T. Ügyvéd Úr!
2007-ben az eladott ház után is kellett illetéket fizetni? Nem csak a vevő fizette? Mert velem megfizetették, mint eladót is.Lehet elévült, de mégis ez a dolog most nagyon izgat, hogy voltak olyan szemetek, hogy megfizetették velem???
ingatlan eladás után fizetendő adó
Üdvözlöm!
1980 óta áll tulajdonomban egy családi ház.2008-ban megörököltem a házam mellett álló családi ház felét,a másik felét megvettem a másik örököstől 3000000 forintért.2016-ban a két ház telkéből leválasztottam két új építési telket és el kívánom adni összesen 7000000 forintért. A kérdésem az lenne,hogy hogyan és mennyit kell majd adóznom.Értéknövelő beruházás nem történt.
Köszönöm a válaszát
Köszönöm válaszát
Igen, van jövedelem, be is kell vallani.
Tisztelt Hölgyem/Uram.
2015 nov.-ben eladtuk a 2007 jun.ban vásárolt Áll.Vagyonkezeő mezőgazdasági területén fekvő 30 nm.es nyaralónkat 2300000 ft.ért.Vételára 2000000 Ft volt.A nyaraló a nejemmel kettőnk nevén volt,az eladást is ketten végeztük.Voltak vásárlásaink(Hűtő,gáztűzhely,padlóburkolat stb.)Kell-e adóbevallást adni,és ha igen mennyi lesz az szja.nk?
Köszönöm válaszát.
Mivel ez nem lakóház és nem is lakás, így a 15 éves szabály az irányadó, tehát a teljes jövedelem után adózni kell.
Üdvözlöm!
"Kivett hétvégi ház, udvar"-ként szereplő ingatlan értékesítése esetén hogyan számolandó ki az adó?
2011-beni megszerzés értékéhez képest most 2.000.000 ftal többért kerülne értékesítésre, tehát ez lesz az adóalap.
Sávosan számolandó, és 5 éven túl nem is kell adózni utána? (ügyvéd szerinti infó)
vagy
Egy az egyben 15% adó? (nav szerint)
Üdvözlöm! 2014 áprilisában vásároltam egy ingatlant 10.500.000Ft-ért. Teljesen felújítottam, ráköltöttem 4.000.000.Ft-ot, sajnos mindenről nincs számlám. 2016 tavaszán szeretném az ingatlant eladni,16.000.000.Ft-ért. mert külföldre költözöm. Ha sikerül eladnom a lakást , 5.000.000.Ft.ot szeretnék befizetni a lakáshitelembe. Érdeklődnék, hogy a lakáshitelbe törlesztést, el lehet-e számolni költségként? Mivel 5 éven belül adom el a lakást, és nyerek is rajta,a lakásfelújítás teljes összegét nem tudom számlákkal igazolni, elég magas adót kellene fizetnem...Köszönöm!
Tisztelt Tanácsadók!
Szüleim után 2009-ben nővéremmel együtt megörököltünk egy ingatlant, amihez egy 17 nm-es "egyéb építmény" is tartozott. Ezt az építményt folyó év áprilisában eladtuk 2.380 e Ft-ért. Az eladásból származó összeg természetesen megoszlott kettőnk között. Mindketten nyugdíjasok vagyunk, ezért kérdezem, hogy miként kell (kell-e) adózni az eladott ingatlan után?
Válaszukat előre is köszönöm.
Ennyi idő után lakóingatlan esetében már nincs szja.
Tisztelt Tanácsadók!
Adott egy családi ház. Tulajdonos a leány, haszonélvező az anya
Anya lemond térítés nélkül a haszonélvezeti jogáról.
A családi ház használatba vételi engedélyének jogerőre emelkedése óta 7 év telt el.(ez minősül a szerzés évének.)
A családi ház eladásra kerül. Milyen szja fizetési kötelezettségekkel kell számolni?
Befolyásolja e a tulajdonos (leány) szja fizetési kötelezettségét a haszonélvezeti jogról való lemondás ténye mely az ő javára történt?
Tisztelt Fórumozók!
2012-ben testvéremmel örököltünk egy házat, mely után illetéket is kellett fizetni, mivel nem egyenágú öröklés volt! A házat felbecsülte az Apeh, 11.5m-ra és ezután kellett fizetnünk. A napokban sikerült eladni az ingatlant 9m- ért. Ebben az esetben kell e fizetnünk még illetéket vagy SZJA-t? Válaszokat előre is köszönöm!
Igen.
Tiszelt Fórumozók
ingatlan utáni nyereségadó számításánál csak az adózási év számít, az hogy az éven belül mikor történt a birtokba vétel, az ugye nem?
pl ha 2016 december 30-án adom el, akkor is ugyanannyit fizetek ilyen ingatlan nyereségadót mintha 2016 január 1-én adom el
segítésüket előre is köszönöm!
Igaz, elnézést. Így előfordulhat hogy nincs jövedelem.
Nem ajándékozás - öröklés.
Az valószinűleg lesz, mert a 2014-es ajándékozás már illetékmentes volt.
Kedves Ügyvéd Úr!
A hagyatéki eljárásban 5,6 M Ft-ra állapították meg a ház értékét, mi pedig 3,7 M Ft-ért adtuk el.
Jól értem, hogy így nem keletkezett jövedelem és nem kell utána személyi jövedelemadót fizetni?
Köszönettel
Tisztelt Jogiforum!
2016-ban örökölt "üdülőegységet" szeretném eladni.Ebben az esetben hogyan számítható ki az adó összege?
Ha az eladási összegből Lengyelországban szeretnék ingatlant venni ez befolyásolja-e az adózást?
Már ha van jövedelem. Mert az ebből nem derül ki.
Igen, kell.
Tisztelt Jogi Fórum!
Szüleink után a testvéremmel közösen 2010 májusában és 2014 júliusában örököltük vidéki házuk tulajdonjogát. 2015 júliusában eladtuk az ingatlant, a rám eső rész 1.85 M volt.
Azt szeretném kérdezni, hogy ezután kell-e adóznom valamilyen formában.
Köszönettel.
Ha mindannyian 30 éve vagytok tulajdonosok adót nem kell fizetni. Illetéket lehet hogy kell a másik lakás után.
Kedves mindenki !
A következőt szeretném kérdezni : van egy lakásunk, már 30 éve, az anyukám 50 %-ban én és az öcsém 25-25 %-ban vagyunk tulajdonosok. Most eladjuk, és az anyukám úgy akar másikat venni, ahol én és az öcsém 50-50 %-ban leszünk tulajdonosok.
Kell-e adót, illetéket fizetni ? Köszönöm !
Nem ez a lényeg, hanem hogy volt e öröklési illeték? Ha igen, mi volt az alapja?
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02