Közigazgatási bírság


Marci77 # 2012.12.22. 22:04

Tisztelt Hozzáértő Forumozók,

Nemrég kaptam az egyik budapesti önkormányzat Közterület Felügyeletétől egy fizetési felszólítást, miszerint szabalysértést követtem el, mivel a gépkocsimmal nem tartottam be a gyalogos átkelőhely előtt kötelező 5 métert parkolás során. A büntetés 25000 ft helyszíni bírság amit sztv. egyik paragrafusa alapján távollétemben szabnak ki.

Élve a jogommal, meglátogattam a Közterület Felügyelet illetékes irodáját, megtudtam hogy a felvételt egy térfigyelő kamera készitette, és szemmel látható volt, hogy a fent emlitett szabálysértés megtörtént. Az irodában tájékozatattak, hogy 30 napom van befizetni a büntést, amit ha elmulasztok automatikusan rendőrségi feljelentést és szabálysértési eljárást von maga után. Mivel állitásuk szerint a “tarifa” automatikusan duplázódik, és túl sok alapja amúgy sem lenne az erőlködésnek hajlottam rá, hogy befizetem a büntést, de a papirok atnézése során egy dolog megragadta a figyelmemet: 6 büntetőpont is meg volt állapitva. Az ügyintéző nem tudta (vagy nem akarta) megmondani, hogy ez a helyszini birság elfogadásakor is “jár-e” vagy csak az esetleges rendőrségi eljárás során kapom meg. Az fizetési felszólitásban egy szó sem szerepel erről.

Hogy miért fontos ez? A kocsit nem én használom, hanem egy hozzátartozóm, és sajnos a kérdéses időszakban többször is elkövette a szabálysértést. A térfigyelő kamerát minden bizonnyal nemrég üzemelhették be, és a minap meg is érkezett a 2. büntés (pontosan az elsővel megegyező feltételekkel), és a hozzátartózóm szerint még legalább 1 ilyen eset volt, azaz várható egy 3. levél is. És itt jön a kellemetlen rész: ha a büntetés elfogadásával jár a büntetőpont, ez azt jelentené hogy elérem a 18 pontot és automatikusan elveszítem a jogositványomat, mivel az objektiv felelősség elve alapján én, azaz a tulajdonos vagyok a „bünös”.

Tudom kézenfekvő megoldás, hogy az egyik ügyet elvisszük szabálysértésig, és ott lehetőség lesz felfedni ki volt a valós elkövető, de ha nincs rá szükség akkor inkább az egyszerübb és gyorsabb megoldást választanám. Nagyon sok cikket, fórumot és jogszabályt elolvastam, de sajnos ezek alapján a helyzet nagyon zavaros számomra. Az kiderült, hogy a Közterület Felügyelet is kiszabhat büntetőpontot, de több helyen is említették, hogy erre nem vonatkozik az objektiv felelősség elve, azaz csak akkor adják ha egyértelmü az elkövető személye pl. helyszini tettenérésnél vagy fuvarlevél, kölcsönadási szerződés, stb alapján. Sajnos erre konkrét utalásokat nem találtam a jogszabályokban, remélem csak a jogi jártasságom hiánya és szövegértési nehézségeim miatt. Ráadásul az idevágó törvények évente változnak, úgyhogy nagyon naprakésznek kell lenni annak aki tudja az igazságot.

Szóval ha valakinek lenne friss (kb. az elmúlt 3 hónapból) élménye hasonló ügy kapcsán, netán tudja mi az eljárás ilyen esetben kérém válaszoljon!

Előre is köszönöm

1.bendeguz # 2012.11.27. 21:16

nem a válaszokon lepődök meg , hanem azon hogy mennyire tiporják sárba az eberek jogait .

de nem adom fel , mert bizonyítom hogy én fogok nyerni .

Véleményem # 2012.11.27. 21:11

Most tényleg meglepődtél hogy ilyen válaszokat kapsz a hatóságtól?
Lehet nem mondtam régen, de kár erőltetni ezt a dolgot. Látod a végét hogy nem te fogsz győzni. A határozatok mindig ugyan azok maradnak lényegében, te fizetsz...

1.bendeguz # 2012.11.27. 19:17

Gáz és igen elgondolkodtató jogi probléma , Hogy a Vas megyei Rendőrkapitány arra a fotóra hivatkozik fő bizonyítékként amiről a Budapesti Rendőrfőkapitányság az alábbi szöveget írta és emiatt dobta vissza Vasmegyének alapos kivizsgálásra az ügyet.

idézet a Budapesti Rendőrfőkapitány határozatából :

A rendelkezésre álló képi adatok alapján nem minden kétséget kizáróan bizonyítható , hogy az ügyfél által üzemben tartott HSH XXX frsz XXXXXXXXXXXXXXXXXX szám előtti útszakaszon a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II.5.) KPM-BM együttes rendeletnek kresz a megengedett sebességre vonatkozó 26§ (1) bekezdés a pontban foglalt előírást megszegve , a megengedett legnagyobb 50 km/óra sebesség helyett 70 Km / óra sebességgel közlekedett.

Fentiekre való tekintettel megállapítom , hogy az elsőfokú hatóság a döntéshozatal során , nem teljes körültekintéssel járt el a szabályszegés tényének megállapítása tekintetben.

Idézet vége.

ennek ellenére miért kell erőltetni a fénykép felvételt mint megdönthetetlen bizonyítékot ???

1.bendeguz # 2012.11.27. 18:56

Üdv az uraknak , hölgyeknek.

Ma megkaptam a második gyorshajtási 2 . fokú határozatot , ami szinte szóról szóra meg egyezik az előzővel .

le írják benne hogy , azért felebeztem mert ,szerintem hamis mérési adatokra hivatkozva szabták ki 2.jára is a 30.000 ft os bírságot . és elmagyarázzák benne mit jelent a lakot területen elkövetett gyorshajtás .

Továbbiakban megerősítik a hamis ellentmondó mérési adataikat .

és fő bizonyítéknak az ominózus fénykép felvételt használják.

A bökkenő az , hogy vélelmezem hogy a 2.büntető határozatra beadott felebezésemet a Vas megyei kapitányságról nem küldték fel a Budapesti rendőrhatóságnak , hanem házon belül bírálták el hogy jogos vagy nem jogos a felebezésem . Ugyanis Budapesti kapitányságtól nem kaptam semmilyen választ a felebezésre .

előző felebezésre kaptam a budapesti rendőrségtől határozatot , most nem.

5 én írtam a felebezést , 19 én írták az új határozatot.

Kérdésem : Ha a felebezést Budapest Rendőrfőkapitányának kell címeznem , köteles e Vas megye továbbítani 2 fokra felterjesztve vagy sem . Hozhat e Vas megye másodfokra felterjesztés helyett új határozatot hozni vagy meglévő határozatát módosítani ?
Fontos lenne tudnom , hogy tudjam érdemes e pert indítanom a tisztességes joghoz való alaptörvényben is rögzített jogom megsértése miatt.

Úgy gondolom , ha én 2 x is bizonyítom , hogy hamisan vádolnak valami elkövetésével azt fogadják el és ne akarják minden áron védeni a mundér becsületét

Köszönöm a válaszokat.

Véleményem # 2012.11.13. 13:45

hafe

Részletfizetést kell kérni. Havi 10 ezerre lebontják, ha időben kéred.

hafe # 2012.11.13. 07:21

térfigyelő kamera alapján 50.000ft-ra büntettek a józsefvárosi közt.felügyelet,mert a köt.hal.táblát figyelmen kívül hagyva ajózsef krt-ról befordultam jobbra kis ívben a baros u-ba.nem lehet fellebbezni és az összeg csökkentésére sincs lehetőség.mit tudnék csinálni a85.000ft.nyugdíjamból nem tudom kifizetni.tud valaki valami tanácsot adni?előre is köszi hafe


térfigyel? kamera alapján 50.000ft-ra büntetett a józsefvárosi közt.fel.mert a józsef krt-ról befordultam a baross u-ba,nem lehet fellebbezni,és az ö

1.bendeguz # 2012.11.13. 05:00

kézzel fogható bizonyítékokkal is küzdelem bizonyítani bár mit is a rendőrséggel szemben . azt bizonyítani hogy nem hitelesített mérővel végezték a sebesség mérést egyenesen kizárt dolognak tartom.

inkább találj ki mást , vagy fizess ha ennyire szeretsz gyorsan hajtani.

Véleményem # 2012.11.12. 14:07

orcus

A bírságon olvashatod a hosszú tájékoztatót, azok alapján tudsz tenni bármit is. Azt biztosan tudom, hogy a személyes ügyintézés megkeresés nem szerepel a papíron. Csak telefon, email, levél...

orcus # 2012.11.12. 10:25

Sziasztok!Valaki tudna-e segíteni nekem a következőben:
Gyorshajtási bírságot kaptam, és valahol olvastam, hogy a rendőrség sok esetben nem hitelesített trafival mér. Ez esetben viszont nem áll meg a büntetés - de ezt bizonyítani kell. Az lenne a kérdés, hogyan lehet meggyőződni arról, hogy a kamera, amivel mértek, hitelesítve volt? Be lehet kérni az iratait, vagy le kell menni személyesen Szombathelyre? És vajon érdemes (45e a bírság), valaki próbálkozott már ilyesmivel?

1.bendeguz # 2012.11.04. 05:36

„hol szerezted a jogsidat”

szerintem ne basztassuk egymást , inkább segítsük ezzel a témával azokat akiket megpróbálnak hatóságilag lehúzni.

Persze a notórius száguldozók , meg fizessenek amennyit akarnak .

gerbera317 # 2012.11.03. 23:59

hol szerezted a jogsidat

Nemcsak jogsim van, hanem másom is. Ha a jogszabály szövegéből az következik, hogy az úttest bal oldalán elhelyezett jelzőtábla - ha az nem megismétlése a jobb oldalon lévőnek - hatálytalan, akkor azt figyelmen kívül kell hagyni. Ehhez nem jogsi kell, hanem valami más.

Gondolom te is az a fajta vagy aki ... a motorféket nem ismeri.

Lámcsak-lám, valamit mégiscsak becsülni kell benned: ugyanúgy inkább motorféket használsz, mint én. De ez nagyon kevés, ha közben meg hülyeségeket írogatsz.

1.bendeguz # 2012.11.03. 04:18

Kedves , gerbera

hol szerezted a jogsidat ? Hol tanultad hogy bár mely táblát figyelmen kívül hagyhatod ami közútra van kihelyezve ?

Gondolom te is az a fajta vagy aki imád télen havas , vagy fekete jeges útun fékezni , mert a motorféket nem ismeri .

Ha régóta vezetnél , tudhatnád hogy kanyarban a legtöbb esetben öngyilkosság a leg csekélyebb fékezés is . na nem baj majd ha 30 éven át naponta 100 - 300 km levezetsz . te is megtanulod . Persze ha addig nem fektetnek pléhtepsibe valahol útközben .

gerbera317 # 2012.11.02. 23:33

Most mit kell annyit foglalkozni azzal a 60-as táblával? Valóban megtévesztő lehet, de attól még ugyanolyan hatálytalan. A KRESZ 10. § (3) szerint a jobboldali 40-es tábla a hatályos, ami a bal oldalon vagy az úttest felett megismételhető, ám a bal oldali vagy az úttest feletti tábla önmagában hatálytalan. Ebből következően a 60-as tábla hatálytalan. Akit mégis megtéveszt, az így járt.

Nem értem az egyik korábbi hozzászólásodat, miért kellene ott olyan nagyot fékezni? A feloldótábla 60-as korlátozást old fel, márpedig 60-ról 40-re nem kell olyan hatalmasat fékezni.

1.bendeguz # 2012.11.02. 17:04

Miből gondolja azt a rendőrség ha valaki elmúlik 73 éves akkor az teljesen hülye és ügy lehet kibaszni vele ahogy éppen a hatóságnak jól esik .

Pekhük van , mert a 73 éves tulajdonosnak van egy soförje aki nem arról híres hogy engedi átkúrni magát.

Sebaj lehet velem packázni , még 1-2 meglepi van a tarsolyomban , Például az adott napon Cegléden jártam ahol egy telephelyen 11,15 perc és 11,47 perc között egy biztonsági kamera látószögében volt az autó jól kivehető rendszámmal és felismerhető autóval .

ezt a patront meghagyom a bírósági tárgyalásra , mert most már biztos , hogy médiás pert fogok indítani a rendőrség ellen , jelentős kártérítési összeggel megfűszerezve . Hány ezer embert baszhatnak át így naponta , hetente , havonta évente ?

az hogy a trafiképeken látható GPS adattal 4 különböző GPS elvisz Dabas-Gyon külterületére az már szóra sem érdemes .

1.bendeguz # 2012.11.02. 16:53

Ma végre eljutottam Pilisre és nagy vehemnciával lemértem a mérni valókat . Az eredmény döbbenetes . minden adat illetve méter amit a Monori Rk közlekedésrendészet küldött a Vasmegyeieknek === HAMIS !!!

egyértelműen tudom , bizonyítani és nincs senki aki ezt megtudja cáfolni , lehet az akármilyen igazság ügyi szakértő .

Monori rendőrkapitányság közlekedés rendészete szerint a 4.főút Kossuth Lajos ut 89 az a 47+020 km szelvényben van . fényképpel tudom bizonyítani hogy az állításuk hamis ugyanis a 47+020 Km a Kussuth Lajos út 85 szám előtt van.

Hamis állítás az is , hogy a Cegléd irányából Monor felé haladva a Pilis lakot terület kezdete és vége tábla a 47+040 Km en található.

Ugyanis a lakott terület tábla kezdete és vége tábla egyaránt a 47+104 km en van és volt kihelyezve.

hamis az az állításuk is , hogy a sebességmérő a 47+020 Km en volt telepítve és én az autómmal Pilis Kossuth Lajos út 89 előtt a 46+958 km szelvényben követtem el a gyors hajtást. ugyanis a 46+958 m az a Kossuth Lajos út 81 szám elé esik.

Akkor most hol is követtem el a gyorshajtást ? Hogy lehet több mint 100 métert tévedni helyszíni szemle és jegyzőkönyv felvétele alapján ?

sehogy , mert ez nem tévedés ! egyszerűen Hamis bizonyítékok alapján indított közig bírságolás ! Azt is mondhatnám hatalommal való vissza élés .

1.bendeguz # 2012.10.31. 19:37

igen most 2 db 40 es tábla van kint , kiváncsi vagyok meddig lesz 40 és mikor változik 60 ra az egyik .

Új szokásom : mellettem van a fényképező és lövök ha látok trafit az útszélén . hátha sikerül lekapni 1-2 kamu táblánál vadászó pénzbehajtót .

Véleményem # 2012.10.30. 21:43

Most akkor két 40-es tábla van kint?
A közteresek rendezvények miatt szoktak ilyen olyan megállni tilos és behajtani tilos táblákat kihelyezni ideiglenesen.
A rendőröknek nincsenek tábláik, legalábbis a szabvány biztos nincs meg.
Az általad mutatott képen valamiért nekem furcsa volt az a 60-as tábla, mintha más lenne mint a több megszokott tábla kicsit...
Nem hinném hogy a te linked miatt került az onnét le. Ha a közteresek rendszeresen és jól végzik a munkájukat akkor a főbb útvonalakat ellenőrzik időnként, olyankor tudnak változást eszközölni ha valami rossz.
Amúgy meg mindenféle jött ment munkás ember már 30-as táblákat szór ki, tehát lassan már mindenkinek vannak táblái, nem kell ahhoz hatóság sem ahogy elnézem egyes helyeken...

1.bendeguz # 2012.10.30. 19:09

Már amikor a közútkezelő helyezi ki . Kivéve amikor a rendőr vagy a közterület felügyelő teszi ki a csomagtartóból a táblát . pölö : megállni tilos , behajtani tilos és egyéb fincsi dolgok .

DE MINDENKIT MEG NYUGTATOK : a zsernyákok is olvassák a fórumot . Mára az általam belinkelt 60 as tábla át alakult 40 es táblára .

Varázslat , vagy csak a rendőrök kanyhalósága volt a 60 as tábla ? bennem kérdéseket vet fel . amire szerintem választ fogok kapni hamarosan .

mspoppy # 2012.10.30. 16:33

Nemrég lakott területen gyorshajtásért megbírságoltak. Ellenőriztem a közigbirsag.police.hu-n a traffipaxos fotókat, ahol látszik, hogy a megengedett 50 km/h helyett 69, 54, ill. 49 km/h-val mentem.
A kérdésem az lenne, hogy igaz-e, hogy ahhoz, hogy a bírságot kiszabhassák, mind a 3 fotóval igazolniuk kellene a gyorshajtás megvalósulását?
Előre is köszönöm, ha válaszol valaki!

Véleményem # 2012.10.29. 18:31

Szívhatod a rendőr vérét ha a közút kezelő helyezi ki a táblákat...

1.bendeguz # 2012.10.29. 17:59

Kedves , jociB .

elsőnek keresd meg a területileg illetékes közútkezelőt.

Ha meggyőzően , és értelmesen alöadod nekik a problémát akkor ők hivatalosan adnak ki igazolást hogy azon az útszakaszon van e kint érvényes 60 Km es sebesség korlátozó tábla . A kérdésnek nyomatékot adhatsz a táblárol készült felvétellel ha a képen látható környezet beazonosítható .

Gyorshajtásod akkor is megmarad , de nem mindegy hogy 10 ezer a bünti vahy 45 ezer .
ha a közút kezelő kiadja az igazolást hogy , akkor ott volt a 60 as táblicsku akkor
igaz hogy a másodfok elhajtott a búsba , de mivel hivatalosan új a szabásértési eljárást befolyásoló körülmény került napvilágra , kérheted a szabásértési eljárás ismételt lefolytatását .

1.bendeguz # 2012.10.29. 17:50

Kedves , Véleményem.

Magyarországon is mint európa számos országában , lakott területen kívül egyéb úton számtalan helyen alkalmaznak az út jobb és baloldalán duplán kihelyezett közúti közlekedést szabályozó illetve tiltó vagy feloldó táblákat . M7 , M0 , M2 51 es 5 ös út csak néhány kapásból .

Lehet hogy baromság a 2 tábla és biztos hogy az egyik fals . de attól az ott van . és alkalmas a gépjármű vezetőjének megtévesztésére . Csak az érdekelne , hogy ha a szerencsétlen rutintalan vezető a kanyarban veszi észre a 40 es táblát és bele fékez kit vonnak felelősségre a vezetőn kívül ? vagy csak simán rávereik a relatív gyorshajtást ?

azért vegyünk vissza a tempóból , mert jogállamban élünk , és nem csak kötelezettségeink de jogaink is vannak . Én biztosan nem hagyom magam , és ahányszor hibát találok a végzésben annyiszor szívom a rendőrök vérét .

Véleményem # 2012.10.29. 14:58

JociB

Ha sikerül az igazad bizonyítani akkor vissza kapsz minden pénzt amit eddig beletettél, az megtérül. De ennek az esélye hogy nyersz elég kicsi...

bettike87

Megkaptad már a teljes körű választ. Gondolkodj el, hogy megoldod vagy sem és akkor viseled a következményeit.

gerbera317 # 2012.10.29. 14:53

Saját hatáskörben kitiltatják a gépjárműt a forgalomból. Ha erre sem történik teljesítés, akkor adók módjára megpróbálják behajtani a követelést, ennek során már árverezhető is az autó. Bizonáyra ezt szeretnéd.