Emellett a kérdőív rákérdez arra, hogy az emberek szerint az állam korlátozza-e a közműcégek extraprofit-szerzését
Amennyiben azt a szolgáltató a fórumozók által elmondott, jogilag megalapozatlan módon teszi,(pl. bizonyíték hiánya, fogyasztók megtévesztése,megvezetése, hiányos tájékoztatás stb.) akkor mindenképpen.
A gázszolgáltatónál működő ellenőrzési csoport vezetőjének szóbeli tájékoztatása szerint a gázszerelők a kiadott belső utasítás értelmében kötelesek a legkisebb gyanú esetén szabálytalan gázvételezés tárgyú jegyzőkönyvet felvenni.
Amennyiben az ügyfél az abban foglaltakat vitatja, úgy esetlegesen, a körülményeket megvizsgálva az eljárástól -mitegy kegyet gyakorolva- eltekintenek.
Ha azonban a fogyasztó a jegyzőkönyvben foglaltakat nem, vagy nem kellő határozottsággal vitatja, úgy a szolgáltató kiszabja az Energiahival részére általa beterjesztett (azaz nem ügyfél, hanem szolgáltató barát) hatályos üzletszabályzat alapján az abban rögzített kötbért.
A szolgáltató az ügyvezetés tudtával,koncepcionálisan (a generális és garanciális jogelveket többnyire mellőzve) gyanúsít meg szinte mindenkit azzal a céllal, hogy elrettentse a fogyasztókat a szabálytalan gázvételezésnek még a gondolatától is.
Közigazgatási oldalról nézve a szolgáltató védve van, mivel
az üzletszabályzat az Ő érdekeit védi, így a közigszervek nem találnak rajta fogást,
a MEH és NFH folyamatosan hatásköri problémákkal küzd és tologatják egymásnak az ügyeket,
de a közigazgatási bíróság is kötve van, mivel köteles a szolgáltató egyoldalú üzletszabályzata alapján jog és nem igazságszolgáltatást végezni,
könnyű helyzetben van a szolgáltató, mert a közigszervek a hozzájuk forduló panaszosokat eleve fenntartással fogadják, hiszen a szolgáltató a szabálytalan gázvételezés tárgyú jegyzőkönyv felvételével a fogyasztó erkölcsi alapját eleve megingatta,
a közigszerv (különösem a megyei NFH) nem rendelkezik kellő szakértelemmel bíró kormánytisztviselővel, így pl. egy számlareklamáció esetén csupán csak a szolgáltató, mint ellenérdekű fél nyilatkozatára hagyatkozik és fogadja el a szolgáltató különben laikus számára követhetetlen elszámoló számláját, így aztán az eljárás csupán formális, alkalmatlan az eredeti cél elérésére.
Mindezekből következik: Napjainkban, kishazánkban a szolgáltató azt csinál amit akar....
bár valamit érezhetnek "fent" is, mert a nemzeti konzultációs kérdőívben az egyik kérdés a szolgáltatók visszaéléseire irányult.....
Jól látod itt valami nem stimmel. Normál ellenőrzésként jelentek meg nálunk és ketten jelen voltuk és egy percre sem hagytuk magára őket. Semmit nem vittek el még a csapot sem, csak annak egy csavarját!! És hogy az ügyfélszolgálat sem tud semmilyen vizsgálatról így tényleg kilóg a lóláb.
Méghogy fizetni? Arra semmi esélyük. Szemét brigád! Sokan lopják és erre minket akarnak levenni? Mit javasolsz várjunk? jeleztük panaszunkat múlt héten, most várjuk mi az alapja az 540 e Ft.nak.
A kérdésedre válaszolva: ha a szolgáltató "független" szakértő bevonását alkalmazza egy kétes ügynél, akkor erről a fogyasztót időben tájékoztatni kell és meg kill hívni erre az eljárásra!
De mit "szakértene" a Tigáz egy csavaron? Hogyan? Viszi a gázcsapot is? Még ilyet nem is hallottam! Ez bohózatba illő! Itt valami nem stimmel! Egyáltalán milyen céllal járt nálatok a Tigáz? Az egész eljárás nélkülöz minden Üzletszabályzatban leírt formulát!
Még az óracserére is - a lehetőség szerint - független, akár az utcáról behívott tanut kellene hívni, és soha egy percre se hagyj magára egy szerelőt sem, amíg ott vannak! Jó ötlet az egyik fórumozó javaslata, ti. mindig minden fogyasztási órát, kütyüt, mérőállást le kell fényképezned, mielőtt még csak ránéznének a szerkezetedre! Ne hagyd annyiban a dolgot és ne fizess egy petákot sem!
Milyen jegyzőkönyvet kellett volna elkérnünk? Nem alapból küldik, meg hogy engem terhel a díja ha terhelőt találnak benne stb? Egy csavarról készül szakértői vélemény? Nem ár, ezen még a tigáz ügyfélszolgálta is nevetett és közölte hogy nem talál semmilyen jegyzőkönyvet a rendszerben.
Szerintem is csak próbálkoznak. Tényleg mocsok banda.
Ezt a módszert nem ismerem, csak azt, hogy ilyen-olyan indokkal elviszik az órát és egy idő után behívatnak „független” szakértői vizsgálatra. Oda minden esetben el kell menni és semmit nem szabad elfogadni! Ezután kiküldenek egy csekkes levelet. Na, akkor jöttök ti! Levél a Magyar Energia Hivatalnak, (ha itt elutasítanak, Közigazgatási Bíróságon lehet megtámadni) Levél a Fogyasztóvédelemnek és persze levél a gázszolgáltató cégnek. Legalább egy esetben ügyvéd segítségét érdemes kérni, mégpedig akkor, amikor megfogalmazzátok ezeket a leveleket! A gázszolgáltató cég nem hatóság, a kötbér kiszabása miatt nem kell félni, a gázt – ha nincs fogyasztási tartozásotok – nem kapcsolhatja ki! Ha azzal vádol, hogy Ti buheráltátok a gázcsapot – és ezt Ti soha nem tettétek – miért fizetnétek? NEKIK KELL BEBIZONYÍTANI, HOGY FESZEGETTÉTEK, NEM NEKTEK, HOGY NEM PISZKÁLTATOK HOZZÁ! Érted a kettő közötti különbséget, ugye? Nem szabad tőlük megijedni, sajnos sokan ártatlanul, igazságtalanul azért fizetnek, mert tudat alatt félnek, hogy, jaj, mi lesz, ha nem? MI lenne, semmi!? Ha első perctől úgy léptek fel, hogy nem fizettek, ha kell bíróságra mentek,nem tudnak mit tenni, tudják, hogy ebből egyhamar nem lesz pénz. Próbálkoznak, sajnos sok esetben bejön nekik adolog. Van olyan fórumozó, aki még ügyvéd nélkül is pert nyert velük szemben, de ügyvéddel úgy tudom mindig a fogyasztó került ki győztesen. Én, ha nem kövttem el szabálytalanságot egy fillért sem fizetnék, sem egyszerre, sem részletekben! Látogass el erre a blogra, sok okos ötletet találsz a témával kapcsolatban. http://zugugyved.blog.hu/…an_vetelezes Sok szerencsét!
bigdady: Ne félj, csak próbálkoznak. Akkor lenne igazuk, ha a gázcsap le lett volna plombálva és sérült lenne a plomba. Csak próbálnak megijeszteni, hátha fizetsz. Mocsok banda ez...
Tigáz megjelent és órát rendben találta vizont a gázcsap 4 csavarjából az egyiket ami rozsdás is nem, azt mondta ezt megpróbálták kicsavarni és ezért bevizsgáltatja. Leszedni nem birta ezért feszegetni kezde, hisz be volt rohadva, hiszen kutya nem nyúlt hozzá. Jegyzőkönyvbbe beirattuk hogy feszegette. Következő ellenőrzésen kijöttek és azt mondták feszegettük az gázcsapot!!! Ezután 540 e Ft-os csekk. Nem hittünk a szemünknek. Betelefonáltunk mi történt és hogy mi az alapja a birságnak, de nem találtak sem jegyzőkönyvet sem szakértést semmit, legalábbis ezt mondták és mi sem kaptunk soha semmit. Írtuk egy panaszt. Azt hallottam ezekkel szemben neház nyerni, szerintetek? Még a végén mi leszünk "gázban"? Mit javasoltok, soha senki nem nyúlt a gázhoz. Lejárt tartozásiunk nincs, fizetünk ráadásul nem is keveset, nem hogy lopnánk... Mit gondoltok?
Arra szeretnék választ kapni, hogy kikapcsolhatja-e a gázszolgáltató a gázt, ha tartozás nincs - minden csekk befizetve - de kötbért rótt ki, szabálytalan vételezés miatt. Ha ezt a kötbért nem fizetem ki - ui. soha nem nyúltunk a gázórához - akkor is kikapcsolhatja a gázt? Olyan válaszra lenne szükségem, ahol ez feketén-fehéren le van írva. A gáztörvényben és a szolgáltató üzletszabályzatában nem egyértelmű ez a passzus. A férjem azt mondja csak akkor kötheti ki, ha bíróságon is bizonyítja a szolgáltató a szabálytalan vételezés tényét, ui. mi nem fogadtuk el a "független" szakértő véleményét. Kérem, aki ezt pontosan tudja, írja meg, nagyon fontos lenne a továbbiakban.
Előre is köszönöm!
Üdv: Bütyike
Bandi1980 gratulálok a szolgáltatóval szembeni elért eredményedhez!
Nekem is így jártak el. 10 év utáni rendes óracsere, karcolást találtak rajta, bedobozolták, szakértői vizsgálat. Mágnesezés megállapítva. 540 ezer+ szakértői díj. Levélváltás, reklamáltam, csökkentve 390 ezerre. Ekkor már Miskolcra Sz. J. úrhoz elérhetőséget kaptam. Elmentem hozzá és mint a kutyával úgy bántak, és el sem engedte mondani mit akarok csak hajtotta az álláspontját. Ezután ügyvédet kerestem aki irt egy levelet és közölte velük, hogy a megállapított óraeltérés (6% negatív mérést)utáni díjat hajlandóak vagyunk kifizetni ami kb 2000 Ft/évre jött ki, de többet nem és ha nem tudunk megegyezni akkor bírósági úton kívánjuk lezárni az ügyet. És erre jött a válasz, felülvizsgálták és törölték a kötbért és a szakértői díjat. Na akkor most ki sumálok? Nem kell beijedni tőlük, keményen ügyvéddel kell fellépni ha tudod, hogy nem csináltál semmit. Nem merik bíróságra vinni. Polgári peres úton viheti bíróságra ami évekig elhúzódhat. Ebbe nem mennek bele, akit meg tudnak vezetni és fizet az tiszta haszon nekik. Ha valakinek infó kell írjon szívesen segítek, ha tudok. panda0002@freemail.hu
Sziasztok Hát nem semmi ez a Tigáz ugyan ebben a cipöben járok 540 ezret vágtak rám kötbért.Én is irtam minden hova tigáz nem fikázot vissza irt fizessek mert ök jogosan kérik a pénzt én manipuláltam az órát egy bazi nagy mágnessel ehhez hozzá füzöm 2 éve kikapcsolták 2008-ban mivel az éves elszámolot nem tudtam kifizetni ami 116 ezer ft ez aztán biroságra került lett belöle 320 ezer de most ez év tavaszán ki fizetésre került ugyanis meg talált a végrehajtó letiltoták a fizetésböl de nem ez a lényeg .Ez év februárban itt voltak ellenörizni az órát jelzem nincs gázom .na én ezt az órát manipulálom ahol gáz se folyik át.mivel sérülést talált rajta ezért leszerelték az órát elvitték bevizsgálásra küldték a levelet mikor lesz és hogy részt vehetek rajta de mivel ugy voltam vele nekem tiszta a lelki ismeretem nem mentem el.és ekkor jött a levél hogy mi mit csináltunk az órával darabjaira szedték sehol nem találtak semmit de valami fólia pozitiv lett ami arra utal mágneseztem.kérdem én mit?a semmit? irtam minden hova most jelenleg az energiahivataltol várok választ de szerintem ezek össze fogtak hogy minél több embert lehuzzanak.csak én tudom hogy mennyi pénzt költöttem téli tűzelöre a két év alatt és hogy a villanyszámlám a triplája lett mivel leszereltük a gáz bojlert és állandó nappali árammal müködik a villany bojler ezt is leirtam nekik szarnak rá fizessek fizessek miböl?egyébként Tiszapalkonyán élek itt a fórumozok közül van valaki a környékröl?Fogjuk össze és mi támadjuk őket ez borzasztó mit meg tehetnek ma itt magyarországon és nincs senki a védelmükbe venne bennünket
tiszteletem. sajnos mar harom emailt kuldtem a tigaznak es semmi vissza jelzest nem kaptam pedig kertem hogy a szamla miatt hogy reszletre szeretnem kerni.mivel nincs munkam decemberben megszunt igy most varom a szocjalis segelyt amely meg az ehenhalashoz is keves lesz de nem szeretnek tartozni. na mindegy kerem irjanak mitevo legyek ha ossze gyulik a szamlam?? koszonettel: balogh janos
10.10.21-én este meghibásodott a Gáz mérőóránk, mert a mérőóra alatti esztergából kivágódott egy munkadarab, amely megütötte a mérőóra számláló részét. Másnap egyből hívtuk az EON-t, hogy a mérőóránk megállt. (persze nem mondtuk, hogy mi történt vele).
10.11.22-én ki is jöttek, leszerelték a rosszat, közben felvették a jegyzőkönyvet, majd felszerelték a jót.
11.04.19-én jött a vizsgálati jegyzőkönyv, mely szerint beavatkozás történt. Elküldték a fényképeket, amelyen rajta volt az ütődés nyoma, és az egyéb belső sérülések. Ezáltal megállapították, hogy beavatkozás történt, és kiszámláztak 55.455 Huf-t.
Ezzel még nem is lenne semmi gond, mert a mi hibánkból történt a gázóra elromlása.
A poén most jön: 10.22-én jelentettük be, ők 11.22-én jöttek ki. Erre a 30 napra kiszámoltak nekünk 30X13000 Huf kötbért, mert a napi kötbér a papír szerint 13000Huf.
Tehát most fizetni kéne 390.000+55455 forintot.
Na most mi tévő legyek?
Napi 13000 forint kötbér? Valamikor egész hónapban nem fizettem annyi gázt. Meg egy hónapot számolnak? Én tehetek róla, hogy ők nem jöttek elöbb?
Ha tudtok, akkor segítsetek nekem ez ügyben, mert szerintem ez nagyon igazságtalan...
Csak egy érdekesség miatt írok. Tegnap tudtam meg, hogy a szomszédomnál kint voltak a hét elején a tigáztól, mert tartozása van. Este fél nyolckor jöttek ki, de nem volt otthon a szomszédom, mert éjszakás volt. Csöngettek, de mivel nem ment ki senki átugrottak a kerítésen, lefényképezték a gázórát és elzárták a golyós szelepet, ami a gázóra előtt volt. Egy munkalapot a kerítés rácsába dugtak, hátha megtalálják, a postaláda nem volt jó. Szóval így dolgoznak a szakemberek. Meg sem merem kérdezni, hogy jogos volt-e ahogyan elzárták a gázt...
amikor felszerelték az órát kié volt az ingatlan, akár az előző tulaj is manipulálhatott /10 évente hitelesítik/,
amikor észrevették a manipulációt hány szerelő járt el (ha egyedül, akkor ez kicsit támadható - munkautalvánnyal ellenőrizhető),
a szerelő bedobozolta-e az órát, amikor elszállította (a dobozt aláírtuk-e, csak a tetején elfogadható, illetve ott, ahol nyitható)- sérült volt-e a doboz, lezárta-e stb.
Bele kell kötni az élő fába is!
Általában - méltányosságból- szokták mérsékelni 300-400,-e Ft-ra, csak udvariasan kell velük beszélni.
Még csak annyit, hogy egyik nap megkaptam a jegyzőkönyvet, amin az szerepelt, hogy manipuláltuk az órát, valamint a kötbér összegét tartalmazta, másik nap pedig már meg is kaptam az 540.000. Ft-ot tartalmazó csekket, valamint arról is tájékoztattak, hogy ezen felül még kapni fogok egy kb . 40.000. Ft összegű csekket, ami a bevizsgálási díjat, reszerelési díjat, és a rongálási díjat tartalmazza! Leszerelni minden féle képpen leszerelték volna, mivel az óra 10 éves volt! Ez az egyik dolog, a másik pedig az, hogy ilyen nincs, hogy egyik nap megkapom az értesítőt, a másik nap pedig a csekket ! 14 napos fellebbezési idő sinte mindenhol van, teljesen hétköznapi ügyekben is ! Náluk ez sem jellemző ! 8 napn belül kérik az 540.000. befizetését, ami röhejes, mivel egy átlagos csekkre is 10-14 napot szoktak adni ! De teljesen mindegy! Jogtalan a követelésük, így bármi legyen is...egy fillért nem fizetek, főleg nem 8 napon belül...egyébként a levélben fellebezhetőségről szó sem ejtettek, ami megint csak "gyanús"...minden féle képpem a pénzre mennek ! Úgyhogy nem hagyom ennyiben, megkezdem a levelezgetést a szolgáltatóval, és meglátjuk mire jutunk ! Könyörgöm, mit hisznek? Manapság hány ember tud csak úgy kidobni egyik napról másik napra az ablakon ilyen összeget?! Egyik sem ! A másik dolog pedig az, hogy a jegyzőkönyvet a saját javukra írják, ha Bíróságra kerül az ügy, még véletlenül sem legyen megtámadható ! Mikor vizsgálták be az órát, teljesen más dolgok hangzottak el, mint a jegyzőkönyvben le voltak írva! A másik! Jegyzőkönyvet miért nem mind a két érintett fél jelenlétében írják ? Mikor megkaptam, teljesen valótlan dolgok voltak benne leírva! - Na, ez a nagy lehúzás! . És senkit nem érdekel ? Senki nem tesz ellene semmit ?
Sziasztok. Én ma voltam bent a Tigáznál, és egyszerűen nem lehet velük beszélni, mert csak a magukét fújják ! Én is Bandi 1980-hoz hasonlóan kaptam egy levelet, amin 540.000. Ft-ot tartalmazó kötbér elszámolás volt ! 2 lehetőség van : vagy 6 havi bontásban kifizeted az 540.000.Ft-ot (havi 90.000.!!!!! ), vagy elengednek 20% -jó indulattal- 30 %-ot ! Második fogysztó vagyok a fogyasztási helyen, de ez is hidegen hagyta őket, hiába mondtam, hogy ha elmegyek az előző fogyastóhoz, és felteszem a kérdést, hogy valóban mágnesezték-e, úgy sem vallja be! Bizonyítani akrtam a vegyes tüzelést, de már ott tartottunk, hogy nálunk csökkent a fogysztás, és én hiába mondtam, hogy éppen ezért, mert átálltunk gázról fára...(számla van a fáról??? nincs, mert nem gondoltam, hogy ilyen ügybe keveredek, ráadásul ismerőstől volt, baráti alapon,nem vagyok vállalkozó, nem is kértem !). A szerelő meg sem várta, hogy oda menjek, holott szóltam, hogy várjon pár pillanatot, és ott szeretnék lenni, mikor leszereli a készüléket, mire kimentem, leszerelte ! Erre is volt válaszuk ! Mint minden másra! Sajnálatos dolgok mennek, és nem tehetünk semmit ? Felkerestem egy ügyvédet, de őszintén megvallva félek belevágni, mert ha bukta a per (már pedig biztos nem holmi kis szakértőkkel állnak oda, és a mai nap szituációját figyelembe véve... érvelni nagyon tudnak), akkor még plusz költségeket is a nyakamba varrnak, ami nem kis összeg lenne ! Ja!- És az 540.000. Ft úgy jött ki, hogy 30 napot számolnak napi 18.000. Ft-al ! Ez a nem semmi...
Sziasztok! Úgy látom mindenki hasonló cipőben jár. Jutott már valaki eredményre a gázszolgáltatóval (bár javarészt érdekes módon TIGÁZ-os mindenki)? Én ma voltam a szakértői vizsgálaton. Szerintem ugyan azt fogom kapni mint Bandi1980, legalább is az ott elhangzottak alapján. A mérőóra pontosságának ellenőrzésének eredményét el se mondták volna, ha a végén nem kérdezek rá, de a fórumot olvasva borítékolhattam volna -6,1%. Érdekes, hogy mindenkinek ennyi. A szakértő elmondása alapján +-6% megengedett. Nekem a Gallus mérőn található plexi plombáit nem találta eredetinek, mondván, hogy biztos nem ilyen karaktert használnak (megmutatni természetesen nem tudta, hogy kellene kinéznie, de azt mondta a megküldött véleményében ott lesz a kép mert otthon van neki)-az "etalont" otthonról hordjuk be???? De azt is megnézném aki abba a kb. 3-4mm átmérőjű szegecsbe beütővel számot üt. Arra a kérdésemre, hogy a furat sérült e, ha már valaki kifúrta az eredeti plombákat, azt a választ kaptam, hogy nem, nagyon ügyes munkát végzett valaki, mert nincs nyoma. Elvégezték a mágnesezési mérést, meglepődésemre pozitív eredménnyel (25 gallus-t mértek), ugyanis a gázóra leszerelésekor a szerelő még a dobozolás előtt megmérte és azt mondta, hogy nincs nyoma mágnesezésnek, de mivel karcos becsomagolja. Az órában nálam is revét találtak, ami elmondásuk szerint a mágnes váltja ki az acélcsőben (hegesztőként tudom, hogy revésedés hegesztésnél lép fel az acélcsőben, tehát nagy valószínűséggel még a rendszer kiépítésekor került be, a gázóra felszerelése előtt pedig senki se tisztíttatja ki a rendszert. Természetesen a leszerelt fogyasztásmérő 2000-ben volt hitelesítve és 2011. februárjában cserélték. Természetesen a szétszerelés után a belső szerkezetekben semmilyen sérülést nem találtak, de arról mélyen hallgattak is. A mágnesesség mérés szerintem azért erősen kifogásolható, mert míg az egyik kolléga szerette volna megmutatni, hogy hogyan kell kinézni a plombán lévő karakternek, addig a másik aki addig semmivel nem foglalkozott csak újságot olvasott, hirtelen megmérte és közölte, hogy mágnesezve lett. Azt se értem a független szakértő miért TIGÁZ irodában az ott kapott eszközökkel végzi a vizsgálatot (ha a szolgáltatótól függ anyagilag lehet független?). Ha valaki tudja, hogyan védheti meg magát a fogyasztó, ebben az elég EGYOLDALÚ vizsgálatban kérem segítsen.
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Testreszabhatja a cookie-kategóriákra vonatkozó hozzájárulási beállításokat, valamint a Célok és szolgáltatások, valamint a Szállítók hirdetéskövetési beállításait. Részletes hozzájárulást adhat minden és . A legtöbb eladó kifejezett hozzájárulást igényel a személyes adatok feldolgozásához, míg néhányan jogos érdekre támaszkodnak. Önnek azonban jogában áll tiltakozni a jogos érdekük felhasználása ellen.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.
Sütik, eszközazonosítók vagy hasonló online azonosítók (pl. bejelentkezésalapú azonosítók, véletlenszerűen hozzárendelt azonosítók, hálózatalapú azonosítók) más információkkal együtt (pl. böngésző típusa és adatai, nyelv, képernyőméret, támogatott technológiák stb.) tárolhatók vagy olvashatók az Ön eszközén, hogy az felismerhető legyen minden alkalommal, amikor egy alkalmazáshoz vagy egy webhelyhez csatlakozik, az itt bemutatott célok közül egy vagy több érdekében.
A jelen nyilatkozatban ismertetett legtöbb cél az Ön eszközéről alkalmazás használatakor vagy webhely felkeresésekor származó információk tárolásán vagy elérésén alapul. Például előfordulhat, hogy egy beszállítónak vagy kiadónak sütit kell eltárolnia az Ön eszközén a webhelyen tett első látogatása alkalmával, hogy következő látogatásaikor felismerhesse az eszközt (minden alkalommal ennek a sütinek az elérése útján).
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített hirdetések korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy hirdetés hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy autógyártó munkaidőn túl a városban élő környezettudatos felhasználók körében szeretné népszerűsíteni elektromos járműveit. A hirdetés egy kapcsolódó tartalmat (például egy klímaváltozás elleni intézkedésekről szóló cikket) tartalmazó oldalon jelenik meg este 6:30 után, olyan felhasználók számára, akiknek nem pontos tartózkodási helye azt sugallja, hogy városi zónában tartózkodnak.
Egy nagy vízfestékgyártó online hirdetési kampányt szeretne indítani legújabb vízfesték termékcsaládja számára, diverzifikálva közönségét, hogy a lehető legtöbb amatőr és professzionális művészt érje el, és elkerülve a hirdetés nem megfelelő tartalom (például ház kifestéséről szóló cikkek) melletti megjelenítését. A rendszer számon tartja, hogy a hirdetés hányszor jelent meg Önnek, és korlátozza annak túl gyakori bemutatását.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (mint például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy más felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja (később is) felhasználható olyan hirdetések bemutatására, amelyek relevánsabbnak tűnnek az Ön ezek és más entitások szerinti lehetséges érdeklődési köre alapján.
Ha Ön számos cikket elolvas a legjobb megvásárolható kerékpártartozékokról, ezeket az információkat felhasználhatjuk arra, hogy profilt hozzunk létre az Ön kerékpártartozékok iránti érdeklődéséről. Az ilyen profil később felhasználható vagy tökéletesíthető ugyanazon vagy egy másik webhelyen vagy alkalmazásban úgy, hogy egy adott kerékpártartozék márka hirdetéseit jelenítsük meg Önnek. Ha Ön egy autókonfigurátort is megtekint egy luxusautó-gyártó weboldalán, ezt az információt kombinálhatjuk a kerékpárok iránti érdeklődésével, finomítva ezzel profilját, és azzal a feltételezéssel élhetünk, hogy Ön a luxuskategóriás kerékpáros felszerelések iránt is érdeklődik.
Egy ruházati vállalat szeretné népszerűsíteni csúcskategóriás babaruhákból álló új termékcsaládját. Kapcsolatba lép egy olyan ügynökséggel, amelynek magas jövedelmű ügyfelekkel rendelkező ügyfélhálózata van (például felsőkategóriás szupermarketek), és arra kéri az ügynökséget, hogy hozzon létre profilokat olyan fiatal szülőkről vagy párokról, akik feltételezhetően gazdagok és újszülött gyermekük van, hogy később ezek a profilok felhasználhatók legyenek partneralkalmazásokon belül hirdetések bemutatására.
Az ezen szolgáltatásban Önnek megjelenített hirdetések az Ön hirdetési profiljain alapulhatnak, amelyek tükrözhetik az Ön jelen szolgáltatásban vagy más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett tevékenységét, (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési köreit és személyes szempontjait.
Egy online kiskereskedő futócipőkre vonatkozó korlátozott értékesítési akciót szeretne hirdetni. Olyan felhasználókat szeretne a hirdetéssel megcélozni, akik korábban futócipőket nézegettek a mobilalkalmazásában. A nyomon követési technológiák felhasználhatók annak felismerésére, hogy Ön korábban már használta a mobilalkalmazást futócipők megtekintésére, annak érdekében, hogy az alkalmazásban megjelenítsék Önnek a megfelelő hirdetést.
Egy webhelyen kerékpártartozékokat kereső személyre irányított személyre szabott hirdetés céljából létrehozott profil felhasználható kerékpártartozékokra vonatkozó releváns hirdetés bemutatására egy másik szervezet mobilalkalmazásában.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett nem hirdetésjellegű tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy hasonló felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja például a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja felhasználható (később is) olyan tartalom bemutatására, amely relevánsabbnak tűnik az Ön lehetséges érdeklődési körei alapján, például a tartalom megjelenítési sorrendjét módosítva, hogy Ön még könnyebben megtalálhassa az érdeklődési körének megfelelő tartalmat.
Ön egy közösségi média platformon több cikket is elolvas arról, hogyan építhet lombházat. Ezeket az információkat hozzáadhatjuk egy profilhoz, hogy feljegyezzük érdeklődését a szabadtéri tartalmak, valamint barkácsútmutatók iránt (azzal a céllal, hogy ez lehetővé tegye a tartalom személyre szabását, így például a jövőben több blogbejegyzést és cikket jeleníthessünk meg Önnek lombházakról és faházakról).
Ön megnézett három űrkutatásról szóló videót különböző tévéalkalmazásokban. Egy független hírplatform, amellyel Önnek még nem volt kapcsolata, profilt épít az ilyen megtekintési viselkedés alapján, és más videók vonatkozásában lehetséges érdeklődési körként jelöli meg az űrkutatást.
A jelen szolgáltatásban Önnek bemutatott tartalom az Ön tartalom személyreszabási profiljain alapulhat, amelyek alapján jellemezhetők az Ön jelen vagy más szolgáltatások körében végzett tevékenységei (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési körei és személyes szempontjai. Ez felhasználható például a tartalmak Ön részére történő megjelenítése sorrendjének módosítására, hogy Ön még könnyebben megtalálja az érdeklődési körének megfelelő (nem hirdetési jellegű) tartalmakat.
Ön vegetáriánus ételekről szóló cikkeket olvas egy közösségi média platformon, majd egy független vállalat főzőalkalmazását használja. A közösségi média platformon Önről készült profil segítségével vegetáriánus recepteket mutatunk be Önnek a főzőalkalmazás üdvözlőképernyőjén.
Ön három videót tekintett meg különböző webhelyeken az evezésről. Egy független videómegosztó platform öt további evezéssel kapcsolatos videót fog javasolni, amelyek érdekelhetik Önt a tévéalkalmazása használata során, az Önről akkor készült profil alapján, amikor azokon a különböző webhelyeken járt online videók megtekintése céljából.
Az Ön számára megjelenített hirdetésekre és az Ön azokkal való interakcióira vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy egy hirdetés mennyire működött jól Ön vagy más felhasználók számára, és hogy a hirdetés elérte-e a céljait. Például, hogy Ön látott-e egy hirdetést, rákattintott-e, a hirdetés arra késztette-e, hogy megvásároljon egy terméket vagy felkeressen egy webhelyet stb. Ez nagyon hasznos a hirdetési kampányok relevanciájának megértésében.
Ön rákattintott egy online áruház „fekete pénteki” kedvezményre vonatkozó hirdetésére egy kiadó weboldalán, és megvásárolt egy terméket. Kattintása hozzá lesz kapcsolva ehhez a vásárláshoz. Megmérjük az Ön és más felhasználók interakcióját, hogy megtudjuk, hány hirdetésre kattintás vezetett vásárláshoz.
Ön egyike azon keveseknek, akik egy kiadó alkalmazásán belül rákattintottak egy olyan hirdetésre, amely egy online ajándékbolt „nemzetközi elismerési nap” alkalmából nyújtott engedményéről szólt. A kiadó jelentéseket szeretne kapni, hogy megtudja, hogy az alkalmazáson belül Ön és más felhasználók milyen gyakran néztek rá vagy kattintottak rá egy adott hirdetéselhelyezésre, nevezetesen a „nemzetközi elismerési nap” hirdetésre, hogy a kiadó és partnerei (például ügynökségek) optimalizálhassák a hirdetések elhelyezését.
Az Ön számára megjelenített tartalomra és az Ön azzal való interakciójára vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy pl. a (nem hirdetésjellegű) tartalom elérte-e a szándékolt közönségét, és megfelelt-e az Ön érdeklődési körének. Például, attól függetlenül, hogy Ön cikket olvas, videót néz, podcastot hallgat vagy termékleírást néz, mennyi időt töltött ebben a szolgáltatásban és a meglátogatott weboldalakon stb. Ez nagyon hasznos annak megértésében, hogy az Ön számára megjelenített (nem hirdetésjellegű) tartalom mennyire releváns.
Ön egy túrázásról szóló blogbejegyzést olvasott egy kiadó mobilalkalmazásában, és követte az ajánlott és kapcsolódó bejegyzésre mutató linket. Interakcióit úgy rögzítjük, hogy abból kitűnjön, hogy a túrázásról szóló eredeti poszt hasznos volt az Ön számára, és sikeresen felkeltette az Ön érdeklődését a kapcsolódó poszt iránt. Ezt azért mérjük, hogy megtudjuk, a jövőben kell-e további bejegyzéseket készíteni a túrázásról, és hová kell elhelyezni őket a mobilalkalmazás kezdőképernyőjén.
Önnek bemutattunk egy divattrendekről szóló videót, de Ön és több más felhasználó is 30 másodperc után nem nézte azt tovább. Ezt az információt ezután a divattrendekről szóló jövőbeni videók megfelelő hosszának értékelésére használják fel.
Jelentések hozhatók létre az Ön és más felhasználók hirdetési (vagy nem hirdetési) tartalmakkal való interakcióira vonatkozó adatkészletek (például felhasználói profilok, statisztikák, piackutatási, elemzési adatok) kombinálása alapján a közös jellemzők azonosítása érdekében (például annak meghatározása érdekében, hogy mely célközönségek fogékonyabbak egy hirdetési kampányra vagy bizonyos tartalmakra).
Egy online könyvesbolt tulajdonosa kereskedelmi jelentést szeretne kapni, amely megmutatja azon látogatók arányát, akik felkeresték, de vásárlás nélkül hagyták el a webhelyét, illetve felkeresték azt és megvásárolták a frissen megjelent „a hónap híresség-életrajzát”, valamint megmutatja az egyes kategóriák átlagéletkorát és férfi/nő eloszlását. A webhelyén Ön által történt navigációval és az Ön személyes jellemzőivel kapcsolatos adatokat ezután felhasználják és más ilyen adatokkal kombinálják ezen statisztikák létrehozásához.
Egy hirdető szeretné jobban megérteni, hogy milyen típusú közönség lép interakcióba a hirdetéseivel. Felkér egy kutatóintézetet, hogy hasonlítsa össze a hirdetéssel interakcióba lépett felhasználók jellemzőit hasonló platformok felhasználóinak tipikus jellemzőivel, különböző eszközökön. Ez az összehasonlítás megmutatja a hirdetőnek, hogy hirdetéseinek közönsége elsősorban mobileszközökön keresztül éri el a hirdetéseket, és tagjai valószínűleg a 45-60 éves korosztályba tartoznak.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk – mint például a hirdetésekkel vagy tartalommal való interakciója – nagyon hasznos lehet a termékek és szolgáltatások tökéletesítésében, valamint új termékek és szolgáltatások létrehozásában a felhasználói interakciók, a közönség típusa stb. alapján Ez a konkrét cél nem foglalja magában a felhasználói profilok és azonosítók fejlesztését vagy tökéletesítését.
Egy közösségi média szolgáltatóval együttműködő technológiai platform észreveszi a mobilalkalmazások felhasználói számának növekedését, és profiljaik alapján azt látja, hogy közülük sokan mobilkapcsolatokon keresztül csatlakoznak. Új technológiát használ a mobileszközökhöz igazodóan formázott, és alacsony sávszélességű hirdetések küldéséhez, hogy javítsa azok teljesítményét.
Egy hirdető annak módját keresi, hogy miként tudna hirdetéseket megjeleníteni egy újfajta típusú fogyasztói eszközön. Információkat gyűjt arról, hogy a felhasználók hogyan lépnek interakcióba ezzel az új típusú eszközzel, annak meghatározása érdekében, hogy ki tudna-e fejleszteni egy új mechanizmust a hirdetések ilyen típusú eszközön történő megjelenítésére.
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített tartalmak korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy videó vagy cikk hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy utazási magazin cikket tett közzé a weboldalán egy nyelviskola által a külföldi utazás élményének fokozása érdekében javasolt új online tanfolyamokról. Az iskola blogbejegyzései közvetlenül az oldal alján találhatók, és az Ön nem pontos tartózkodási helye alapján kerülnek kiválasztásra (például olyan blogbejegyzések, amelyek az Ön tartózkodási országának nyelvétől eltérő nyelvekre vonatkozó tananyagot ismertetnek).
Egy sporthíreket szolgáltató mobilalkalmazás új cikk rovatot indított a legutóbbi futballmeccsekről. Mindegyik cikk egy külön streaming platformon található videókat tartalmaz, amelyek bemutatják az egyes mérkőzések legfontosabb pillanatait. Ha Ön beleteker egy videóba, ez az információ felhasználható arra, hogy a rendszer a következő lejátszáshoz egy rövidebb videót válasszon ki.
Az Ön adatai felhasználhatók a szokatlan és potenciálisan visszaélésszerű tevékenységek figyelése és megelőzése érdekében (mint például hirdetések vonatkozásában a robotok általi hirdetéskattintások), valamint a rendszerek és folyamatok megfelelő és biztonságos működésének biztosítására. Felhasználhatók továbbá az Ön, a kiadó vagy a hirdető által a tartalmak és hirdetések megjelenítésekor, valamint a velük való interakció során esetlegesen tapasztalt problémák kijavítására is.
Egy hirdetésközvetítő különböző hirdetőktől származó hirdetéseket küld partner webhelyeinek hálózatába. Észreveszi, hogy az egyik hirdetőre vonatkozó hirdetésekre történő kattintások száma jelentősen megnőtt, és a kattintások forrására vonatkozó adatokat felhasználva megállapítja, hogy a kattintások 80%-a inkább robotoktól, mint emberektől származik.
Bizonyos információkat (például az IP-címet vagy az eszköz képességeit) arra használunk, hogy biztosítsuk a tartalom vagy a hirdetés technikai kompatibilitását, és elősegítsük a tartalom vagy a hirdetés továbbítását az Ön eszközére.
Ha egy cikkben lévő linkre kattint, akkor általában egy másik oldalra vagy a cikk egy másik részére kerül. Ennek elérése érdekében 1°) a böngészője kérést küld a webhelyhez kapcsolódó szervernek, 2°) a szerver válaszol („itt az a cikk, amelyet kért”), felhasználva az Ön eszköze által küldött kérésben automatikusan szereplő technikai információkat, hogy megfelelően jelenítse meg az Ön által kért cikk részét képező információkat/képeket. Technikailag az ilyen információcsere mindenképpen szükséges a képernyőjén megjelenő tartalom továbbításához.
A jelen nyilatkozatban felsorolt célokkal és szervezetekkel kapcsolatos döntéseit a rendszer digitális jelek (például karakterlánc) formájában menti és teszi elérhetővé ezen szervezetek számára. Erre azért van szükség, hogy mind a szolgáltatás, mind az említett szervezetek figyelemmel lehessenek ezen döntésekre.
Amikor Ön felkeres egy weboldalt, és az felteszi Önnek a kérdést, hogy hozzájárul-e ahhoz, hogy felhasználják a profilját személyre szabott hirdetések megjelenítéséhez, illetve megtagadja-e az ehhez való hozzájárulását, az Ön választását a rendszer elmenti és elérhetővé teszi a hirdetési szolgáltatók részére, így az Ön számára megjelenített hirdetések esetében figyelembe veszik ezt a választást.
A jelen szolgáltatásban Ön által végzett tevékenységgel kapcsolatos információk párosíthatók és kombinálhatók más Önnel kapcsolatos és különböző forrásokból származó információkkal (például egy különálló online szolgáltatásban végzett tevékenységével, egy hűségkártya üzletben történő használatával vagy egy felmérésre adott válaszaival) a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
A jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében az Ön eszköze valószínűleg más, Önhöz vagy háztartásához tartozó eszközökkel összekapcsoltnak minősülhet (például azért, mert a telefonján és a számítógépén is ugyanabba a szolgáltatásba van bejelentkezve, vagy mert ugyanazt az internetkapcsolatot használja mindkét eszközön).
Az Ön eszköze az internet elérése során automatikusan elküldött információk (például az Ön internetkapcsolatának IP-címe vagy az Ön által használt böngésző típusa) alapján megkülönböztethető lehet más eszközöktől a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
Az Ön beleegyezésével az Ön pontos tartózkodási helye (500 méternél kisebb sugarú körön belül) felhasználható a jelen közleményben ismertetett célok támogatására.
Az Ön beleegyezésével az Ön eszközének bizonyos jellemzőit (mint például a telepített betűtípusok vagy bővítmények, a képernyő felbontása) lekérhetik és felhasználhatják annak más eszközöktől való megkülönböztetésére a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.