálja meg nektek a f....szom a munkát”!

Megjegyzem, én már csináltam ilyet, amikor egy újgazdag nercbundás ribanc elkezdett nekem meló közben beszólogatni. Ott lett elegem és félbehagytam, majd ezt a közös képviselőnek is elmondtam, amit ő teljesen megértett. Ők később megfogadtak egy másik szakembert, aki kétszer annyiért meg is csinálta. Így jártak. Nyilván ez egy kisebb volumenű munka volt.

Nagy valószínűséggel hibázott a közös képviselő, ezért megtehetitek, hogy leváltjátok, de azt is csak szabályosan, mert ha megtámadja a bíróságon a döntéseteket és nyer, akkor az drága mulatság lesz a háznak.

A törvényességi felügyelet nem működik, mert gazdasági eseménybe nem avatkozik bele.

Mint írtam: JEGYZŐ!!!

papus1212 # 2022.05.15. 09:29

Szomorú örökös
Nagyon okosnak hiszed magad?
Te szerinted a hibás teljesítést ki kell fizetni. Veled se dolgoztatnék, mert eszerint ha szar munkát végzel, Te akkor is követelnéd a pénzt. Te a poshadt almát is kifizeted, bravó. Véleményem szerint nagyon kevés az a 20 év, sokat kell még tanulnod, hogy megértsd mi a tisztességes és becsületes munka.

És ha figyelmesen elolvastad volna (de azt minek, vagy diszlexiás vagy?) nem mint lakó, hanem mint SZVB tettem fel a kérdést, ellenőrzési és aláírási joggal. Bár lehet hogy ez Neked semmit sem mond.

BTK
Csalás
373. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz, csalást követ el.

.

Majordomus # 2022.05.15. 11:38

Megint félrebeszélsz.
Itt nem történt csalás.
.
Egy kontár vállalkozót bízott meg a közös képviselő aki hibás teljesitést végzett gyenge minőségben.

.
Sajnálatos lenne ha kiderül hogy saját anyagi érdekében,hiszen rengeteg tetős cég van a piacon.
.
Ha a közgyűlés megszavazta a munkát és a pénzt is biztositotta hozzá, akkor a képviselőnek súlyos felelőssége van abban hogy leinformálja a céget,referenciamunkák megnézése.stb.
Engem is hívogatnak a kollégák,hogy XY milyen munkát végzett,mennyi volt az ajánlat stb. Segítünk egymásnak.
.
A múlt héten volt közgyűlés egy tetőfelújitásról(is).
Megszavazták.
Na ekkor emlékeztettem őket hogy ugyanazt a céget bízom meg aki 16 évvel ezelőtt szigetelte.
Akkor vita volt hogy a garancia lejáratakor már lehet meg sem lesz a cég stb.
Most elmondtam megint hogy olyan céget bízok meg aki 10 éve is a pályán volt meg 10 év múlva is a pályán lesz.
.
Mivel a második tetőt készíti a háznak ezért 10 helyett 12 év garanciát vállalt a munkára.
.
Na ezt magyarázd el a "kollégának".

Majordomus # 2022.05.15. 11:41

A közgyűlés határoz:

  1. a közös képviselő (az intézőbizottság elnöke, tagja), illetőleg a számvizsgáló bizottság elnöke, tagja (az ellenőrzési feladatot ellátó tulajdonostárs) ellen kártérítési per indításáról, illetőleg büntetőfeljelentés megtételéről;
Szomorú örökös # 2022.05.15. 20:35

papus1212

'Te szerinted a hibás teljesítést ki kell fizetni.

Hol is írtam én ilyet? Azt írtam, hogy nem a rendőrség meg a NAV fog eljárni a ti ügyetekben, hanem a jegyző.
A közös képviselőt előbb számon kérni, utána meg el kell onnan zavarni, de azt is csakis szabályosan lehet.

Veled se dolgoztatnék, mert eszerint ha szar munkát végzel

Nem baj, egy f...sz ügyféllel kevesebbel találkozom, szerencsére nincs sok belőletek a szakmámban.
Egyébként azért nem gondolsz bele, hogy az a 20 év csak úgy, önerőből mégis csak 20 év...és bizony nem véletlenül.

Véleményem szerint nagyon kevés az a 20 év, sokat kell még tanulnod, hogy megértsd mi a tisztességes és becsületes munka.

Komolyan ezt a mondatot megkönnyeztem, de tényleg! :-D :-D :-D

És ha figyelmesen elolvastad volna (de azt minek, vagy diszlexiás vagy?)

No ez volt viszont a díjnyertes mondatod a nap folyamán! :-)

De ha nem haragszol, inkább nem szeretnék lesüllyedni a továbbiakban a te értelmi szintedre, mert az nekem túl mélyen van. További kellemes fröcsögést! Ja, és sértegesd azt otthon, akire most gondoltam! :-)

Majordomus # 2022.05.15. 20:44

Vigyétek közgyűlés elé.
A képviselőt mindenképpen felelősségre kell vonni.

Szomorú örökös # 2022.05.15. 21:19

Majordomus

A képviselőt mindenképpen felelősségre kell vonni.

Kb. ezt a fenti mondtatot értette meg szerintem, többet nem.
Ő eldöntötte, hogy rendőrség, NAV, kamara, stb.
Szerintem hagyjuk! Ne akadályozzuk meg, hogy hülyét csináljon magából. :-D

drbjozsef # 2022.05.16. 04:42

papus1212,

Hát tegyetek feljelentést csalás ellen, ha gondoljátok - borítékolom, hogy elutasítják, mint a pinty.
A csalás tényállásának olyan elemei is vannak, ami itt nem valósult meg, vagy, legalábbis, nem bizonyítható.
Pont ugyanazt fogja mondani a rendőrség is, mint a jegyző : ez egy polgári jogi vita egy szerződésről és annak teljesüléséről.
De próbáljátok meg.

Karkera # 2022.05.16. 08:16

Lehet, hogy triviális a kérdés. Az világos, hogy határozatot csak napirendi pontban lehet hozni. Viszont lehet egy napirendi pontban több határozatot is hozni? Nyilván a határozatok mind a napirendi pontra vonatkoznak.

A törvény kizárja ezt?
A közgyűlés határozatának - szó szerint - tartalmaznia kell a napirendi pont tárgyát, a megszavazott döntést, továbbá a teljesítés érdekében megszavazott feltételek esetén a határozat végrehajtásának módját, illetőleg feltételeit.

papus1212 # 2022.05.16. 08:53

Majordomus és a többiek

Gondoljatok csak bele a folyamatba!
Tudom, le kell váltani a közös képviselőt. Ezzel nincs is gond. És ez mit old meg. Ez időigényes. Az új képviselő segítségével, pert indítunk a trükkel leemelt pénz visszaszerzésére. A bírósági gyakorlat azonban azt mutatja, a képviselők által leemelt pénzeket nagyon nehéz visszaszerezni. Amit egyszer elloptak, arra keresztet vethetünk.

Ezért akarom az FMH-t elkerülni, mert védekezési, ellentmondás lehetősége nélkül, jogorvoslat nélkül, kifosztanak.

Ezért nem tartom jónak, hogy a törvényességi felügyelet, nem avatkozik bele a gazdasági ügyekbe. És mi tulajdonosok, csak nézhetjük tehetetlenül, hogy kifosztanak. Ha ez nem társasház lenne, hanem családiház, akkor mint tulajdonos, kontár munka esetén simán vihetem bíróságra az ügyet, és ott lerendezni. Nem utólag visszakövetelni, hanem ha igazam van, kisem fizetni.
Tehát vannak lehetőségeim, a vita elrendezésére, jogi úton.
Így viszont, mint társasház, mint SZVB ellenőrzési, aláírási joggal, SZMSZ szerint és THT tv. alapján, semmi jogom. Csak nézhetek, mint Boris a moziban, hogy kirabolnak.
Ezért gondolom a hatósági feljelentést, mert az 1-2 héten belül a képviselő tudomására jut, és talán elgondolkodik hogy nem amit csinál, és talán visszalép. Tudomására hozzuk, hogy nem vagyunk balekok.

papus1212 # 2022.05.16. 09:06

Majordomus és a többiek

Kiegészítés az előbbi megjegyzéshez.

Tudom, le kell váltani a közös képviselőt. Ezzel nincs is gond. És ez mit old meg. Ez idő igényes. Az új képviselő segítségével, pert indítunk a trükkel leemelt pénz visszaszerzésére. A bírósági gyakorlat azonban azt mutatja, a képviselők által leemelt pénzeket nagyon nehéz visszaszerezni. Amit egyszer elloptak, arra keresztet vethetünk

Közgyűlés - tudom, lehet bármilyen határozatot hozni, de a képviselő le*ja, Természetesen le kell váltani, de ez idő, míg az új képviselő csatasorba áll, az FMH már le is zajlott. Azaz futhatunk a pénzünk után.

drbjozsef # 2022.05.16. 09:40

Karkera,

Nem triviális, inkább elméleti. Egy napirendi ponthoz kapcsolódó határozatba miért nincs belefoglalva minden vele kapcsolatos kérdés és intézkedés? Miért kellene több?

drbjozsef # 2022.05.16. 09:43

papus1212,

Így van. Jól látod.
A közös képviselő egy bizalmi állás, ellenőrizni is kell, de a rosszindulatára nem kell számítanod, ha nem a társasház érdekében dolgozik, nem tudsz GYORSAN tenni sokat.

Ezért gondolom a hatósági feljelentést, mert az 1-2 héten belül a képviselő tudomására jut, és talán elgondolkodik hogy nem amit csinál, és talán visszalép. Tudomására hozzuk, hogy nem vagyunk balekok.
Tedd ezt. Azt, hogy ne fosszanak ki az FMH-val, arra persze nem jó. Ha hajlandó szembe menni a házzal, nem látom be, hogy ettől olyan nagyon elgondolkodna, de te tudod, egy próbát megér. Csak nehogy hamis vád legyen a vége...

Szomorú örökös # 2022.05.16. 10:35

Csak nehogy hamis vád legyen a vége...

Pontosan!

papus1212 # 2022.05.16. 11:54

drbjozsegf

A kontár munkát helyszíni szakmai bejárással, és a kivitelezés során készült 150 db fényképpel, a túlszámlázás meg ugyancsak a fényképekkel (mi ill. mi nem készült el) és dokumentumokkal és szintén helyszínii ellenőrzéssel igazolható.
Azaz egyszerűen igazolható a szerződésben vállalt munka nem teljesült, miért lenne ez hamis vád?

Szomorú örökös # 2022.05.16. 12:23

papus1212

Még mindig nem érted! Oké, hogy ezt mind igazolni tudod, de ettől még ez nem bűncselekmény, nem a rendőrségre meg a NAV-ra tartozik.

Ha viszont az FMH megérkezik és a közös képviselő szándékosan nem mond ellent neki, majd végrehajtják, na az már bizonyíthatja, hogy a vállalkozó és a közös képviselő összejátszottak. Na akkor már lehet menni a yardra feljelentést tenni ellenük.

Egy a lényeg, ettől a képviselőtől gyorsan szabadulhatott meg törvényes keretek között!

papus1212 # 2022.05.16. 12:48

Szomorú örökös

Ez az első értelmes hozzászólásod, és adtál is ötletet, átgondolom. Csak jó ha az ember erőltet egy témát
  • Ha viszont az FMH megérkezik és a közös képviselő szándékosan nem mond ellent neki, majd végrehajtják, na az már bizonyíthatja, hogy a vállalkozó és a közös képviselő össze játszottak. Na akkor már lehet menni a yardra feljelentést tenni ellenük.

De akkor futhatunk a pénzünk után. Tehát a kérdés a következő: most vagy később legyen a feljelentés?
Továbbra sem írom alá a számlát, mint második aláíró az biztos, és kezdeményezzük a leváltást.
A feljelentésen még gondolkozom: most vagy várjak?

Majordomus # 2022.05.16. 16:37

Papus
Ebben ne reménykedj.
Ellent fog mondani,perré fog alakulni,s felperesként téged terhel a bizonyitási teher.

Na.

1. Ki inditja a Fizetési Meghagyást?
A társasház biztos nem,
mert azt csak a képviselő indithatja el
Saját maga ellen? Vicces.
Te mint magánszemély?
Nonszensz.
2? Leirtad hogy mindenki lop csal hazudik. Kontár a kivitelező,rossz a kivitelezés stb.
De. Nem irtad le mi a gond?
Azóta számtalanszor járt nálatok a világ legjobb műszaki ellenőre(az eső).
Beázik a tető?Áznak a lakások? Sok százezres a beázási kár?
Miben nyilvánul meg a kontár munka???
A bíróságon ezeket mind bizonyitani kell!
Megteheted a feljelentést,de semmit nem érsz el vele.
.
Értsd már meg: ez nem bűnügy,sima károkozás,de csak akkor ha bizonyitani tudod.
.
A kivitelező lehet akár nyugdíjas szövőnő is ha a cígében alkalmaz 3 profit akik szakképzett szigetelők.
.
Téged nehéz meggyőzni,
ezért meg sem kisérlem.
3.a megoldás:
A kifizetés előtt összehívni a közgyűlést,
napirendi pont: (nem,nem a képviselő leváltása)igazságügyi műszaki szakértő felkérése a tető kivitelézésének felülvizsgálatára,az ehhez szükséges 300 ezer ft jóváhagyása.
Ha a szakvélemény igazolja a gyanút,akkor lehet a kivitelezővel tárgyalni az értékcsökkentett munka kifizetéséről. És nem a kifizetés megtagadásáról!
.
4. A kivitelezésről (hacsak nem teljesen hülye vagy amatőr a képviselő) akkor van egy vállalkozási szerződés.
Ezt neked,mint számvizsgálónak látnod kellett!.
Mi van benne?
Miben tér el a kivitelezés a gyakorlatban?
4. A bíróságon súlyos kérdéseket fogtok kapni.
Van esély rá hogy sokba fog kerülni a háznak..
.
Mi a gond a tetővel?

Szomorú örökös # 2022.05.16. 16:44

papus1212

Ez az első értelmes hozzászólásod

Én kezdettől fogva értelmesen írtam neked, csak nem jutott el odáig, hogy meg is értsd.
Cserébe elkezdtél sértegetni, amire egyáltalán nem adtam okot.

De akkor futhatunk a pénzünk után. Tehát a kérdés a következő: most vagy később legyen a feljelentés?

Látod még mindig nem érted! Amíg nem történik bűncselekmény, addig hiába mégy a rendőrségre.
Inkább én egy ajánlott tértivevényes levélben jelezném a közös képviselőnek, hogy tudjátok mire készül és ne próbálja meg, mert akkor rendőrségi üggyé alakul a történet, feljelentés lesz belőle. Aztán ha ez nem elég neki, akkor csak tegye bátran és az nektek lesz bőségesen elég bizonyíték. És ha valóban feljelentést akartok ellene tenni, akkor ezt végig meg kell várnotok, más lehetőség nincs rá, hogy szabályos feljelentés legyen belőle, minden más esetben el fognak hajtani a rendőrségen.

Továbbra sem írom alá a számlát, mint második aláíró az biztos, és kezdeményezzük a leváltást.

Te, mint SZVB tag, ezt teljesen jogosan megteheted. A lényeg, hogy egységes döntéssel hozzátok meg ezt.
És mint írtam, csakis szabályosan lehet őt leváltani, mert különben perre fogja vinni a házzal szemben, amit akár meg is nyerhet.

Majordomus # 2022.05.16. 16:46

Hááát,necces.
Olvasd el mit irtam előbb.

Szomorú örökös # 2022.05.16. 16:47

Majordomus

Ki inditja a Fizetési Meghagyást? A társasház biztos nem, mert azt csak a képviselő indithatja el

Szerintem a kérdező azt írta, hogy a kivitelező fogja elindítani, aminek aztán a közös képviselő nem fog ellentmondani, hogy végrehajthatóvá váljon és akkor leemelik simán a társasház számlájáról. No erre írtam én, hogy ha ez megtörténik, akkor már felmerül a bűncselekmény gyanúja, miszerint a közös képviselő és a vállalkozó összejátszanak.

Majordomus # 2022.05.16. 17:09

Jogos. Félreolvastam.
.
Ellent kell mondani,akkor perré alakul,akár a perben is lehet kérni a szakértő kirendelését..
.
Ha a képviselő eltitkolja a FMH beérkeztét,az már a megbízó megtévesztése kategória. Az már az ő felelőssége amit számon lehet kérni rajta.

Majordomus # 2022.05.16. 17:11

Egyébként a végrehajtás október előtt nem várható..
Fmh,jogerő,ellentmondás,per,közben itélkezési szünet, addig van rengeteg idő.

Ismét kérdezem: mi a gond a tetővel?

Szomorú örökös # 2022.05.16. 17:12

Majordomus

Ha a képviselő eltitkolja a FMH beérkeztét,az már a megbízó megtévesztése kategória.
Az már az ő felelőssége amit számon lehet kérni rajta.

Ehhez viszont tudni kell, hogy FMH érkezett a társasház ellen.
Szerinted ezt a SZVB tagjai honnan fogják tudni? :-O