birtokvédelem


zredwinez # 2013.12.09. 13:33

Kedves Fórumozók!
Cégünk közforgalom elöl táblával elzárt parkolójában egy, nem a vállalatnál dolgozó személy gépkocsija "parkol" több hónapja. A tulajdonos nevét, hivatalosan hozzáférhető elérhetőségét felderítettük, majd írásban felszólítottuk a jogsértő magatartás megszüntetésére. A levél visszajött, "elköltözött" megjegyzéssel. Birtokvédelmi eljárást kezdeményeztünk a helyi jegyzőnél, aki szintén hasonló eredményre jutott a lakcímet tekintve és hiánypótlásra felszólító végzést hozott, melyben kérte a birtoksértő "helyes" lakcímének megadását. Más lakcímet nyilván nem tudunk megadni, mint amely a központi nyilvántartásban szerepel. A lakcím megadása viszont a birtokvédelmi eljárás lefolytatásának feltétele. Milyen javaslatotok van a birtoksértés elleni fellépésre? A jegyző ugyanis ilyen körülmények között "tehetlen". Előre is köszönöm!

Kovács_Béla_Sándor # 2013.11.19. 15:28

A kérdésben a válasz.
Mondjuk, a veszélyhelyzetet magad is elháríthatod - csak aztán vita esetén szükséges lehet annak bizonyítása, hogy valóban volt veszélyhelyzet.

kiútkereső # 2013.11.19. 14:10

Veszélyes fa!
Segítségét szeretném kérni a következő ügyben A nyaralónk melletti lelek beépítetlen a szomszéd nem gondozza nem kaszálja.mondhatni feléje sem néz. A telken 3 öreg cser tölgy volt a múlt évben ebből kettőt kívágatott, minek következtében egy a nyaralónkat súrolva az udvarunka dölt be,leszakítva a bejövő vezetékeket és a köztünk lévő 20 éves nyírt tuja kerítést teljesen összetörte. Nagy nehézség árán visszaszereltette az áram és tv vezetékeket, de többet nem volt hajlandó tenni a kár rendezésében. Ezek után úgy döntött, hogy az egy még álló fának a kivágásától eláll. Ez a fa az épületünktől 4 a keritéstől 2 m.re van és teljesen behajlik. a lelkünkre . Nem lehet az udvarban parkolni mivel törnek le az ágak , potyog a makk az autónkra, Nagyon félünk , hogy vihar alkalmával kidöl és az épületre esik. A jegyzőhöz fordultam segítségért most 4 év után válaszolt a levelemre, és az írja, hogy nekem kell a szakértőt kifizetnem ami 60 ezer Ft, és majd Ö eldönti, hogy valóban veszélyes-e a fa addig Ö nem szólítja fel mert erre nem terjed ki a hatásköre.Nem tudom hova forduljak ezek után ezért kérem az Ön segítségét az ügyben. Tisztelettel: Gyöngyi

kiútkereső # 2013.11.19. 14:03

Segítségét szeretném kérni a következő ügyben A nyaralónk melletti lelek beépítetlen a szomszéd nem gondozza nem kaszálja.mondhatni feléje sem néz. A telken 3 öreg cser tölgy volt a múlt évben ebből kettőt kívágatott, minek következtében egy a nyaralónkat súrolva az udvarunka dölt be,leszakítva a bejövő vezetékeket és a köztünk lévő 20 éves nyírt tuja kerítést teljesen összetörte. Nagy nehézség árán visszaszereltette az áram és tv vezetékeket, de többet nem volt hajlandó tenni a kár rendezésében. Ezek után úgy döntött, hogy az egy még álló fának a kivágásától eláll. Ez a fa az épületünktől 4 a keritéstől 2 m.re van és teljesen behajlik. a lelkünkre . Nem lehet az udvarban parkolni mivel törnek le az ágak , potyog a makk az autónkra, Nagyon félünk , hogy vihar alkalmával kidöl és az épületre esik. A jegyzőhöz fordultam segítségért most 4 év után válaszolt a levelemre, és az írja, hogy nekem kell a szakértőt kifizetnem ami 60 ezer Ft, és majd Ö eldönti, hogy valóban veszélyes-e a fa addig Ö nem szólítja fel mert erre nem terjed ki a hatásköre.Nem tudom hova forduljak ezek után ezért kérem az Ön segítségét az ügyben. Tisztelettel: Gyöngyi

nanemaaa # 2013.11.11. 09:46

Választ megkaptad, olvasd, értsd.
Ja: Jogaid vannak. Ha érvényesíteni akarod, akkor ennél többet kell tenned. ;)

Cherry baby # 2013.11.08. 09:32

Köszönöm szépen a válaszaitokat.Most nem tudom,hogy jó ötletelőnek tartsam e a jegyzőnket vagy egyszerűen tájékozatlannak.Lehet így működik nálunk a hivatal?Nem tudhatom hiszen 4 éve élek csak itt.Nem volt velük dolgom eddig, dacára annak ,hogy a leendő szomszéd 3 éve építkezik.Illetve bont épít bont épít aztán megint bont.87.brigád hagyja itt mert átveri őket.Nem fizet vagy hibát keres ill. talál mindenben.Mi meg élünk a koszban a zajban most már a vízben is a rocsatelep meg a mobil wc mellett.Elég volt.Nekünk nem lehet igazunk?Nincsenek jogaink?Hova fordulhatok még?Segítsetek legyetek szívesek.

nanemaaa # 2013.11.07. 08:12

Mindenképpen jó ötletnek látom a jegyző javaslatát. Különös tekintettel arra, hogy 2013. január 1. óta az építési hatóságnak nincs hatásköre szabálytalan építések ügyében eljárni. Legalább lesz egy végzésed, amiben érdemi vizsgálat nélkül elutasítanak. :D
Mellesleg kérelmet a jegyző sem "ad vissza" hanem dönt. Magyarán küldd be postán, akkor kénytelen lesz iktatni. Beszélgetni meg ne menj be, mert véletlenül még aláíratják veled, hogy visszavonod a kérelmedet.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.11.06. 17:25

:) Sajátos.

Cherry baby # 2013.11.06. 17:19

A jegyző visszaadta a birtokvédelmi kérelmünket egy hét múlva és azt tanácsolta, hogy egy panaszos levelet adjunk be a helyi építési osztálynak.Ez még kedden délelőtt megtörtént.Most ők csücsülnek rajta.Amikor nekiindultunk a igazunkért a leendő szomszéd azt mondta menjünk csak és ha a hatóság azt mondja fel kell szedni a burkolatot akkor felszedeti a kivitelezővel.Mára már nem is köszön sőt a munkásokat is megbüntette mert szóba álltak velünk.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.11.06. 16:46

Formális végzést nem is hozott?

Cherry baby # 2013.11.06. 15:54

Igen, írásban iktatva adtuk be a birtokvédelmet az indoklásunkkal plusz személyesen fogadott minket a jegyző.Fotókat nyomtattunk ki és csatoltunk jogszabályokat is.Aztán egy hétig vajúdott.Majd azt közölte ez már bonyolultabb ügy mint ami az ő hatásköre és kiadta az építésügyi hatóságnak vizsgálódásra.Nem értem mit lehet azon vizsgálódni ennyi ideig hogy a szomszéd nem építi be a szükséges csöveket az esővíz elvezetéshez a térkő lerakásának folyamán.Vagy van vagy nincs.Attól hogy a kapunál csinál egy kifolyót a víz még nem fog odatalálni pláne nem 14 centis lejtés mellett.

nanemaaa # 2013.11.06. 07:50

Lehetőségeid:

  1. birtokvédelem kérése a jegyzőtől
  2. a jegyzőhöz fordulni, mint vízügyi hatósági jogkör gyakorlójához (csapadékvíz elvezetése hozzá tartozik)
  3. építésfelügyeleti hatósághoz fordulni szabálytalan építés - terepszint megváltoztatás - ügyében (ez kecsegtet legkevesebb eséllyel és ez a legdrágább)

Az átfolyó csapadékvíz nem képes egy házban kárt okozni, ha az szakszerűen és kellő falszigetelésekkel készült.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.11.05. 12:07

Amikor birtokvédelmet kértem az önkormányzattól
Írásban, iktatva a jegyzőtől?

Cherry baby # 2013.11.05. 11:55

Gyors segítségre lenne szükségem.A szomszéd 90 m2 területet leburkoltatott a házaink között megfelelő vízelvezető csatorna beépítése nélkül.Házaink közt lévő 6 méter széles térkő burkolat 14 centi lejtéssel rendelkezik természetesen a mi házunk irányába.A térkő széle kb 1 méterre van a házunktól.Amikor birtokvédelmet kértem az önkormányzattól közölték velünk nem kérhetünk ez ügyből kifolyólag.Kétségbe vagyok esve.Kihez forduljak?Ha beperelem akkor míg tart a per tönkremegy a házam.Valaki segítsen.Előre is megköszönöm

Kovács_Béla_Sándor # 2013.10.15. 13:50

az Üzletszabályzat nem jött létre
Aha.

Boxos # 2013.10.15. 10:35

Íme egy kimásolt példa kedves KBS!
Bak Robi
Félsiker?

Szuper Áronbejegyzést írtLOMBARD HITELESEK CSOPORTJA
Rövid helyzetjelentés Vásárosnaményból, birtokperről:
A Lombard a birtokvédelmi határozat ellen peres eljárást kezdeményezett. A tárgyalást 2013.10.14-én zajlott, ahol alperes (adós) az 1/2005, 1/2010 és 2/2012 PK vélemények alapján szerette volna elérni, hogy a felperesi követelések jogalapját hivatalból utasítsa el. 45 perc adok-kapok után a bírónő utasította feleket, hogy ne ezzel foglalkozzanak, mert a per tárgy nem ez képezi hanem az, hogy kinek van erősebb jogosultsága a birtoklásra.

Alperes előadta, hogy a bár az Opciós szerződés még nem járt le, a Tartozásátvállalást, az Opciós Szerződést, az Üzletszabályzatot (HITGd/2009.08.01) egyszerre, egy időben írta alá, azokat nem volt módja megismerni, gyakorlatilag az aláírás miatt kellett befáradnia a nyíregyházi Lombard irodába. Ebből kifolyólag az Üzletszabályzat nem jött létre a Ptk. 205/B §-a alapján, így a Lombard felmondása és opciós jogának gyakorlására vonatkozó bejelentés sem lehet érvényes.

Felperes (Lombard) jogi képviselője csak azt tudta hangoztatni, hogy a szerződések érvényesek, az Üzletszabályzat ott van a honlapon, a törzskönyvet jogszerűen tartja magánál felperes.
Alperes ehhez hozzátette, hogy a tartozásátvállaláskor keletkezett adásvételi szerződés záradéka szerint a Lombard a xxxxxxxxx törzskönyvet az eladónak (korábban szerződő fél) átadja.
A bíróság az ügyben nem tudott dönteni, a tárgyalást elnapolta és felszólította a feleket, hogy 8 napon belül írásban nyújtsák be érdemi bizonyítékaikat.

Felmerül azonban a kérdés: Kell-e vizsgálnia birtokperben - akár hivatalból - a szerződések létrejöttét, érvényességét?
Tetszik · · Bejegyzés követése · Megosztom · 4 órája
Ez 2 embernek tetszik.

Boxos # 2013.10.11. 08:17

nanemaaa!
Az volt a kérdés, hogy ugye a jegyző csak 1 éven belüli birtokháborítás okán intézkedhet, és mikortól kell számítani a kezdetét. Pontosan a jármű ideiglenes kivonása pillanatától, vagy a törzskönyv jogalap nélküli birtoklása kezdetétől? Ami az opciós jog megszűnésének napja.

nanemaaa # 2013.10.11. 06:44

Boxos
Alapvetően nem értem a problémádat. Az eszmefuttatásodból - jogszabályokkal tűzdelve, idézve - pontos elképzeléseid vannak a "megoldásra". Ezek szerint mindent tudsz, akkor mi a kérdésed?
Olyan szépen összeszedted az idézeteket, hogy ezek után már mást nem is lehet mondani, csak annyit, hogy "HAJRÁ!!!"

monalisa1 # 2013.10.10. 19:12

Boxos

Az igaz hogy az opció 5 évre szólt, de ezzel szemben te bizonyára a leghosszabb futamídejű hitelfizetést választottad., amint rendezed a még fennt álló 2,5 M forintos tartozást a bank egyből kiadja a törzskönyvet - adós vagy előbb fizess!

Amikor anno ezt az 5 éves kikötés jogszabályilag megalkották bizonyára nem léteztek még a 8-10 éves autóvásárlási hitelkonstrukciók - nem tudom csak vélelmezem.

----
  • laikus hozzászóló
monalisa1 # 2013.10.10. 19:02

omikron

Arra kellene rábírni a szomszédot, hogy 1. vegyen a 11 éves matuzsálem helyet újat, korszerűt ami bizonyára már csendesebb üzemódú, 2. azt helyezze az ablakai túloldalára hogy a továbbiakban kevésbé hallatszon át. Mondjuk a saját nyugalmad érdekében az új vásárlásához/szereléséhez némi anyagi öszönzéssel hozzájárulhatnál...

nanemaaa # 2013.10.10. 15:04

A társasház már nem tehet semmit, mert több éve ott a klíma, ergo a hallgatásukkal (ráutaló magatartással) beleegyeztek a létébe.
Birtokvédelem papíron szóba jöhet, de nem vezetne eredményre. Mert mire is kötelezhetnék? Hogy ne használja a 2-es gombot? És hogyan ellenőriznék? Naponta elmennének arra délután fél kettőkor és becsengetnének? Leszerelésre biztosan nem kötelezhetnék, hiszen, mint írtad is, nem mindig hangos a gép.
Az esetleg vizsgálható lenne, hogy egyébként a sérelmezett hang meghibásodás következménye, vagy eleve így kell működnie? Ha meghibásodás, akkor talán kérhetnéd, hogy kötelezzék:

  1. hogy csináltassa meg;
  2. hogy tűrje el, hogy te megcsináltatod.

El tudok képzelni egy ilyen pert, mondjuk 3 évig tartót.

capisca # 2013.10.09. 15:32

Nem fordulhatsz.

De, ha fordulsz is tuti nem adják meg.

Boxos # 2013.10.09. 15:25

KBS kivételével kérek hozzászólást, köszönöm

omikron # 2013.10.09. 09:52

Tisztelt Fórumozók!

A társasházi fórumról ide irányítottak, így ide is beírom:

Az alábbi problémával fordulok hozzátok, hogy aktuális információkat szerezzek:
Egy négylakásos társasházban lakunk párommal. Fölülről nézve a négyszög alakú házban mindenkinek van egy kis kétszintes sarki lakása.
A problémám idén tavasszal kezdődött a szomszédommal, mivel elkezdte használni a már több éve felszerelt klímáját, amivel nem is lenne bajom, ha nem lenne olyan hangos, de nagyon nehezen tudunk tőle aludni. (A fal olyan jól vezeti a vibrációt, hogy még a távoli szobában is zavaró a zaj) Azóta kiderült, hogy fűtés üzemmódban ilyen hangos - nyáron nem volt vele probléma.
Most, hogy indul a fűtési szezon, újra előtérbe került a probléma.
Sajnos nem túl megértő, ezért hiába kértem, hogy 11 után mellőzze a használatát, nem teszi. (Magyarázata: Ő ezzel sokat spórol...)
A társasház alapító okiratában az szerepel, hogy az "alap- és felmenő falak közös tulajdonban vannak". A klíma a társasház oldalfalán van.
Kérdésem az lenne, hogy a klíma telepítése üzemeltetése nem kötődik-e a társasház lakóinak beleegyezéséhez? Ha igen, akkor mindenkinek bele kell egyeznie, vagy csak a többségnek?
Olvastam birtokvédelmi eljárásról is, ennek milyen kimenetelei lehetnek?
Sajnos az eddigi "beszéljük meg a problémát és próbáljuk megoldani mindkét fél számára jól" módszer csődöt mondott, így párom fél, hogy egy ilyen "erősebb" jelzés után még jobban próbálja majd megkeseríteni valamivel az életünket, ami ellen már tudunk tenni!
A válaszokat és tanácsokat előre is köszönjük!

Boxos # 2013.10.09. 08:13

Abban az esetben, ha csak ilyen válaszokra futja, akkor kár volt elvégezni